Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-10 / 135. szám
MARCALI ÚTHÁLÓZATA Méterek és forintok J9l emlékszem, hogy tavasz- szal — a várossá avatásra való lázas készülődéskor — milyen szívesen beszéltek Marcaliban az úthálózatról. Jelezték: jónak mondható a kiépített és kiépítetlen utak aránya, s a járdák is jó állapotban vannak. S a látottak megerősítették a hallottakat. Sőt, azokban a napokban ezerszám rakták az útpadkára a betonelemeket, gyephézagos burkolatot építettek. „Átcsúszik” a forgalom Megállás természetesen azóta sincs. Jól érzékelteti ezt az is, hogy a napokban a városi tanács vb-ülésén vaskos jelentést tárgyalt a testület: a város »út-, híd- és járdaellátottságát«, meg a további feladatokat. Az utóbbi években Marcaliban úgy ütemezték az útépítést és -korszerűsítést, hogy a város egy-egy területén megoldják a gondokat. Az előző ötéves tervidőszakban utak, hidak és járdák építésére összesen ötmillió 180 ezer forintot terveztek, a végeredmény azonban meglepő : csaknem 16 és fél millió forintot költöttek rá. Ezt a megyei tanács támogatása tette lehetővé, s olyan jelentős munkákat végeztek el, mint például a 68-as másodrendű főközlekedési út marcali átkelési szakaszának rekonstrukciója. Ez a szakasz szinte »átcsúsztatja« a forgalmat a városon. A fejlődést azonban jobban érzékelteti, ha számokat idézünk: 1970-ben az úthálózat kiépítettségének aránya 55 százalékos volt, 1975- ben már 76 százalékos. Jól ütemezték az építést is: az előkészítés és a végleges burkolat •►terítése« között 2—3 évet vártak, s ez biztosította az alap tömörítését. Eltűnik a sár Az előző tervidőszakban csaknem tíz kilométer hosszú gyalogjáró épült Marcaliban; bőven van azonban még tennivaló. 1976 a lendület éve volt: a lakosság igényein kívül az is ösztönözte a település vezetőit, hogy a várossá válás feltételei között szerepelt az út- és járdaépítés. Több mint tízezer négyzetméteren korszerűsítették az utakat — ez egymillió 350 ezer forintba került. Figyelembe vették, hogy a Berzsenyi lakótelepen elkészült egy százszemélyes óvoda és egy 60 gyermeket befogadó bölcsőde. Közérdekű javaslat alapján megépült az a járda is, amely a lakótelepről a gombai iskolába vezet. A végrehajtó bizottság az ülésen megtárgyalta a feladatokat is. Útépítésre, karbantartásra 1977-ben egymillió 250 ezer forintjuk van. Ebből 700 ezret fordítanak felújításra. A fenti összegben azonban nincsen benne a megyei előirányzat. S a lendület szót érdemes még egyszer hangsúlyozni: a rendelkezésre álló pénznek 97 százalékát már fölhasználták. Szorgalmazzák a városban a csökkentett paraméterű utak építését is. Pénzügyi szempontból ezeknek egyik fontos jellemzője, hogy a költségek egyharmadát a megyei tanács biztosítja. Marcali esetében ez az összeg az idén meghaladja a félmillió forintot. S az arány tovább javul: jelenleg a városban a belterületi utak kiépítettsége 78 százalékos, s ez — mint a vb elé tárt jelentésben olvasható — »a városszervezési alapfeltételként megszabott 60 százalékos kiépítettséghez viszonyítva jónak mondható«. Csökkentett paraméterű utak építésére 1980-ig kétmillió forint áll rendelkezésükre, ebből a megyei tanács támogatása majdnem a 670 ezer. E pénzből korszerűsíteni fogják a Berzsenyi, a Lenin és a Széchenyi utca egy-egy szakaszát. Marcaliban sok a híd. A közigazgatási területen a tanács kezelésében összesen 25 van, s minthogy ebből csak 11 készült a tartósabbnak mondható vasbetonból, a hidak is »kérik« a pénzt. A fa- hidak állapotát jellemzi, hogy ezeken súlykorlátozást kellett bevezetni. Az V. ötéves tervidőszakban évente 380 ezer forintot terveznek út-, híd- és járdakarbantartásra, s minthogy ez az összeg valóban csak erre elég, nincs mód a hidak korszerűsítésére. Árok-gondok Az út menti árkok is gondot okoznak a város vezetőségének. A tanács rendelete szerint ugyanis ezeket az ingatlanok tulajdonosai kötelesek rendben tartani. Az árkok azonban elhanyagoltak, s ezért sok helyütt nem tud elfolyni a víz tócsákban rothad az árok növényzete. A tanács eddig nem élt azzal a jogával, hogy felszólításokat küldjön vagy szabálysértési eljárást indítson. Pedig a lakosság szorosabb környezetének ápoltságá- ról van szó, a higiéniai szempontokról nem is beszélve. S Marcali szebbé tételéhez, fejlődéséhez ezeknek az árkoknak állapota is hozzá tartozik. M. A, Tanulmány Csököly múltjáról idilli képét. A táplálkozásról például hajdan azt írta Apáti Kiss Sámuel, hogy a somogyi ember »füstös konyhájában főzött sovány étele mellett is egészséges, izmos, kemény természetű«. Ahogy a gazdasági élet, úgy a táplálkozás sem fogalmazható meg ilyen egyszerűen. A szerző egyrészt a saját adatgyűjtése alapján, másrészt irodalmi emlékekből összeállította azt a ma már feledésbe merült »étlapot« is, amely egészen a második világháborúig a csökölyiek eledeleiről árulkodik. Szól azokról a táplálkozási szokásokról is, amelyek mindmáig meghatározzák, hogy mi kerül a családok asztalára. Több oldalt szentel a kenyérsütésnek, a különböző kenyérfajtáknak; annak, hogy mikor, hogyan, mennyi időre sütötték a legfontosabb táplálékot. Ezután a jellegzetes somogyi ételek elkészítését tárgyalja. Az értékes tanulmány a megyei múzeumok kiadvány- sorozatában a Somogyi Almanach 26. számaként jelent meg. S. M. SZAPUDI ANDRÁS Egy ifjúsági vezető naplójából »Csököly neve először az 1332—37-i pápai tizedjegyzék- ben szerepel Chald, Chukl és "C’nuk alakban. Ennél azonban sokkal régebbi település lehet, hiszen ekkor már jelentős helység — erről tanúskodik egy 14. századi leírás, mely szerint Chald, Chukl a somogyi főesperesség plébániája volt« — írja a község múltjáról, gazdasági életéről és táplálkozásáról készített legújabb néprajzi tanulmányában Knézy Judit. A község múltjával kapcsolatos legrégebbi följegyzés az 1300-as évekből való. Ez a nagy gonddal, sok forrás megjelölésével írt tanulmány, amely főként a gazdasági életet tárgyalja a XIII. századtól a XX-ig, első fejezetében nagyobb teret szán a település korábbi történetének is. Csököly a többi somogyi községhez képest népes falu '•olt. A XVI. században a megyénkben falvanként általában tíz adózó házat tartottak számon, Csökölyben 1565-ben 45-öt. A XVIII. században is a megye legmagasabb lélekszámú községei közé tartozott. Hogyan hatnak a földrajzi természeti tényezők a gazdálkodásra kétszáz éven keresztül? — ennek a kérdésnek •'agy teret szentel a szerző. Felsorolja azokat a helyneveket is, amelyek még a földrajzi viszonyokról árulkodnak. A község környéke lápos, mocsaras volt — ezt bizonyítja a tavak, zsombékos helyek neve: a Bukkanói árok, Köre árok, Küjetlen tó (mocsaras). A község határának másik része homokos — erről is tanúskodnak a helynevek. A szerző nagy gonddal gyűjtötte össze a terméseredményekre, a legelő hasznosítására, a szőlőművelésre és az állattartásra vonatkozó adatokat — ezekre épülnek következtetései. A szarvasmarha-tenyésztést például legelőhiány gátolta, mivel a vadvizek, mocsarak lecsapolásával egészen a XX. század elejéig nem foglalkoztak. Knézy Judit itt a gazdálkodással kap- ' csolatos tévhitek közül is megcáfol jó néhányat. A tanulmány második részében a szerző a csökölyiek táplálkozásával foglalkozik. E kérdésben is alaposan fölülbírálja a szakíród alom korábbi — Megszervezzük. Még én sem tudok mindent róluk, csak azt, hogy Tóváron vannak. De megszervezzük. Holnap reggelre minden rendben ... Vagy nem érez rá holnapig? — Dehogynem. Szabadságon vagyok. De akikor valahol aludnom kellene. — Semmi vész. Van egy kitűnő vendégszobánk. Ezennel fölkérlek, légy intézetünk díszvendége ! — Nagyon kedves vagy. Köszönöm. — Én köszönöm — mondja csendesen, komolyan. — Segítesz nekem. Meghatódom, a könnyeimet nyelem. Csombor Pál angyal, gondolom és nem ártana, ha az én számomra is tartana egy dossziét. Boldogan beszélgetnék vele a »problémáimról«. — Mondd, Pali, emlékszel Törő Vendel parancsnoki sátrára? — kérdezem átmenet nélkül — Hogyne emlékeznék! — Az éjfél utáni beszélgetésekre, vitákra? — Szép volt — mondja egyszerűen. — Én mostanában sokat gondolok azokra az időkre... — Megértem. Én is sokat köszönhetek a Hanságnak. A többi között a hivatásomat. Ott döbbentem rá, mi a feladatom. Mégpedig Sanyi gondolatai révén... — Nocsak — mondom. — Bizonyára emlékszel Sanyi előadásaira. — Közösségi nevelés, Makarenko, tehetségkutatás, különféle reformok — sorolom. — Én gépészmérnöknek készültem. Imádtam a matematikát és a mechanikát. Az első évet el is végeztem kitűnő eredménnyel. Akkor jött a Hanság. Átiratkoztam a bölcsészkarra, tanár lettem. Matematika-fizika szakos, de később a pszichológiát is elvégeztem. Tudod, én nem ismertem a szüléimét, intézetben nőttem fel, és a társaim közül nagyon kevesen jutottak el az érettségiig. Az egyetemről nem is szólva... Most legszívesebben a nyakába borulnék, de csak ülök jőlneveLten, és ahogy illik, komoly arccal bólogatok. — Ha én ezt elmondanám Sanyinak... Elgondolkodva dörzsölgeti a szakáüát. — Tudod mit? — hunyorít. — Ne mondd el oda. Petrezselymet árult az éterben „Száz országom van” — Ma már nem lesz szerencsém. Zsuzsa ugyancsak gyorstáv- írász és szenvedélyes rádiós. Jóskával az »éterben« ismerkedett meg. — Akkoriban Csornán tanítottam és az MHSZ ottani amatőrszakkörét vezettem a gimnáziumban — mondja. — Egy borongós délutánon egyedül ültem az adó-vevő készülék előtt Nyomasztott a magány, egy kicsit szomorú voltam. SOS hívásaimra jó ideig senki sem jelentkezett. Szóval petrezselymet árultam az éterben. Egyszercsak felhangzott: Itt H. A 3. G. J., azaz Géza János. A nevem Jóska .., Hamarosaá találkoztak.,. Azóta felváltva ülnek a rádiós asztal mellé. Férjének — az érdemes és kiváló sportoló kitüntetések birtokosának — egyenrangú társa nemcsak a házasságban, hanem az amatőrmozgalomban is. — Mi lenne, ha valamelyikük nem rádiózna? — Számomra ez elképzelhetetlen — mondja . Zsuzsa. — Amatőr csak amatőrrel élhet együtt — szól Jóska meggyőződéssel. Sz. A. Habán — Japánba Sokat dolgozik ezekben a napokban is Ficzere Mátyás kaposvári keramikus. Nagy méretű, a habán kerámia hagyományaira épülő padlóvázái, tálai itthon és Európa sok országában ismertek. Most Japánba szállít nagy méretű padlóvázákat. A megrendelés egyelőre ötven darabra szól, ezeket a hónap közepén viszik el kaposvári műterméből. Az év harmadik negyedében már a felkelő nap országában is árusítják a gazdagon díszített, szép formájú vázákat. Éjszakai rókavadászat #■# Orsvezetőképzés Balatonfenyvesen VIDÁM KIABÁLÁS ütötte — Itt GJ. Géza János. A nevem Jóska. Siófokon szép idő van. A Balaton-part tele üdülőkkel .., — Köszönöm Jóska. Alig váram, hogy újra a magyar tenger partján napozhassak... Valahonnét Csehszlovákiából érkezett a válasz. Turjányi József leteszi a mikrofont, tollat fog, nyugtalapot vesz elő. Ráírja a csehszlovák amatőr rádiós nevét, címét. A nyugtalap a Balatont ábrázolja. — Ez a bizonyíték, hogy sikerült kapcsolatot teremtenünk — mondja. — Mindkét fél kitölt ilyenkor egy-egy lapot és postára adja. Különös környezet. Okos — a laikus számára titokzatos — berendezések, szerkezetek. A falakon egymást érik az oklevelek, a különböző méretű adócsövek: Turjányi József gyűjteménye. Húsz éve amatőr rádiós, tíz esztendeje van önálló hívójele. — Száz országom van — mondja. — A huszonötös szélességi és a negyvenötös hosz- szúsági fok mentén valameny- nyi országgal beszéltem már. Az ország legjobb rádiótáv- írásza, a magyar válogatott csapat edzője, az MHSZ siófoki rádió-amatőrszakkörének vezetője, s »civilben« a GOV műszerésze. Régebben vájár volt. — Mit ken tudnia egy amatőrnek? — Legalább középfokon ismerje az adás-vétel technikáját, s némi nyelvtudásra is szüksége van. Egy amatőr maga építi fel berendezését, s ezért a többi között ismernie kell a legmodernebb antenna- típusokat Ha, mondjuk, hajnal négykor fölébredek, tudom, melyik frekvencián beszélhetek teszem azt Ausztráliával vagy Japánnal. A tájékozódóképesség az amatőr fontos tulajdonsága. Ha az asztalnál ülök, szemben a készülékkel, tudnom kell, milyen irányban van például Szent Ilona szigete. Most Turjányi József felesége ül a rádiós asztalhoz. — Itt a H. A. 3. G. Q. Általános hívás.., Aztán egy idő után mosolyogva, felém: Újságot, cigarettáit készí- tetUlm az éj jeliszekrényre. Az olvasólámpa fényétől ösz- szébb zsugorodott a szoba. Árnyékban gubbaszt a fila- dentron, a divatjamúlt csőbútorok fémtagjai előcsillannak a homályból. Vetkőzöm. Mezítláb állok a szőnyegen zsongó, álmosító áramlatokban. Az éjszaka gyerekek lélegzetével van tele. Akkurátusán rendezem el a ruhámat, a fehérneműmet, valami kínos, régii szabály szerint, amelyre már csak a kezem emlékeztet idegen, de beidegzett mozdulataival. Elszöszmötölök a vetkőzéssel, húzom az időt. Az elalvás előtti nyugalmat, az ismeretlen szoba hangulatát akarom még élvezni, az olvasólámpa mélysárga fényét, az árnyékba bugyolált. bóbiskoló filadentranjt, az újságot, a cigarettát, mindent. Pongyolába bújok, zuhanyozni megyek a fürdőfülkébe, amit egy piros függöny választ el a szobától. A majdnem hideg víztől felfrissülve, hálóingiben sétálok a szoba süppedő szőnyegén, a jó meleg árnyékok között. Lefekszem, az újságot kiterítem a paplanon, cigarettára gyújtok. Ebben a pillanatban észre- veszem, hogy egymástól körülbelül kétkamyi távolságra egy-egy cigaretta parázslik a szoba mélyén. Két testvéremet pillantottam meg, István bátyámat és Dénes öcsémet, nyugodtan ülnek és cigaretmeg a fülemet, amikor betoppantam a megyei KISZ- bizottság balatonfenyves-al- sói vezetőképző táborába. Igaz, ez nem volt olyan köny- nyű, mert a szigorú őrök előbb alaposan kikérdeztek. A két piros nyakikendős kislány nagyon komolyan vette a feladatát : még a tábor gondnokát sem akarták csak úgy ukk- miukk-fükk beengedni. A kaposvári és a barcsi járás őrsvezetőképző tanfolyamának hallgatói a focipálya kőiül drukkoltak — ezt lehetett kívülről hallani. »Női« labdarúgó-mérkőzés volt: a lánykák egy kupacban szaladtak a céltalanul pattogó labda után. Gólt még véletlenül sem rúgtak, de azért nagyon jól szórakozott a nézőközönség. Három pajtást sikerült el- csalogatnom a látványosságtól. Tábori élményeikről kérdeztem ókét. Kiss Péter Mennyéről érkezett: — Tetszik ez a mostani rendszer. Egyszer már voltam őrsvezetőképzőn, két éve. Akkor csak rajokat alakítottunk, most őrsökben dolgozunk. Így többet tanulunk. — Otthon mit használsz majd föl az itteniekből? — Most voltam nyolcadikos, így őrsvezető már nem leszek, de szeretnék ifivezetőként dolgozni. Ahhoz pedig nagy segítséget kapok itt. Például azt is gyakoroljuk, hogyan lehet az egyhangúságot föloldani. Tréfásan kellett az őrs tudtára adni, hogy foglalkozás lesz. Én megijesztettem őket, beimondattam a hangosba, hogy ezt és ezt várják, mert rossz fát tett a tűzre. I úttörőcsapatunknál ez »csak úgy« megy. Itt aztán jó dolgokat hallottam. Én a vegyes őrs pártján vagyak: nem választanám külön a fiúkat és a lányokat. Ha csak fiúk vannak együtt, sokszor veszekedés a vége. Van amit a lányok, van amit a fiúk tudnak jobban, s így segíthetünk egymásnak. — A tanuláson kívül mit csináltok a táborban? — Nagyon sokat játszunk. Én pingpongozni, focizni szeretek. Meg verseny is voit; a mi csoportunk megkapta az Arany Fülemüle díjat. Horvát népdalokat énekeltünk. Hét éve élek Lakócsán, ott az iskolában tanulunk horvátul. Jónás Ibolya Baibócsáról: — Nem könnyű ám egy társaságot ' irányítani. Én eddig sok mindent nem tudtam, amit más úttörők már régóta csinálnak. Űj dalokat is tanultam, és lesz játéktanulás is... — Mi volt a legnagyobb élményed? — Az éjszakai rókavadászat. Fél tizenkettőkor volt a riadó: »rókák támadták meg a tábort«. Először komolyan vettem, és megijedtem, de a többiek kinevették, hogy nem igazi rókák, hanem papírból vágták ki. Jól eldugták őket; én egyet sem találtam, de a többiek szemfülesebbek voltak. NYOLC NAPIG táboroznak itt a gyerekek. Végigpróbálják az úttörőév programját, és sok új tudnivalóval, élményekkel gyarapodva mennek haza. Többségük csak most lesz ötödikes, így sokáig számíthatnak rájuk az úttörő- csapatoknál. L. P. táznak. Meg sem lepődöm. Tulajdonképpen vártam őket (Folytatjuk.) Reisz Tamás ötödikes kisfiú Lakócsáról: — Az őrsök megalakítása érdekel a legjobban. A mi
