Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-06 / 235. szám
Tízliteres merőkanál Somogyi Néplap XL. évfolyam, 235. szám 1984. október 6., szombat Óvodát avattak Kilitiben v Óvodát avattak tegnap Siófok-Küitiben, ahol már jó ideje várta a lakosság az új gyermekintézményt. Az avató ünnepségen részt vett Balassa Béla. a siófoki párt- bizottság első titkára, valamint dr. Gáti István, a Ba- latonéparti város tanácselnöke. Dr. Toriéi Dénes művelődési osztályvezető mondott ünnepi beszédet, s a többi között érdekes hely- történeti adatokra hívta föl a közönség figyelmét. 1934-ben a Somogyi Hírek az akkor még Veszprém megyéhez tartozó Siófok új óvodájával kapcsolatban a következőket írta: „Még hat gyermek hiányzik, hogy új óvodát létesíthessen Siófok.’ Ezért az akkori tabi járáshoz tartozó Balatonkilitiből hal gyermeket írattak be a öalaton-parti -település óvodájába, s őket az áldozatkész szülők naponta elvitték az intézménybe. A krónika ezután hosszú ideig hallgat Kilitiről. 1959-ig nem is igényelt óvodát a lakosság. Annál inkább ez évben és a következő esztendőben. 1960- tan két csoporttal, három óvónővel kezdték meg a gyermeknevelő munkát a községben, amely később a várossá minősített Siófok részévé vált. 1968. december 30-án — a várossá válás idején — ez az óvoda jelentette a 3—6 éves gyermekek elhelyezésének lehetőségét a jelenlegi Asztalos János utcában. A település dinamikus fejlődése következtében az igények is nőttek: a vájos és intézményrendszere bővítésre, korszerűsítésre szorult. Az új, már városi szintű gyermekintézmény — melyet a kivitelező, a Siófoki Építőipari Szövetkezeit Közös Vállalat az átlagosnál magasabb szinten valósított meg — 212 óvodásnak (7 csoportnak) ad helyet. A városi tanács körülbelül 9 millió forintos költséggel építtette az új óvodát, s a kiegészítő munkálatokkal megteremtette annak lehetőségét, hogy mellette hamarosan új iskola létesüljön. Juhász Sándorné vezető óvónő mutatta be az új létesítményt a vendégeknek. IFJÚSÁGI HANGVERSENYEK Bach és Händel jubileumára Moszkvától délre mintegy száz kilométerre fekszik Sztupino városa; ott él Leo- nyid Pronyin, aki szabad idejét egy ősi népművészeti ágnak, a fafaragásnak szenteli. Már 20 éve foglalkozik ezzel és híressé vált jellegzetes orosz használati tárgyairól, a nyírfa ágából, törEgyre kevesebb fiatal vesz kezébe fényképezőgépet, mind kevesebben választják hobbijuknak a pillanatok megörökítését. Ez a felismerés vezette többek között a TXT nagyatádi szervezetét, amikor egy esztendeje meghirdette a Fényképezés, lakáskultúra című mozgalmat Célja az volt, hogy fejlesz- szék a gyerekek képességeit, megtanítsák őket a fényképezésre, gyakorlatban éppVáltozékony, meleg idő Agrometeorológiai tájékoztató Október első napjától változékony, de a korábbi na- pakénálli melegebb idő volt országszerte. Naposabb és borultabb időszakok váltották egymást, s országszerte esett az eső, sokfélé alakult ki zivatar. A lehullott csapadék általában 10—20 mm volt, a Nyugat-Dunántúlon meghaladta a 25 mm-tt. Az agrometeorológiai tájékoztatás szerint a mostani és a korábbi csapadék hatására a talaj nedvességtartalma kedvezően változott, a felső ötven centimreétse rétegben a Dunántúl középső és nyugati részén 70—80, Szabolcsban 80—90 százalékra emelkedett. Az Alföld déli részén a talaj vízkészlete 40—50 százalék között mozog, az ország többi területein 50—70 százalék között van. Az átázott talaj a Dunántúl egyes mezőgazda- sági területein már nehezíti is a betakarítási munkákat. A hétvégén ismét várhatók zápook; ennek ellenére az évszakhoz képest meleg lesz, a nappali hőmérséklet eléri a 25 fokot. A jövő hét élején ismét hűvösebbre fordul az idő. A nappali maximumok -20 fok körül várhatóak, a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10 fok alatt lesz. Zápor, záporeső valószínű. ' zséből faragott tányérokról, kanalakról. Leonyid Pronyin rendszeresen részt vesz nép- művészeti és háziipari kiállításokon. Képünkön: fakanál, fatányér minden méretben. Előtérben a legújabb, a tízliteres merőkanál. úgy. mint elméletben s va- lamennyiüket bevezessék a művészettörténet világába. Az ötlet támogatókra talált az Országos IKözművelődési Tanácsnál, segítséget ajánlott az Ofotért vállalat, a városi tanács és több környékbeli iskola is. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az idén újabb programokat hirdettek meg a nagyatádiak. Kedden este a Dunántúli Napló fotóriportere. Csen János mutatkozott be sajátos hangulatú montázsaival, s elbeszélgetett az érdeklődőkkel a fotóművészet lehetőségeiről. A jövő héten Tám László a diázásról tart előadást. Október 16-án a Nimród című folyóirat munkatársa, Nagygyörgy Sándor fotóművész avatja be vendegeit a természet és a táj fényképezésének titkaiba. Hirka Mónika segítségével arra kaphatnak választ a2 október 23-i program résztvevői, hogy mi a különbség és azonosság a fotó és a festmény között. A műtermi fotózásról és a laborálásról a nagyatádi Sós György tart majd előadást. a képszerkesztésről pedig a békéscsabai Balogh Ferenc. A színes technika trükkjeit Kiss Gyula mutatja be. A szokásos módon ebben az évadban is hangverseny- sorozatokat szervez az általános és a középiskolásoknak a Filharmónia. A tájékoztató színes zenei programot ígér Fonyód, Boglárlelle, Barcs, Nagyatád és Kaposvár diákságának. A koncertek össze- állításánnál figyelembe vették a hallgatóság életkorát. A középiskolásoknak hirdetett rendezvénysorzatot A dzsessz története címmel Deseő Csaba együttesének hangversenye nyitja meg, Budapesten több helyütt is megemlékeztek tegnap az aradi vértanúk napjáról : 135 éve, 1849. október 6-án végezték ki a magyar szabadságharc 13 hős tábornokát. Az álltalános és középiskolák diákjai osztályfőnöki és történeitmórákon, illetve úttörő- és KlSZ-össze- jöveteleken idézték föl az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kimagasló alakjainak, katonáinak küzdelmét. A fővárosban a XX. kerületi Lázár utcai Általános Iskolában rajgyűléseket tartottak az úttörők: a csapat névadójára, Lázár Vilmosra emlékező műsorral készültek erre a napa. A IX. kerületi Bakáts téri iskolások. a Patrona Hungáriáé gimnázium tanulói a Hazafias Népfront kerületi bizottságának képviselőivel közösen koszorút helyeztek el Knézits Károly emléktábláján. A Batthyány Laezt — az általános iskolások programjával megegyezően — az Országos Filharmónia szólistáinak közreműködésével A barokk kor kamaramuzsikája című előadás követi. A műsorban Couperin, Rameau, Scarlatti és Pergolesi művei szerepelnek. Az 1985. évi programot hazánk felszabadulásának _ 40. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi hangverseny nyitja meg. A diákok megisjos Általános Iskola diákjai osztályfőnöki órákon emlékeztek meg a szabadság- harc mártírjairól, majd a tanulók megkoszorúzták a Batthyány-örökmécsest. A vajdasági Eleméren Ernő altábornagynak, az aradi vértanúk egyikének tegnap megkoszorúzták Kiss sírját. A megemlékezés vi- Népközitánsaság belgrádi rágalt Simon Pál, a Magyar nagykövete és Lukács György ezredes, katonai attasé helyezte el a magyar szabadságharc hős honvédtábornokának sírján. A koszorúzáson jelen voltak a helyi jugoszláv politikai és társadalmi szervezetek képviselői. merkedhetnek Csajkovszkij, Prokofjev, Sosztakovics, Láng István és Kocsár Mik- A zenei programot Puskin, lós egy-egy szerzeményével. Majakovszkij és József Attila versei teszik színesebbé. Márciusban, a hangversenysorozat záró akokrdja- ként Bach- és Händel-kon- cert lesz. Az előadás egyszersmind megemlékezés a két komponista óriás szüle-/ tésének 300. évfordulójáról, a kaposvári szinfonikus zenekar közreműködésével. Hollónegyed! Svéd film. A történet 1936-ban játszódik. Anders munkanélküli apjával és a mindennapok gondjai közt őrlődő anyjával egy külvárosi bérkaszárnyában él, az úgynevezett Hollónegyedben. S egyre vallatja az őt körülvevő világot... A Televízió ma este, 21 óra 35 perces kezdettel mutatja be — a Bo Widerberg- sorozatban. Vaskori áldozat Férfihçlttest a mocsárban (Kiss Ernő raiza) Történelem előtti brit szigetlakó, föltehetőleg egy vaskorból származó férfi teteméi találták meg Wilmslow közelében. A vörös szakállas, bajuszos fiatalember tetemét egy tőzegmocsárban tárták föl. Az évszázadok során erősen megbámult testet a British Múzeumba szállították. A tudósok megállapították, hogy a húsz-harminc év körüli, enyhén kopaszodó férfi mintegy kétezerötszáz évvel ezelőtt élt. Körmei manikűrözve voltak, vagyis nem végzett fizikai munkát. Az ifjú szomorú véget ért: föltehetőleg rituális szertartás emberáldozala lett, állati innal fojtották meg. A British Múzeum egyik vezetője elmondta, hogy ilyen régi időkből származó emberi lényt még nem találtak a Brit-szigeteken. Az áldozatot jelenleg a múzeum egyik speciális hűtőszekrényében tartják. Azt tervezik, hogy két éven belül nyilvános kiállításon is bemutatják. FÉNYKÉPEZÉS, KÁSKULTÚRA-fii Gazdag programot ígér a TIT Nagyatádon Megemlékezések az aradi vértanúkról Koszorúzás a vajdasági Eleméren Tarka sorok Járgány A texasi farmjának óriási méreteiről ábrándozik: — Két napba telik, míg a kocsimmal egyik végéből a másikba jutok! — Azelőtt nekem is ilyen ócska járgányom volt — mondja együttérzően a társaság egyik tagja. Kérés — 276 poloskára, 524 csótányra, 18 egérre és 5 patkányra van szükségem. — Miért? — Kiköltöztetnek a házból, s azt követelik, hogy ugyanabban az állapotban adjam át, amilyen akkor volt, amikor beköltöztem ... Fizetésemelés — Azt mondod, hogy a főnököd jó hangulatban volt, amikor fizetésemelést kértél? — Azt hiszem, igen. Majd meghalt a kacagástól. .. Időjóslás — Higgye el, nem is olyan nehéz előre megjósolni, milyen idő lesz másnap. Ha például a pacsirták széfen énekéinek és magasan repülnek, az azt jelenti, hogy másnap szép idő várható. — És ma magasan repültek? — Nem repültek ... — Akkor ezt azt jelenti, hogy holnap rossz idő lesz? — Nem azt jelenti... Itt ugyanis egyáltalán nem élnek pacsirták. Úgy döntött... — Miért nem jött le tegnap este a presszóba, szomszéd? — A feleségem úgy döntött, hogy nem akarok lemenni. Bíróságon — Nem tudom megérteni, vádlott, hogy hazudhat ennyit? — Hát ha egyszer olyan sokat tetszik kérdezni, bíró úr ... Gyerekszáj — Anya, itt az van az újságban, hogy a színház statisztákat vesz föl. Mit csinálnak a statiszták? — Csák ott vannak a színpadon, de nem szólalnak meg. —: Akkor a papa is jelentkezhetne, ugye? Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy mugyuí Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség : Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalolgiál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft. egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató V