Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-08 / 32. szám
NÉGY FALU SOMOGYBÁN „tTj a*, amiben minden múlt benne van és még egy nagyszerű többlet!” Babits Mihály Tegyük a múltat jelenné, m ért ez az egyetlen út, melyen megismerhetjük az embert.” Hyppolyte Taine Somogyfajsz 738 éves. Pusztakovácsi Kölkedpusz- tája 703 éve fennáll. Libickozmából Kozma 700 évre tekint vissza. Nikla 544 éve áll fent. Első olvasásra egy kissé meghökkent az ember, s kérdi magától: de hát hogy is lehet ilyen messzire visszatekinteni? Miként lehet képet alkotni azokról a változásokról, melyeket az idő a maga zörgő szövőszékén a mezei munkás számára a Marcali Hátság e négy falujában ki-, szőtt? Ma már egy emberöltő átlagban hatvan esztendőt tesz ki. Régen nem járt ily szép időszak errefelé... Mégis, mégis! E hétszáz esztendő alatt e négy ősrégi település embereinek leleményessége, a természettel és az urakkal szembeszálló fellépésének ereje mégis kialakította a munka fényes logikáját, a szorgosság finoman szőtt szálait. Amit tudtak, azt a munka, a kipróbált, továbbadott fogások és módszerek révén vették át egymástól nemzedékek hosszú során át. Hétszáz év kérlelhetetlenül nagy idő; ez alatt a somogyi paraszt bevonta a keze alá kínálkozó előnyöket. Hét évszázad ezerféle mezei szorgalmatossága és munkamódszer-sorozata, egyszersmind bizonyos lelkiállapot, vérmérséklet. képzelet szerves összefonódása szálait maga vette kézbe a somogyi paraszt még akkor is, ha ezerféle úri kombináció, hideg politika kalodába tette egykor ezt a szorgalmatos kezet. A négy faluban — ez a forradalmi változás sajátossága — kitágult a mezei munkás emberi szelleme, érdeklődése. Számára az idő új értelmet nyert, számításaiba éppúgy belevonja a múlt tanulságait, mint ahogyan a jelen nagyméretű változásait, azok új feltételeit. Kiüt . belőle , az ad-, dig oly hosszú ideig rejtett természete: a számvetés, a térben és időben mért munkavégzés. Az élet alapviszonyain az az alapművelet változtatott legfőképpen, melyet egykor a franciskánus barátok tartottak fenn maguknak Kun László király vagy a pápa őszentsége adóinak beszedésére: a számolás. 11 lábam is leporoltam volna, mielőtt beléptem Fehér László közgazdász, a paraszti gazdálkodás újjászületésének agitátora, az Egyesült Erő Termelőszövetkezet főkönyvelője ajtaján, ha csak nem lett volna éppen nagy a sár! Míg hát cipőm talpáról ledörzsölgettem a bejáratnál a kilós sártömeget, volt egy villanatnyi kis időm, hogy képzeletben visszahátráljak az eltűnt idő nyomában. Ezt a múltat — minden politikai nekiszánás nélkül — szeretnünk kell. Szív nélkül a történelem tényeit, személyeit, tárgyait is csak félig láthatjuk, de a szív a legrégebbi emlékeket is tapintható közeibe hozza. Néha már úgy érezzük, megüt, mint a villamos áram... Kopogok hát ahhoz, aki a számolásban hinni tud. Az a fő tudománya, hogy az emberi cselekedeteket időben, javakban, matériában méri... Lenyomom a kilincsét, belépek, és szélesre nyitom lelkemet arra, ami a huszadik század tizedének felén túl a közös gazdálkodás számvetéses irányítójának könyv- és papírgarmada »társaságában« vár rám... Hogyan kelnek föl napról napra e négy falu lakói, gépeikkel és jószágaikkal munkára menet? Mi történik tulajdonképpen a jelen idő újfajta — tervezett és irányított — munkaritmusában, mígnem estéről estére a ma embere is (miként ősei) nyugvóhelyére tér vissza? Csakhogy nem a kerítés tövére és fadarabra hajtja a fejét, hanem tollas párnára, mely egykor csak a szülő asszonynak járt ki ! Fehér Lászlóval természetesen fő témánk : mi van a négy falu népének az agyában, hogy viszonyain a maga eszétől javítani tudjon. Mi egy mai közép-somogyi falusi família tanultsági szintje? II Fehér-család - felmenő és oldalági rokonságát is beleszámítva — épp úgy éhezi a kultúrát, a több tudást, az élettel való általános számvetést, mint a négy falu temérdek más családja. Sokszor megesik Fajszon, Niklán, Libickozmán, Pusztakovácsiban, hogy az ifjabb vagy a levelező tanfolyamokra járó idősebb ember egyik kezében a könyvét, másik kezében a kanalat forgatja. Avagy akkor is, bújja a betűket, amikor ingre vetkőzve az ágyban fekszik, s lábát a paplanon kívül lógatja. A tanulás megfogta, s többé el nem ereszti őket! Ebben tanulópárja az öregebbnek a fia és az unokája vagy a szomszéd, aki szintén számot vet az új világgal. A' lecke tárgya mindegyiküknek azonos: az új történelem hajnalán a műveltség hajnalának áramába vannak bekapcsolva. Innen nincs visszaút! Régen a négy falu parasztsága — ha úgy jött — megszerzett tudását is az együgyűség álarca alá rejtette urai előtt. Mai utódainak a nyílt tudás, a nyílt fellépés, a számvetés a kenyerük. A számolás, a tények és a tettek eredményeinek végső elemzése: erre törekszenek. Még jócskán van behoznivalójuk. A modern mezőgazdaság a műveltség emelésében sem tűri meg a lemaradást. Járnak magas fokú tudásanyagért éppen abba a Georgikonba, amelyen annak idején az első tudós mezőgazdák egyike, Pethe Ferenc, Berzsenyi elismerte nyírségi parasztsarjadék tanított és gazdálkodott. Van olyan paraszti entellektüel, aki éppen a »vas tudósa«, és már a Nehézipari Minisztériumban dolgozik. Az Egyesült Erő főkönyvelője éppen most a közgazdaságtudományi egyetem második évfolyamára készül, leckekönyve az asztalán. Tűz- zel-vassal meg kell szereznie á jó vizsga jegyeket. — Hagyományos raunkasz e retell egyesülés négy éve óta fitogtatás nélkül megvan mind a négy faluban — kel szóra a főkönyvelő, aki leckéihez hasonlóan pontosan vezeti a számvetéses gazdálkodást. — A kötés egyre szorosabbá válik az emberek között, egymás nyomában járnak, percet se késnek. Ki- nek-kinek nevelője, ösztökélő- je a munkaszomszédja. Nem késnek egy percet sem, ha éppen egy tehén van ellés előtt Fajszon és Libicen. De a pontos-gondos etetés is olyan, hogy tavalyi, országos, tehe- nenkénti nagy tejhozamemelkedésben nekik is részük van! A tehenesek hajnali két árakor kelnek, néhány perccel tán később a juhászok Pusztakovácsiban vagy Niklán. Jómagam félháromkor kell kilépjek az ágyamból, különben nem érnék idejében a nyolc kilométerre levő Pusztakovácsi tsz-központjába. Minálunk senki sem szeret második lenni! És ez még nem minden. A főkönyvelő száraz realizmussal — funkciójához híven — szögezi le például azt is, hogy a négy év alatt egyetlenszer sem maradtak adósak a hiteleikkel. Saját szorgalmuk és munkaszeretetük saját erejükből oly gyorsan forog, miként a golyó, amely — a legkisebb akadályra — felugrik, megpattan, pördül — de célba akar érni mindenképpen. Van az emberekben energia, a kiélésre korlátlan a mód. A történelem kihívására az Egyesült Erő nem holmi hosz- szúra nyújtott adóssággal felel: a marcali járás nyereséges tsz-e most is. Pénzügyileg a legkiegyenlítettebb a helyzet náluk. Szépek a házaik. Szőnyeg a padlóikon. Pohárszékeik fölött a falakon bu- zsáki kézimunkák, mintás tányérok. De a kézimunka tűvel bánását éppúgy tudják, mint a háztáji zöldségtermesztést vagy azt, hogy a házépítésnél, a gerenda ácsolásánál a baltát hogyan kell nagy erőbevetéssel lezubintani a még formátlan szálfára,.. (Folytatjuk.) Erdős János Mindkét félnek előnyös Együltműködés a weimarí kombináttal Nagyon becses, a vállalat fejlődését sokban meghatározó jegyzőkönyv készült az elmúlt hetekben az NDK-beli Wei- marban, a Kaposvári Mezőgép Vállalat és a VEB Weimar Werk Kombinát vezetőinek tárgyalásán. Az itt született megállapodás alapján a két vállalat közötti jelenlegi kooperációs kapcsolat 1985-ig fokozatosan széles körű együttműködéssé alakul át. Az együttműködés az önjáró rakodógépek kutatásának, fejlesztésének, gyártásának és szállításának területére terjed ki. A két vállalat között hagyományosak a kapcsolatok: a Mezőgép évek óta gyárt az NDK-beli partnernek hajtóműveket és más alkatrészeket. Miben jelent újat a mostani megállapodás? Dóra László műszaki igazgatóhelyettes adott tájékoztatást. A Mezőgép eddig is gyártott mellső és hátsó hidakat az NDK T 74—2-es jelű rakodógéphez. A weimariak most egy újabb, korszerűbb típust fejlesztettek ki, s ennek gyártásához lesz szükség szélesebb együttműködésre. Az új rakodógép teljesítménye megközelíti a 2,5 tonnát. Az idén áprilistól jövő év októberéig tart az előkészület: a technológia kidolgozása, a gyártóeszközök és célgépek biztosítása. 1979 második félévében indul a gyártás. Mintegy 50—100 darab készül, egyelőre 0 szériában. 1980-tól kezdődik a sorozat- gyártás, akkor 200—400, egy év múlva már 500—600 komplett alépítmény és jelentősebb fődarab készül Magyarországon, a Kaposvári Mezőgépnél az új T 185 rakodógéphez. 1980-tól itt folyik majd a végszerelés is: ekkor 130-at terveznek. Egy év múlva már csaknem minden alépítmény végszerelése a Mezőgépnél történik. A széles körű együttműködés során nemcsak a német fél, hanem a belkereskedelem igényeit is jobban ki tudják elégíteni. Nemrég ülésezett Berlinben az NDK—magya» mezőgép munkacsoport, s jóváhagyta a két vállalat közötti megállapodást. Hamarosan kölcsönösen tisztázzák az alapelveket, és végleges formába öntik a terveket. A fejlődő együttműködés — áz eddigi tapasztalatok szerint is — mindkét vállalatnak előnyös. A weimari kombinátnak ez növeli a teljesítőképességét. A magyar fél az eddigi mintegy 5 millió rubel évi értéket megtöbbszörözheti. Nem elhanyagolható az a fejlesztési és gyártási tapasztalat sem, mely a Mezőgépnél halmozódik fel. S mivel az önjáró rakodógépekből a hazai piacra is jut, nem kell tőkés országokból hasonló gépeket vásárolni, ezzel jelentős összegű valutát takarítanak meg a népgazdaságnak. Másodszor is első a Zs. Kovács brigád Ve-es R-ndor lakatos. Virág István az általa szerkesztett fékpróbapaddal. Sólymos József brigádvezető. A hatalmas udvar tele targoncákkal. Innen Marcaliból, az Óbudai Gépipari Szövetkezet telepéről szállítják az ország minden részébe a Bulgáriában gyártott elektromos targoncákat. S ide is kerülnek vissza javításra, felújításra. E munkát Sólymos József tizenhat tagú brigáűja végzi. Szerelők, hegesztők, lakatosok vannak a brigádban, mely az egész szövetkezetiben jó hírnevet szerzett magának. S ami ennél is fontosabb: az országban sók száz vállalat, gazdaság — amely használja ezeket a targoncákat — elismeréssel nyüatkozik munkájukról. — Az utóbbi években többször álltak az élen a szövetkezeten belüli szocialista munkaversenyben. Az 1974., majd áz 1975. évi munkájuk alapján másodikok voltak, most pedig ők lettek az elsők — mondja Németh Jenő telepvezető. Évente 200—220 targoncát küldenek vissza különböző hibákkal a telepre. A brigád feladata, hogy minél hamarább kifogástalan állapotban kerüljenek vissza a használókhoz. Ezért nagyon fontos, hogy a brigád minden tagja alaposan ismerje e gépeket, a leggyakrabban előforduló hibákat. s azok kijavításának módját. Sólymos József brigádvezető: — Amikor 1974 elején megalakult a brigádunk, s fölvettük Marcali mártírjának, Zs. Kovács Józsefnek a nevét, elhatároztuk: olyan szellemet .alakítunk ki, mely a brigád minden tagjának az összefogását eredményezi. Elhatáro-. zásukban szerepel a munkát könnyítő, gyorsító újítások közös kivitelezése, s az, hogy telepünk és Marcali fejlődését társadalmi munkával segítjük. Virág István géplakatos amolyan ezermester, akinek számtalan ötlete, javaslata van. így többek között tar-, goncajavító állványt, fékpróba bemérőpadot szerkesztett. Ebben a munkában többen, köztük Veres Sándor — aki egyben munkásőr — és Laki József lakatos is részt vett. A nagyközség óvodájának játékokat készítettek, a könyvtárnak állványokat, ök is dolgoztak a telep ifjúsági klubjának a létrehozásán. A brigád tagjait ott láthatták a többiek az új telep rendezésénél is. Többen elvégezték a brigádból az általános iskola 7—3. osztályát, szakmunkás- vizsgát tettek. A Zs. Kovács József brigád tagjai nem azt nézik, kinek mi a feladata, hanem azt, hogy a munkával minél előbb elkészüljenek. Nemecz Zoltán üzemmérnök, üzemvezető tagja a brigádnak. Ezt azonban nem- tekinti tiszteletbeli tagságnak. Ha látja, hogy segítségre van szükség, nekiáll hegeszteni vagy szerelni. Amikor arról döntöttek, ki utazzon jutalomból a Szovjetunióba, a brigád Nemecz Zoltánra szavazott. A szövetkezet vezetői a brigád élső helyezéséért 10 000 forintot adtak jutalmul, ketten pedig megkapják a Szövetkezet ,, kiváló dolgozója kitüntetésit. Hogy a pénzből kinek mennyi jut, s ki érdemli meg a kiválójeivényt, arról a brigád döntött. A múlt évben Szanyi Tibor és Baumgartner Ferenc lett kiváló dolgozó most úgy határoztak, hogy az április 4-i ünnepségen Solv- mosi József brigádvezeiő. Samu János lakatos veheti át ezt a kitüntetést megbízható, szorgalmas munikája elismeréséül. Sz. L. Nemcsak a diákok gondja Beszélgetés az országos parlament ürüs'yén Ismerjük a kérdések pszichológiáját; ha valamiről érdeklődünk, milyen volt, ne várjunk kimerítő elemzést, csak annyit: hát jó, úgy nagyjából. Nem is próbáltam ilyesfajta véleményalkotásra bírni az országos diákparlament néhány somogyi küldöttét. Először csak óvatoskodva figyel- gettük egymást. Beszélgetésünk mégis élénkre, komolyra fordult. A gyerekek felnőtteknek becsületére való éleslátással mondták el gondolataikat. Gál László, Kaposvár, Táncsics gimnázium: — A diákparlament legértékesebb része a mi tapasztalat- cserénk. Nekem annyit jelentett, hogy végre együtt volt 300 gondolkodó, tenni akaró emberke. Ez lenne a lételemem. Hogy itthon — mivel egy iskola nem »válogatott« — kicsit nagyobb a közegellenállás, azt meg kell szokni. És azt is, hogy mi a parlamenten nem határozatokat hozunk, hanem ajánlásokat fogadunk el. Be kell látnunk azonban, hogy a parlamenteknek van hatásuk. Viszont hiába javasoljuk, határozzuk el, hogy építsenek tornatermeket, ha nincs rá pénz. Ezt a példát azért hozom föl, hogy lássuk: nemcsak diákgondokat tükröz egy ilyen tanácskozás, hanem országos felnőttgondokat is. Azt, hogy dolgozni kell, többet és jobban, mert akkor lesz tornaterem meg mindenféle. Persze az még most idegesít, hogy tettem egy országos javaslatot a közművelődés ügyében. És erre senki sem figyelt föl. Arról a kezdeményezésről beszéltem, amelyet md itt, a megyei parlamenten indítottunk el. Somogybán a középiskolák között az idén tanácskozást hívnak össze, s ott tapasztalatcserét tartunk a köz- művelődési törvény ránk eső részének végrehajtásáról. A Táncsicsban mi büszkék vagyunk a gimnázium önálló művelődési házára, de nem szeretnénk fehér holló maradni. Azt javasoltam, hogy a közművelődési tapasztalatcserét vigyük tovább; és országosan is rendezzük meg. Jogom lett volna ott újra felszólalná, visszakérdezni. Viszont sok minden, amit kellett volna mondanom, csak ma, hosszú rágódás után tisztázódott bennem. Olyan vitát pedig nem szabad indítani, amelyről tudjuk. hogy befejezetlen lehet. Pintér Ildikó, Kaposvár, Munkácsy gimnázium: — Az utolsó napon szokványosán akartak szavaztatni minket. Akkor felállt egy lány, és kiment az emelvényre, újra elmondta a gondjait a többiek nevében. Az elnök elkente a dolgot. Erre megint kiment az a lány és megint elmondta: a szakmunkástanulók kérik, hogy az intézeteknek legyen nevük, mert azt, hogy csak számozzák őket, megalázónak érzik. Persze né- hányan csodálkoztak ezen, de nem baj, legközelebb nem akarják elsimítani azt a vitát, amelyben jogos érveink szerepelnek. Azt is kérdezheti valaki : miért mondunk rossz példákat egy jó parlamentről? Mi hisszük, hogy amit elmondunk. az jó, mert az előbbiek is bizonyítják: a gondok leta- gadásából »baj« lesz. Mi lett volna például akkor, ha nem kerül az ajánlások közé, hogy a diákok korábban kérik a pályaválasztási tájékoztatókat mert ezzel is elkerülhető az ötletszerű jelentkezés, jobban meg tudjuk gondolni, hova is adjuk be a papirt. Ennek a javaslatnak — mindenki megalapozottnak találta —ugyanúgy megvolt az »esélye« a kútba ejtéshez, mint annak, ami miatt a sarkunkra kellett állni. Bíró Zsuzsa, Fonyód, Karikás gimnázium: — Általában megerősítette korábbi tapasztalatainkat, véleményünket sok mindenről az, amit az ország távoli részeiből érkezett diákoktól hallottunk. A diákgondok többsége országos gond. Szerencsére. Ebből látszik, hogy a lehetőségek, a tények határozzák meg elsősorban a helyzetünket, nem egy-egy kiugróan jó, avagy rossz tanár. Azt is láttuk, hogy a felnőttek tisztában vannak a gondjainkkal, csakhogy ez nem elég. így is sokan megpróbáltak általánosságokat mondani, »ködösíteni«. A parlament arra jó, hogy életben tartsuk a párbeszédet, ne csak tudjanak a bajokról, hanem oldják is meg őket. Ugyanúgy, ahogy mi tudunk a tanáraink gondjairól. Egyszer »megtámadtuk« egyik tanárunkat, rossz órákat tartott. De idejében eszünkbe jutott az, hogy ő is segítségre szorul, kicsi gyereke van és beteg. Nem igaz, hogy mi nem figyeljük az »emberi oldalt«. Tóth Tamás, Kaposvár, köz- gazdasági szakközépiskola: — Szó volt arról is a parlamenten, hogy inkább négy- évenként kellene tartani. Hát szerintem még nem vagyunk olyan jó helyzetben, hogy néhány gondunk négy évet várhasson. És »ellenőrizni« sem tudnánk az ajánlásokat, hiszen mire jönne az új parlament, már nem lehetnénk ott. Zsörtölődtünk kollégiumi szekcióért is. A diákok között any- nyian vannak ilyen sajátos helyzetben, hogy erre szintén szükség van. Az én kollégiumomban, a Latineában például volt önálló parlament. És 68 épkézláb javaslat született. Mi sem bizonyítja jobban, hogy szükség volt rá, és szükség lenne megfelelő felsőbb . fórumra. Csakhogy nem minden felnőtt törődik ezzel. Végül a diákparlament ürügyén alapos oktatáspolitikai vitába kezdtek. Nem részletezem véleményüket. De — el kell hinnem, mert saját fülemmel hallottam — a gyerekek sokkal többet konyítanak ehhez, mint sejtenénk. És ha néha bele-beleszólnak az úgynevezett felnőttdolgokba, oktalanság lenne legyinteni. L. r.
