Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-09 / 290. szám

I Érdekeltség és felelősség FŐVÁLLALKOZÁS H allgatom az értekezle­ten: — Minden szint­re részletesen ki kell dolgozni az érdekeltségi rendszert! Szinte személyre szólóan. A felső és középve­zetőkre elsősorban. De a munkásokra is. Legyenek érd elteltek abban, hogy a na­pi munkaidőben a lehető leg­nagyobb hatásfokkal termel­jenek, ne tűrjenek el állás­időt Ha nem biztosítják szá­mukra a folyamatos munka feltételeit, verjék az asztalt, vagy keressenek jobb mun­kaadót. Kemény szavaik, jelentős változásokat sejtetők. Tulaj­donképpen örülni kellene, hogy ilyen határozott intéz­kedésekkel próbálják biztosí­tani a főhatóságok a rég óhaj­tott munkafegyelmet. Termé­szetesen magam is örülök a szigorúbb rend bármilyen előjelének, így a fenti tájé­koztatást is bizakodva foga­dom. Igen, így kell tennünk, hogy a helyes határozatok mielőbb megvalósuljanak, és végre eljussunk oda, hogy ki-ki pontosan és szigorúan vegye számba javaslatainak, döntéseinek, utasításainak: egyáltalán munkájának hatá­sát, összefüggéseit. És ha ezt elmulasztja, érezze magán felelőtlenségének, felületes­ségének megfelelő következ­ményeit Hogy a mérnök, amikor pédául fűtésrendszert tervez, vegye figyelembe, ho^rr egy épületben a helyisé­geket használok igénye kü­lönböző, vagyis tervezzen be megfelelő hőszabályqzót Mennyi energia megmaradna! És ha az ablakokat, ajtókat készítő üzemek pontosan il­leszkedő kereteket gyártaná­nak? A sort fölfelé, oldalt és lefelé is folytathatnánk. De hagyjuk az építőipart A szervezetlenség, az anyag- ellátás akadozása az ipari üzemekben is rendszeresen visszatérő gondot feszültsé­get okoz — pdrsze, a hibák forrását, személyi felelőseit már sokkal nehezebb megta­lálni. De tény, hogy megdöb­bentő egyes üzemekben a ki­használatlan munkaórák szá­ma. Ennek pedig a hajrában a minőség látja kárát... Vé­gül is azonban. — hála ruti­nos pénzügyi szakembereink­nek — mindenütt kikerekediÿ a tervezett nyereség, juta­lom, prémium... Akárcsak azokban az üzemekben, me­lyekben — sajnos, Kaposvá­ron is van példa ilyenre — egyelőre nem találnak piacot termékeiknek. Az átállás pe­dig új cikkek gyártására ugyancsak körülményesnek ígérkezik, kiváltképp, ha hú­zódoznak is tőle a vezetők. De miért is ne tehetnék? A kockázatos vállalkozás nélkül is tudnak bért fizetni, és még a különböző anyagi elismerés sem marad el... Nemrég politikai vezetésbe került fiatalasszony panaszol­ta: korábbi — nevelői — szé­kéből nem egészen így kép­zelte el az irányításban dol­gozó felnőtt emberek gondol­kodását Ügy vélte, sokkal nagyobb felelősséggel, a köz­érdek iránti alázattal közelí­tenek meg minden kérdést, amelynek alakításában, meg­oldásában szavuk van. Saj­nos, rá kellett ébrednie, hogy eddigi bizalma átértékelésre szorul. Az összefonódás, a személyes vagy a szűk cso­portérdek, az elvtelen kap­csolatok nagyon könnyen tet­ten érhetők még a közösségi­nek álcázott mondataik, meg­nyilvánulásaik mögött is. Miért? Náluk is hiányzik a pontosan megfogalmazott, minden esetre, körülményre, cselekedetre, folyamatra, mozzanatra és valamennyi szintre kidolgozott érdekelt­ségi rendszer, amely minden egyes lépést irányítana? Ne ringassuk magunkat illúziók­ban: ilyen csodaszer nincs és soha nem is lesz. Sem a fű­tést tervezők, sem az ablakok készítői, sem az ipari üzemi vagy más vezetők esetében. Az emberek tetteit, mozdula­tait nem * lehet kizárólag anyagiakon alapuló, aprólékos ösztönző-fegyelmező rend­szerekkel szabályozni. Ma­gatartásukat kell olyanná for­málni, hogy abban az anya­giakkal együtt — és ettől függetlenül is — érvényesül­jön a szocialista felelősség. Amit két-három évtizede Ön­tudatnak emlegettünk. Lehet, hogy sokan legyin­tenek, mondván: ma, amikor világszerte és Így hazánkban is előtérbe került a hatéko­nyabb termelés, a csereará­nyok javítása és közgazdasági kifejezések tömege zúdul ránk — mit akarok én ilyen »elavult-« fogalommal? Ezzel már egyszer megbuktunk, az öntudatra épült termelésnek sokáig ittük a keserű levét. Ez igaz. És én mégsem hi­szem, hogy ásatag, túlhaladott fogalomként kérném számon önmagunktól. Végtére is a fejlett szocializmus nemcsak a kialakult gazdasági-társa­dalmi viszonyok megszilárdí­tását, további finomítását jelenti, hanem vele együtt, tőle elválaszthatatlanul az emberi gondolkodás közössé­gi irányú fejlődését is. Persze, nemcsak pusztán tudati vál­tozásról van szó, az elisme­rés, befogadás szintjéről, ha­nem az egész magatartás ala­kulásáról.' És ezt ma már szi­gorúbban kellene kérnünk egymástól. Nem az anyagi ér­dekeltség hel yettesí tő.ieként. Erről 'szó sincs. Jól tudom, gazdasági—társadalmi folya­mataink nem nélkülözhetik a kedvező irányba ható, de nem­csak anyagi szempontokat, összefüggéseket figyelembe vevő szabályozókat. Ezek ér­vényesítése azonban elképzel­hetetlen az általános maga­tartást átható irányító elv: a magas szintű felelősség nél­kül. Amely minden esetben és körülmények között mun­kál az egyénben. Nem látvá­nyosan, kérkedő módon, ha­nem magától értetődő termé­szetességgel. I gen. erről az erkölcsi szabályozóról, társa­dalmi rendünk lénye­géből fakadó követelményről manapság mintha kevesebbet beszélnénk. Persze, ne is le­gyen agitációs kampány köz­ponti témája. Essen még ke­vesebb szó róla, de hasson erőteljesebben gazdasági és társadalmi életünk minden területén. Paál László Egészen más Irányban kezdett — s céljaiban is el­térő — vizsgálódás derítette föl a nagy vegyipari beruhá­zásnál, mekkora a közremű­ködők tábora. Akik nekiláttak az eredeti célú elemzésnek, mint nyomra bukkant vadá­szok, úgy követték a sokszo­ros összefonódások, párhuza­mosságok, metszőpontok ala­kulását. Azt akarták megtud­ni, vajon milyenek a külön­féle beruházási munkák ter­melékenységi mutatói, s vé­gül ott kötöttek ki, hogy a nagy létesítmény megvalósí­tásán 163 cég emberei dol­goznak! Jogosnak látszik a kérdés: bonyolult beruházási felada­tok megvalósítására régóta ismert lehetőség a fővállal­kozás igénybe vétele. Miért nem tették az említett helyen is ezt, miért maguk kínlód­nak a seregnyi ilyen meg olyan céggel? A válasz meg­hökkentően egyszerű : azért, mert senki nem vállalta a szerepet. Ez lehetne talán ki­vételes eset. Nem az. Sőt, szinte jellemző. Holott két­ségtelen, a fővállalkozás, mint tevékenység, nem újdonság a gazdasági életben. Működnek eleve ilyen rendeltetéssel lét- ■ rehozott gazdasági szerveze-1 tek, s olyanok szintén, ame­lyek más feladataik mellett a fővállalkozást is teendőik kö­zé sorolják. Mindkettőre van példa az élelmiszer-termelés­ben és -gépgyártásban, ahol komplett tojóházakat, csirke­nevelő telepeket, sajtgyára­kat, datolyafeldplgozókat ad­nak így el. Az építőanyag- iparban ugyancsak eredmé­nyesen működik az a fővál­lalkozói iroda, amely mész- műveket szállít ún. kulcsra­készen — azaz az üzemszerű munka megkezdésére alkal­masan — a megrendelőnek. El ne feledjük: az említett esetekben mindig külföldi megrendelőről van szó. Miért, hogy itthon ritka az, ami külföldi megbízásoknál természetes? A válasz tömö­ren: a megszerezhető haszon nem áll arányban a kockáza­tokkal a belföldi munkáknál. Napjaink gazdasági tevé­kenységében a legszigorúbb kötöttségeket összefoglaló egyik forma a fővállalkozói szerződés. Érthető, hogy sen­ki sem töri kezét-lábát ilyen­Csepeli szemlélettel Még most is meghatottak, pedig már néhány napja, hogy lezajlott életüknek egyik je­lentős eseménye. Ök is ott le­hettek a Csepel Művek Egye­di Nehézgépgyára kommunis­táinak a párt megalakulása 60. évfordulójára emlékező ünnepi taggyűlésén. — Olyan nagyszerű, felejt­hetetlen érzés. Hallottunk a párt alakulásának történelmi körülményeiről, a hatvan év forradalmi, következetes har­cáról. Láttuk, tapasztaltuk az előlegezett bizalmat, amelyet a mai utódok — a gyár kom­munistái — számunkra megi szavaztak, hogy a soraikba kerülhessünk... Hárman vannak. Különbö­ző munkaterületeken, más és más gyárakban dolgoztak ko­rábban, most azonban sok más társukkal együtt ők is »csepeliek«. Mit jelent ez nekik? A for­radalmi tevékenységéről, a munkásmozgalmáról, nagy­szerű hagyományairól ismert Csepelhez, az itt tevékenyke­dő pártszervezethez, a kom­munisták soraiba tartozni? Matics Gyula öntvény-elő- rajzoló. Gépipari technikumot végzett, ezt megelőzően a Tanép-nél dolgozott. A gé­pekre kerülő nagyobb dara­bokat készíti elő a tervrajzok alapján. Sípos Ernő villany­szerelő, ezt a munkát végezte a Mezőgép Vállalatnál is elő­zőleg. A kész munkák elekt­romos berendezéseinek besze­relése, üzembe helyezése a feladata. Kovács László szin­tén a Mezőgép dolgozója volt. Minőségi ellenőrként felel most a gyár termékeiért. — Szakmai feladatukat, az ifjúsági szervezetben mozgal­mi tevékenységüket példásan végezték. A tavaszi meg az őszi kommunista szombatok feladatainak megoldásában I mindhárman részt vettek. A KISZ-szervezet ajánlásával kerültek sorainkba, őket vet- : tűk föl elsőnek a fiatal gyár pártalapszervezetébe a jubi­leumi taggyűlésünkön — mondja Varga János, a gyár pártszervezetének a titkára. — Jártunk Csepelen ... Hó­napokat töltöttünk az ottani nagyüzemben. S nemcsak azo­kat a gépeket ismertük meg, amelyeken most már Kapos­váron dolgozunk. Megismer­tük a csepeli embereket. Lát­tuk a szocialista brigádok összetartó, egymást segítő kö­zösségét. Találkoztunk hoz­zánk hasonló korűakkal, az­tán idős, tapasztalt munkások­kal. Láttuk azt a végtelen tiszteletet, ahogyan a fiatalok az idős munkásokkal beszél­tek. S mi is részt vehettünk Csepelen abban a szocialista versenyben, melyet a csepeli Béke brigád kezdeményezett még a múlt esztendőben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. ‘ évfordulójá­nak a tiszteletére. Gazdag ta­pasztalatokkal tértünk vissza Kaposvárra. Azon munkálko­dunk, hogy ezeket itt haszno­sítsuk, elhintsük társainkban a csepeli szemléletet... Így sorolja a három fiatal Csepelen, ebben a munkás fel­legvárban, szerzett élményeit. Matics Gyula, Sípos Ernő, Ko­vács László egyformán büsz­ke arra, hogy Csepelen tanul­hatott — Igen, ez a célja pártszer­vezetünknek is, ezt várjuk valamennyi kommunistánktól, hogy segítsen kialakítani. s megőrizni a csepeli szemléle­tet. Csepelnek nemcsak ha­zánkban, hanem külföldön is rangja, tekintélye van, a mun­kások által készített különbö­ző termékeknek jó a hírük. Ami nálunk készül — egyelő­re csak csőhegyező gépek és tartozékai —, az szintén eljut külföldre. Azt akarjuk elérni, hogy csak kifogástalan minő­ségű termék kerüljön ki a gyárunkból, hogy itt Kapos­váron mi is erősítsük a cse­peli rangot. Varga János párttitkár így sorolja a januárban tizennyolc kommunistával megalakult pártszervezet feladatait. Szá­muk az átigazolt és a most fölvett három fiatallal negy­venkettőre emelkedett. Mit si­került megvalósítani céljaik­ból? Mit jelent a többségük­ben fiatal dolgozóknak Cse­pelhez tartozni, arra még nem adhatott választ az eltelt né­hány hónap. Erre inkább a jövő válaszol majd, amikor már teljes ütemben folyik a termelés, s megteremtődnek a munkához szükséges feltéte­lek. Láttam ősszel és tavasszal, hogy a gyár dolgozói a kom­munista szombatokon milyen lelkesedéssel munkálkodtak a gyárban. Kommunisták, KISZ-tagok, fizikai munkások, műszakiak, adminisztrátorok ásták az árkokat, fektették le a kábeleket. S most nemré­gen éppen ilyen lelkesedéssel ültették el szabad idejükben a gyár előtti úton a fiatal fa­csemetéket. — Ezt várom kommunis­táinktól a jövőben is — mondja Ackerman József igaz­gató. — Azt, hogy felelősség- vállalásból mutassanak példát társaiknak! Szalai László Matics Gyula, Sipos Ernő, Kovács László. nek megkötésére. A szerző­désnek ugyanis pontosan meg kell határoznia — mert csak akkor jogszerű — az összes résztvevő vállalkozó köteles­ségét, -feladatai rendjét — s azt. is, hogy azoknak végrehaj­tásához a fővállalkozónak mi­lyen feltételeket kell megte­remtenie! —, s ami a lényeg: a szerződés azt is kimondja, ki milyen mértékben viseli a kockázatot. (Ami általában megegyezik a haszonból való részesedés mértékével.) Példák között bóklászva : a tavaly üzembe helyezett nagyberuházások kivitelezé­si ideje meghaladta — átla­gosan — a hat évet, s a be­fejezés, az eredetileg terve­zettel szemben — ugyancsak átlagosan — tizenhét hónapot késett. A - veszteségidők ará­nya az építőiparban 15* és 20 százalék között ingadozik, ezek java előkészítési, szerve­zési hibákra vezethető vissza. A kivitelező nem vesz részt a beruházás előkészítésében, a tervező a megvalósításban, s érdekeltsége sincs abban, terveiből mi és hogyan lesz... Ne folytassuk a példákat, in­kább írjuk le azt a remé­nyünket, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1978. ok­tóber 12-i ülésének határoza­ta alapján — az építőipar helyzetéről és feladatairól — változás következik be a hosz- szú ideje fennálló áldatlan helyzetben. Ennek a reménynek a gya­korlati megvalósítását az sür­geti, hogy a fővállalkozás ál1 talános elterjedéséhez jelen­tős népgazdasági érdekek fű­ződnek. Vizsgálatok, számítá­sok egj'aránt azt bizonyítják, hogy a fővállalkozás kereté- I ben megvalósított beruházá­sok költségszlntje átlagosan tíz, tizenöt százalékkal kisebb a hagyományos módon lebo- ny-olitottaknál, s az időmegtá- karítás még ennél is nagyobb arányú. Aminek értékéből még az s'-m von le. hogy va­lóiában i*t a költség- és idő­túllépések kisebb mértékéről van szó. Természetesen nem ér­demes mindenfajta beruhá­zásnál szorgalmazni a fővál­lalkozást, a nagy értékű, ösz- szetett — sok területet érintő — fejlesztéseknél azonban igen. Lázár Gábor Kettős kulcsszám a 80 Rekordok árnyékában Szívesen emlékeznek visz- sza a szőlősgyörökiek az 1975-ös évre. Akkor 83 má­zsát termett hektáronként a kukorica. A legszebb remé­nyeket is felülmúló termésát­lag ugyan csak egyszer for­dult elő, azonban már évek óta biztosan tartja a gazda­ság a 70 mázsa fölötti átla­got. A gazdaságosság nagy­mértékben függ . a termelés mennyiségétől, az árak és a költségek azonban évről évre nőnek. Ennek ellensúlyozására a termésátlag további növelé­se szükséges, azonban nyil­vánvaló, hogy ez a versengés nem folytatható korlátok nél­kül. Előbb-utóbb számos gaz­daságban elérnek arra a pont­ra, amelynél megálljt paran­csol a föld teljesítőképessége. — Négy évvel ezelőtt csat­lakoztunk az IKR-termelési rendszerhez, akkor 40 mázsát termett nálunk a kukorica. A következő évben 68 mázsás átlaggal takarítottuk be, s az­óta sohasem volt kevesebb 70 mázsánál, Az idén mintegy 75—76 mázsát várunk. —■ Ko~ máromi Ferenc, a termelőszö­vetkezet elnöke egyszerre elé­gedett és gondterhelt. — A mi gazdaságunk jórészt a ku­koricából tartja el magát, nem engedhetjük meg, hogy a kukorica veszteséges legyen. Azonban valóban úgy érezzük, eljutottunk arra a pontra, melyet a je'enlegi technoló­giával elérhetünk. — A termésátlag tehát nagyjából állandó, a költségek viszont változnak. — Ügy véljük, azzal a be­fektetéssel, amellyel ma a ku­koricát termeljük, 80 mázsát kéne betakarítanunk hektá­ronként, akkor valóban kifi­zetődő volna, bár ma is 40 forintot hoz a kukorica má­zsája. — Mikorra érhető el ez az átlag? — Az ötéves terv indulása­kor 73 mázsa elérését tűztük ki magunk elé. Azóta ez az átlag elévült, a tervekre ilyen formában nem támaszkodha­tunk. Nem a számazonosság kedvéért mondom, de úgy érezzük, 1980-ra elérhetjük a stabil 80-as átlagot. — Vajon megéri-e az állan­dó termésnövelés? Kifizető­dő-e a rekord ? — Nagy kérdés, hogy töb- get drágábban, vagy keveseb­bet kifizetődőbben termel­jünk. Ügy vélem, ameddig a költségek nem nőnek olyan arányban, mint a nyereség, addig érdemes. — A termelőszövetkezetben hogyan áll ez az arány? — Jelenleg a költség és a nyereség azonos arányban nő, s ezért is fontos, hogy' job­ban hasznosítsuk meglevő erőinket. A 80 mázsa tulaj­donképpen »benne van • gazdaságban«. A növénytermesztés hama­rosan újabb ágazattal bővül: 40 millió forintos beruházás­sal szőlőt telepítettek. A Vi- ticoop társulás keretében pár év múlva termőre fordul majd az első 50 hektár, s ha mind a 200 hektár terem, az új ágazat bevétele kétszer any- nyi lesz, mint most az egész növénytermesztésé. Túl szép lenne a kép, ha nem esne szó az állattenyész­tésről, amely évek óta gondot okóz mind a tagoknak, mind a vezetőknek. — Nem engedhetnénk meg magunknak égy olyan ágazat fenntartását, amely csak vesz­teséggel jár — fogalmazta meg a mai helyzetet az elnök. — A kiutat ismerjük, a meg­valósítás azonban már nehe­zebb. A régi, romos uradalmi épületekből kialakított tehené­szet a legnagyobb befektetés­sel sem tehető gazdaságossá, s a mintegy ezer állatot szám­láló juhászat szaporulat híján éppen hogy nem ráfizetéses. Ez utóbbi fellendítésére tudo­mányos vizsgálatok folynak. A szőlőre fordított összeg mellett most nincs fedezet az állattenyésztés fejlesztésére, de már megszületett a döntés, hogy a gazdaságtalan tehe­nészet helyett, csatlakozva a Balatonnagybereki Állami Gazdaság húsmarhatársulásá- hoz, olyan telepet alakítanak ki, amely alkalmas arra, hogy itt neveljék fel a fiatal yem- hes üszőket. Addig még hosszú az út, és a rekordoknak örülő, gondnok- ital bajlódó gazdaság vezetősé­ge »belső tartalékok« után kutat. Az egyik a január el­sejétől működő melléküzem lesz, amely némi haszon mellett állandó foglalkoztatást biztosít a tagság egy részének. A gazdasághoz köti őket, s ha majd eljönnek az őszi nagy szüretek, talán könnyebb lesz munkaerőt toborozni. A leg­fontosabb tartalékról azonban így fogalmazott a termelőszö­vetkezet elnöke: — Ma már a mezőgazdasá­gi üzemekben többnyire szak­emberek irányítanak. Ebből következik, hogy a fejlődés további feltétele az ő tudá­suk, teljesítményük minél ma­gasabb fokú kihasználása. Ügy kell'végeznünk a munkánkat, hogy most már ne csak a gépeket, hanem a szakembe­reket is jól hasznosítsuk ! 11. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom