Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-13 / 37. szám

SZEMBESÍTÉS Lapszemle 1945 kora tavaszáról „Most végre felröppent a szabad szó piros rakétája a fekete magyar égre." (Népszavg, február 18 ) Február 15-én, csütörtö­kön a Szabadság közreadta a szovjet tudósítóiroda je­lentését: „Kedden este moszkvai Idő szerint röviddel 9 óra előtt Sztálin tábornagy had- sereg-Xőparancsfiok napipa­rancsot. intézett Malinovszki tábornagyhoz, a 2. ukrajnai arcvomal parancsnokához és vezérkari főnökéhez, Zaha­rov vezérezredeshez, vala­mint Tolbuchiin tábornagy­hoz, a 3. ukrajnai arcvomal parancsnokához és vezérka­ri főnökéhez, Ivanov altá­bornagyhoz. A Budapest elfoglalásá­ban leginkább résztvett kö­telékeket és csapatrészeket »■Budapesti'“ elnevezésre és rendjelekkel való kitüntetés­re terjesztették elő. Február 13-án este 9 óra­kor a szovjet főváros 324 ágyú «őrtüzével köszöntötte a 2. és 3. ukrajnai arcvonal hős csapatait.” Milyen hírek látnak nap­világot február 16 án, pén­tekem? „— A Szabadság papír- hiány miatt csak korlátozott példányszámban tud meg­jelenni. Tekintettel arra, hogy a korlátozás következ­tében sokan nem juthatnak újsághoz, a mai naptól kezd­ve József körút 5. sz. alatt levő kiadóhivatalunkban reggelenként kifüggesztjük az új számot, hogy mindem érdeklődő figyelemmel kí­sérhesse a Szabadság hír­adásait. — A nagy sikerre való tekintettel a Szociáldemok­rata Párt VIII. kér. szerve­zetének műsoros előadását szombaton de. fél 11 órakor megismétlik az Űj Magyar Színházban. Jegyek a pénz­tárnál. — Megnyílt a svéd Vörös- kereszt első népkonyhája az Ó-utca 27. szám alatt. Az egyik napon levest, a másik napon főzeléket adnak 1,50 fillér lefizetése ellenében.” Február 18-án, vasárnap az Üj Szó, a Vörös Hadse­reg magyar nyelvű lapja egy légi csatáról számol be: „Az elmúlt éjszaka Bu­dapest légiterében szovjet vadászok felderítő repülés­re indultak. A felderítő ala­kulat parancsnoka Neszte- rov főhadnagy volt. A szovjet vadászok 2500 méter magasban voltaik, amikor Neszterov főhadnagy hat német »Messerschmitt« gépet vett észre. Az ellensé­ges gépek megpróbálták ki­használni azt az előnyüket, hogy magasabban voltak, mint a szovjet pilóták és támadásba kezdtek. Neszte­rov főhadnagy »Jakovlev« gépén felvette a harcot és egy német gépet lelőtt A többi öt »Messerschmitt« el­menekült Neszterov köteléke ugyan­ez éjszaka még három »Fo- cke-Wulf 190« típusú német gépet lőtt le.” Ugyanazon a napon a ti­zenegy havi kényszerű hall­gatás után ismét jelentkező Népszava közli H. L. levelét A közellátási kormánybiz­tosnak írta: „A budapesti közvágóhí­don serényen folyik már a munka Öreg állatorvosok és tisztviselők söprik a havat a keramitkockákról. Sajnos, állatfelhozatal nincs, más dolguk nem igen akad. De a vágóhíd hűtőházában több mázsa úgynevezett fe­Hogyan is történt? VÁLASZOL: LÉVAI BÉLA Abban az időben az Üj Szó szerkesztőségében dol- goztam, annál a magyar nyelvű újságnál, amelyet a hadra kelt Vörös Hadsereg politikai osztálya adott ki. A főszerkesztő Illés Béla — akkor őrnagy, később alezre­des —, helyettese Kassai Géza volt. Az elég sikeresen ■megrajzolt lapfejet Feren- czy Béni készítette. Buda­pesten a lap munkájába ha­mar bekapcsolódott a ma­gyar értelmiség legjava, de a „törzsgárdában'’ is olyan nevek voltak, mint Szabó Ferenc zeneszerző, Ék Sán­dor festőművész vagy pél­dául Gyáros László. Az Üj Szó elődjét, a Ma­gyar Újságot, amelynek ugyancsak munkatársa le­hettem, még autóra szerelt mozgó frontnyomdában nyomtak, együtt kelt át a szovjet csapatokkal a Kár­pátokon. Azután Munkácson jelent meg, majd amint az ideiglenes kormány megala­kult Debrecenben, a lap is oda tette át székhelyét. Ja­nuár végén kaptuk a paran­csot, hogy költözzünk a fő­városba. A pesti oldal már felszabadult, Budán még folytak a harcok. Az első olyan sajtóorgánu­mok között lehettünk, ame­lyek a háborúról, a Szovjet­unióról az igazságot mond­hatták meg a huszonöt évig félrevezetett magyar nép­nek. A lap felhasználta a szovjet tájékoztató iroda közleményeit, a szovjet ha­ditudósítók írásait, mint az idézett, Budapest légterében lezajlott légicsatáról szóló beszámolót is. Ezek voltak a háború végkifejletének iz­galmas hetei, hónapjai. Min­den lappéldányba jutott va­lami lelkesítő hír az egész Európában mozgásba len­dült szovjet frontról, a szö­vetségesek győztes csatáiról, a németek vereségeiről, a települések sorának felsza­badulásáról. Nehéz megfogalmazni, mit jelentett a szovjet hadsereg egyenruhájában visszatérni Pestre, itt lenni a hőn sze­retett városban, látni annak pusztulását, figyelni annak felszabadulását, találkozni lakóival és ahhoz a lehető­séghez jutni, hogy alakula­tunk kenyeréből segíteni tudjuk az éhező pestieket. Mérhetetlenül sok tragi­kus, drámai, izgalmas, ka­landos élményhez juttatta az embert az az időszak. Látni a Kerepesi temetőben ölfa­ként összerakott hullákat, részt venni a Maros utcai kórház nyilasok által legyil­kolt betegeinek exhumálá­sán, figyelni azokat a jele­neteket, amelyeket oly em­lékezetesen mutatott be a Budapesti tavasz című film, járni a mostani Felszabadu­lás tér égő házai között, néz­ni a Rákóczi úton veszteglő vonatokat, ott lenni, amikor a burgonyát osztják a jelen­legi Bástya mozi előtt a villamossínre betolt vago­nokból, találkozni olyan két­ségbeesett asszonnyal, aki egy kenyérért árulja saját leányát... De ott lenni az első műsoros matinén is, ahol, emlékszem, a mostani Nemzeti, akkori Magyar Színházba közben beesett az eső a tetőről, ott lenni a nagy politikai gyűléseken, demonstrációkon, a parti- zánszövelség alakulásán, a Nyugatra hurcolt kincsek egy részét visszahozó „arany- vonat" megérkezésén, a há­borús főbűnösök tárgyalása­in, a Parlament izgalmas ülésein... Egyszóval: felejthetetlen újságírói munka volt ez. hércaant, háztartási nyélven velóacsont van. Csontlevest ehetnének belőlük a buda­pesti gyerekek az ínség kony­hán. A mészárosok már ér­deklődtek, hogy miért nem adja ki a vágóhíd igazgató­sága a csontot szétosztás­ra. Az igazgatóságion Vitányi úr azt felelte a hús!párosok­nak, hogy nem kapott még utasítást. A vágóhíd igazga­tósága igen buzgón távolí­totta el a zsidó mészárosokat a vágóhídról é* dicséretre méltó öntevékenységgel kényszerítette be a munká­sokat á nyilaspártba. Kérjük, Vas elv társ adjon ki utasítást a vágóhídi igaz­gató uraknak. Ha már hús nincs, legalább csontot kap­junk.” Beérkezett az első sze­mélyvonat a Keleti pálya­udvarra — tudósít a Nép­szava ugyanabban a szám­ban: „Vasárnap kora reggel a Keleti pályaudvar sokat szenvedett csarnokából uta­sok siettek le a lépcsőkön. Fejkendős asszonyok, csiz­más férfiak, és mindnek há­tán, kezében csomag és bá­tyú. Megszólítjuk az egyik »la­posan felpakolt nénit. — Honnan jöttek, néném? — Miskolcról, kedves; a k isunokam na k hozok vala­mi élelmet. Tegnap reggel ültem fel a vasútra és haa már Pesten vagyok! Bent a pályaudvaron az egyik vgsúti tiszt tájékoztat. Hetek kitartó munkájával sikerült a Keleti pályaud­vart helyréállítam, hogy vegre beérkezhetett az első szerelvény. Ez a vonat Gö­döllőről indult reggei hat órakor. Úgynevezett vegyes vonat, személykocsik mel­lett teherkocsik is vannak rajta. Délután 3 óra 40 perckor indul a szerelvény vissza Gödöllőre. Ez a járat most már rendszeresen köz­lekedik. A jegy ára Gödöl­lőig 4 pengő 80 fillér. Megnéztük a vonatot A mozdony hibátlan, ezer al­katrésze fényesen, olajosén csillog a kora reggeli fény­ben. A személykocsikon már látszik a háború munkája, ablakaik töröttek, az oldalu­kon golyóütötte lyukak.” A karikaturista Hetvenöt éve, 1906-ban született Francois Lejeune, művésznevén Jean Eff el franci« karikaturista. Euró­pa legnépszerűbb rajzolói­nak egyike. A karikatúra századunkban, ha veszített is á XIX. században betöltött közéleti szerepéből, az újsá­gok és folyóiratok révén a tömegeik felvilágosításának és hangulati befolyásolásá­nak fontos esáköze maradt. Az autodidakta J. Effel sajátos ízű, kissé naiv, de rendkívül szellemes és talá­ló gúnyrajzaival — amelyek haladó szemléletéhez híven a francia baloldali lapokban jelentek meg évtizedekig — hathatósan hozzájárult a francia polgárok világnézeti neveléséhez. A több mint tízezer Jean Effel-rajz közül — melyeik először a France Somban a L’Expressben. a L'Humairú- té-ben, a francia Kommu­nista Párt lapjában és a Le* Letters Francaisee-bem láttak napvilágot — sok megjelent önálló kötetben is. s ez világszerte ismertté tet­te nevét. Mesekönyveket is illusztrált realista, a naiv művészek elbeszélő modorá­hoz közel álló felfogásban. Rajzalbumainak csattanó« humorú szöveget is maga ír­ta. A csúfondáros, szkeptikus, mégis lírai előadásmód a ve­lős képaláírással feledhetet­lenné teszi munkáit, köztük a nálunk is több kiadásban megjelent Az ember terem­tése (1956), Ádám és Éva (1956) , A kis angyal (1957), Amikor az állatok beszéltek (1957) , Adám és Éva szerelme Nyáron a szem nem is ké­pes kibontani a fák, bokrok sűrű levelrengetegeből; mint­ha zöld hárászkendő bugyo- lálná a pusztai temetőt. Meglapul az apró, szinte ci- pónyian kicsi domb oldalá­ban, az áthatolhatatlan ho­niadban. öonasem vettem eszre, pedig sokszor letér­tem erre, a sorompótól bal­ra, hogy megnézzem, kik laknak annak a cukorgyárat hajdan répával etető pusztá­nak hosszú, sárga házaiban, a volt cseledházakban. Csönd van, most a szem­közti síneken a piros vonat­nak nincs ideje elzakatolni erre. Mit keresek itt? Hi­szen az en őseim nem ezen a somogyi pusztán ették a keserű Kenyeret. Csak ilye­neken. .. Somogyi, tolnai nyughelyeken pihentek meg, talán éppen Ilyen cipónyi dombok ölén. Félrehajtom a tüskekörmökkel belémka- paszkodó ágakat, most csu­paszok, és mintha szégyell­nék mesztelenségüket, nem akarnak beljebb engedni a félig összedőlt apró épületig, melyben talán az ásót, kapát tartották, amíg újra kézbe nem kellett venni. Az a ma­gas, két embernyi hosszú .fa­kereszt megrövidült egy da­rabbal, az idő beretvája kurtította meg. Körülötte, mintha a gyerekei volná­nak, apró és korhadó fejfák. Jártásból több is nyugszik itt: Margit, István, Ferenc. Nem messze tőlük három, majdnem összeérő három­szög fejű kereszt, nincs is név rajtuk. Csak a kezdőbe­tűk, és én nem tudom, a bölcs előrelátás, a sietősség vagy mi egyéb takarékosko­dott a betűkkel. Vajon SZ I, F M, és F S gyerekeit, unokáit, dédunokáit merre fújt* innen a szél? A pusz­ta — s minden puszta — huzatos volt, »zent György- napsor különösen: mint elő ördögszekeret, görgette vé­gig sokszor félorszagnyival messzebb pusztára a mások kezeiabát, a cseledet. Mert mi is volt ő? A hivatalos megfogalmazást idézem az 1907-es XLV. törvénycikk­ből : „Gazdasági (külső) cse­léd az, aki szerződéssel kö­telezi magát, hogy valamely gazdaságban személyes és folytonos szolgálatokat bé­rért- teljesít.” Puszpángtookor tövében hul­lámos vasfejfa. Hány eszten­dőt tölthetett itt „személyes és folytonos szolgálatban” ennek a néhány négyzetmé­ternek a tulajdonosa? So­kuknak ez a kis darab föld lett az egyetlen tulajdona. Talán Bíró Györgynek is, akinek kőfejfájáról levaka­rom a mohát, és le tudom olvasni megélt éveinek szá­mát. 1860—1939. Az elipszis alakú kőből mintha apró csecsemőkezek ágaznának ki fölül és két oldalt, kőből ezek is. Csecsemők, gyere­kek : ehhez a húsz-huszonöt sírhoz képest aránytalanul sok az ilyen nyugvóhely. Két. itteni méretekben tekinté­lyesnek mondható kőemlék egymás mellett: testvéreket rejt alattuk a föld, az egyik fiúcska 31-ben halt meg 13 hónapos korában, a másik 32-bén, két hónappal szüle­tése után, és Tóth Józsika, csak négy hónapig bírta ki a világot — 34 őszén, az aradi vértanúk napján ment ei —, és G. I. kétévesen, 1940-ben. Folytathatnám... Málló kő, rozsdásodó vas, át­nedvesedett, mohás fa jelzi, hogy megszabadultak a cse­léd! léttől. Zöld növénysző­nyegbe süpped a láb; lesza­kítok és jegyzetfüzetembe helyezek egy apró levelet, olyan, mint a zöldségé, sok­szoros kicsinyítésben. Mire e sorokat írom, nedve vesz­tett, lapnyira sajtolt vala­mi. .. Nem növény, nem élet. Mikor kezdhették ide vet­ni a halottaikat a pusztaiak? Nem tudom; de az egyik fej­fáról leolvasom, hogy Pirk Ferdinánt — így t-vel a vé­gén — 1844-ben született, és 88 éves korában költözött ide. Mi mindent érhetett meg! Es Korzsenik Katalin, aki talán élete párja lehe­tett, Pirk Ferdináníné. A neveket lassan lemossák a hideg esők, lemállasztják a nyári nap sugarai, ha át tudnak törni a lombokon. Odafönt, a cipónyi domb te­tején az „új temető”. Más, mint ez a régi, feledett. Azok egy részének odafönt már nem volt cselédköny­vük. Gyerekzsivajra vágyom, öt perc múlva benyitok a répáspusztai iskola ajtaján. Ott ülnek kék iskolaköpeny­ben. Nem is hallottak azok­ról, akiket ott hagytam a Ke- nyérnyi domb oldalában. Leskó László című könyveket, melyebben korunk minden hagyományt kétkedéssel fogadó embere szamara irta át a Biblia tör­téneteit megértő humorral, feledhetetlen kedvességgel. Kifigurázta a világ terem­tését is. Az Isten nagysza- kállú öregember képében tudálékosan mondja a két bámészkodó kisangyalnak: „A levegő két rész hidrogén és egy rész oxigén. Ebből közkedvelt koktél lesz, meg­látjátok.’' Az eső teremtésé­hez írta! „Ahhoz, hogy a víziből felhőket gyárthas­sunk, szükségeltetik egy habverő”... A bányák úgy jöttek létre, hogy egy föld- gömbbe vájt feneketlen lyuk előtt az angyalokra ráparan- csolt: „A szenet, hordjuk le a pincébe gyerekek!” A francia történelmet is átköltötte Effel az 1971-es Képes francia történelem című művében. Fasizmus el­leni karikatúrasorozata a De la Rocque ezredes (1953). Politikai karikatúrái nap­jaink eseményeit magyaráz­ták — pártos állásfoglalás­sal. Munkásságáért a Béke­világtanács 1963-ban arany­éremmel tüntette ki, 1964— ben pedig megkapta a nem­zetköri Lenin-békedíjat. Jean Effel 1982-ben hunyt el. Brestyánszky Don* Talán mégsem szélmalom­harc Talán mégsem marad eredménytelen a dohányzás elleni küzdelem — erre le­het következtetni a Televí­zió Leszokni nehéz című műsorsorozatának felmérő tanulmányából; amely most készült el a Tömegkommuni­kációs Kutatóintézetben. Az újszerű müsorsorozat — amely a pszichiátriában al­kalmazott csoport terápiás módszerrel kísérelte meg az emberek leszoktatását a do­hányzásról — egyeseket meggyőzött, másoikat elgon­dolkoztatott — mondotta dr. S. Nagy Katalin tudomá­nyos kutató. — A műsor szereplői és nézői a kutatók kérdéseire azt válaszolták, hogy elfogadják az orvosok megállapítását: a dohányzás árt az egészséginek. Közü­lük sokan elítélték ezt a ká­ros szenvedélyt, és félnek a következményedtől. A szakértők véleménye szerint ez a műsor is bizo­nyította : a dohányzók ne­hezen szoknak le szenvedé­lyükről. Társaik, a közösség segítségét igénylik, hogy megvalósítsák elhatározásu­kat: soha többé ne szívjanak cigarettát. A műsor szereplőd, vala­mennyien dohányoznak a nézőknek pedig 75 százaléka. Mindkét csoportbeliek ne­gyedének a házastársa is do­hányos. A szereplőknek és a műsorbeli szereplésre jelent­kező 750 embernek tizenhét százaléka 1—14, tizenöt szá­zaléka 16—19. tizenhat szá­zaléka 50—75 cigarettát szív naponta. Ugyanakkor a do­hányzó nézők zöme 1—19 darabot füstöl el. Arra a kérdésre, hogy miért dohá­nyoznak mindkét csoportbe­liek közül sokan a dohányzó barátok, az iskolatársak, a munkatársak, a társaság pél­dáját említették. A mai húsz év körüliek 8—10 éves. a 60 év körü­liek 18—20 éves korukban kezdtek cigarettázni. A megkérdezettek többségének nincs más káros szenvedé­lye. nem fogyaszt mértékte­lenül alkoholt, kávét, gyógy­szert. A fölmérés szerint a müsorsorozat szereplőinek és nézőinek több mint a fele reméli: ezután nem dohány­zik. — Tödífil'kó! Hagyod mayad kifúrni e«y By«n r«nA hely­r»! Cselédtemető

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom