Somogyi Néplap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-11 / 135. szám

Jobb a közérzet Nincs kilépő Garantálja az állam Szerencsésen Íaz<i5d5tt ez az esztendő a Rákospa­lotai Bőr- és Műanyagfel­dolgozó Vállalat marcali gyárának mintegy három­száz dolgozója számára. Ügy látszik, hogy végleg meg­szűntek azok a gondok, amelyekkel évek óta küsz­ködött a gyár: most folya­matosan érkezik az alap­anyag és az alkatrész, az embereket nem kell haza- küldeni, anyaghiányra hi­vatkozva. Ez természetesen a munkások közérzetét ked­vezően befolyásolja. S míg a múlt évben csaknem hart.- vanan hagyták ott a gyárat, az idén megszűnt az elván­dorlás. Sót: akik korábban elmentek, most kezdenek visszaszállingóani. Stagner Rudolf megbízott igazgató alig több mint egy hónapja áll a gyár éjén. À korábbi bajok fő okát az alábbiakban látja: — A műbőrellátással nem voltak különösebb gondok, mivel a győri Graboplast jó partnernek bizonyult, in» kább a női táskákhoz szük­séges filléres fémalkatré­szek beszerzésével ' voltak bajok. Az ilyen apró vere­tek gyártása országosan nincs megoldva, jobb szer­vezéssel azonban enyhíteni lehetett veina a gyár belső gondjain. Mi sem jellem­zőbb, mint amikor tüzete­sebben átvizsgáltattam a raktárkészletet, kiderült: még jó néhány táskát lehe­tett volna gyártani, csak épp nem találták meg hoz­zá a szükséges alkatrésze­ket. Vagy ha éppen besze- rezhetetlen volt egy bizo­nyos fajta fémcsat, át kel­lett volna állni egy másik típusú termék készítésére. Ez viszont nem minden esetben történt meg kellő gyorsasággal. Már korábban kialakult gyárunkban az úgynevezett szekciógyártás, tehát az, hogy külön fog­lalkozunk a béléskészites- sel, az alkatrészek elöre- gyártásával es a végtermek összeállitasaval. Ennek nagy előnye, hogy ha az egyik alapanyag történetesen hiányzik, a többit folyama­tosan tudjuk készíteni. Ez lehetővé teszi a gépeink jobb kihasználását is. E módszer finomítása, vala­mint az anyagmozgatás kor­szerűsítése a fő feladatunk. A rendszeres anyagellá­tással megszüntettek a dol­gozok elégedetlensegét ki­váltó egyik okot. És meg­szűnt még tavaly ősszel a másik is, amikor a csoport­bérezésről áttértek az egyé­ni darabbérezésre. Vilkei Istvánné, a gyár párttitkára így számol be erről: — Egy hónappal az űj bérezési forma bevezetése után közveleménykutatást rendeztünk dolgozóink kö­rében arról, hogyan véle­kednek az ösztönzőbb da­rabbérezésről; szinte egyön­tetűen az volt a vélemé­nyük, hogy ez igazságosabb, mint a csoportbérezés. Ter­mészetesen nem mindenki­nek tetszett egyformán ez az elosztás, mert volt, aki nem érte el a száz százalé­kot. A döntő többség azon­ban teljesítette a normát, sót volt, aki a százmegyVen- s/azalekot is elérte. Összes­ségében az bizonyítja, az igazunkat, hogy a darabbé­rezés bevezetése óta mintegy tíz százalékkal növekedett a gyárunkban a termelékeny­ség. A marcali gyár három­száz dolgozója jobb közér­zettel, nyugodtabb légkör­ben dolgozik. Munkájuk van bőven — ehhez igazo­dik az idei- terv is. Erede­tileg 445 ezer női táska elő­állítására vállalkoztak, ké­sőbb elhatározták, hogy megtoldják még ötvenezer­rel. Ügy tervezik — s erre minden biztosíték megvan —, hogy december 21-éré az utolsó darabot is vagon­ba rakják. A következő nagy lépés az új üzemcsarnok fölépülé­se, amelynek birtokba véte­lét a kivitelező a következő év első negyedének végére ígéri. Ott már korszerűbb körülmények között, kor­szerűbb technikával, terme­lékenyebben tudnak majd dolgozni. Hazánkban a társadalom­biztosítási kiadásokban az egészségügyi és gyógyszer­kiadás csak egy részt képvi­sel. Amiben ezen túl része­sülünk, igencsak számottevő összeget jelent: Magyaror­szágon tavaly a nemzeti jövedelem 13,2 százalékát: csaknem 72,8 milliárd forin­tot fordítottak társadalom- biztosítási kiadásokra. Ez 20,7 milliárddal több, mint az V. ötéves terv első évé­ben volt. Egy-egy dolgozóra a családtagi szolgáltatások­kal együtt 1971-ben 2,2 ha­vi, a múlt évben már több mint három és fél havi ke­resetnek megfelelő társada­lombiztosítási ellátás jutott. Nem sokat beszélünk a dolgozók társadalombiztosí­tási ellátásának költségeiről — pedig ezeket az állam ga­rantálja. Olyan szavatolt juttatásokról van szó,' ame­lyek ugyan nincsenek a bo­rítékban bérfizetéskor, ám biztonságot jelentenek a kü­lönféle szolgáltatások révén. Hogy a példánál maradjak: jobbára akkor vesszük ész­re az állam gondoskodásá­nak eme formáját, ha olyan országba visz utunk, ahol ugyanezt nem tapasztaljuk .. Persze amíg dolgozunk, fi­zetünk is — mondhatjuk, és sorolhatjuk a munkáltatók, a dolgozók által befizetett A meltallankodas elcsi­tult, a vita nyugvópontra jutott. Az országos agazati irányító úgy értékelte: az észrevételek nyomán tálán még soha nem született ilyen gyors és hathatós in­tézkedés, mint most a ház­táji sertéstenyésztés fejlesz­tése érdekében. Nem egyszer adtunk la­punkban is helyet azoknak a jelzéseknek, melyek a múlt év vége óta szinte folyama­tosan jutottak el hozzánk a kistermelőktől, kifejezésre juttatva, hogy a szerződés­kötések módja, a csökkentett súlyhatár a termelő számá­ra nem kedvező. Elgondol­kodtató, hogy épp olyan helyzetben mutatkoztak ezek, amikor a statisztika arról beszél, hogy a sertés­állomány folyamatosan nő hazánkban, a korábbi inga­dozások megszűntek. Most ez a régóta áhított állapot ismét veszélybe került. Nem közömbös tehát, hogy az ország kilencszázezer sertés- tenyésztője mennyi és mi­lyen minőségű hízóval járul hozzá a népgazdasági szük­ségletek kielégítéséhez. A zavart tulajdonképpen az okozta — ez lényeges ta­nulság! —, hogy a húsipar a tervszerűségre hivatkozva túlságosan előtérbe helyezte társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékot. Azonban ez a kiadásoknak csak egy részét fedezi, a hiányzó rész az állami költségvetésből kerül ki. Nézzük meg, hogyan ré­szesültek mindebből a múlt évben a somogyiak ! Megyénkben a társada­lombiztosítási és az állam- polgári jogon járó egészség­ügyi ellátás költsége 1979- ben — együttvéve — meg­haladta a 2,1 milliárd fo­rintot. (Ez 65,3 százalékos emelkedést jelent az 1975. évihez képest.) Legnagyobb összeggel a nyugellátás, a családi pótlék, a táppénz és a gyermekgondozási segély részesedik, de alighanem so­kakat meglep például az az adat, amely szerint a múlt évben Somogybán a gyógyá­szati segédeszközök költsé­geiből 6,5, az utazási költ­ségekből 4, a gyógyfürdő költségeiből pedig 2,6 mil­lió forintot vállalt magára az állam. Ha arról beszélünk, ho­gyan élünk, ha életszínvona­lunk alakulása kerül szóba, nem szabad megfeledkez­nünk a dolgozók társada­lombiztosítási ellátásának költségeivel kapcsolatos ál­lami garanciáról sem. Több ez egyszerű részkérdésnél. H. F. sajat erdekeít. Ez hiba volt. Örvendetes viszont, hogy az erre reagáló termelt» véle­mények »halló fülekre« ta­láltak. Gyors intézkedések születtek. Először a szerző- deskötesek módosítását ha­tározták el a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­riumban. A bonyolult, több éves szerződést egy űj, egy­szerűbb nyomtatvánnyal cseréltek föl, mentesítve a gazdákat egy sor admi­nisztrációs feladattól es olyan feltetelrendszert biz­tosítva, melyet reálisan tel­jesíthet a termelő. Erről a döntésről értesül­ve nem egy véleményt hal­lottunk: »Jó, jó, de ez még mindig csak félmegoldás számunkra, mert a jövedel­mezőségre kedvezőtlenül hat az alacsony értékesítési súlyhatár.« És ez a jelzés sem maradt válasz nélkül : a közelmúltban döntés szü­letett — mivel a nemzetkö­zi piaci helyzet ezt lehető­vé teszi — : a gazdák vissza­térhetnek a 125 kilogram­mos értékesítési súlyhatár­hoz. Igény szerint kell biz­tosítani számukra a takar­mányt. Ezeket az intézkedéseket, bizonyára, megnyugvással fogadják majd a termelők. V. M. L. J Épül a Marx téri Skála Budapesten, a Marx tért Skála Aruház acélszerkezetét szereli a Gép- és FelronészereKí Vállalat. Az épületet harminchat meter magasra terveztek, jelenleg a VI. es a VII szint magassága ban dolgoznak az ecíütfc, (M.Ii-toto — Balaton József tassá Válasz a jelzésekre Szemüveg A címben jelzett két optikai lencse mai példázatunkba ! a hivatott szakember szemüvegére utal. Vele és raj ta keresztül — vagyis az ő nézőpontjából és vizsgálat: tapasztalatai alapján — próbálóin közkinccsé tenni egy tár­sadalmi létünk szempontjából meghatárőzó jelentőségű dön­tés eredőit és következményeit. Vele vitatkozni csakúgy de­mokratikus jogunk-kötelességünk, mint időnként felbukkanó saját álláspontunkkal, ámbár „készülni kell”, hiszen vélemé­nyét érvekkel, tényekkel támasztja alá. Valaki, aki hatás- elemzéssel foglalkozna e jegyzet megjelenése után, bizonyára kielégítené a tanulmányszerzőt és mondanivalójának szerény közvetítőjét, ha csak annyit mutathatna ki: a megállapítások sora eljutott az érdekeltekhez (mindannyiunkhoz), s vitára, állásfoglalásra késztetett. A téma tehát nem a szemüveg. A cím csak a látásmód tisztaságára utal. De azt hiszem: sokatmondó. Előfordulhat ugyanis, hogy a döntés születésének pillanatától indulva csu­pán féligazságokhoz jutunk, ha nem ismerjük az előzménye­ket. Dr. Faragó László azonban ezzel semmaradt adós. A né­pesedéspolitikai határozat végrehajtásának elemzését ugyanis elképzelhetetlennek tartotta a 70-es évek előtti állapot föl­vázolása nélkül. S ez tudományos igényességre vall. Az, hogy egy ország szociális helyzete és a lakosság születésszabályozá­si igénye között szoros összefüggés van, közismert tény. A fejlődéssel párhuzamosan — és ez nemcsak a szocialista or­szágokra érvényes — mindenütt csökken a születések száma. Magyarországon például a felszabadulás előtti élveszületés 20,0 ezrelék volt; húsz évvel később csak 15,0 ezrelék. (Len­gyelországban 24,9-ről 16,9-re csökkent.) Nálunk a szocialista fejlődés, a nők munkavállalásának joga és sok más tényező elengedhetetlenné tette a születésszabályozási igény valami­féle kielégítését. Más híján így nyert polgárjogot 1956-ban a ma már nem kívánatos művi abortusz, amely az élveszüle- tések további rohamos csökkenését hozta magával. (Somogy­bán 1955-ben 7769, 1962-ben 4349 volt az élve született cse­csemők száma.) Ekkor már látszott: a korfa elöregedik, a né­pesedési szokás és a módszer a népesség kihalásához vezethet. Fogamzásgátló eszközök, gyógyszerek még nem voltak ná­lunk, s amikor megjelentek, akkor is rendkívül lassan ter­jedt az alkalmazásuk. A szexuális ismeretek hiánya és a fe­lelőtlenség is hozzájárult, hogy tovább nőtt a művi abortu­szok száma, már-már az évi tízezret ostromolta. És eközlben — az említett módszerrel szoros összefüggésben — egyre nőtt a koraszülöttek aranya. (1955-ben 6,5, 1973-ban 12,8 százalék!) Ezzel is magyarázható, hogy a csecsemőhalálozás korántsem csökkent oly mértékben, ahogy azt fejlődésünk egyenes kö­vetkezményeként várhattuk volna. M os, úgy gondolom, már eddig !s rendkívül tanulságos ez a visszapillantás. Kényszerűségből persze sok ér­dekes részletet elhagyok az izgalmasr tanulmányból (többek között a helytelen népesedési szokások ismertetését), de talán érdekesebb az, hogy mi történt ezután. A lakosság szociális, kulturális helyzetét 1970-ben már össze sem lehetett hasonlítani a húsz ev előttivel. A születésszabályozás korsze­rű eszközeit mindenki elérhette, mégis nagy volt a koraszü­lések száma, s a csecsemőhalandóság legfeljebb állandósult. Az ok? 1972-ben például 96 800 csomag fogamzásgátlót adtak el Somogybán, az abortuszok szánna azonban az előző évi 7739-ről csupán 7605-re csökkent. Az egészségügynek tehát nem lehetett fontosabb feladata e területen, mint hogy a cse­csemőhalálozás csökkentése érdekében a koraszülések meg­előzésén munkálkodjon. A terhes anyák fokozott gondozásá­val, a születésszabályozási módszerek, eszközök és a szexuál- higiénés ismeretek terjesztésével, házasság előtti tanácsadás­sal igyekeztek javítani a helyzeten. Es 1973-ban — a ka­tasztrofálisan alacsony születési szám láttán — napvilágot látott a népesedéspolitikai határozat. Azt hiszem, fölösleges felsorolni: folyamatos végrehajtása miként teremti meg az anyagi, szociális feltételeket ahhoz, hogy a dolgozó nő tuda­tosan vállalja az anyaság örömét s megváltozzanak a hely­telen népesedési szokások. Végtére is a gyermekvállalás anyagi-társadalmi alapjait raktuk le; az egészségügy számá­ra pedig — okvetlenül ide sorolva a Magyar Vöröskereszt hal­latlanul értékes és sokat, önzetlenül tevékenykedő szerveze­teit, aktivistáit — a megelőző és az egészségnevelési feladatok kiszélesítését tette lehetővé a döntés. Nincs módom arra, hogy felsoroljam az anyák iskolájá­tól a kismamaklubokig, a házasság előtti tanácsadástól a ter­hes és kisgyermekes anyák rendszeres látogatásáig, az egész­ségügyi előadások sorozatától a szakorvosok tervszerűbb és elmélyültebb munkájáig, a gondozószolgálat létrejöttéig mindazokat a módszereket, amelyeket nemzeti fennmaradá­sunk érdekében állítottak csatasorba. De ezekről amúgy is sokszor beszámoltunk már, nem ismeretlenek az olvasó előtt. Fontosabb, hogy meddig jutottunk. Dr. Faragó László tanul­mányában bizonyító tényeket olvastam. Íme, néhány a szám- rengetegből: 1968-ban mindössze 8500, 1979-ben 276 000 doboz fogamzásgátló gyógyszert adtak el Somogybán. 1973-ban még 6367 művi abortuszt hajtottak végre, 1979-ben 3027-et. (Saj­nálatos, hogy rendkívül magas közöttük a fiatal lányok ará­nya.) Az élve születettekre vonatkoztatva 2,5 százalékkal csökkent a koraszülöttek aránya, s hogy befejezzem a szám­sort: az 1976. évi 36,8-cal szemben 1979-ben már csak 17,7 ezrelék volt Kaposváron a csecsemőhalálozás. Az eredmények néha mégis kétkedést váltanak ki. Épp ezért tartom figyelemre méltónak a tanulmányt, hiszen elem­zi a közvetett hatásokat is. Szerzője a mélyre ás, és nem „megmagyarázza.”, hanem okosan indokolja, bizonyítja a je­lenlegi állapot eredőit. Kiderül például, hogy 1974-ben 16.9. 1979-ben 13.9 volt az ezer lakosra jutó élve születettek szá­ma. Ez a csökkenés nem éppen a gyermekvállalási feltételek javulását, az egészségnevelés hatékonyságát fejezi ki. Csak­hogy a főorvos tényekkel bizonyítja: csökkent a produktiv korba lépő nők száma, s ez a folyamat még évekig tart. Nyil­vánvaló, hogy a következő években csak a népszaporodás szinten tartását lehet célul tűzni. Sokan emlegetik a csecse­mőhalálozást is. A látszat az, hogy nem sok javulást értünk el. A megelőző munka azonban csak éves múlva kamatoz­hat. A fokozatos csökkenés kétségtelen. Egy minisztériumi kimutatás szerint 1979-ben — Somogybán — 20,1 ezrelék volt a csecsemőhalálozás. Ha az országos átlaghoz, a 23,7 ezrelék­hez viszonyítjuk, akkor kiderül: nem is állunk olyan rossz helyen. V égtére is: nincs különösebb okunk a szégyenkezésre Évtizedes szokásokat, felfogást, magatartást kell fe­lednünk és feledtetnünk. Ehhez a mi megyénkben is megvan a hozzáértéssel sokat vállalók serege. Faragó doktor pedig nemcsak mindennapi munkájával, hanem tudományos értékű elemzésével is ösztönzést ad a továbblépéshez. Az ő szemüvegén át próbáltam most elmondani egyet és mást a népesedéspolitikai határozat végrehajtásáról. És ez a szem­üveg — a hivatott szakemberé — gondolom kiiktathatja az e témában is gyakran fölfedhető „szemtengelyferdülest'. amely egyébként eg gyakran latos hibák sorozatát idézi elő­Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom