Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1971-06-20 / 143. szám
VENDÉGÜNK Laktanyalátogatáson Az egyik pécsi laktanyába látogattam el a napokban. Balogh Kálmán parancsnok és Pintér Lajos politikai helyettes régi ismerősként köszöntött. Tavaly az NDK-ban rendezett Fegyverbarátság hadgyakorlaton ők is ott voltak egységükkel. Részvevője voltam annak a kedves eseménynek is, amikor Forstban hatalmas matyóbabát ajándékoztak viszonzásul a tizenegy éves Magdaléna Nuppert- nek, aki a városba érkezésünkkor legkedvesebb játékát adta az egység egyik tisztjének. — A családdal ma is levelezünk. Hamarosan meghívjuk őket Magyarországra. Katonáinknak még ennél is kedvesebb emlékük van a Fegyverbarátság hadgyakorlatról: Heinz Hoffman hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere a magdeburgi díszszemlén zászlót ajándékozott nekünk, s ezt a csapatmúzeumban őrizzük. — Arra törekedtünk mindig, hogy katonáink minél jobban elsajátítsák feladataikat, megismerkedjenek a korszerű fegyverekkel, harcjárművekkel, s közben fejlesszük tudásukat, műveltségüket is, fiatalokat, s csak akkor tudjuk eredményesen ellátni munkánkat, há minél jobban elsajátítjuk a rajparancsnoki teendőket — mondta a pálma j őri Répán József, akivel fegyvertisztítás közben váltottam néhány szót. Láttuk a Fegy-í verbarátság hadgyakorlaton nagy sikert arató páncélozott szállító harcjárműveket (ezek különben a magyar ipar büszkeségei), s jártunk néhány tanteremben is, amely korszerű berendezéseivel katonai főiskoláknak is dicséretére válna. Az étkezdébe éppen akkor Régin József tiszteslekoláa. szeretetére, fegyveres védelmére. S zalai László A Fegyverbarátság hadgyakorlaton nagy sikert arató páncélozott szállító harcjárművek. ' — Beszélgetés Jókai Annával Az új írásokra reagáló magyar olvasótábor 1966-ban a Családi kör című elbeszélésből fölnézve így summázhatta véleményét: van egy új Jókaink, akinek a nevét meg kell jegyeznünk: Jókai Anna. Nem csak én képzelem el így Jókai Anna «-beérkezését« Jókai Mór »-segédletével«. Az írónő, akit a csokonyavisontai új könyvtár avatására hívtak meg először Somogyba, és programmódosulás miatt Bala- tonszentgyörgyön vett részt meleg hangulatú író—olvasótalálkozón, erről beszélt: — Az iskolában a tanáraim kíváncsian időztek a nevemnél, és mielőtt kihívtak felelni, ön- maguktól vagy néha tőlem is ezt kérdezték: »Nos, mit tud ez a Jókai? Ügy éreztem, hogy ezért a különös véletlenért nekem »meg kell fizetnem«: többet kell tanulnom az osztálytársaimnál. 1966 óta, amióta rendszeresen megjelennek elbeszéléseim, könyveim, úgy érzem, elfogadtak Jókai Annának. Okozott-e gondot nekem ez a név? Ezzel a névvel születtem, s nem volt elég erőm, hogy letegyem. Első könyveim után néhány kritikus ezt állapította meg: »-Bátor író az, aki ezen a néven mer írni.« A művészeket, írókat valójában csak a műveikkel lehet bemutatni. Ami fontosat mondanak, az vagy benne van eddigi munkáikban vagy egy újabban talán éppen most fogalmazódik meg. Ha valamennyien olvasó emberek lennénk, az írói portrék bennünk, olvasókban születnének meg. Ügy kell folytatnunk a beszélgetést, mintha nem ismernék a könyveit. — Hány műve jelent meg? — A 4447 című regényemet 1968-ban adták ki, és két kiadást ért meg eddig. 1969-ben egy novellagyűjtemény é6 egy dráma követte. Az 1970-ben megjelent Tartozik és követel második kiadását a napokban vehetik kézbe a olvasók. Az idén újabb novelláskötettel jelentkeztem, a könyvhétre bocsátotta ki a kiadó, címe: A labda. Nem kell utánaszámolni: szorgalmas évek következtek 1966 után. Irodalmi munkásságának negyedik évében máris József Attila-díjjal jutalmazták. — Hogyan lett fró? — Tizennyolc éves koromig a gyermekkori próbálkozások korszakát jegyezheti föl. Harminchárom éves voltam, amikor ismét írni kezdtem. Tulaj donképpen nem volt semmiféle külön okom, ami erre buzdított volna. Férjhez mentem majd két gyerekem született tanári diplomát szereztem, s Imikor rendeződött az életem, visszatértem gyermekkorom vágyához: az íráshoz. — Mi a véleménye a »■nőirodalomról*'? — A »nőíró« csak abban az esetben indokolt kifejezés, ha alacsonyabb szintű irodalomról van szó. Erre az a jellemző, hogy egy rétegigényt próbál kielégíteni. Az iroda1 om ugyanis nem ismerhet női és férfi-irodalmat, csak jót és rosszat. Ami miatt rna is tarthatja megárt a vélemény, amely bélyegként használja a »női« jelzőt, az az, hogy a női nem jellemző vonásait gyakran azonosítják a szentimentalizmussal, a szubjektivitással, a hiszékenységgel. — Regényeiben kikkel szimpatizál? A nőkkel-e vagy a férfiakkal? — Nem védem egyik nemet sem. — Milyennek tartja a nőket? — Vannak nagyon jók és nagyon rosszak. —■' S az utóbbiak? — Nem szeretem a divat- és a férfiközpontú nőket, de nem szeretem azokat sem, akik menekülnek az életteher- től. A nők úgy emelkedhetnek csak ki, hogyha megnemesítik, magasabb foka emelik nemük jellemzőit, nem pedig úgy, ha elhagyják azokat... A hegyre följutni úgy érdemes, ha a bátyú a hátunkon marad. Fejlesszük ki tehát magunkban az akaraterőt, ami nem azonor a makacssággal! Ötször olyan erősek legyünk, mint más, ha valamit el szeretnénk érni. S próbáljunk beleszokni abba, hogy egyenrangú társai vagyunk a férfiaknak, nem zsarnokai és nem rabszolgái. — Minek tartja a szolgaságot és minek a zsarnoki életet? — Az előbbit kényszernek, a másikat kisszerű uralkodás’ formának — Azt hiszem, mind a kettő: nyugodtan nevezhetjük elmaradottságnak is. — Nyilván most ezeknek az okára kíváncsi? — Igen. — Kevés a társadalmi hagyomány arra, hogy a nő önálló szerepet játszik. És nem lehet elfelejteni, hogy olyan adottságaink is vannak, amelyeket nem lehet semmibe venni. Biológiai, pszichológiai adottságok ezek. Tévedés az, hogy legyünk olyanok, mint a férfiak. Hová lesz akkor a két nem közti vonzerő? — On tanárnő, ismeri az iskolapadból is a gyerekeket. Milyennek tartja ükét? — Talán egy példát mondok, akkor világosabb lesz a feleletem is. írattam egy dolgozatot Életcélom címmel. A tizennégy éven aluli lányok nyolcvan százaléka arról írt, hogy családra vágyik: két gyerekre, egy fiúra és egv lányra. Ebben a korban olyanok, mint amilyenek mi voltunk annak idején. A tizenhat-tizennyolc éveseknek viszont elszomorító a válaszuk: ó§di dolognak tartják a szerelmet, megtagadják tizennégy éves önmagukat. Ebben megegyeznek a fiúk is és a lányok is. Ezt már aggasztó tünetnek tatom. — Pesszimizmusból lesznek önmegtagadók a fiatalok? — Nem. Éles megfigyelők csak. Nem akarnak úgy élni, mint az elődeik. Jobban szeretnének élni, de nem tudják, hogyan. Ezért jutnak néhá- nyan tévútra is. De hiszek abban, hogy sokan megtalálják a helyes utat. Az élet formálja őket, a szövegben nem hisznek. — Egy regényt »jártunk körül« tulajdonképpen a beszélgetés során. Most a terveiről szeretném megkérdezni. — Az ősszel lesz egy színházi bemutatóm Pesten, a Thá- liában. — Mi a dráma címe? — Eddig háromszor változtatták meg a címét Majd meglátjuk... — Miről szól? — Egy kicsit kapcsolódik beszélgetésünk témájához. A hősei fiatalok: egy fiú és egy lány. Valami olyasmit volt szándékomban kimondani: elmúlik a legnagyobb szerelem is egy háromszor hármas albérleti szobában ... és akkor, ha mindkét fél csak a maga 'v’ilíthntatlan igazságát fűm... Terveimben is a »nehéz életű« emberek kapják a legnagyobb szerepet Horányi Barna Dzsungelháború a közutakon? hogy a hadseregben, s majd a polgári életben is, minél hasznosabb munkát végezhessenek. Erről meggyőződhettünk a iaktanyalátogatáson. A tisztesiskola parancsnokának, Erdős László főhadnagynak társaságában részt vettünk egy foglalkozáson. Megtekintettük a »divatbemutatót«, láthattuk a katonák korszerű nyári és téli ruházatát. Az elektromos előkészítőpályán a legmodernebb technikai berendezések segítik s könnyítik a lőelmélet elsajátítását és gyakorlati végrehajtását. Televíziószerű berendezés jelzi a találatot, fények felvillanása mutatja a célzás helyét, s az elektromos berendezés — ha a célt találat éri — el is tünteti azt. A hatalmas lőtéren forgó- színpad szerűen folyt a kiképzés. Mindenütt rajparancsnokok oktatták a katonák egy- egy csoportját a lőtér rendjétől kezdve a célzásig, a töltésig és a lövés végrehajtásáig. A katonai időt, a kiképzést nyolchónapos időszakokra bontották, ezzel elkerülik az ismétlést, s jobban felkészítik a katonákat feladataik ellátására. — Az iskolások — köztük néhány somogyi fiú — mint a balatonszemesi Zámbó Ferenc, az őrtilosi Dányi Mihály, a kaposvári Dede Attila és a szentgáloskéri Dávid János, és a többiek is — fegyelmezetten és hozzáértéssel hajtották végre a nehezebbnél nehezebb feladatokat. Nem könnyű a tűző napon gázálarcban elfoglalni a lőállást, s célozni, majd lőni. — Az iskola elvégzése után ■ni oktatjuk majd a bevonuló érkeztünk, amikor csoportosan jöttek ebédre a katonák. Nem volt harsány vezényszó, önki- szolgáló rendszerű már ez is: tálcákon vitték a kétfogásos ebédet; a húslevest és rízses húst. Egyébként naponta négyszer van étkezés. Sok szülő félti gyermekét a barátságtalan »kaszárnya- élettől«. Milyen is egy ilyen »kaszárnya«? A legénységi épület földszintjén levő újságpavillonnál napilapokat, képes újságokat vásárolhatnak a katonák. A könyvtárszobában kávézó és újságot olvasó, könyvet kölcsönző katonák népes csoportjával találkoztunk. — A könyvtárunk 6300 kötetes. A katonák 70—75 százaléka rendszeres olvasó, s különösen a mai íróknak napjaink problémáival foglalkozó írásai* kedvelik — tájékoztatót dr. Kiss Gézáné könyvtáros. Betértünk dr. Horváth Sándor századossal a Zalka Máté nevét viselő kiváló egység klubjába is. A katonák által készített festmények, kovácsolt vascsillárok, asztalok és székek, az alegység életét megörökítő tablók, s a munkájukért, az árvízvédelemben valamint a honvédelmi nevelésben nyújtott segítségükért kapott oklevelek díszítik a barátságos klubot. Nem hiányzik a televízió sem, amiből ösz- szesen húsz van a laktanyában. Arról győződhettünk meg a látogatáson, hogy a laktanyában helyesen nevelik katonáinkat, népünk és hazánk Az utóbbi hetek néhány megdöbbentő közúti balesete — mint a püspökladányi — még ’ azok körében is hangos háborgást keltett, akik egyébként nem sokat törődnek a közlekedéssel. A sokasodó híradásokban a közúti balesetek áldozatainak száma is soka so- d’k. Egy-egy hétvége baleseti krónikáját tanulmányozva — s persze nemcsak a hétvégekét! — olyan benyomás alakul ki az emberben, mintha dzsungelháború zajlana a közutakon. A már unásig iámért mondatok — szabálytalan előzés közben; elsőbbségi jog meg nem adása miatt; a megengedettnél gyorsabban vezette járművét stb. — azt a nyilvánvaló tényt tükrözik, hogy bár vannak szabálypk, azokat egyre többen megsértik. A balesetekért tehát nem a lóerők, hanem az azokat dirigáló emberek hibáztathatok! Naponta három halott 1971 eiaő négy hónapjában — holott « téli forgalom jóval kisebb az átlagosnál! — 302 ember vesztette életét közúti baleset következtében. A sérültek száma 6548 volt, a halottak száma tizennégy; a sérülteké húsz százalékkal haladta meg a múlt esztendő hasonló Időszakának adatait Pedig a gumiabroncson surranó kaszás aratott a múlt évben is. 1970-ben 1356 ember vesztette életét, l 30 679 sérült meg. Meghalt annyi ember, mint egy közepes falu lakossága. Megsérült annyi, mim egy közepes városé. Nem véletlenek, elháríthatatlan okok közre játszásáról van szó, hanem egy folyamatról, amelynek most már gátat kell vetni. 1966-ban 15 088 személysérüléssel járó közúti baleset történt. 1967-ben 17 417 1968-ban 20 538, 1969-ben 22 877, 1970-ben 23 225. öt esztendő alatt tehát 99145-ször indult szirénázva a mentőautó s a rendőrkocsi a helyszín re, és készült jegyzőkönyv, a fénykép, kihallgattak szemtanúkat... hullott a könny hallatszott jajveszékelés, s kapott a fejéhez kétségbeesve szülő, feleség, férj, gyermek testvér, jó barát, munkatárs. öt év alatt 6065 ember lett közúti baleset áldozata, öt év alatt 128 006 ember sérült meg Hát meddig bővülhet mér* ez a tragikus veszteséglista?' Mert hamis, hazug az egyenlet, amelyet fölállítói így fogalmaztak meg: több jármű — több baleset Az igazság nem frázis »A közlekedési szabályok az életedet védik«. Plakátok, táblák feliratai, benzinkutaknál osztogatott füzetecskék, közlekedésrendészeti előadások és vetélkedők... és másfajta »vetélkedők«. Akiknek az igazság frázis, a szabály megmosolyogni való semmiség. A közúti balesetek 73,3 százaléka ugyanis a járművezetők hibájából történik, 10,1 százalékát a gyalogosok okozzák. A járművek műszaki hibája — de még ezek nagyobb részét sem vehetjük elkerülhetetlennek, hiszen más dolog a ten gelytörés és megint más a rossz fék — száz baleset közül mindössze 2,6-ért okolható! A járművezetők hibájábó bekövetkező balesetek egy harmadát a gyorshajtás és a/ elsőbbségi jog meg nem adása okozza. A virtus, a lóerők és a márkák gyilkos vetélkedése, ostoba fitogtatása, a gengszterstílusú vagányság, a szabályok fölrúgása, a közlekedési kultúra alacsony szintje. Ügy is mondhatjuk: a betonúton elburjánzó primitívség. A balesetet előidéző járművek listáján a motorkerékpárok vezetnek 33,1 százalékkal. Utánuk a személygépkocsik következnek: száz balesetből 27,5 az ő vezetőik rovására írható. A kerékpárosok a balesetek 13,9 százalékát okoz zák. A járművezetők között a 19—25 éves életkorúak csoportjában található a legtöbb szabálysértő, balesetet élőidé - ző... Okok és okozatok elem zése sokféle összefüggésre, ismétlődésre, veszélyforrásra hívja fel a szakemberek figyelmét. Ám a száguldók, as előzést el nem tűrök, a szabá lyokat áthágók nem böngészik a statisztikákat, nem foglalkoznak elemzéssel. Csak karamboloznak. Csak gázolnak. Szigor — minden tekintetben Ezért találkozott minden józanul gondolkodó ember he- lveslésével az az elhatározás, hogy a rendőrség a korábbiaknál szigorúbban lép fel a közlekedési szabályok megsértőivel szemben, s ha oka van rá, él azzal a jogával is, hogy megvonja a vezetői engedélyt. Ez azonban csak egyetlen lépés a lehetséges és szükséges sok közül. Mert nemcsak a járművezetők egy rétegét kell megregulázni, de nagyobb rendre, fegyelemre kell sarkallni a közlekedés szervezőit, irányítóit, ellenőrzőit is. A járművezetést bárki elsajátíthatja, ha valóban elsajátítja! Ezért további korszerűsítésre, követelménvnövelésre van szükség a képzésben, ahogy nagv a szükség arra 's, hogy a módosított közlekedés- rendészeti szabályokat az arra illetékesek mindenkivel betartassák. Bonyolult, szerteágazó feladatok sokaságát kell viszonylag rövid idő alatt megoldani, mert a járműpark gyors növekedése szigor hiányában a balesetek számát is gyorsan növelheti. Ez pedig nemcsak hogy nem törvény- szerű, hanem egyenesen az elfogadhatatlan előtti behódolta lenne. Ám e behódolás életek ezreit követelné adóként, s ezt az adót nem tűrheti a társadalom, Intézkedések bizonyítsák, szigor tanúsítsa: nem is tűri! M. ft, SOMOGYI NÉPLAP Taaáraap, 197L június 3ft. 5
