Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-16 / 40. szám
Az aranytollú nabob Egy furcsa éjszaka, éjiéi utáni titokzatosság csöndje kellene. Boltíves szobákban tétován imbolygó gyertyalánggal, kísértet-árnyakkal, lidércesen ... Olyankor illene őt idézni, ha metszett kristálypoharakban a bor tigrisszeme villan; aranyló nyarak zamatét őrizve, lélekmelen- getően. Vagy inkább harsogó fényű dél színorgiájában, méheket zsongató virágok illatával, idilli rózsakertben ... Talán, ha megjelenne ott... Parasztszekerce faragta lócára ültetnénk vagy öreg karosszékbe. Mert kegyetlenül súlyosodó évek vénségét cipelte — már akkor is, midőn eltávozott. És most őt idézzük mégis. r Öt köszöntetnénk ... Holnapután lesz születésnapja. A százötvenedik. A pátriárkái kor azonban bujócskázik az idővel; Jókai Mór furcsa fatalista volt, és imádta az ellentmondásokat. Mintha a sors is játszott volna vele. A komáromi ügyvéd legkisebb fia volt, a »mesebeli« harmadik gyerek. Keresztelőjére sok rokon és barát hozott ajándékot, a legszebbet, amit az újszülött bölcsőjébe tettek, a városbíró adta. Egy hatalmas pecsétes levelet, melyben »elrendeltetett«, hogy a hatósági iratokat ezentúl magyar nyelven kell írni. Aggastyán-emlék 'gyermeki glóriával! Mintha az írás és a magyar szó kiváltságlevelét adták volna neki. De ne feledjük: 1825-öt írtak! Ettől az évtől számítják — ha egyáltalán évszámhoz köthető — a magyar polgári haladás kezdete. Az első ébredést. Egy apróság, ami jellemző a szülői házra is; apjának verses könyve tilos- költeményeket is rejtegetett. S évek múltán Jókai A szellem meg hamisítása című cikkében apja kéziratos gyűjteményéből tette közzé Csokonai eladdig csak töredékben ismert Kons- tancinápolyát... Pápa, Kecskemét és végre Pest — az ifjú útjának állomásai. Petőfi barátsága, »Tízek Társasága« ... forradalom! Petőfi lelkesedésétől fűtve az elsők közt látni őt is. (Tüntetés, 12 pont — sajtó- szabadság! 1848. március 15. a legfontosabb nap lett Jókai életében. Sorsdöntő — többszörösen is. A forradalmi tűz magával ragadta: szóval és tollal vetette magát a megújuló társadalom küzdelmeibe: ekkor szövődnek legendás szerelme el nem téphető szálai is ... Aztán a bukás szégyene, a bujdosás, rettegés évei — az önkény Damoklész-kardjával a feje fölött.. És a vérbe fojtott szabadságharc utáni némaságban ő volt az első, aki szólni mgrt. Vigasztaló és emlékidéző, elandalító és bátorító novelláival... Ismert tények ezek. Álnév, cenzúra kijátszása, magyar sörsok és vágyak messzi földre, más környezetbe helyezése; rejtett .célzások, történelmi utalás ... Csak az ő nyelvét beszélő érti, az ő népe sorsát minden idegszálában érző ember, az idegen észre sem veszi. Ennek a »rejtjeles iroda- lom«-nak, lírai allegóriákat teremtő költészetnek Jókai nagy mestere. S példás ártatlansággal mondta ki a legveszedelmesebb igazságokat is. Csapongóan és csodálatosan. Ahogy alkotott, az leginkább talán a népmesével rokon. Változatos, kalandos történeteiben nemcsak »angyalokat és ördögöket« idéz föl — miként azt sokszor szemére vetették — hanem hús-vér, élő embereket is, a nép meseszövő képzeletének nyomán megőrizve annak báját, szépségeit. Tündér-igazságaiban eleven humor és emberi derű rejlik — földrészeken át szárnyaló fantáziájához ezek adják a való reális vonzásait. Seregnyi apróbb-nagyobb hőse szinte élethűen népesíti be Magyarország egyik letűnt századának messziről ködlő tájait. Jókai — prózairodalmunk első nagy, páratlan művésze — a fantázia és a valóság sűrítésének, a költői képekben tobzódó, szárnyaló szép szavaknak nábobja volt. S mintha életútja is ezt igazolná. »Jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadal- útjaiton; s futottam futó betyárokkal együtt pusztákon, mocsarak-erdök sűrűjében — írta —; ott voltam Bécs és Budapest ostrománál, a bombatűz közepette s a feldúlt Komárom romjai közt; s láttam a világot fejemre omlani Világosnál; ettem cigány bográcsából. királyi asztalok ezüsttálairól, voltam szegény ördög .. . s voltam bankelnök, aki százezrekkel hajigáló- zik . ..« Groteszk pályáját valóban az ellentétek harca határozta meg — családi életben. társadalmi ragban egyaránt. Politikai működésében is győzelem és kudarc váltakozott: egyszer beverték ablakát az utcai tüntetők, máskor virágos díszkapuk és ünnepi szónokok várták érkezését. Pedig milyen tiszta és nemes elveket vallott! De annak a kornak s annak a társadalomnak túlságosan is eszményi volt, amit ő hirdetett. 1895-ben az Interparlamentáris Unió brüsszeli konferenciáján Jókai francia nyelven előadást tartott a világbékéről. Egy nemzedék céljaként tárta nemzetközi fórum elé nézeteit: »Az egész világ akarja a békét... A nemzeti gyűlölködés telhetetlen bálvány, amely elnyeli a népek boldogságát __ Nekem nemz etem, anyanyelvem iránt való szeretetem épp oly drága, mint másnak a magáé, és én minden nemzetnél tisztelem ezt a szeretetek De ennek nem a másokkal szemben való ellenségeskedésben kell megnyilvánulnia, hanem az igyekezetben, hogy a mi nemzetünk fejlettebb legyen a kultúra műveiben, a köz- és politikai intézményekben, az irodalomban és a közoktatásban, mint a másik ...« Ez a szelíd tekintetű, álmodó nagy idők tanúja volt és korszakot újító nemzedékek tanítója. S ha tollát »aranyfüstbe« mártotta is sokszor, igaz krónikása a kornak, amely ilyen is volt, ha nem is csak ilyen. Alkotásainak java (Egy magyar nábob, Kár- pájhy Zoltán, És mégis mozog a föld) a megújulással vajúdó magyar reformkor vagy a születő hazai kapitalizmus embertelenségének művészi tükre (Az aranyember, Fekete gyémántok). De legmaradandóbb emléket (A kőszívű ember fiai, A tengerszemű hölgy, Csataképek a magyar szabadságharcból) ama régi március harcának állított felejthetetlen ifjúságának. Kurucz Ferenc »A fiatal hölgyek és ifjak a Jókai regényekből tanulták meg a szerelmi vallomást évtizedeken át. A nagyapa talán ugyanazokat az érzelmes szavakat használta választottja meghódításánál, mint az unoka« — írja írói arcképek ibolyaszemű nagy »mesemondóról«. Persze nem elsősorban szerelmi vallomások példája a Jókai-regény generációkon keresztül, hanem irodalmi élmény. Jókai romantikája mitsem vesztett népszerűségéből. Korábban némely könyvtáros, népművelő azon kesergett, hogy még mindig túl sok a Jókai-olvasó, még mindig a Kárpáthy * Zoltán meg az Aranyember... A túlzók mércéje szerint ez az irodalom már a »silány« ízlés fokmérőjévé alacsonyodott. Az igazi Jókai-olvasókon azonban nem lehetett kifogni. A könyvtárak statisztikája bizonyítja, hogy változatlanul az első helyen vannak a kölcsönzők. — Mit olvasnak a tanítványai? — kérdeztem Fülöp Lászlótól, a kaposvári gyakorló általános iskola magyartanárától.-— Fekete Istvánt, tudományos-fantasztikus könyveket, krimit, a modern tudományokkal foglalkozó, lexikális lókai Mór Mikor megyünk vissza Pestre ? ne lássanak bennünket házaik romjainál, mint az ellenséget azok pompájában. A halált nem gyűlölik úgy, mint a zsarnok népét. Hanem azért, mert nekünk j Pestre csak akkor szabad be- j vonulnunk, midőn Magyar- \ ország szabad lesz és tiszta j az ellenségtől. Ha csak az lett volna a czél, j hogy Pest miénk maradjon, azt megvédhettük volna Pestről. De nagyobb, nehezebb eszme volt az, mit Magyarhon fiainak ki keile víni, s míg ez végrehajtva nincs, addig mi nem fogunk örömünnepeket tartani. Semmivé kell előbb , lenni az ellenségnek, kifáradni, be- \ leveszni a harczba, magától j széthullani, érezni a terhet, mely alatt küzd s melyet nem tud magáról lerázni. Sikertelen, eredménytelen har- czot vívni sokáig, haszontalanul. Meggyalázva, elgyengülve vánszorogni kénytelenkelletlen, csatáról csatára, megfosztva még a nagyszerű vesztés dicsőségétől meg attól is, hogy vesztét egy köny kísérje. f\da kell jöní a dolognak, hogy azok, kik oly magasan kezdték, kik büszkén, zsarnok arczczal jöttek közénk, mint egy elzsibbadt kar, mint egy szélhűdött test rogyjanak lábainkhoz, önkénytelen vallomást téve róla, hogy a jövendő századokat az Isten Magyarország \ számára teremté. Mi sokszor fogjuk még Pestet látni álmainkban, de azért nem leend szivünkben kétségnek helye, ha élő szemeink még egy ideig nem \ re ablakához. A fákltfavilág rózsaszínűre festi a házak oldalait, a magyar zene rég nem hallott, imádott hangjai f elköltenek minden alvót, f elköltik minden szívben az alvó honszerelmet s az eggyé forrt kiáltása százezer ajaknak, az eggyé olvadt óhajtása millió szívnek utat tör az égbe s beszél az istennel: hogy Magyarországnak élnie kell! Aztán megy mindenki ismét édes, nyugalJókai Mór ifjúkori önarcképe az 1840-es évekből. K inek van ennél most forróbb óhajtása? Kinek nem első gondolata ez, ha ébred, utolsó, ha lefekszik? Ki nem álmodja magát oda éjjelenkint. hová lelke önkénytelenül viszi? A kedves, az imádott Pest falai közé. — ott járni az ismert utczákban, — az otthonos szobák ablakán kinézni, találkozni rég nem látott ismerősökkel, elmondani egymásnak a túlélt szenvedéseket, látni a csendes Duna tükrét, amint a nap képe fürdik benne s a kizöldült Gellért nézegeti benne tulajdon megifjúdott képét! Mint ragyognak Mátyás palotájának ablakai! A gőzösök hogy repülnek el a Lánchíd alatt, ezüstös nyomot hagyva az égszínkék Düna tükrén. Az utczákon mint sürg-, forog a nép. Mindenki mellén háromszínű rózsa, minden ablakon háromszínű zászló! Víg hadfiak járnak karöltve s danolják: »Egy esztendő nem a világ, éljen a magyar szabadság !k Danájuk lassankint elhangzik a távolban. Beesteledik, az utczák ragyognak a lámpafénytöl. Hinták robognak egymásután. A Nemzeti Színházban Hunyadit, Rákóczit, Bánkot adják elő. A nép magán kívül van, sír, tapsol s beleénekel a karizenébe. % Azután fáklyás zenével vonul hadvezémas családi körébe. Gyermekek, apa, anya,v,ő fogadják, mosolyognak egymásra, azután sírnak és áldják az Istent, hogy annyi viszontagság után őket ismét ösz- szehozta! Kinek ne volna ilyen álma? Ki ne álmodnék így minden éjjel? Határokat szabunk magunknak az időben: ekkor és ekkor már otthon leszünk. Egy hó múlva. Vagy tán egy negyed év múlva? De félév múlva bizonyosan, s várjuk, óhajtjuk, a félév elmúlását, számlálunk egyik napot a másik után, s jólesik addig mindennap álmodni arról, a mi oly messze van. Pedig -nagyon messze van. Nem azért, mintha nem volna erőnk azt visszax>enni, vagy mintha félnénk attól, hogy Pest lakói szívesebben • Jókainak az 1848—49-es szabadságharc idején írott cikke. találnak reá. I Nemzedékek olvasmánya A szülői házban sokszor hallottam ezt a nevet; sokszor láttam, hogy édesapám vagy édesanyám a fehérne- műs szekrényünk tetején. sorakozó könyvek közül —• konyvesszekrényre a szerény tanítói jövedelemből nem tellett — egy-egy Jókai-kötetet kiemel. Ez bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy Jókait korán kezdtem olvasni. Fiatal diákkoromban gyakran úgy elmerültem ebben az olvasásba, hogy szüleim, testvéreim nem egyszer rám szóltak: hagyjam már abba, mert teljesen kihűlt az ebéd, vagy a vacsora. Egész biztos, hogy a Jókai könyvek hatására — mikor Komáromba kerültem első utam az író szülőházához vezetett. Nem tudom, más nemzetek életében is van-e rá példa, hogy egy író műveit majdnem másfél évszázadon át • a szerző halála után több mint 70 évvel legtöbben keresik a könyvtárakban és a könyvkereskedésekben s minden más könyvnél nagyobb példányszámban adják el. Jókai regényeivel Ugyanis ez történik. Mi lehet ennek a Jókai- varázsnak a lélektani oka. Azt hiszem elsősorban az, hogy senki a magyar írók közül alkotásaival nem tett akkora hatást a nemzetre, mint ő. Életművét, hatalmas írói ouvre-jét joggal mondhatjuk akár történelmi dokumentumnak is. Olyan történelmi dokumentumnak, amellyel ő több mint fél évszázadon át nyomon követte népe életét s az elnyomatás éveiben ébren tartotta benne a hitet, hogy sorsa jobbra fordul. Hite ak igazság eljövetelében és hazaszeretete valóban felemelő és nemes. Mindenkor lelkesítette az embereket a legszebb, legigazabb eszmék lránt és írásaiban állandóan rokonszenvvel fordult az elnyomottak és szegények felé. Zola Jókait — derűlátása és optimizmusa miatt — a század magyar Homérosz-án ak mondta. Nem volt nemzetünknek olyan osztálya, rétege, amely helyet ne kapott volna a Jó- kai-művekben: a nagyhatalmú mágnások, a középnemesek, a polgárság, a földművelő, dolgozó nép fiai egyaránt. Társadalmi-történeti regényeiben, publicisztikai írásaiban megrajzolta a magyarság szinte teljes képét " és tükrözte mindazokat a törekvéseket, amelyek népünket a XVI. század óta foglalkoztatták. Irónemzedékek legkiemelkedőbb egyéniségei vallották mesterüknek, így például Mikszáth Kálmán vagy Bródy Sándor is. És Jókai olvasótábora ma sem fogyatkozott meg. Gyencs Zoltán Szemközt a kötelezővel Fény a papíron adatokat tartalmazó könyveket. ■— Jókait? — Elég nehezen megy. Jókai izgalmas, romantikus, de hosszú, és ők már eleve úgy állnak" hozzá a könyvhöz, hogy megnézik, milyen vastag. Ha nagyon súlyos, akkor nem kezdik el, vagy abbahagyják. Volt olyan tanítványom, aki azzal jött hozzám, hogy tanár bácsi, érdekes ez a könyv, de hol van nekem annyi időm, hogy végigolvassam ... — A kőszívű ember fiai kötelező olvasmány. Ez azt jelenti — régi' »jó« diákszo- Rás szerint —, hogy kötelezően népszerűtlen ? — Ami kötelező, az a diáknak eleve gyanús. Ezért aztán meg kell találni a módját, hogy érdekessé tegyük. Én azt szoktam csinálni, hogy beszélek a könyvről, részletet olvasok föl és a legérdekesebb résznél abbahagyom. Akit érdekel a folytatás, nézzen utána! — A terjengősség mellett van-e más oka is az idegenkedésnek? — Igen. Véleményem szerint az a kor, amelyet ábrázol, az a világ, amelyben szereplőit mozgatja, a mi gyerekeinktől már távoli. — Mégis: van olyan tanítványa, aki szereti? — Természetesen. Velük is beszélgettünk. He_ tedikes, nyolcadikos fiúkkal, lányokkal. — Jókai? Én szeretem — mosolyodik el egy kislány. — Minden megvan benne, amit szeretek. — Szerintem túl érzelgős. Meg olyan sok szereplő van egy-egy könyvben, hogy az embernek minduntalan visz- sza kell lapozni, hogy tudja, ki, kicsoda. — Én olvastam a 19. századi kalandorokat. Az nagyon jó volt. Irtó izgalmas... A gyorsan fölállított népszerűségi lista szerint a Jókai- regények közül első az Aranyember, második a Mire megvénülünk, harmadik a Szegény gazdagok. — Nem értem, miért bántják Jókait — emeli föl hangját a Táncsics gimnázium igazgatóhelyettese. — Az emberek Jókain tanultak meg olvasni; egyszerűen ostobaság, hogy voltak, akik szinte száműzni akarták. Még olyat is hallottam, hogy aki Jókait olvas, műveletlen. És hogy kikkel akarták kiszoríttatni az irodalomból?! Legyint. Három vélemény gimnazisták szájából. Magyar Tivadar másodikos: — Én egy Jókai-regényt olvastam, a kötelezőt. Nem tetszett. Hemingway, az igen, ott otthon érzi magát az ember, de Jókai világa inkább díszlet. Németh Klára negyedikes: — Igen, szerintem Hemingway után már nem lehet Jókait olvasni. Minket az iskolában a realitásra nevelnek, azt látjuk az életben másutt is. Lelovics László harmadikos: — Nekem rokonszenves Tímár Mihály alakja. Amit tett, ahogy élt. Az embersége ... Dr. Szíjártó István, a diákok magyartanára: — Jókait lehet szeretni és nem szeretni, de ismerni kell. Nekünk át kell mentenünk sok mindent abból az emberségből, ami írásaiból kicsendül. És még valami: a Jókait olvasó gyerek stílusa gazdag, beszédkészsége, szóhasználata sokkal finomabb, mint azo- ké, akik nem olvassák. A megyei könyvtár Jókai- könyveinek »állagán« látszik, hogy sokat forgatják őket. Népszerűek. Néhány olvasói vélemény. Húszéves egyetemista lány mondja: — Nehéz meghatározni, miért szeretem. Minden korosztály számára ad valamit, és mindenki számára mást.. Huszonhat éves villanyszerelő: — Számomra kedves naivitás, ugyanakkor minden művében az emberség, a humanitás áll a középpontban. Könyveit még ma is morális útmutatásnak lehet tekinteni. És végül egy hatvannyolc éves Jókai-imádó: — Nekem mindig is a legkedvesebb író marad. Rengeteg könyvét olvastam, talán százat is, és mindegyikben találtam olyan részt, amelyet újra meg újra átböngésztem. Mind közül legszebb az Aranyember. Valaki azt írta róla. hogy ahol fény van a papíron, az Jókai. Ez így igaz. Az űrhajók korában is. Simon Márta
