Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-29 / 281. szám
NEVELÉSRŐL Az egészséges gyermektől a jövő iskolájáig PATIKA - ORES TÉGELYEKKEL A Fodor József iskoiaegészségügyi Társaság Szegeden tartotta szokásos évi vándorgyűlését. Az óvodás és iskolás körű gyermekek egészségügyi ellátását teljesen kiépített iskola- orvosi hálózat fogja biztosítani. Nagy szükség van rá, mert sok a gerincferdüléses, beszédhibás, szembetegségben szenvedő gyerek. Különösen iskola- váltáskor van szükség komoly szakorvosi ellenőrzésre. A ma gyermeke az óvodától az egyetemig sokat tartózkodik tanteremben, testalkatához nem illő padokban ül, keveset van a szabad levegőn. Életmódja nem alkalmazkodik természetes bioritmusához, így gyakran vannak mozgásszervi, ideg- rendszeri, érzékszervi panaszai. A szegedi sportorvosi intézetet átalakították ifjúsági rendelő- intézetté, ahol heti 94 órában 14 féle szakrendelés van. Fontos elv, hogy gyermekeink kellő időben megtanulják a legjelentősebb egészségügyi ismereteket, s mindig gyakorlás keretében. A nevelőket erre kellően föl kell készíteni. Ezért valamennyi pedagógus- képző intézetben egységesen az Egészségtan című tankönyvet vezették be. Sajnos, az egészségnevelés alapelveivel még nem tart lépést a pedagógiai kutatás és gyakorlat sem. De a szülők sem gondolnak mindig kellő mértékben gyermekeik egészségvédelmére és helyes nevelésére. Komoly kritikaként hangzott el, hogy a mai szülő nem neveli, hanem »finanszírozza« gyermekét. De szokszor még azt is rosszul teszi. Egy fölmérés szerint Budapesten, az általános iskola egyik osztályában az első osztályosok egy- harmada nem reggelizett, úgy jött el az iskolába. Sok tanuló ma nem azért eszik keveset, mert nincs ennivalója, hanem a helytelen életmód, a kellően ki nem alakított napirend és saját lustasága az oka. A lányok közül sokan már fiatal korban fogyókúráznak, mert különben »nem férnek bele a farmernadrágba«. így aztán növekszik a vérszegénységben, magas vérnyomásban, neurózisban szenvedők száma. Pedig a Vizsgálatok megállapították, hogy ott, ahol a tanulók sportolnak, edzik magukat, a szellemi megterhelést is jobban bírják, mint a nem sportoló társaik. Egy budápesti fölmérés szerint a testnevelési tagozatra járó tanulók között feleannyi a mulasztók száma, mint más osztályokban. A Vöröskereszt nagy segítséget nyújt az iskoláknak az egészségvédelem terén. Már ötven éve foglalkozik az egészséges életmódra neveléssel. Tanfolyamokat, versenyeket, vetélkedőket rendez. 1971-ben 193 ezer diákot vont be tanfolyamaiba. Az ifjúsági elsősegélynyújtó olimpia az első ilyen rendezvény volt a világon. Sok szó esett a kamaszkorról és a kamasz jellemzéséről is. Nagy hiba, hogy a serdülők nem alszanak naponta 8—9 órát, s hiányzik nekik az éjfél előtti több órás alvás is. A lakás rendje sem szerencsés. Sok családnál a konyha az anyáé, az egyik szoba a televízióé, a másik — falun — a »tiszta szoba«. A gyermek mindenhonnan kiszorul, nincs alkalmas helye a nyugodt tanulásra. Az oktatás-nevelés reformja szerte a világon nagy gond, a közoktatás elsőrendű fontosságú politikai kérdés lett. Ennek jelentőségét kell hangsúlyoznia a jövő iskolájának is, ahol a 21. század leendő állampolgára készül fel társadalmi feladatainak ellátására. A jövő iskolája, maga az iskolaépület, a berendezés egészen más lesz, mint a hagyományos. Még ebben az évben sor kerül nálunk is új építési szakmai szabványok kiadására. Ez meghatározza többek közt, hogy a 75 helynél nagyobb óvodákban már tornaszobát kell létesíteni, kötelező lesz az eszköz- és bútorraktár. Az általános iskoláknál minden négy tanteremre egy napközis termet kell tervezni, nyolc tanteremnél nagyobb iskolában játékszoba épüljön, a nyolc vagy több tantermes iskolákban a szabvány szerint kötelező a könyvtár építése. A jövő iskolájában szerte a világon jelentős szerepet kap a központi aula, a nevelői dolgozószoba és olvasószoba, a kisebb tanulóknak pihenőszoba, orvosi rendelő, uszoda, nyitott tetőfolyosó, ahol levegőzhet- nek. A középiskolákban klubterem, külön tanulói öltözők, s mindenféle hangszigetelés, mozgatható falak, amelyek lehetővé teszik, hogy kis csoporttermeket alakítsanak ki pillanatok alatt A jövő iskoláján »átfolyik« az egész társadalom, ha nem is egy időben. Ezek már nem is iskolák, hanem nevelési központok, s egyaránt foglalkoznak a fiatalok és a felnőtt lakosság művelésével is. Tari János H éha e századbeli előde- ink művészete távolabbinak, idegenebbnek tetszik, mint egy ezeréves szerzőé, akiről nyugodt lélekkel mondjuk, írjuk: mai és biztosan holnapi is. Azt is bocsássuk előre, hogy ezek az elődök nemcsalt azért nem »értek« még klasszikussá, mert időben túl közel lennének hozzánk — hiszen köztudottan vannak klasszikus kortársaink is —, hanem azért, mert ők sohasem lesznek klasszikussá. Mert ők holnap is, ma is tegnapiak, és ezen nem segít az idő. A kaposvári Csiky Gergely Színház új bemutatóján, Szép Ernő Patikájában bár sok a tégely, varázscsepp, bájvíz és más szer, arra a bajra, melyről ott hallunk, nem kapunk gyógyírt, gyógyszert, még »diagnózist« sem. Ez Szép Ernő más műveinek ismeretében cseppet sem meglepő ... Mielőtt elősorolnánk kétségeinket a Patikáról, dicsérjük meg annak első felvonását: úgy is mint egy önálló egyfel- vonásost. Igaz ugvan, hogy Szép Ernő színművében ez »seregszemle« csupán a lakos- ladányi »eposzhoz«. De e találó helyzetben — az ottani CasinoO) éttermében bálra várva — felvonult valamennyi jellem is, aki »számít valamit« Laposladányban. A postamester, aki a stemp- lizés ritmusára veri a blattot, a spriccerfaló jegyző, a többi dioptriás szemüveget hordó zsidó bérlő, az aszaltszilvafor- ma nyugalmazott tanító.. . Aztán az úri patikus, a bivalyjárású intéző, a darabos, bumfordi Jóvér Jani... A lapos- ladányi úri körökben legszebbnek mondott finom pati- kusné, aki rokonszenvesen kisstílű és sajnálat ramél tó kutyahűséggel áldotta meg önmagát, és ellenpárja, a kikapós, úrhatnám laposladányi postamesterné asszonyság. Íme, a díszes kompánia, mögöttük a cigánybanda, meg a tél unalma — és egy Pestről érkezett, naív és sóvár pati- gussegéd. Ahogy a színre lép harmonikázó, idétlen nadrágjában, kamáslis fővárosiassá- gával, neuraszténiás hajlamával — mindent tudunk róla. Olyan sokat, hogy bár a két következő felvonásnak ő a főhőse, mégsem lesz gazdagabb és eredetibb a portréja egy jottányit sem. Teljes tehát a tabló, jellemző a helyzet, készek a jellemek — a bál pedig elmarad. A hölgykoszorú elvonul, és az Fiatal alkotók fóruma Beszélgetés Kertész Sándorral a képkiállításáról FÖLDRAJZÓRA urak derekas kis kanmurit rendeznek,' laposladányi her- cigsággel, nagy magyaros ivási szenvedéllyel. Ascher Tamás, a Patika rendezője feldúsította ezt a felvonást móriczi vaskosság- gai, hauptmani karakterekkel, szinte a heinei filisztergyűlö- letet, a brechti bürgergúnyt idézve fel. A századelő vddéki- ségének egyik tünetét állította színpadra e felvonásban, szereptanulmányt sejtető, nagyszerű színészi alakításokkal. A három legjobb: Kátay Endre postamestere, Szabó Ildikó postamesternéja és Verebes István bérlője. A tablő többi alakítói is: Papp István, Bánffy Sándor, Vajda László és Mucsi Sándor kitűnő — epizodisták. Főleg együtt, amint itták a vinkót, és a lehető legprimitívebb, melódia nélküli dallamot dummog- nak, brummognak, akár értelem nélküli busa medveemberek. A századelő szélfútta, dagasztott sarú magyar ugarán elkésett divatok, báltól bálig rakott flitterek, Európában — Európától távoli világa. A bál tehát elmaradt, a fér- fimulatság eg'etverő. És ezzel kész, egész: Laposladányban áll az idő. Az első felvonás: egyfelvonásos tehát, s a másik kettő helyett érdemes lett volna egy másik egyfelvoná- sost bemutatni. Szép Ernő ugyanis elfordult a Patika mesteri indításától, s a darab színreállítói mint az emberi elnyomorodá.s, a pos- ván y -akklim atizác ió folyamatát érzékeltették. Ügy gondolom, hogy a színháznak is küldetése: irodalmi értékeket megóvni a vészén- dőségtől, ha kell porlefújás által is. De azt is gondolom — lehet, hogy naivan —, hogy a színháznak arra is gondolnia kell: kinek, mikor és miért teszi ezt. Arra is gondolnia kell, hogy nincs-e fontosabb dolga ennél. Sőt — irodalom- történeti tény — vannak veszendő értékék. És ezekért csak akkor szabad visszanyúlni, ha nincs már kötelezettségünk más értékek bemutatására. S ha teszik, akkor is úgy érdemes tenni, ha mindez a közönséghez szól. A két felvonás hibája az is, hogy a főhős nyelve inkább avítt zsargon -érdekesség. Szép Ernő Patikájában kiAz elsők között jelentkezett Kertész Sándor rajztanár a TIT Somogy megyei Szervezete művészeti szakosztályának és városi elnökségének Fiatal alkotók fóruma képzőművészeti kiállítására. Három éve sokan szerepeltek már ezen a fórumon, az alkotók kamara kiállítóteremmé avatták a TIT nagytermét. Most, három év után — megint csak elsőnek — új művekkel mutatkozik be ismételten a fiatal alkotó, a Me- zőcsokonyai Általános Iskola rajztanára. A kiállítás új alkotói törekvéseket, új utat mutat. A grafikus Kertész — akit három évvel ezelőtt megismertünk — festő lett. Erről beszélgettünk kiállításának megnyitója után. — Azt hiszem, magyarázatra szorul ez a törekvés. — Úgy gondolom, már grafikáimban is megmutatkozott hajlamom az elvontabb gondolatok közlésére. Ami a grafikában tovább foglalkoztatott, a sokszorosítás, az nem valósulhatott meg. A grafikai sokszorosítás olyan korszerű gépi technikán alapul, amely itt nincs meg. A festésnél először az alapvető dolgok okoztak gondot. A színek, a technika elsajátítása. A célom ezeknek a festői problémáknak a leküzdése volt. Most már úgy érzem, ott tartok, hogy a színeim letisztultait, technikailag pedig előbbre léptem. — Talán közelítsünk egy kicsit jobban a képek világa felé. — Képeim a valóságból indulnak ki. Mivel az energiám java a festői technika elsajátítására összpontosult, érzem, néhány kiépem csak formálisan sikerült. Hiányzik belőle a teljes belső átélés. — A következő lépésnek azt tartom, hogy mélyebben ismerkedjek meg a valósággal, és teljesebben adjam magamat. — Mely alkotások nőttek legközelebb a festőhöz? — A Harcos pajzzsal. Itt érzem, hogy a formai, tartalmi egység megvalósult Az erőszakot próbáltam kifejezni. A színeket tudatosan alkalmaztam, a zöldessárga színek fenyegető hatást váltanak ki az emberből. A Világítótorony őre előtt állunk. Valóságos élményen alapul. Egy lengyelországi emlék. A világítótorony meglehetősen átalakult a képemen, hiszen vele együtt kellett meg- fogalmoznom az őr magányát is. A világítótorony így egy pipáló fej is, a mécs pedig az állandó fényt, figyelmet jelenti. A mélykék az ég, a víz végtelensége. — Vajon ugyanezt jelenti-e minden nézőnek? — Nem állítom. Az lenne mégis jó, ha a néző véleményével találkozna. Ha nem is teljesen ugyanazt érzi a képem előtt, amit én, csupán hasonlót, azt is eredménynek tartom. Az Egyedül című képem elüt a többitől. Felismerhető formákkal fejezem ki ezen a képen a magányt. A közlő funkciója miatt, azt hiszem, ez tetszik majd legjobban a közönségnek. — Milyen tanulságot szűrt le a kiállításán? — A tartalomnak, formának nagyobb egységet kell adnom. Ez a fő tanulsága számomra ennek az anyagnak. Vannak gondolataim, érzéseim, melyeket, úgy érzem, meg tudok most már fogalmazni. Korányi Barna barkácsolás nek a foga, kinek a lelke fáj. Nincs diagnózis és nincs recept. Ellenben vannak stílus- törések. A harmadik felvonás látomásjelenete — ha netán kiKorunk egyik jellemző és hasznos időtöltése a barkácsolás. Többen hajómodellv- két, régi várakat építenek gyufaszálakból, mások rádió kát, televíziókat állítanak össze önerőből. Hasznosan telik az otthoni szabad idő. Mesélték kollégáim, hogy milyen felemelő dolog melegítőben fűrészelgetni, kalapál- gatni a hosszú téli estéken. A kalapálgatás eredménye az eltelt idő mellett sok értékes használati tárgyat is eredményez. Egyik barátom szétszedte — teljesen egyedül — a kályháját. Igaz, hogy ösz- szerakni nem tudta és a szakértelem nélküli szétszedés folytán a cserepek fele összetört, a lakás elsötétült a koromtól, de mégis büszkélkedik: ő ezermester. Nos, jómagam is beálltam a barkácsművészek soraiba. Az üzletben, ahol több barkács- társammal válogattam a hulladék lemezt és fadarabkákat, rájöttem, hogy a barkácsoláshoz nem elég a szándék és a tudás, tömött erszény is kell hozzá. Hónom alatt néhány darabka fával indultam hazafelé, amikor egy könyvüzletben megpillantottam néhány asztalos-szakirodalmat. Kell a tudás! Vásároltam tehát néhány könyvet. Ezekből majd megtudom, hogyan fogjak hozzá a virágállvány készítéséhez. Mert az első remekmű — határoztam el — egy nem akármilyen virág- állvány lesz! Menet közben egy kirakatban láttam is egy, az elkép- :elésemhez hasonló virágállványt. S meglepően olcsón. Az myag és a szakirodalom épp annyiba került, mint az új virágállvány. De akkor hol marad a fúrás, faragás öröme? Azonnal hozzákezdtem a barkácsoláshoz. Kerek három hétig tartott, de volt eredménye. Akadtak nehéz pillanatok is. Amikor például az enyvesdobozt felrúgtam. Értem, hogy a fürdőszoba és a hall korcsolyapályává változott a meleg enyv száradása után. De azt sohasem fogom megtudni, hogy mitől lett csirizes a csillár is. Hogy az ujjaimat lilára szö- geltem, a fűrész kit évié a nadrágomat? Ki tőrödön ily bagatell ügyekkel hisz ott állt készen a remekmű: az új virágállvány. Nejem, akinek semmi szépérzéke a modern asztalosmű- részethez, hörögve kérdezte: kutyaólat tennél a lakásba? És miért festetted lilára ezt a borzalmat? — faggatott. Eldicsekedtem újításommal. Mivel festékre már vem ”olt pénzem, a virdoillnány borítására körömlakot használtam. Nem birth idegekkel, s elrohant. Én egyedül szereltem föl az új állványt: sorra rakosgattam a polcokra kaktuszainkat, filondendronjainkat. Ezek a virágok — sajnos — túltápláltak — állapítottam meg, midőn kiderült, hogy az állvány enyvezése felmondta a szolgálatot. Ebben nem az alkotó és remekműve a hibás, hanem az átkozott nehéz cserepekben elhelyezett növények. Néhány cserép a földre is esett, a cserepek összetörtek ... Sebaj! A jövő héten újrakezdem. Bár egyik barátom lebeszélt az otthoni barkácsolásról. ök másképp csinálják. Hol és hogyan? Hát a gyárban, munkaidő alatt. Mutatta is milyen szép hangulatlámpát, dísztárgyat barkácsolt odabenn. — Sokan csináljuk így — közölte. — Megspóroljuk az anyagot és az időt — kacsintott kedélye sen. Sajnos, gyárainkban talál hatók a »csináld magadnak, a gyáradban« mozgalom hívei szép számmal. Tudom, értem. De azt nem értem, mit szólnak ehhez a gyári rendé- szek. Én a magam részéről továbbra is az otthoni ezermesterkedés híve maradok. Már hozzá is kezdtem új remekművem előkészületeihez: egy zenélő órát varázsolok öreo vekkerünkből. A szakirodai mat tegnap már sikerűit a lakásba csempésznem. Hogy fog csodálkozni a családom ha óránk hajnalonta elzenéV az »Adj, Uram, esőt...« Abai Pál iktatják, semmit sem vesztünk — elütött az impresszionista dráma világától; expresszionista színpadképet idézett fel. A másik stílustörés egy szereposztás. A Kati cseléd Pogány Judit alakításában olyan bájosan könnyű volt, mintha Móricz Pillangójából röppent volna ide, nem pedig a laposladányi patikuskonyhából. Sokkal vaskosabb, érzékibb, slamposabb alakításra alkalmas színésznőre szabták ... Kiss István patikussegédje az első felvonásban volt a legjobb, Olsavszky Éva és Kovács János házaspárja kitűnő telitalálat; sajnálatra számot tartó, tipikus Szép Ernő-i alkatok. Nem a színészgárda vitathatatlan tehetségéről vannak kétségeink, hanem a darabválasztás helyességéről. Ügy tudjuk, hogy Örkény — közismert — Tótékja helyett került a műsortervbe Szép Ernő Patikája. Csak azt nem, hogy miért. Talán félreértés van a dologban. Talán nem a nézőt vagy a darabot illeti a »félreértésért« sajnálat. Tröszt Tibor
