Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-07 / 81. szám

Teke NB / Ismét csak vereség Szinte már közhelynek szá­mít, hogy NB I-es tekézőink szerepléséről szóló tudósítá­sunkat úgy kezdjük: esélyte­lenül utaztak ellenfelükhöz. Kétségtelen, hogy az amúgy is ?rutintalan kaposváriak szá­mára szinte behozhatatlannak látszó nehézséget okoz az ál­landóan idegenben való sze­replés. Ezúttal sem volt esé­lyük a győzelemre, hisz ellen­felük, a BKV Hőre az egyik legjobb formában lévő ma­gyar csapat A bajnokság so­rán eddig még nem vesztett mérkőzést A súlyos vereség­hez azonban a kaposváriak is »hozzájárultak«, akik szinte kivétel nélkül gyenge napot fogtak ki. Schleininget le kel­lett cserélni 60 dobás után, és Végh sem tudott megbirkózni a pályával. A többiek is csak alig doták túl a 800-as szin­tet. Az Előre ezúttal is kitűnő napot fogott ki, három ver­senyzőjük 900 fa fölött dobott, s ez új pályacsúcs. BKV Előre—K. Spartacus 8:0 (5429:4729) Rákos »71 — Kiss SIS Mede 897 — Alkonyi 826 Deáltv SS0 — Schleining (Szemes) 769 Papp 8-2 — Ládonyi 80S Bíró 905 — Hász 815 Scher 904 — Végh 704 Pusztába kiáltott szavak helyett... Közgyűlési tapasztalatok Minden év vége egyben a számvetés időszaka. Így van ez a sportban is. Hogy a visszapillantás, az értékelés mind a tizenkét hónapot át­fogja, a sportköri közgyűlése­ket a következő év első két hónapjában tartják. Somogy­bán 186 egyesület tagsága és pártolói találkoztak, hogy meghallgassák az egy éve vá­lasztott vezetők tevékenységé­ről szóló beszámolókat. A közgyűlések iránti érdeklődés általában megfelelt a várako­zásnak. A tagság részvétele 75—80 százalék körül ala­kult. Hat közgyűlés azonban határozatképtelennek bizo­nyult (a tagságnak legalább a fele ott kell legyen). Ezeken a helyeken el kellett halasz­tani a gyűlést egy későbbi időpontra. Az összegezésből kitűnt, hogy a párt- és az állami szervek vezetői a legtöbb he­lyen ott voltak a közgyűlé­seken, és felszólalásukkal, ész­revételeikkel segítették azok munkáját. A megyei sporthi­vatal 21 helyen képviseltette magát, a járási sportfelügye­lőségek munkatársai a gyűlé­sek több mint kétharmadán részt vettek. Az aktivitást mutatja, hogy 1450-en szólaltak fel, s ez köz­gyűlésenként csaknem nyolc véleménynyilvánítást , jelent. Néhány személycserére is sor került. A marcali járásban négy elnököt, a kaposváriban három elnökségi tagot váltott fel új. Hallhattunk újabb szakosztályok alakulásáról is. A Rákóczinál női kézilabda-, Fonyódon asztalitenisz-, Nagy­atádon úszó-, Csurgón pedig atlétikai és úszószakosztály alakult. A közgyűlések középpontjá­ban — érthetően — a kiemelt sportágak álltak. A többiek­nél is nagyobb teret kapott az atlétika, az úszás és a labdarúgás. Akárcsak a múlt évben, most is nagy teret ka­pott az utánpótlás helyzete valamint a nevelés. E kettő az iskolai testnevelés fejlődé­se nélkül aligha valósítható meg. Általános tapasztalat, hogy javult az iskolák és a sportkörök kapcsolata. A kép azonban még nem egészen megnyugtató. Ezúttal is hall­hattunk ellenkező példákról. Az e témával kapcsolatos megfogalmazás világos: az is­kolák és a sportegyesüietek céljai közösÁk, tehát együtt kell vállalniuk a feladatokat. Már a korábbi években is felvetődött a nők kis szám­aránya a sportmozgalomban. Nos, városainkban még úgy- ahogy javult a helyzet, de a községekben cseppet sem megnyugtató. E gond ismét napirendre került. Több he­lyen abban látják az okokat, hogy a sportköri vezetőségben is kevés a nő. A tanácsok irányító mun­kájának tovább kell javulnia a sportban. Különösen a társ­községek egyesületei várnait többet. Ez sem új keletű fel­vetés, már az elmúlt években is napirendi pont volt. Vannak követendő példák. A közelmúltban több össze­vont tanácsú község sportjá­ról ejtettünk szót, kiemelve, hogy miként sikerült megta­lálniuk testkultúrában is a közös hangot. A legtöbb kritika a terme- lőszövetkezeteket illette. Egyre Sikeresen röplahd több fiatalt foglalkoztatnak, de ennek arányában nem ér­zik azt a felelősséget, mely a sportban reájuk hárul. A fa­lusi sport jövője nélkülük szinte elképzelhetetlen. Első­sorban az utaztatásban, a pá­lya és az öltözők építésében, bontási anyagok biztosításával tehetnének sokat. Sok javaslat hangzott el a saját bevételi források bőví­tésével kapcsolatban. A pár­toló : tagság szervezése, lét­számának növelése a kisebb sportköröknél is fontos. Az anyagi helyzettel függ össze a társadalmi munka szervezése, igénybevétele. Itt sem kell most példákat sorolnunk, de általános a tapasztalat, hogy a sportszereik ezrei szívesen áldoznak szabad idejükből, ha segítségre van szükség. Hány, de hány sportlétesítménnyel lennénk szegényebbek, ha nem építenénk erre az •aranytartalékra«. Ezt termé­szetesen szervezni és irányíta­ni kell. Ezért is fontos a szak­osztályi munka hatékonyságá­nak a javítása. Általános vélemény, hogy nemcsak a kritika, ha­nem az önkritika sem hiány­zott a közgyűléseken, s ez egy lépés előnyt jelent. A célok mindenütt világosak. A gyűlések hangulata is a ten­ni akarást mutatta. A most következő időszak széles kö­rű összefogásától függ, hogy a több mint ezer hozzászóló véleménye és javaslata ne csupán pusztába kiáltott szó maradjon. Jutási Róbert kezdtek ízóink Háromezer néző ez autóversenyen A múlt hét végén már baj- • noki pontokért léptek pályára NB Il-es röplabdacsapataink. Igaz, számunkra az első for­duló csonka volt, mivel a Ta- bi MSC férfi együttese nem játszott mérkőzést. A többiek viszont száz százalékos siker­rel rajtoltak, s ennek értékét csak emeli, hogy valameny- nyien idegenben küzdöttek. Az eredmények tükrözik, hogy nem volt hiábavaló a lelkiis­mprpf.ps tnhh hónanon át tar­ki értékes győzelmüket. Első­sorban Garas Gizella, vala­mint Guzmics és Bérdi játéka emelkedett ki. A Tabi Videoton összeállí­tása: Garas 1., Garas 11., Bér­di, Pesti, Varga, Pirkhoffer. Csere: Guzmics, Trunk. Edző: Hajba Dezsöné. K. V. Izzó—Ferroglóbusz 3:1 (9, —13, 6, 8) A fővárosban hűvös, szeles idő várta a szabadtéri pályán nszo Április 4-e sovány kaposvá­ri műsorából kiemelkedett az országos meghívásos autós slalom verseny. A vártnál na­gyobb érdeklődés kísérte az Autóközlekedési Tanintézet rutinpályáján folyó vetélke­dőt. A háromezer néző -csak­nem 80 induló ügyességének, vezetési technikájának tapsol­hatott. Négy különböző kate­góriában rajtoltak a gépko­csik; a nők külön versenyt vívtak — kategóriamegkötés nélkül. A nap legjobb idejét Baranyai Attila, a Budapesti Főtaxi versenyzője futotta Trabant gépkocsijával. E sportban egyébként nem nagyon érvényesült a hazai pálya előnye: egy kategória kivételével idegenbe kerültek az első helyek. Kivétel csak az 1300 köbcentiméteres kate­gória volt, ahol a kaposvári Karg Ferenc Lada kocsijával káprázatosán futott, és a nagy gépek között a legjobb eredményt érte el. Eredmények: 600 köbcentiméterig (21 in­duló): 1. Baranyai Attila (Fő­I taxi) Trabant 46,4 mp, 2. Lutz J András (K. Volán) Ta-abant i 46,8 mp, 3. Kiss Gyula tK. Vo­lán) Trabant 50.9 mp. 1000 köbcentiméterig (8 in­duló): 1. Zima János (Bp. Spartacus) Steyer-Puch 47.8 mp, 2. Kakrik Tibor (Berzen- ce) Fiat Cupé 55.0 mp, 3. Csók Gyula (K. Volán) Fiat 127 56.6 mp. 1300 köbcentiméterig (26 induló): 1. Karg Ferenc (K. Volán) Lada 1200 49.2 mp, 2. Lakatos Tibor (Pécs) Skoda Cupé 51.2 mp, 3. Lutz Miklós (K. Volán) Lada 1200 54.6 mp. 1300 köbcentiméter fölött (6 induló): 1. Reményi Imre (Shell SC) Volkswagen 1500 59.1 mp, 2. Kovács József (Budapest) Fiat 125 Spec. 64.8 mp, 3. Jobbágy Gyula (Aba- liget) Polski Fiat 67.2 mp. Nők (kategória nélkül) 7 induló: 1. Konyicsák Józsefné (Sümeg) Trabant 65.4 mp, 2. Bátor Ágnes (Székesfehérvár) Trabant 66.1 mp, 3. Zbinyovsz- ky Ágnes (Siófok) Dácia 66.8 mp. uícictca, iDuu nui m pwi i at tai tó edzés, amelyet csapataink az idei jobb szereplés érdeké­ben végeztek. Jó lenne, ha ezt a kitűnő rajtot hasonló folyta­tás követné! Szinte »történel­mi« mérkőzést játszott a Tabi Videoton női csapata: bony­hádi győzelme egyben az első győzelem is NB Il-es szerep­lése alatt. Eredmények Nők Tabi Videoton—Bonyhádi Spartacus 3:1 (—11, 3, 13, 12) A Bonyhádon lejátszott mér­kőzésen az első játszmában még kissé megilletődötten sze­repeltek a tabiak. Ezután erő­sen föl javultak, s a második játszmában valósággal henge­reltek. Az utolsó két szettben szoros küzdelemben harcolták a kaposváriakat. Jó kezdés után a második játszmát kis­sé könnyedén vették az izzós lányok, és 12:3-ról vesztet­tek. Utána azonban magukra találtak, győzelmükhöz nem férhetett kétség. K. V. Izzó: Kiss, Oláh, Mol­nár, Csonka, Suta, Kurucz. Csere: Marek, Hollósi, Ko­vács. Edző: Witz István. Jók: Kiss, Oláh, Csonka. K. Dózsa—HBNA 3:1 (—13, 3, 8, 10) A volt NB I-es csapat ellen 63 perc alatt nyert jobb sánc­munkájával a kaposvári lila­fehér együttes. A Dózsa összeállítása: Zóka Károly, Gelencsér, Sziklai, Witz, Déri. Csere: Hódosi, Mészáros, Domonkos. Edző: Zóka Ferenc. Kupamérkőzések eredményei KK Vasas—Spárta Prága 2d) (1:0) Fáy utca, 3500 néző. V.: Serafino (olasz). Góllövő: Kovács (2). BEK Szerdán Kijev és Zürich volt a labdarúgó BEK-elő- döntők színhelye. Az óriási érdeklődéssel várt Kijev— Mönchengladbach találkozón egygólos hazai győzelem szü­letett, Dinamo Kijev—Borussia Mönchengladbach 1:0 (0:0) — Az MLSZ fegvelmi bi­zottsága Hegyi Imrét, a Rá­kóczi játékosát két mérkő­zéstől eltiltotta. (Ebből egyet már kitöltött.) H * Somogyi Néplop 100 000 néző. V.: Sanchez Ibanez (spanyol). Góllövő: Onyiscsenko (71. perc). Amint várható volt: a Ki­jev támadótaktikát választott, a Borussia pedig elsősorban a védekezésre ügyelt. A Kijev fölénye a 71. percben hozta az egyetlen gólt. Burjak kitű­nő szögletét Onyiscsenko a há­lóba fejelte (1:0). Ezután a Borussia is többször táma­dott, de Rudakov kapuja nem volt nagy veszélyben. KEK Szerdán Nápolyban és Mad­ridban játszották a labdarú­gó-kupagyőztesek Európa-ku­pája első elődöntő mérkőzé­seit. Eredmények: Ncapoli—Andcrlecht 1:0 (0:0) 'Nápoly, 60 000 néző. Góllö­vő: Brusocolotti (81. p.) • • • Ferencváros—Ü. Dózsa 3:2 (líl) Szolnok, 17 000 néző. V.: Pádár. Góllövők: Pogány (2), Nyilasi, i lie tv« Fekete Uh Nemcsak húsvétra vásárol, ha az ünnepi asztalra új poharak, kelyhek, üvegek és porcelánterítékek közül választ ízlésének megfelelőt a szaküzletekben vagy áruhazakban. ÁPRILIS A várható időjárás: 7 CSÜTÖRTÖK Herman Időnként erősen megnövekvő felhőzet, többfelé átfutó záporcsővel, egy-két helyen zivatarral. Megélénküld nyugati, majd sokfelé megerősödő, délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön s—13 fok között lesz. T Fogadás a megyeházán Somogyba érkezett Bulat Okudzsava szovjet író és Alekszandr Szilujánov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének attaséja. A népszerű szovjet író regé­nyének színpadi bemutatása alkalmából jött Kaposvárra, és megtekintette az előadás főpróbáját a Csiky Gergely Színházban. Vendégeinket tegnap dél­után a megyei tanács szék­hazában fogadta dr. Balassa Tibor, a megyei tanács el­nökhelyettese, dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője és Zsám- béky Gábor, a színház igaz­gatója. Közvetlen beszélge­tést folytattak a magyar— szovjet kulturális kapcsola­tokról, a mai szovjet iroda­lomról és a hazánkban be­mutatott szovjet darabok si­keréről. Vendégeink másfél napot töltenek Somogybán. 15 évvei ezelőtt, 1962. április 7-én halt meg — 66 eves korában — Bakó Jó­zsef költő és író. A Vas megyei Nemescsón született 189G-ban, nincstelen zsellércsal áll ból. 0 maga cipész lett, majd a Tanácsköztársa­ság vérbe fojtása után héthó­napi fogházbüntetésre ítélték. Ezután is sokat hányódott, amíg elvégezte a tanítóképzőt. Több helyen tanított, nyaran­ta pedig bebarangolta egész Európát. Később felfüggesztet­ték tanítói állásából, mert ki­állt a háború ellen, es a föld­osztást hirdette. A felszabadu­lás után do’gozott az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Mi­nisztériumban, a Köznevelés szerkesztőségében, valamint több könyvtárban. írásai már az 1920-as évek elejétől rendszeresen megje­lentél:, többek közt a Népsza­vában, a Nyugatban, a Pesti Naplóban. Verseiben a pa­raszti élet nyomorát szólaltat­ta meg erőteljes realizmussal; máskor üde, friss hangon szólt a falu, a táj életéről. Hangja mindinkább forradalmibbá vált: a felszabadulás utáni verseiben a megváltozott élet- festett művészi képet. — A Zöld parázs című ver­seskötet szerzője, Kerék Im­re költő pénteken Sávolyon író—olvasó találkozón vesz részt a könyvtárban. Előadás az MSZMP KB Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak Politikai Akadémiáján tegnap az Építők Rózsa Fe­renc Művelődési Házában Búza Márton, a SZOT Elmé­leti Kutató Intézetének igaz­gatója tartott előadást »A munkahelyi, az üzemi de­mokrácia fejlesztésének elvi és gyakorlati kérdései« cím­mel. Az előadást, amelyen részt vettek a párt vezető propa­gandistái, valamint ideoló­giai, politikai, gazdasági éle­tünk képviselői, Péter János, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezető-he­lyettese nyitotta meg. Az előadás anyagát a Kos­suth Könyvkiadó megjelen­teti. — Ónálló estet rendez hol­nap, a barcsi művelődési központban, a helyi szövet­kezeti együttes Ifjúmunkás- klubszínpada. — Félreérthetően jelent meg a nyomda hibájából teg­napi lapunk 3. oldalán a Ha­gyományérzés című írásunk utolsó előtti bekezdésének utolsó előtti mondata. Helye­sen így hangzik: »Ügy gon­dolom, az volna a követel­mény, hogy hagyományaink mindenekelőtt a munkaöntu­datra hassanak megterméke­nyítőén. — A Magyar Ebtenyésztőd Országos Egyesületének kapos­vári szervezete 1977. április 17- én 9 órai kezdettel Kaposváron a cseri parkban **B* törzs­könyvezéssel egybekötött te- nyészszemlét rendez. Nevezési díj : tagoknak SKI Ft. nem tagok­nak 180 Ft. Nevezési korhatár: németjuhász kutyáknál a szem­le napjáig betöltött 18 hónán, a többi fajtánál 9 hónap. (19855) — Olcsó bakfisfarmernad- rágok most érkeztek a ka­posvári Csibi gyermekruhá­zati áruházba, (x) ■ A mai ügyeletes: Gombos Jolán Telefon: 11-510, este 8-ig. Kiváló somogyi művelődési intézmények Mint lapunkban tegnap megírtuk, a Fészek Klubban kihirdették a 1975—76. évi kiváló művelődési könyv­tárpályázat eredményeit. A kitüntetett negyvennyolc könyvtár között harmadszor érdemelte ki munkájáért a kiváló címet a Palmiro Tog­liatti Megyei Könyvtár, má­sodszor kapta meg az elis­merést a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának szakszervezeti könyvtára. Negyvenegy művelődési ott­hon kapott kiváló címet; So- mogyból először érdemelte ki ezt a babócsai művelődési intézmény. — Vetélkedősorozat folyt Marcali üzemeiben, a Bőr­díszmű gyáregysége és a művelődési központ felhívá­sára. A döntőn, melyen nyolc üzem tíz szocialista brigádja vett részt, az első helyezést a Bőrdíszmű Lendület szocia­lista brigádja szerezte meg, ezzel elnyerte a városi párt- bizottság serlegét Gyermekkórusaink vendégszereplései Három város — Zalaeger­szeg, Szombathely és Kapos­vár — dalostalálkozóján, Za­laegerszegen szerepelt ked­den és szerdán a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola gyermekkórusa. A hétszáz éves Sopront köszöntő ünne­pi műsorok programjába pe­dig meghívták a Berzencei Általános Iskola negyven ta­gú kórusát, mely tegnaptól vasárnapig a városban tar­tózkodik, illetve szerepel a kórustalálkozón. — A Vegyipari Gépészeti Szak­középiskolában levelező tagoza­ton továbbtanulásra lehet je­lentkezni a vegyipari gépészeti, a vegyipari, a villamosenergia­ipari, a geofizikus- és a mély­fúró-szakra. A jelentkezés ha­tárideje; július l.5-e. Jelentke­zési lapot személyesen vagy le­vélben lehet igényelni. A vegy­ipari gépészeti szak címe: Pécs, Rókus u. 2. A többi szak címe: Pécs, Székesfehérvári u. 4. (14818) — A siófoki kulturális köz­pontban; MAZSOLA TÎS MANÓ­RA legújabb kalandjai április 19-én 10 órakor. Pénztánvv-itás : ma. (14782) — Mintás műszálas dunna­garnitúrák (3,5 szeles) 357 Ft-ért — alkalmi áron — kaphatók Kaposváron, a Vö­rös Csillag mozival szemben levő Olcsó Áruk Boltjában. (*>

Next

/
Oldalképek
Tartalom