Somogyi Néplap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-27 / 122. szám
Föld körüli pályán a Szojuz—36 személyzete Á tapasztalt parancsnok végre a földön kipróbálhatat(Folytatás a 2. oldalról.) A Szojuz—36 parancsnoka nem csak egyszerűen űrhajós pilóta, hanem az űrhajózás nemzetközileg ismert szaktekintélye, aki elméleti szinten is mélyrehatóan foglalkozik az űrhajózás kérdéseivel, s társai nem csak jókedéiyéért, hanem elméleti ismereteiért is nagyra becsülik. A szovjet könyvesboltokban nemrégiben új, érdekes kiadvány került azokra a polcokra, amelyeken az űrhajózással foglalkozó szakkönyvek vannak. Szigorúan tudományos munka, a címe: A kristálynövesztés irányítása a súlytalanság körülményei között.1 A szerzői kollektíva egyik tagja Valerij Nyi- kolajevics Kubászov kandidátus, a Szovjetunió kétszeres hose, űrhajóspilóta. A katalógusokban szerepel mar egy másik szakkönyve is: a bolygóközi űrrepülés problémairól szol, s bár a szerző „könyvecskének” minősítette, a csaknem 18 íves munka komoly tudományos értékű szakkönyv. Az ilyen tudományos kutatómunka már ifjúkori vonzódás Kubászovnál, túszén jóformán gyerekfejjel kezdett foglalkozni repülés- elmélettel, az akkor meg csupán elméletben lehetséges űrhajózás kérdéseivel. Amikor az első szovjet szputnyik bip-bip jelzése érkezett a világűrből, az 1935- ben, a Vlagyimir terület Vjaznyiki nevű városában született Valerij éppen végzett a moszkvai Ordzsonikid- ze Repülő Főiskolán. Már ott is kitűnt megalapozott ismereteivel, s főként alkotó kedvével, így érthető, hogy meghívták abba ,a. tudományos kutatóintézetbe, amely a nagy szovjet tudós, Koroljov akadémikus irányításával az űrhajózás gyakorlati kérdéseinek megvalósításával foglalkozott Az ifjú komszomo- t.ista tervezőmérnök így került 1966-ban az űrhajósegységbe, ahol elvégezte a Szojuz típusú űrhajók irányításának tanfolyamát, s ezzel párhuzamosan folytatta tudományos munkáját is. 1969- ben kiváló minősítéssel fogadták el a kozmikus objektumok mozgástörvényeivel foglalkozó kandidátusi disz- szertáció.iát. A jó munka jutalma, elismerése az is, hogy 1968- ban felvették az SZKP tagjainak sorába. Valerij Kubászov az első felelősségteljes feladatot 1969- ben kapta meg az űrha- jósegységben: a Szojuz—4 és a Szojuz—5 űrhajó repülése idején ő volt Alekszej Jeli- szejev dublőré. Ősszel azonban már nemcsak felkészülő ' társként utazott a bajkonuri űrrepülőtérre: a Szojuz—6 űrhajó fedélzeti mérnökének jelölték ki, parancsnoka Georgij Sonyin volt. Emlékezetes az 1969 októberi szovjet „kozmikus nagy hét”: három űrhajó, hét űrhajós hajtott végre kötelékrepülést. A sokrétű tuoományos program végrehajtásában Kubászov különleges feladatot kapott: a Vulkán elnevezésű berendezéssel első ízben hajtott lan technikai feladatot: hegesztést a világűrben. — Mi akkor még néni is voltunk teljesen tisztában azzal, mi is jön ki ebből, bár a hegesztés sikerült — mondotta erről az MTI munkatársának egy beszélgetés során Kubászov. — Ma viszont már elmondhatjuk, hogy ezek az első kísérletek a kozmikus kutatások egészen új irányzatának adták meg a kezdő lökést: a technológiai irányzatnak. Ma a világűrt olyan egyedülálló közegnek tekintjük, ahol sajátos technológiai folyamatokat lehet végrehajtani, különleges anyagokat lehet létrehozni: ezek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyet a földön nem adhatunk meg nekjk. Például monokristályokat, félvezetőket. Ez a technológia persze még most is gyermekcipőben jár, még csak kísérletezünk, keressük azokat az anyagokat, amelyeket a súlytalanság körülményei között gazdaságosan lehet előállítani. Én mindig lelkes híve voltam ennek az irányzatnak', hiszek abban, hogy rövid időn belül a föld körüli pályán megjelennek az olyan „kisüzemek”, amelyekben a súlytalanságot egyedülálló tulajdbnságú anyagok előállítására használják ki. A sikeres űrrepülés után Valerij Kubászov, immár űrhajóspilóta jelvénnyel és a Szovjetunió Hősének arany csillagával mellén, folytatta a munkát. Néhány évig keveset lehetett hallani róla, de azután egyszerre a nemzetközi érdeklődés középpontjába került: őt jelölték ki a közös szovjet—amerikai űr- kíseriet, a Szojuz—Apolló program egyik résztvevőjéül, ő lett a Szojuz—19 űrhajó fedélzeti mérnöke, parancsnoka pedig az egyik legtapasztaltabb űrpilóta, Alekszej Leonov. Kubászov, aki időközben egyedülálló hegesztési kísérletéért megkapta az akadémia által adományozott Ciol- kovszkij-aranyérmet, ismét technológiai feladatot hajtott végre a közös programban: ö volt a felelős az univerzális mini-kemencével végzett „ürkohászati” kísérletekért. Ez vetette meg az alapot ahhoz a kísérletsorozathoz, amely ma már „nagyüzemben” folyik a Szál jut—űrállomáson, a Szplav es a Krisztall kemencékben. A kimagasló sikerrel végződött közös szovjet—amerikai űrrepülést követően Valerij Kubászov ismét megkapta a legmagasabb szovjet kitüntetést. A siker után sem maradt abba a munka. A kiváló űrhajós-kutató folytatta a felkészülést, s egyúttal a tudományos munkát is, ennek egyik eredménye az említett két könyv is. Ugyanakkor fontos részt kapott a Szal- jut-program előkészítésében, egyúttal elvégezte azt a tanfolyamot is. amely az űrállomáson végzendő munkához szükséges. 1978-ban kapta meg újabb feladatát: az In- terkozmosz-program keretében ő lett a közös szovjet— magyar űrexpedíció parancsnoka. — A parancsnok feladatát ugyan első ízben kaptam meg, de ez nem okozott különös nehézséget — mondta erről. — A Szojuz űrhajók irányításában a parancsnok és a fedélzeti mérnök feladata csak kevéssé tér el egymástól. A parancsnok számára külön feladat az űrhajó kézi orientálása, illetve a kézi összekapcsolás irányítása — ez utóbbit azonban automata vezérli, s csak kivételes esetben kell beavatkozni. Minden esetre ezeket a műveleteket kellően begyakoroltuk. /. Magyar társa, Farkas Bertalan a legnagyobb tisztelettel beszél Kubászovról. Nélküle talán nem tudtam volna túljutni az első nehézségeken — mondotta. A kétéves munka közel' hozta egymáshoz a parancsnokot és az űrhajós-kutatót, családjaik is összebarátkoztak. Valerij Kubászov felesége, Ludmilla Ivanovna „szakmabeli”: ő is a moszkvai repülő főiskolát, végezte, s egy gépipari vállalatnál dolgozik. Két. gyermekük van, a 13 éves Kátva és a 8 éves Gyi- ma. Kubászov nagyon szereti a természetet: horgászik, vadászik, télen síel, nyáron a vízisível Is megpróbálkozott már, emellett szívesen fotózik és filmezik. A családi albumban most már ott vannak azok a felvételek is, amelyek a szovjet—magyar közős űrrepülés előkészületei során születtek. Bajkonur munkában Számos feladatot ellátó és sok objektumból álló létesítmény a bajkonuri űrrepülőtér. A berendezéseket, szerkezeteket, automata rendszereket a legkülönbözőbb szakterületek munkatársai működtetik. A bajkonuri ürrepülőtér a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaságban a félsztyeppe övezetben van, és 1955-ben létesítették. Megépítéséhez azért választották ezt a helyet, mert meglehetősen távol esik a nagyobb lakott településektől, biztonságosan elvégezhető a rakéták felbocsátása, az egyes fokozatok leválasztása és a visz- szatérő kozmikus objektumok leszállásához is van elegendő szabad terület. Végül az évi felhőtlen napok S2áma is sok. A bajkonuri űrrepülőtérről indítják a világűr kutatására -és felhasználására irányuló szovjet nemzeti program és a szocialista országok lnterkozmasz programjának űröbjektumait. innen startolt a világ első űrhajósa, Jurij Gagarin .és első- űrhajósnője, Valentyina Tyereskova is. Innen bocsátották fel a Luna, Venyera, a Marsz, Zond űrszondákat, a föld körüli pályákon keringő különféle állomásokat es mesterséges holdakat, .Kozmosz. Elektron, Poljot). a Pvlolnyi.ia sorozat távközlési mesterséges holdjait.- amelyek révén televíziós adtokat továbbítanak, telefon és távíró összekötetést tartanak fenn. Innen bocsátják fel rendszeresen a Szojuz típusú pilótás űrhajókat és a Szaljut űrállomásokat is. A kozmodromon végzik a hordozórakéta és az urna ja összeszerelését, ellenőrzés jt és leibocsátását. Itt törte.ük az űrhajósok indítás előtti utolsó felkészítése is. Az űrrepülőtéren több indító- és technikai állás van. Ezek közül az egyik legfontosabb az, ahonnan korábban a háromlépcsős hordozórakétával a Vesztek és Voszhod űrhajókat bocsátották fel. Napjainkban pedig a Szojuz űrhajókat indítják innen. Az indítás előtt 2 óra 30 perccel elfoglalták helyüket az űrhajóban az űrhajósok. Működni kezdett az indítás előkészítését záró és az indítást vezérlő program. A századmásodpercnyi pontosságot automatika biztosítja. Telemetriái adatok alapján elvégezték a hordozó- rakéta valamennyi rendszerének indítás előtti utolsó ellenőrzését. Az egyperces készültség bejelentésének pillanatától, vagyis miután nyilvánvalóvá vált, hogy a hordozórakéta és az űrhajó valamennyi rendszere és szerkezete kifogástalan, az űrhajósok pedig készek az indulásra, az illetékes szakember »Indítás« helyzetbe állította a kulcsot. Ekkor — Moszkva közvetlen közelében, Kalinyingrádban működik a szovjet — és immár nemzetközi — űrrepülések irányító központja, amely több száz munkatársával „főrendezője” a Szaljut—Szojuz—Progressz programoknak, így központi szerepet tölt be a szovjet—magyar közös űrrepülés lebonyolításában is. A repülésirányítási központ kapcsolatrendszere sok irányú. Összeköttetésben áll ’a pályán levő űrállomással, a személyzetszállító és teherszállító űrhajókkal, de állandó az összeköttetése a Szovjetunió területén elhelyezkedő űrkövető állomásokkal és a világóceánokon tartózkodó szovjet tudományos-rnérőha- jókkal is. Kapcsolatai vannak az űrrepülésekben érdekelt kutató intézetekkel Moszkvában és Moszkván kívül is. A repülésirányítási központ — orosz rövidítéssel CUP — az űrállomás—űrhajó komplexummal minden másfél órában néhány percre „beszélő viszonyba” kerül, akkor. amikor az űrobjektumok a földi űrkövető állomásokról „rádtóláthatóságban” vannak. Hatalmas üvegfalra kivetített sík földtérkép, rajta a pályák sínusvonalai, az űrállomás és „kapcsoltrészeinek” eddigi repülését, a fordulatszámokat, a személyzet munkaprogramját részletező színes tablók, hosszú asztalsorok, rajtuk „megjelenítő berendezésekkel” a feszült figyelemnek és a sürgés-forgásnak sajátos egyvelege fogadja az űrállomás fő repülésirányító-termébe lépőt. A másfél óránkénti „szeánszok” idején benéjfesül a terem, ahol egyébként csak mintegy húsz állandó ügyeletes foglal helyet. A nagyterem kulcsfigurája a repülésvezető, aki az egész repülési program végrehajtásáért felel. Mindenkinek saját vezérlő- asztala van, saját képernyőkkel és űrkapcsolati reádszer- rel. A nagyteremben ülők ha talmas „hátországra” támaszkodhatnak: a közpon* munkatermeiben széttelepített csoportokra, amelyek szaktanácsokat adnak, részfeladatokat oldanak meg. A biztosító személyzet természetesen szélesebb feladatokat is ellát, mint a négy műszakban egymást váltva dolgozó „nagy-termiek”. Ezek között szerepel a perspektivikus, akár egy hétre szóló programtervezéstől a zenés műsorok közvetítéséig, a családtagokkal való kapcsolat tartásáig egész sor fontos tennivaló. A repülésirányítási központ ad lehetőséget a kozmosz— vföld sajtóértekezletek megrendezésére. valamint a szovjet és külföldi tudósítok esebekapcsolódott a felbocsátás záróműveleteinek automatikus programjai Ennek részleteit az irányítóállás vezérlőpultján levő képernyőre írták ki. Ezalatt el-, záródtak az oxidáló és tüzel őanyagt.artáiyok túlfolyó csővezetékeinek szelepei, eltávolodik a hordozórakétától a kábelárboc és á hajtóanyagtól tő árboc. Működésbe léptek a turb’oszi- vattyúk. Bekapcsolják a gyújtást. A hordozórakéta első ér, második lépcső hajtóműveinek tüzelőterében a pirogyújtók lángfáklyát lob- bantottak. A hajtóművek beindultak, majd az általuk termelt tolóerő fokozatosan növekedett. Amikor a hajtóművek tolóereje meghaladta a hordozórakéta súlyát, akkor kezdődött az emelkedés. E pillanatban kapcsolódott be a felbocsátási áramkör és az irányító pulton kigyulladt az Indítás felirat. A start előtti előkészületekről. valamint a pályára állításról az információkat a repülésirányító központnak a hordozórakéta harmadik fokozatának leválasztása után adta át. tében — az űrutazások szinte helyszíni tudósítására. A Szojuz űrhajó irányítását a Szovjetunió űrrepülésirányító hálózata végzi. Ennek legfontosabb földi kör vető állomásai a Szovjetunió területén: bizsu,szeli. Jevpa- torija, Usszurijszk. Ulan- Ude, Kolpcsevó. Tbiliszi, Petropavlovszk-Kam- csatszkij. E rendszer tagjai azok a tudományos kutató, követőhajók is,' amelyeS az Atlanti- és a Csendes-óceán vizein tartózkodnak. Részt vesznek a munkában a Szovjet Tudományos Akadémia számítóközpontjai is. A szárazföldi és tengeri követő " állomásokat úgy helyezték el, hogy az űrállomással és az űrhajókkal a repülés — kivétel nélkül — valamennyi fordulata alatt kapcsolatot teremthessenek. A programozott utasításokat tartalmazó információkat a repülésirányító központ automatizált telefonvonalakon továbbítja a követő állomásokra, ahonnan az űrállomásra sugározzák. , A Szojuz—36 űrhajót »igen nagy pontossággal vezérelték pályájára«. Miután az űrhajó szabályos föld körüli szfíutnyik-pályára tért, a két űrhajós kioldotta a rögzítő szíjakat, s- egyelőre még szkafanderben, hozzákezdett a fedélzeti rendszerek éllenőrzéséhez, valamint a Szaljut—6 űrállomás megközelítésének és az összekapcsolásnak az előkészítéséhez. Ezzel kezdetót vette a nemzetközi űrpáros első munkanapja, amely magyar idő szerint reggel öt óráig tart. Éjjel egy óra után az űrhajósok két úgynevezett pályakorrekciós manővert hajtottak végre. A Szojuz— 36 jelenleg a Szaljut—6 űrállomásnál lényegesen alacsonyabb pályán kering a Föld körül. Az űrhajó az űr- laboratóriúm mögött kering, de mivel föld körüli útja rövidebb, fokozatosan behozza hátrányát Az űrkutatás története képekben 1957. október 4.: Megdöbbenés és csodálat világszerte — a Szovjetunióban fellőtték a Föld első mesterséges holdját Képünkön: a Szputnyik—1, amelynek rádión érkező »bip- bip« hangjele egyben az űrkorszak kezdetét is jele.ntette. 1.957. november 3.: Egy nem kévésbe híres esemény — élőlény a világűrben. Képünkön: a SzpiPnyik -2 utasa, Lajka kutya, az első űrélettani kísérlet a1?"va. Követőállomásök figyelik a repülést
