Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-24 / 147. szám

METSZÉSPONTOK, TENGERFENÉK, ORÁKULUMOK Gondolatok egy versesfüzetről Cikkek és reagálások „Cukor és bors’* a borítékokban Három nagylélegzetű költe­mény; egy versesfüzet, mely­nek kiadója és szerzője Papp Árpád. Nem nevezem most a szokásos formula szerint köl­tőtanárnak (mintha az vala­milyen sajátos kategóriája lenne a versalkotásnak). Mert van nekünk költő gyárigazga­tónk, más költőtanárunk, köl­tőújságírónk, de egy bizonyos, hogy as alkotás pillanataiban, és amikor olvassuk őket, »csak« költők. Papp Árpád is az. Metszéspontok, Tengerfenék, Orákulumok, ez a versesfüzet sorrendje, egyben a versek keletkezési sorrendje is. De furcsa mód úgy érzem, hogy ez a »fontossági« sorrend ér­vényes akkor is, ha azt kér­dezem, melyik vers, miről mit mond nekem. Legtöbbet és leg­izgalmasabban a Metszéspon­tok. Jóllehet mindhárom köl­teményben egyaránt érződnek a lélek elementáris erejű; robbanásai, magas atmoszfé- rájú feltöltöttség, rohanvást áradnak a gondoilatok, szinte sodorják, taszítják egymást, s mögöttük ott munkál egy ideges, érzékeny költői lélek szembenézési igénye. Szakonyi Károly egyik drá­májában beszél-egy hős arról, hogy ideges ujjakkal tapogas­suk végig a múltat. Akár mot­tója lehetne Papp Árpád ver­seinek, amelyek egyben meg­lepetést is hoztak. Mert for­mavilágát filológiai fegyelmű- nek, a műfordítást szabta szi­gorú szabályrendszerben moz­gónak ismertük eddig. A klef- tiszdalok, az új görög líra tolmácsolója most »csöpögő- vízcsap«, »kattogó gázóra«, »napihírek«, »emlékművek«, »a készülő szótár társaságá­ban, vagy mindezen keresztül és mindezek által szűrte, rak­tározta mindennapjaink értel­mét, és a vallató éjszaka hoz­ta meg az írógépkopogást, ezt a fegyelmezetlen hatású, de rokonszenves költészetet. Robbanásokat írtam fen­tebb. Igen, mintha aláakná­zott terepen egyik detonáció idézné elő a másikat, úgy ész­leljük, a Metszéspontok gon­dolatsorát, szaggatott áradá­sát. • A szűkebb környezettel, a »kulcsrazárt ajtók« ellenére összefonódik, a kinti világ be- szüremlik; választváró jeladá­sok, emberi magatartásformák, társadalmi alapkérdések, tár­sadalmi ítéletek s előítéletek. Az Orákulumokban már nem­zetközi horizonton. Ügy ér­zem, ez a tartalom az, ame­lyik abba a sorba állítja őt, melyet mai költészetünkben Benjamin, Soós vagy Ladányi lírája is képvisel. Tévedés ne essék, ez a sorbaállítás ko­rántsem kategorizálás (s főleg nem formai jegyek alapján), csupán egy asszociáció, úgy vélem jogos rokonítás. Papp Árpád költeményeinek olvasása közben érezzük a szemöldökráncolást, amely dü­hös türelmetlenségig fokozódik néha, máskor pedig — főleg a múltba tekintve — sirató tónusában jajong a hang. Ez az izgalmas érzelmi magasfe­szültség, hevült költőd kérdés- felvetés jellemzi három ver­sét, ez egyben a lendítő erő, amely eredeti költői képeket, sajátos vízióban ragyogókat, feketéllőket teremt, s mintegy lázas ütőér lüktet soraiban az időmérték. Egy szélesebb verstani elem­zés reflektorszerű pásztája ki­bonthatná teljességében ezt az izgalmas költészetet, csillog­nának erényei, s mutatkozná­nak a bizonytalan tónusok is, az áradás örvényei is De hát ez már a sodrás sajátja — mondhatnánk magyarázatkép­pen, de nem felmentésképpen. Szuggesztíven hatnak rám Papp Árpád sorai. Felráznak, maguk mellé állítanak vagy vitára késztetnek a »poézis gyönyörén túl«. De nem ez utóbbit, hanem az előbbieket érzem fontosnak. Amit mond. amivel maga mellé állít egy sorba, protestálni, vagy ami­vel ellenkezésre késztet. Érdemes figyelni erre a versesfüzetre. Mert ezt a köl­tészetet nem a múltja, hanem jövője határozza meg. Ez te­tézi felelősséggel is, hogy a kérdező költő kutató tekintete a társadalmi tengerfenéknél is mélyebbre hatoljon, majd felbukva lerázza a hínárt is. az iszapot is, és csak a gyön­gyöt, a megtalált értéket, a ragyogásával utat mutatót tartsa elénk tenyerén. Az újságcikk nem fejeződik be akkor, amikor nyomtatás­ban megjelenik. Legtöbbször akkor kezd »élni« igazán. Ha »életképes«. Ha továbbgondo­lásra ösztönzi az olvasóit Ha állásfoglalásra késztet. Az új­ságíró munkájának hatását többek között a cikkeire ka­pott levelek számán, tartal­mukon mérheti. Jó kontroll ez, ellenőrizheti magát. Időnként előveszem ezeket a leveleket. Emlékeim fűződ­nek hozzájuk. Lapozzunk bele néhányba! Előítéletek hálójában. Ez volt a címe annak a riport­nak, melyet egy igyekvő szen­nai férfiról írtam. Az az em­ber lépten-nyomon belegaba­lyodott valami láthatatlan há­lóba. Pedig mindent megpró­bált, még iskolapadba is gör­bítette a hátát, csakhogy kilá­balhasson embertelen körül­ményei közül. Nem volt ez könnyű, hiszen bőrének színe sötétebb volt a falubeliekénél. Az első reagálás egyik Nagy- gyal kezdődő községünkből ér­kezett az újságcikkre. Nyug­díjas tsz-tag, egyedülálló pa­rasztasszony küldte: »Kedves­kém! Ne védje maga a cigá­nyokat. Hiszen tudhatja, hogy milyen népek azok. A faluban ellopják a tyúkokat, és min­dig baj van velük. Képzelje el, ha ott a szerkesztőségben ma­gának kellene egy szobában dolgoznia egy cigánnyal.« Nem haragudtam ezért a le­vélért. Magam elé képzeltem az idős asszonyt, aki a szelí­den korholó levelet írta. Ki tudja, hány évszázad alatt ki­alakult, szinte »ősi« — nem is minden alap nélküli — be- idegzettség íratta le vele a so­rokat. Elhatároztam, hogy fel­keresem, és elmondom neki, hogy örülnék annak, ha cso­koládébarna, fekete hajú kol­légám is lenne. Mert az már azt jelentené: nagyon nagy lé­pést tettünk előre ennek a tár­sadalmi kérdésnek a megoldá­sában. És elbeszélgetnénk er- ről-arról, a mindennapok gondjairól. De csak két év múlva lett realitás ez a találkozás. A né­ni olyan volt, amilyennek kép­zeltem. Töpörödött anyóka, gondban, munkában törődött. Nemrégiben még az ő háza ál­lott a falu szélén. Ezt a búcsú­záskor árulta el. Azóta épült még egy ház, most az az utol­só. — A Kalányoséké. Nagyon rendes népek — bizonygatta a néni, mintha ezt kétségbevon­tam volna. — Ha elmegyek hazulról, mindig átszólok: »Te, Bözsi, majd nézz el errefelé is, nehogy hiába keressen vala­ki !« Ezt a kék borítékos levelet még 1909 tavaszán kaptam egy tévé-jegyzetemre. A bírált film címe sokat sejtetett: Bal­lada egy rossz emberről. »Me­netközben« derült ki, hogy nem a címben jelzett ember volt rossz, hanem a film. Még western-paródiának is gyenge volt. Na dehát nem parodizál­ni akartak az alkotói! Kap­tam is levelet eleget. Az »al­kotás« védelmében. Egyik azonban különbözött ezektől. Írója a cikk »bakijára« hívta fel a figyelmemet. Abban ugyanis volt egy mondat: »... arra a trapézművészre emlékeztet a film, aki nem szédítő magasságban feszíti ki kötelét, hanem a földtől alig fél méterre.« Hát nem az írás' legjobb hasonlata, annyi bizo­nyos! A levél írója ki is pécézte, ki is vesézte. Olyan cirkuszi is­meretekre tanított meg, ame­lyekből még ma is élek, ha vé­letlenül cirkuszi produkcióról írok. Ezek közül a legfonto­sabb a trapézművészre vo­natkozott, aki nem téveszten­dő össze a kötél táncossal! Iga­za volt a levélírónak. A sze­zon meg a fazon két dolog... Azért maradt bennem némi kis gyanú. Ugye abban is egyetértünk, hogy a film tö­mény giccs volt, doktor úr? Egyszer egy általam unal­masnak érzett értekezletet »tűztem tollhegyre«. Nem ír­tam meg hol, mikor zajlott le, s azt sem: melyik vállalatnál. A cikk megjelenésének napján sokát csengett a telefon az asz­talomon. Másnap levél is ér­kezett néhány. Soha ilyen for­galmat! Azóta egyébként sokat töp­rengek: ennyi tsz-nél, válla­latnál tartanak unalmas, túl­nyújtott értekezleteket? Hi­szen, ahogy mondani szokás: »akinek nem inge, ne vegye magára!« A telefonok és a le­velek »befutásakor« egyéb­ként kezdtem aggódni: bírja-e majd iparunk annak a sok ing­nek a gyártását? Egy újabb levél. Amiért rendhagyó: olyan cikk elkül­dését sürgeti, amit meg sem írtam soha. Pedagógusberkek­ből érkezett. A cikknek — ha jól értem — róluk kellett vol­na szólnia. Ha megírtam vol­na. Ha »anyagot gyűjtöttem volna« hozzá. De hát nem ír­tam róluk, így a cikk nem is jelenhetett meg. Aztán kiderült: az intéz­mény igazgatója az általam nam ismert »írásommal« ösz­tönzi beosztottjait. Én úgy gondolom; jobb az elöljáró személyes jó példája. Az ösz­tönzőbb lehet minden újság­cikknél. Ez az epizód már nem az anekdótaízüék közül való. Nyolcvankilenc évesen kanál­nyi ételért harcolxm címmel jelent meg lapunkban nemré­giben özvegy Horváth Jánosné andocsi lakosról riport. A me­leg étel biztosítását sürgette a cikk. Több levelet kaptam személyesen is. Az ügy meg­nyugtató befejezéséről tudósit ez a fehér borítékban érkezett levél: »A problébma megoldó­dott, özvegy Horváth Jánosné meleg ebédje biztosított. A mi társadalmunkban nem feled­kezhetünk meg az életüket ke­mény munkában töltött embe­rekről öregségükben sem.« Köszönet azoknak, akik tet­tek a nyolcvankilenc éves asz- szonyért. Akik a problémát az emberiesség íratlan szabályai szerint oldották meg. Kőröshegy külterületén pet­róleumlámpa világánál ront­ják a szemüket az ott lakók. A többség idősebb emberekből áll. Egy nagyobb sugarú kon­cepcióval szemben a kisebbség igazsága az övék. A tanács távlati tervében úgy szerepel az a néhány ház, mint »nem fejleszthető terület«. Idővel lakatlanná válik majd, nincs lehetőség nagy pénzáldozatot hozni a villamosításra. El kel­lett fogadnom az ésszerű igaz­ságot. De azóta is sokat fog­lalkoztat ez az ügy. Emberek élnek ott a »hegyen« villany nélkül! Keressük a megoldást közösen! Szándékosan hagytam leg­utoljára az olvasói reagálások­nak egy, általam »hátulról- mellbe«-címkével ellátott módját. Amikor egy-egy írás megjelenése után nem nekem címezik a választ. A közeleb­bi hozzátartozóim érzik meg, hogy sikert aratott, vagy el­lenérzést váltott-e ki a cikk. Főként persze az utóbbit. Az ő hátukon »csattan az ostor«. Az igazságon azonban — ha csakugyan igaza van az újság­írónak — az effajta reagálások mit sem változtatnak. Sok más mellett: ezért is szép a mi munkánk! Leskó László Mit ígér a televízió a jövő hétre? T. T. 500 személyes női szociális létesítmény készül a Mechanikai Művek marcali telepén. Az épület földszintjét üzemi résznek hasz­nálják. A 7 millió forintos építkezést ez év augusztusában adják át rendeltetésének. Harmat Endre Gyilkosság Sf. A pénz a börtönben is pénz A kapcsolatok másik ága, hogy ha egy amerikai—olasz gengszter körül szorul a hu­rok, elrejti Dél-Olaszország, és fordítva. Néhány hónappal ezelőtt sikerült az olasz rend­őrségnek több esztendős bull- dogszívóSságu nyomozás utón szenzációs leleplezéseket fo­ganatosítania a két maffia kapcsolatairól. Több évi szünet után ismét találkozu- k Anastasia testőr- sofőrjével, az 50 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábra engedett Frank Coppolával. Kiderült, hová szökött és mit csinált. A szicíliai főváros egyik luxusszállójában, a Pal­ma Hotelben szervezte az ösz- szeköttetést a Cosa Nostra és a délolasz szervezet között. Persze, betartotta a konspirá­ció törvényeit: ő maga nem lakott Palermóban, sőt Szicí­liában sem. A Róma környéki Anzióban volt emeletes villa­palotája a »hosszú üzletembe­ri karrier után Amerikából visszatért honfitársnak«. KÜLÖNÖS KÖNYVSIKER Az amerikai könyvpiacon néhány éve jelent meg egy 1180 oldalas munka, amely a legnagyobb példányszámban elkelt, az úgynevezett bestsel­ler-könyvek listájának élére került. Íróját, a 62 éves, olasz származású Joseph Valachit harminckét gyilkosságban való részvétellel vádolta az ügyész. A vádak be is igazolódtak, és a fogoly soha többé nem hagyhatja el District of Co­lumbia börtönét. De ha el­hagyhatná, valószínűleg akkor is maradna. Ez az egyetlen le­hetősége, hogy ne haljon meg azonnal. Fejére ugyanis — már vallomása miatt is — 100 ezer dollár vérdíjat tűzött ki a Co­sa Nostra. Ráadásul Valachi vaskos könyve, »Az igazi« csaknem teljes egészében lep­lezi le az amerikai maffia há­lózatát, viselt dolgait, a szer­ző saját gazdag tapasztaltai nyomán. A tomeggylikas addig is gaz­dag ember volt, és sikeres mű­ve nyilvánvalóan újabb dollár- esőt jelent. Amerikában a pénz a börtönben Is pénz. Joseph Valachi negyedik emeleti cel­lájában televízió van és hűtő- szekrény, elektromos főzőlap és bárpult, gazdag italválasz­tékkal. S mindenütt doboz­számra áll a fogoly kedvenc cigarettája, a Camel. Most pedig vessünk egy pil­lantást arra, ki is a luxuscella lakója, és hogyan került oda! A dolog úgy kezdődött, hogy egy mostre kábítószerügy szá­lai elvezettek a Cosa Nostra néhány vezetőjéhez. Aggasztó lebukási hullám kezdődött a szervezet közkatonái körében. Robert Kennedy, az akkori igazságügyminiszter ezt a si­keres, 1962. évi lecsapást »frontáttörésnek« nevezte (mint később kiderült, egy kissé korán). 1962. június 22-én reggel 8 órakor az atlanti állami fegy- házban mosdáshoz készülőd­tek a rabok. Az egyik kollek­tív fürdőszobába beengedték az első csoportot, s az őrök hamarosan furcsa hangokra lettek figyelmesek: a rabok iz­gatottan kiáltoztak. A kör kö­zepén teljesen szétvert fejű férfi feküdt. Az orvos másod­percek alatt megállapította a beállott halált. A gyilkos — társai és a saját bevallása szerint is — egy 60 éves, de bikaerős, zömök fér­fi volt: Joseph Valachi, a ká­bítószerrel kapcsolatos lebu­kási hullám egyik áldozata. A halott »csodálatosképpen« szintén olasznak bizonyult, Joe di Palermónak hívták. Valachi először megjátszotta az őrjöngőt, de a fegyház ru­tinos idegorvosa gyanút fogott: szimulálásnak tartotta az egé­szet. A fogoly kartotékjából ki is derült, hogy cinikus, végte­lenül nyugodt, kötélidegzetű alkat, és a hirtelen idegössze­omlás sehogv sem illett bele eb.be a — rendőri szakembe­rek által gondosan megalapo­zott — képbe. Hosszas vallatás után Va­lachi végre mondott valami érdekeset. Közölte: hajlandó részletesebben is beszélni, de ehhez megfelelő helyre kell szállítaniuk őt. A rendőrök eleinte gúnyolódtak: — Talán a börtönt nem tart­ja eléggé biztonságosnak? Valachi határozott nemmel válaszolt. És ha nem is mond­ta ki, de érzékéltette, hogy van egy hatalom, amely a rendőrségnél sokkal nagyobb félelemmel tölti el őt. Így el­érte, hogy magasabb r tiszt hallgassa ki, és az már -» mind a gyilkos, mind az ál­dozat olasz nevéből — sejteni kezdte, hogy itt nagy fogásról lehet szó. A HALÁL CSÓKJA A börtönbeli gyilkosság tet­tesét — egyébként a fürdőszo­bában felejtett ólomcsődarab- ♦ bal ölte meg Di Palermói —♦ egy katonai tábor kellős kö­zepére vitték, és ott végre kö­zölte tettének okát. Azért gyilkolt — mondotta —, mert néhány héttel ezelőtt a Kan­sas állambeli Leavenworth börtönében egy látogató, név| szerint Vito Genovese ... meg- ; csókolta őt. Hogy mi köze van ennek a ; csóknak az egészhez, azt a * gyilkos csak újabb, hosszas ♦ faggatás után, szemmel látha- t tó félelemmel volt hajlandó el- í árulni. * A csók — vallotta Valachit — szicíliai jel, ami azt jelen-1 ti: »Áruló vagy, meg kell hal-.» nőd!« Így aztán, amikor a vád J; lőtt új börtönbe került, az at-t lantebelibe, ráadásul ott olasz; szobatársat kapott, a mozaik-1 kockák összeálltak: szent meg-; győződése volt és maradt, hogy t a maffia Joe di Palermót je-; lölte ki Genovese parancsának j végrehajtására. ♦ Mikor a vallató tisztek cső-; dálkozva megkérdezték tőle. mégis hogyan képzeli, hogy Genovese szabhatja meg a cel­labeosztások rendjét, a kihall­gatott gúnyos nevetésbe tört ki... (Következik: Géppisztoly a hegedütokban) leki Kamill portréfilmjének első részét láthatják a tv-né- zők »Fiatalság, bolondság« címníél. Ezen az estén kerül sor a »jogi esetek« újabb adá­sára, amelyben a sport- és a gyermekbalesetekről esik szó. Június 29-én, csütörtökön a »Jó estét nyár, jó estét szere­lem« c. tévéfilm hatását elem­zik a stúdióban a nézők és szociológusok »Televízió és közvélemény« címmel. Este a »Ki mit tud?« kamaraműfa­jok elöntőjére kerül sor. Pénteken a »tv mintabolt­ja« az árengedményekről és a kiárusításokról szól. Ezen az estén kezdik vetíteni a vesz­prémi tévé-találkozó díjnyer­tes filmjeit. Július 1-én, szombaton Bo­dor Tibor mondja el kedves verseit. Szombaton délután kezdődik a Népstadionban a Magyarország—Csehszlovákia női-férfi atlétikai viadal, amelyet vasárnap is közvetí­tenek. Július 2-án, vasárnap este kerül képernyőre a »Mint a bagoly nappal« c. magyarul beszélő olasz film. A szicíliai maffia mesterkedéseiről szóló alkotásban a női főszerepet Claudia Cardinalc játssza. »Casanova kontra kékszakall« címmel új magyar bábjáték- film-sorozat indul, amelyet 13 héten keresztül vasárnap éj­szaka sugároznak. (MTI) Somogyi Néplap )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom