Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-13 / 291. szám

Az alkotók megnyerése nem kis feladat TANULSÁGTÁRLAT Ünnepi— évfordulós — tárlat nyílt a Somogyi Kép­tárban. A város tartalmas és reprezentatív képzőművészeti bemutatóra gondolt, 's a Kép­csarnok Vállalattal közösen fogott hozzá a tavalyi »kí­sérlet« után az idei kiállítás megszervezéséhez. Milyen le­gyen egy ilyen évfordulós tár­lat? A válasz, azt hiszem, bárhogy csűrj iik-cs avar j uk, csak eképp hangozhat: szín­vonalas; a kiemelkedő művé­szek munkásságának legyen a tükre. A mércét mindenkor csak a legjobb művek üssék meg. S alkalmazzák a — kö­zös — tárlatok szerepe sze­rint. Mint minden művészeti ágban — művészetpolitikánk lényege ez — itt is csak : a fölkészült alkotók mutatkoz­hassanak be. A somogyi képzőművészek hagyományos tárlata, amely­re általában kétévente kerül sor Kaposváron, arra szolgál, hogy szamot adjon az itt élő alkotók munkásságáról. Sok vita volt azon, hogy vajon ki­ket hívjanak meg ezekre. Csak az alaptagokat? Őket feltétlenül, valamennyit — ez így demokratikus és teljes ér­tékű. A mérleg serpenyőjé­be belekerülhet mindaz,, ami a somogyi képzőművészeti élet egy-egy szakaszának a termése. Ám ehhez hozzá tartoznak azok is, akik a ma­guk útján — főiskolai vég­zettség, tanári diploma, e ket­tőt összefogó alaptagság nél­kül — az amatőrmozgalomban jeleskednek. (Néhány alaptag is került ki közülük.) így rendre meghívást kapnák ők is. Évtizedes hagyomány az is, hogy Somogy szülötteit, akik szerte az országban élnek, meghívják esténként a közös szereplésre A hívó szó ha visszhangra talál: helyes. Hi­bás nézet lenne, ha abból in­dulnánk ki: azért van szük­ség rájuk, mert ők általában jelentősebb életművel rendel­keznek az itt élőknéL Azt hiszem, azon túl, hogy megpróbáltam érzékeltetni, mennyi lehetőségük van a ki­állításrendezőknek, sikerült rámutatni arra is: milyen nagy az ő felelősségük. Hiszen hogy milyen szándéknak mi­lyen kiállítás felel meg, azt a képzőművészeti élet irányí­tói — elsősorban a tanácsok es a kiállításokat rendező in­tézmények — határozzák meg. Az alkotók ráhangolása, megnyerése sem kisebb fel­adat. Számukra ugyanis ha a szereplés csupán teher, ért­hetetlen a vállalkozás, eset­leg vitatott a koncepció — mint ahogy nem megfelelő előkészítés során ilyenre is volt példa — a -kiállítás mel­lékvágányra fut. A rendszeres tárlatláto­gatóban föltétlenül kialakult már eddig is olyan vélemény, hogy gazdagabb, értékesebb Somogy képzőművészete, mint ahogy alkalmanként er­re a különböző tárlatokon fény derül. Ezt vallom én is. Nem kell a nagy elődökre sem hivatkoznom — elég, ha az itt élők munkásságát tesz- szük mérlegre. Érték és ér­ték között persze van különb­ség. Kiemelkedő művészek is élnek a megyében, noha kö­zülük még senkinek sém ajánlották föl a Münkácsy- díjat vagy egyeb országos el­ismerést. A művészeti életben is, mint annyi más területen, egyre nagyobb szerepet adnak a helyi közigazgatásnak. Az irányításra, elsősorban a ta nácsokra és tanácsadó testü- leteikre hárul tehát egyre na­gyobb felelősség. Ott, ahol ed» dig is megfelelő volt a kap­csolat a tanács és a képző­művészek között, nyilván 1980-tól sem lesz megtorpa­nás. Tőlük várhatóak azok a modellek is, amelyek már ki állták a próbát. Somogybán kiemelkedő szerepe kell le­gyen a képtárnak mint egyet­len olyan kiállítási intézmény­nek, amelynek feladata egy­részt a műalkotások gyűjtése, másrészt a vizuális kultúra fejlesztése érdekében elsősor­ban a mai értékek bemutatá­sa. (Napjaink kiemelkedő al­kotásainak vásárlása egészít­heti ki az imént említett két tevékenységet, s ez egyben kapocs is; a jövő számon kérheti, fölismertük-e korunk értékeit, megfelelően gondos­kodtunk-e róluk. (Itt csupán azt kell hozzátennünk még. hogy közvetlenebbé kell ten­ni a kapcsolatot a megyében élő képzőművészekkel. És nemcsak velük! A kiállítási tervek színvonalas megvalósí­tásához országos — sőt nem­zetközi — kitekintésre van szükség: jusson el hozzánk is mindaz, amit értéknek te­kinthetünk. Tanulságos tárlat ez a mostani. Talán még inkább az, mint bármelyik az elmúlt években. Melyek a legfőbb tanulságai? Sajnos nem az amit vártunk: ünnephez mél­tó, igényes, kiemelkedő mű­vekben szegényes ez a Ka­posvár ’79 tárlat. Olyannyira hogy a képtár anyagából kel­lett kiegészíteni az anyagot, hogy egyáltalán kiállítássá rendezhessék a műveket. Eszterga a tanteremben Még a felelés is könnyebb Miért? A tavalyi tárlatnak már jeleznie kellett, hogy a jó kapcsolat a Képcsarnokkal s az ő segítőkészségük egyben meghatározhatja azt is, mi­lyen körből kell meghívni a képzőművészeket. A Képcsar­nok üzleti segítséget nyújt a kiállító művészeknek, tehát föltétlenül azokat kell ebben részesíteni, akik rendszeresen dolgoznak a vállalatnak S, néhány műfaj eleve kiesik, ha j így rendezik meg az ünnepi tárlatot. Rendhagyó is ez a tárlat.; Üj intézményünk átadása ün­nepségének a részévé akar­tak tenni. Az ifjúsági ház azonban még mindig nem ké­szült el. S ki gondolt erre ak­kor, amikor a leveleket meg-, írták a «-hézagosán« meghívott! művészeknek? így a még nem működő új ifjúsági ház már meglevő apparátusára olyan feladat hárult, amelyet nem teljesíthetett A kiállítás megrendezésére a képtárat kérték föl — az ifjúsági ház szervezte kiállítás tehát a kén tárban kötött ki. Ez is tanul­ságos. önálló intézményként nyilván a későbbiekben rend­szeresen rendeznek képzőmű­vészeti kiállításokat de ezek­re az ifjúsági házoan föl is kell készülni. És nem biztos hogy- fölöslegesen «-bonyolít­juk« a kiállítás rendezését, ha ennek a véleményünknek is hangot adunk: a megyében ez legfőképpen a képtár fel­adata. Művelődési házakkal és egyéb intézményeikkel szo­ros kapcsolatot kell kiépíte­nie a kiállításrendezéshez, s meg is kell teremteni hozzá a feltételeket A kaposvári felszahadu- lási tárlat »fentebb elképzelt módozata nem az egyetlen. Más út is eredményre — színvonalasabb kiállításhoz — vezethet. Például egyeni kiállítás — olyan művésznek szóló meghívással, aki megfe­lel’ annak a követelménynek, amelyet a tanács és a válla­lat; támaszt. Akár helyi, akár másutt élő — itt született — alkotóról van szó. A város képzőművészeti alk j',ásókra fordítható pénzét ügyes be­osztással. elsősorban az itt élő képzőművészek kiemelkedő alkotásaira kell költeni — méghozzá körültekintően. Erre alkalmat adnak a ki­állítások, illetve maguk a műtermek is. Ne tévesszük szem elől, hogy olyan alkotá­sok vásárlása jöhet szóba, amelyek művészi értéküknél. fogva szemünk előtt lesznek j — gazdagítanak bennünket. I Herényi Barna' Az i-dei tanév elejétől kí­sérletképpen egy esztergagép is szolgálja az oktatást a nagyatádi szakmunkásképző intézet gépiíorgácsoló-szak- tantermében. Az iskolától tá­vol, az üzemeltben vannak. a tanműhelyek, így megoldha­tatlan volt, hogy egy-egy . el­méleti órán a tanulók »-kéz­zelfogható« ismereteket is szerezzenek. Rajzokon, fény­képeken láthatták csak azokat a gépeket, amelyekről tanul­tak. A szakmai elmélet meg­ismerése pedig elválaszthatat­lan a gyakorlattól. If). Kiss János tanár ötlete volt. hegy be kell vinni a gépet az isko­lába. — A tantervhez tökéletesen kapcsolható az elméleti okta­tás gyakorlati kiegészítése. Korábban a rajzokon kívül már kísérleteztünk a gépek egy-egy alkati-észének metsze­tével és az szülte a gondola­tot: jó lenne ide egy teljes eszterga. A Danuviában éppen kiselejteztek egy régi gépet. El akarták adni, de mi jelent­keztünk érte. s ingyen meg­kapta az iskola... A gyárnak is hasznos, ha jobban fölké­szült fiatal szakmunkások ke­rülnek hozzájuk, így szívesen segítettek nekünk. Az audiovizuális eszközzel fölszerelt tanterem aztán to­vább gazdagodott. Horváth Tibor harmadéves tanuló elmondta: —• Korábban nehezebben telt el egy-egy óra, és keve­sebbet is értettünk a magya­rázatból, ha csak a képeket néztük. Most még a beszámo­lásnál' is segít az eszterga, mert ha véletlenül nem jut eszünkbe valami, csak rápil­lantunk, és »leesik a húszfil­lér«. Sőt még jó pont is. ha felelés közben használjuk a gépet: megmutatjuk, hogy mi­ről beszélünk. A kísérlet olyannyira be­vált. hogy az iskolában elha­tározták: a többi szaktanter­met is fölszerelik a különféle szakmákban használatos leg­alapvetőbb berendezésekkel, gépekkel. Ami másutt selejt, az az iskolában még jól szol­gálhat. Igaz. a tantermekbe beállítható gépeknél korsze­rűbbek, újabbak vannak már az üzemekben. Az alapvető dolgok, a működési elvek azonban nem változnak: könnyedén alkalmazhatók a tanultak a gyárakban, a jobb körülmények között is. Műemlék a városszélen Rohamosan fejlődik Tolna megye székhelye, Szekszárd. Az új baktai lakótelepen egymás után magasodnak a sokemele­tes házak — de a hagyományokat ápolva meghagytak né­hány régi pincét is. (MTI-fotó — Cottvald Károly folv.) / tlag Ernő bizonyára már rég megkapta volna a Legszabály- szerűbb Polgár kitüntetést, ha lenne ilyen medália, de mivel nincs, barátunk még egy szóbeli főnöki dicsérettel sem büszkélkedhet Régebben néha-néha vágyott rá, hogy a többi ember előtt emelt fővel allhasson és fogadhassa a gratulációkat, aztán beletö­rődött a szürkeségbe. Cselekedetei naponta egy­formák voltak, mindenre mindig kiszámíthatóan rea­gált, s mindenki tudta, hogy délután háromtól — amikor befejeződik a munkaidő — még a rosszindulatára sem lehet számítani. Felesége és cseperedő gyermekei elége­dettek voltaik a család fejé­vel. Átlag Ernőn otthon sem tört ki a cezarománia, mert tulajdonképpen nem érezte elnyomottnak magát; tökéle­tesen tisztában volt meglehe­tősen gyenge képességeivel. A bajok akkor kezdődtek, amikor' emberünk arra is rá­jött, hogy a szabályszerű em­bereknek mindig van valami­féle kedvenc időtöltésük. Ez­zel sem akart kilógni a sor­ból, fölébresztette hát szuny - nyadó energiáit és az as­szonyt — egyszer, éjfél után kettőkor —, s közölte vele: »sportbarát leszek«: Majd a másik oldalára fordult, és egy másodperc múlva már aludt A sportbarát is tovább. Felesége megrökö­nyödve ült egy ideig az ágyon, végül napirendre tért a dolog fölött. Ügy gondolta: van, aki iszik, van, aki kártyázik, hát Emő is kirúghat egyszer a hámból és éjjeli ébresztőt csinálhat, ha ez jólesik neki. Csakhogy emberünk bevál­totta ígéretét: sportbarát lett Átnézte néhány hónap íévé- újsagjait, es úgy találta, hogy a legtöbbször futballmeccset közvetítenek. Tehát a labda­rúgást kezdte szeretni. Elein­te nemigen értette a dolgokat, s addig csak suttyomban néz­te a mérkőzéseket. Aztán hogy rájött, miért lábbal ta- szigálják a labdát, amikor kézzzel sokkal könnyebb len­ne, újabb bejelentéssel állt elő. — Asszony! Mivel sportba­rát vagyok, előre kifüggesz­tem a konyhában a meccsek időpontját. Ezekben az árak­ban hagyjatok magamra. A nej elnézően mosolygott és bólogatott Nagyon megle­pődött azonban, amikor a ki­függesztett »-menetrend« sze­rint elérkezett az első futbal- mérkőzés ideje. Épp a zöld disznóról mesélt a gyerekek­nek, s Emő magából kikelve kiutasította őket a lakásból. Késő ősz volt. A házzal szem­ben levő járdáról nézték fa- gyoskodva az ablakon kiszű­rődő kékes fényt, kétszer negvvenöt percig. Amikor visszatértek, mindent rendben találtak, csupán egyetlen fur­csa dologra figyeltek föl: Ernő fotelja mellett egy üres söröspalack állt. Korábban a családfő egy kortyot sem ivott. R ohamosan rosszabbodott a helyzet Átlag Ernő egyébként maradt a régi, a szerdákat és a szom­batokat kivéve. Olyankor megvadult. A család már fi­gyelembe vette a konyhában lógó jegyzéket s a megjelölt órában eltűntek a lakásból. Hazatértük után egyre több sörösüveg várta őket, s elő­ször a dohányzóasztalt talál­tak kettétörve, később a csil­lár búrál hevertek miszlikben a szőnyegen, végül romhal­mazzá változott a szoba — kivéve Emő foteljét így hát rászánták magukat, s egyszer az ablakon át kiles­ték, mit művel a sportbaráttá lett atya a meccsek idején. Ernő a fotel mellé sorakoz­tatta a söröket es nyakalta az italt Időnként fölugrott, égnék emelte a kezét lakk» delt, krokodilkönnyeket hul­latott és artikulátlanul üvöl­tözött a meccs idején. Egy- egy sárga lapnál, tizenegyes­nél boldogan vigyorgott, vagy — ha csapata ellen ítélték m*— — tört, zúzott... Ezt még valahogy elviselték. Mert különben Ernő változat­lanul egyenletesen dolgozott, hazaadta a fizetését, soha sem kiabált velük, kivette részét a házi munkából es szelíden nevelgette kamaszodo cseme­téit. Azt a szobát, amelyet rom­má változtatott, elkerülték. Szó sem esett róla a család­ban. Csakhogy ahogy telt­múlt az idő, a sportbarát több garnitúra Adidas mele­gítőt, mezt, lábszárvédőt, stoplis cipőt vásárolt, és min­dig a neki rokonszenves csa­pat színeiben nezte végig a mérkőzéseket. Azután kilenc­ven valódi bőrfoci került a futballbarat-szobába, jelké­pezvén a meccsek perceit. Végül már több nagycsapat szertárában sem fért volna el az a rengeteg sportszer, ame­lyet Emő öszevásárolt — azért, hogy teljes emberként átadhassa magát szenvedélyé­nek. tak barátunk és családja út­jai. Egyedül Borbolya III., a stílszerűen elkeresztelt es zöld-fehérre festett korcs ku­tya maradt gazdája mellett. Megszokta a meccsnézést, a góloknál vakfcantott, s olyan­kor Ernő meleg szeretettel nézett a szakértő ebre. Egy napon a sportbarát szakszerű, belsővel és külső­vel, valamint csőrrel végzett rúgásokkal elkezdte bontani a házat. Az építőanyagot né­hány csel után félretette, és a következő kupatalálkozó időpontjáig rohammunkával fölépítette az üj kéjlakot. A futballabda formájú epűletre azonnal bontási végzést adott • ki a helyi tanács, engedély nélküli átalakítás es város­képrontás miatt. Átlag Emő így életében először megold­hatatlan ellentmondásba bo­nyolódott. Mindig szabálysze­rű életét az első szabálysze­gés és várható következmé­nyei szétzilálták. F elesége és gyermekei, akik még mindig sze­rettek, gyakran meg­látogatták az elmegyógyinté­zetben. Csöndes szomorúság­gal figyelték az apró ablakon át a leromlott egészségű csa­ládfőt, s drukkoltak neki, amint fáradhatatlanul pró­bálkozott azzal, hogy szöglet­zászlóként lobogjon a padlóra rajzolt kicsinyített pálya sar­kán. fcuthár Peter Dunatáj Bartók szép hídja Ez a címe Fodor András rö­vid, de sokat mondó tanul­mányának a Szekszárdon szer­kesztett Dunatáj című tudo­mányos és művészeti szemle most megjelent számában. Szívesen ajánljuk a szomszéd megye horizontális szemlélet­tel összeállított periodikáját, hiszen sok szempontból me­gyénket is érinti — tematiká­ja vagy szervezői révén. így az új számban a. Fodor And­rás Bartók tanulmánya mel­lett olvashatjuk Tüskés Tibor »►Csata az elmúlással« című értelmező-elemző írását is Csorba Győző önéletrajzi köl­teményéről. A szekszárdi szemle erőssége az esszé, de más műfajok sem szorulnak háttérbe. így — az egyébként ki tudja milyen megfontolás­ból általában utolsónak emlí­tett — recenzió sem, bizo­nyítja ezt a nagyatádi Laczkó András elemzése Mészöly Miklós Szárnyas lovak című, a Szépirodalmi Kiadó gondo­zásában megjelent könyvéről vagy Salamon Nándor írása (Kísérlet a szintézisre), illetve Halász Péternek a Tolna me­gyei Levéltár kiadványáról szóló recenziója. Vendel-Mohay Lajosné Ba­bits-leveleket közöl a Dima- tájban, Gaál Attila a Tolna megyei régészet kezdetéről publikál adalékokat. Szilagyi Miklós munkája az értékőrző, hagyományt rögzítő — tehát kort is festő — riportok közé tartozik; olvasmányos, izgal­mas mű, a címe: Egy tolnai halász mondja. N. Horváth Béla Pákolitz István költői útjával foglalkozó tanulmányt publikált, Czakó Sándor pedig — Évtizedek Bartók mellett címmel — szinte Fodor And­rás tanulmányát egészíti ki Karszt Magdolna emlékeinek fölelevenítésével. Ez is azok közé az anyagok közé tartozik, amelyek minden olvasói ré­teghez utat találnak. A szemé le felelős szerkesztője — a Szekszárdi napló című kitűnő könyv szerzője — Csányi László Dienes Valéria életút-, javai, pályájával foglalkozik. Tamás Menyhért négy ver­se a kiadvány élére ikívánko- zott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom