Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-17 / 269. szám
MEGYEI BAJNOKSÁG 4:0-ra győzött a Kapoly ellen a K. V. Lobogó 'HALLÓ, KI AZ? Táték a sötétben Rangadót játszottak a megyei labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A K. V. Lobogó a Kapolyt fogadta, s a kaposvári csapat 4:0-ra győzött. Az eredmény azért is érdekes, mert a vendégek eddig tizenhárom mérkőzés alatt csak négy gólt kaptak, viszont ezen a vasárnapon ugyanennyiszer rezdült meg a hálójuk. Bala- tonbogláron a Nagyatádi Konzerv meglepetésre 3:l-re nyert. »Vízipoló-eredmény« született Babócsán, ahol a fonyódiak vendégszerepeitek. A tabiak újból kikaptak otthonukban. Ezúttal a somogytamócaiak hagyták el győztesen a tabi sporttelepet. K. V. Lobogó—Kapoly 4:0 <3 ti) Kaposvár, 50 néző. V.: Vajda. A megfiatalított hazai csapa* sok korszerű támadást vezetett, s a helyzetek alapján ebben az arányban is megérdemelten győzött. A vendégek csak elfutásokkal kísérleteztek. G.: Molnár (2), Kiss, Páti. Jók: Finota, a mezőny legjobbja, Somogyi, Páti, Kiss, ill. Bujtor, Csiullag. Götz János K. Vasutas—Kadarkút 3:1 (1:0) Kaposvár, 50 néző. V.: Per- gar II .A jobb erőnlétű és tech- nikásabb Vasutas megérdemelten győzött a lelkes kadar- kútiak ellen. A vasutasoktól Törzsök 2:1-es állásnál egy 11-est a kapufára lőtt. G.: Tal- lián (2), Tián, ill. Erseny (11-esből). Jók: Kelemen, Fü- löp, Tallián, ill. Mihóka. Végvári Dénes Nagyatád—Balatonboglár 3:1 Balatonboglár, 150 néző. V.: Hardi. Gyenge iramú, alacsony színvonalú mérkőzést hozott a találkozó. A hazaiak sokkal többet támadtak, de támadósoruk gyengén játszott. G.: Torma (2), Lehár, ill. And- rosovics. Jók: Bicsáki és Nez- dei. Kollár József I Bű bocsa—Fonyód 4:3 (2:1) Babócsa, 150 néző. V.: Zsalakó. Izgalmas mérkőzésen nehezen győzött a lelkes Fonyód ellen a hazai csapat. G.: Horváth (2), Hajdú, Radies, ill. Farkas (2) és Nagy. Jók: Radies, Hajdú, Vidák, ill. Bognár és Farkas. Kovács Tibor Csurgó—Zamárdi 1:1 (1:0) Zamárdi, 100 néző. V.: Molnár. Jó iramú mérkőzésen a tervszerűen játszó vendégek ellen a hazaiak csak nehezen szerezték meg az egy pontot. G.: Polgár, ill. Papp. Jók: Vlaszák, Kütsön, Németh, ill. Kovács, Olasz, Nagy II. Dr. Fazekas Mihály Somogytarnóca—Tab 1:0 (0:0) Tab, 100 néző. V.: Műdig. A tabiak legalább annyi akciót vezettek, mint a vendéI gek, de csatársoruk gólképtelen volt 1 Dietzel Ede Lengyeltóti—Ordacsehi 2:1 Somogyi HSE—Toponár 2:0 (0:0) Nagyatád, 50 néző. V.: Ig- náczy. A hazai csapat fölénye csak a második félidőben domborodott ki. G.: Tóth, Bu- nyevácz. Jók: Béres és Bör- csök. Varga Tibor A bajnoki táblázat állása: 1. Kapoly 14 12 2 36: 8 24 2. Nagyatád 14 8 3 3 41:13 19 3. B.-boglár 14 9 1 4 37:18 19 4. K. V. Lobogó 14 9 1 4 39:22 19 5. Fonyód 14 7 3 4 30:25 17 6. Lengyeltóti 14 7 2 5 26:24 16 7. Babócsa 14 6 4 4 29:31 16 8. S.t-amóca 14 7 1 6 29:25 15 9. Csurgó 14 4 5 5 17:18 13 10. Kadarkút* 14 6 1 7 24:26 12 11. K. Vasutas 14 5 2 7 24:28 12 12. Somogyi SE 14 5 — 9 24:39 10 13. Zamárdi 14 3 3 8 12:58 9 14. Toponár 14 2 4 8 17:29 8 15. Ordacsehi 14 4 — 10 23:48 8 16. Tab 14 2 2 10 13:40 6 KOSÁRLABDA K. Táncsics SE— Szombathelyi SE 94:74 (48:30) K. Táncsics: Szabó (28), Bakonyi (12), Galamb (8), Vigh (10), Ruszkai (8) csere: Megyeri, Bov (movies (14), Gal- vács (12), Molnár (2). Nagy lendülettel kezdett a Táncsics és az 5. perc végén már 16 ^-rávezetett. A na gy tét rányomta bélyegét a mérkőzésre, amit az is igazol, hogy a csapatok 58 büntetőt dobtak. A Táncsics most már a Vasas Izzó el- Még egy pillanat, és a kosárba keríti a labda. len, a bajnoki Két egyfelvonásos — készülőben Próbaközi megbeszélés. Komor István, Dánffy Sándor, Pogány Judit és Shwetz András. cím sorsát el döntő mérkőzésre készül. A mutatott teljesítmény alapján a hátralevő három hét elegendő lesz arra, hogy a csapat elérje legjobb formáját. Néhány nappal a premier előtt olyan a darab, mint a kész szobor, amelyen csak alkotója látja, hol van még dolga a vésőnek. Komor István rendező is hagyta »lefutni« az egyfelvonásos drámát ottjár- tunkkor, csak utána kezdődött a megbeszélés. A rendezői véső valóban csaknem kész színpadi művet alakít már: Saroyan »Halló, ki az?« című egyfelvonásos drámáját mutatja be a Kaposvári Csiky Gergely Színház. Vendégművész — pontosabban fiatal vendégművész — játssza a főszerepet: Shwetz András, aki Budapestről jár le a megyeszékhelyre a próbákra. Nemrég a televízióban láthattuk; fiatal, indulatos, gondolatteli lapszerkesztőt játszott. És nem véletlen a párhuzam. mert Saroyan darabjának férfi főszereplője is ilyen. Mikor a darabról kérdeztem Shwetz Andrást, hasonlított: — Ügy érzem, ez a világ és a fiatalok itt bemutatott dolgai főleg Hemingway-vel vagy Steinbeckkel hasonlíthatóak. És állítom, nem pesszimista ez a darab ... — Tehát derűlátó? — Nem, mert hű képet rajzol a társadalomról, és talán az erejében, a bukás árán is kimondott optimizmusában van az igazság. A darab egyébként egy eldugott amerikai börtönben játszódik, a másik főszereplő, a lány, Pogány Judit, a Csiky Gergely Színház fiatal művésznője. Ahogy a fiatalok mondani szokták, ez úgynevezett nagy szerep. Pogány Judit csak annyit mond róla: — Csodálatos ... A fiatalember szerepét egyébként — kettős szereposztásban — Shwetz András mellett Kárpáti Tibor játssza majd. A harmadik szereplő a sértett férj figuráját alakító Dánffy Sándor. Ahogy a színházban mondják, a darab komorságát, drámai szuggesztióját a másik egyfelvonásos, Peter Schaffer »Játék a sötétben« című műve »ellensúlyozza« majd. Komédia — és a cím igaz. A játék sötétben folyik, éppen ezért érdekes, hiszen az emberek sötétben egészen másként »játszanak«, mint Világosan. Az ötlet mindenesetre Molnár Ferenchez méltó, de egy vidám darabról ennyi előzetes már csaknem bőbeszédűség. Rendezője Zsámbéki Gábor; szereplői: Shwetz András, Kárpáti Tiborral közös szereposztásban, Garay József, Hőgye Zsuzsanna, Kardos Gábor, Mészáros Joli, Papp István, Somogyi Géza és Szabó Ildikó. Mindkét darabot először láthatja a hazai közönség. T. T. HUSZÁRROSTÉLYOS Az egyik járás számadó igazgatója — ma gazdasági felügyelő a hivatalos neve — Budapestre utazott, hogy járása, iskolái és óvodái részére bútorokat, felszereléseket, szemléltető eszközöket vásároljon. »Több szem többet lát«-elv alapján, meg aztán, hogy unalmas ne legyen az út, a szakszervezeti járási bizottság titkárát is magával hívta. Egész napi fáradozás után este betértek az egyik étterembe. Alig félórai várakozás után étlaphoz jutottak. Nagy ínyenc volt mindkettő, s így szemüvegük alapos törölgetéA madarak reggeli köszöntője már nem örömteli áradású. A fészkek üresek, és a zsenge utódok anyányivá lettek. Akár a repülő madárvilág, akár a földön élő vadvilág, mind kevesebbet törődik az utánpótlást biztosító famíliával. /íz idő múlása messze viszi őket a fészektől, a keserű avar száraz bölcsőjétől, s mindjobban előlép odabent az »én«, ami tanyát ver a kis madárszívek táján éppúgy, mint a nagyvad korlátolt értelmében. De nem azért jöttem én ma hajnali cserkészésre, hogy a vadak életével kapcsolatban mélyreható megállapításokat tegyek. Nem csicseregnek úgy, mint május elején. Hát jó! Nem törődnek annyit a serdülő fiatalsággal, mint amíg gyengék voltak? így van a rendjén. Hogy kővé válnak a szülői szívek, ez az állatoknál teljesen érthető. De azt már nem értem, hogy abból a nagy sötét bokorból, amit még megállapítani nem lehet, hogy milyen nemzetséghez tartozik, miért röppent egy tarkagébics, olyan ijedt csettegéssel a föléje hajló száraz ágra. »Csett, esett, csettcsett. Te undok, te szemtelen, te csavargó dög!« — Ezt kiabálhatta a kismadár, mert a nyakát pattanásig nyújtogatta. A szárnyát meg-megbillentette, ami annyit jelenthetett: »Csak lennék olyan erős, majd adnék én neked!« Amikor engem észrevett, hosszan csettegni kezdett, amiből csak annyit értettem: »Ennyi ellenség?« ERDEI HANQWLAT Vállra vett puskámat levenni sem tudtam, a bokorban már enyhe surrogás támadt. Harc! Gyenge tollpen- gék csaptak össze, egy madár síró kiáltása hallott, s a következő másodpercekben megverten, berregő szárnyakkal emelkedett a magasba egy fácántyúk. — Róka! Nem lehet más. És mégis más volt... Egy fehér, fekete kandúr lépett át a magasra nőtt, száradó füvek homályán, aztán úgy eltűnt, mint egy rossz szellem. Ahogy azt gyermekkoromban a Pupák Péter bácsitól sokat hallottam. (ö abban az időben — állítólag — találkozott szellemekkel is. A famvégén lakott, méghozzá erdő szélében.) A macska nagyobb fajta tarka kandúr volt. Eltűnt, nyoma veszett. Én álltam, mint egy fabábú: — Átkozott! Biztosan sar- júfészket talált. Szegény madáranya, nincs szerencséje! A keleti égalja messzi kékjére mintha forró aranyat öntött volna a meleg július, a harmatcseppek gyöngyös ragyogásában jó reggelt köszönt a békesség. Letelepedtem az erdőszéli fák földrecsüngő lombsátra alá. A nyári szél, puha ujjaival tapogatni kezdte a lombokat, amelyek meghajoltak, s leveleiket úgy mozgatták, mint a madarak a tollaikat. A szél elsuhant, nekem is mondott valamit. Utána bólintottak a fák, a nyurga füvek. A fény fojtogatni kezdte a sötétséget. Egy harkály hirdette az álmos világnak: »Az éjszakaiak a helyükre, a nappaliak munkára■!« Hogy az éjszakaiak meghallgatták-e a híreket, azt nem tudom, de a nappaliak igen, mert az erdőben ágroppanás hallatszott. Keresni kezdtem az okozóját. Mozgolódásomra a mellettem levő fáról egy örvösgalamb emelkedett a méhzümmögéses ég felé. Egy férfi közeledett, kosárral a karján. Lassan visszalopakodtam a nagy iszalagbo- kor alá, ahonnét a fácántyúk elment. A zörgés erősödött. Itt van! Bogyó Gazsi egyenesen arrák a helyre ereszkedett, amelyiken én az előbb voltam. Fejét egyre arra tekergette, ahonnét az örvös elrepült. A kemény kezek már le is merültek a csalitos fészek fenekére, ahol két riadt madár szárnya intett segítségért. — Huhuuu! Azt hittem, nagyobbak vagytok. KÖll még egy hét. A lehajló ág lágyan utána intett. Nagy megkönnyebbüléssel eresztettem fejem a karomra. Másnap délelőtt újra jártam a tikkadt erdőt, amikor a falu kisharangja hangos gilinggalaggal adta tudomásul az erdőnek, mezőnek: nyugodjék. Harmadnap délutánján Bogyó Gazsira hullottak a száraz, kemény hantok. Gombamérgezésben halt meg. Talán az a gyilkos galóca ölte meg, ami ott fehéredett kosarában az örvösfészek alatt. Ha tudtam volna! Nyáron hosszú idő egy kerek hét. Amikor Gazsit eltemették, acéltorkú nagygépek álltak a táblákba, hogy fölfalják a nyári rónák sárga kalásztengerét. A porlepte mezők, kenyérszagú tarlójára vadkacsák járnak vacsorára, s itt-ott vas merül újra a földbe, hogy ágyat készítsen a jövendőnek. A hárs is ontotta illatát, az erdőben a keserűgomba nagy fehér kalapja olyan volt, mint a kialudt reflektor. Megnéztem az örvösöket. Most aztán szemtől szembe láttam őket. Az egyik Peti keze között volt, a másik elfo- gatására hangzottak el a kacifántos utasítások. — Csak ergye utána! Nem tud az még annyira röpülni! — Ez nem tud röpülni? Majd meglátod, amikor közel érek, úgy elrepül, mint a pinty! — Mert bákász vagy. — Ha te jobban tudod, gyere föl te! — Inkább gyere csak le te is! — szóltam a fán tekergő suttyólegényre. Reszketett a csönd. A szürke tollú kismadár dobogó szívvel búcsúzott a szabad élettől, a sima, de mégis oly »ragadós« emberi kezek között. A másik nyújtott nyakkal kémlelt, hogy melyik az a biztonságos ág, ami megtartja. — Mit akartok azzal a madárral? — Semmit. — Akkor minek tartogatod? — Hát csak. — Van, ugye, mind a kettőtöknek kistestvére? — Van. — Mit szólnátok ahhoz, ha most téged, Péter, valaki elvinne a családtól? Bezárna egv díszes ketrecbe. Aztán olyan helyen tartana, ahol soha nem látnál mást, mint azokat, akik téged elraboltak. — Én megszöknék — mondta Péter. — De ha nem tudnál? — Mondtam én is ennek a Petáknak ilyesfélét, de hiába... Péter ujjai ernyedni kezdtek, és a kismadár szabadult az ölelő szorításból. — Eleresztem ezt is. Péter az erdőn kívülre lépett. és a levegőbe röpítette a másik madarat. Valahonnét a gerlék örömteli kacagása hallott, s az öreg liársak alatt, mintha méz folyt volna a levegőben, úgy hullt földre az illat. A gazos újulat fölött a nap aranyos kosozrúja szinte a földig ért. És leszálló bíbora már kezdett születni a hamuszürke ég alján. Cséplő József se után tanulmányozni kezdték. A szakszervezeti titkár olvasta: — Borjúraguleves. * ut — Örök életemben ez volt a kedvencem — hangzott a válasz. — Huszárrostélyos fokhagymásán — következett ezután. — Ezt nem ismerem. Ha a huszárok szerették, finom lehet. Ez is a megrendelendők közé került. Aztán tovább böngésztek a hangzatos gasztronómiai nevek sokasága között. — Gesztenyepüré tejszínhabbal. — Ezt nem lehet elhagyni! Ha a nevét hallom, íze máris a számban van. Néhány intés és félhangos »főúr«-kiáltás után megtörtént a megrendelés. Az ételek kísérőjéül egy liter abasóri is az asztalra került. Nem győzték egymást dicsérni, hogy milyen kitűnő gusztusuk van, és milyen nagyszerű menüt állítottak össze — Pompás volt ez a borjúraguleves! Mintha otthon főzte volna a feleségem! — Leves után negyven csepp az abasáriból — ajánlotta a titkár. A negyven cseppet gyakran ismételgették, s bizony a liter végére is jártak. A hu- szárrostélyos csak nem jött. Jó hosszú idő telt már el, türelmük is fogytán volt már, végül is megkérdezték hát a pincértől, hogy mikor kapják meg a huszárrostélyost. — Ott van az asztalon a kedves vendég előtt — hangzott az udvarias válasz. Ekkor vették észre, hogy a tányérra 2—2 szelet szépen pirított kenyér volt téve, mellette egy-egy gerezd fokhagyma. Nem mertek egymásra nézni jó ideig, és elmaradt a gasztronómiai tudománnyal való dicsekvés is. A fokhagymával megdörzsölték a pirí- tós kenyeret, és enni kezdtek. Helyette az abasárit kezdték dicsérni, s mikor a cigány játszani kezdte asztaluk felé kacsintva, hogy »Deres már a határ«, koccintás közben a számadó igazgató megjegyezte: —■ Ez is ötven forint! Kiss József SOMOGYINEPLAt Kedd, IVW, november 17. 5
