Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
TAMPERE A finnországi Kalevala- kultusz egyik megnyilvánulása: Tampere város modern városnegyede, a Kalevala-városrész. * Emlék» 70 év távlatából is él VOLLY ISTVÁN; a »ép körében. 1890. évben Vikár Béla Somogybán* tendi József, az tmokabátyám, | írta. A mesél és után az egész Fazekas Sándor és Zsobrák oszfály ment áz. udvarra. Há- Sándor jelentkezett. Süldi a rom kislány leguggolt a földlakására vezette, és ott me- re, a többi meg kezetfogva sélték. Vikár meg gyorsírással ' körbejárta, közben énekelte; Járom az <JJ várnak sz alját, Járom a sort magamhaiv Az én lábam szolgalegény lábanyomát nem nyomja. Fehér karját nem nyújtja. Egy szele, két szele, bárom szele, négy szele. Hat ágy hagyma, hatvan dinnye, Cslrlpe, cserepe, Hol a tyúknak a teje?! tört először Vikár Béla Hetesen — meséli Pöttendi Pál, «ki akkor iskolás gyerek volt A feleségével együtt jött, Ssobrák János körjegyzőnél lakott, Zsobrák különben pa- raszt gyerek volt kisbíróból lett jegyző. Vikárral majdnem bkolapaj tások voltak. Vikár sudár termetű ember volt nyírott szakállal, kedves arccal. Nagyon népszerű lett egyszerre. Felesége rövid haját az egész község megbámulta, mert ez akkor még ismeretlen fogalom volt Somogybán. Némely asszony csóválta a fejét miféle személy lehet, akinek le van vágva a haja! ?... Vikár először a református Iskolába látogatott el. Südi Zsigmond tanítóval felszólította a tanítványokat hogy aki mesét tud, jelentkezzék. PötKuServo Atka« A. Gallen-Kallela tüusztrációja a Kalevalához. A »csiripe*-től tapsoltak, minden lépésre egyet A következő versben már így mondták: járom másodma- gammal, harmadmagammal... Természetesen Vikár ezt is mind felírta. A rákövetkező vasárnapon a falut házről-házra járva, fényképeztek. Az iskola még ugyanaz a roskatag épület volt ahová Vikár is járt. 80—100 gyerek nyüzsgött benne. ., A fiúk ingben-gatyában jártak, a lányok térden aluli böszoknyában, rékliben, kétágú hajfonatuk szalaggal koszorúba kötve. Férfiak, asszonyok mind otthon-szőtt ruhában jártak. Hat takács lakott a faluban, anyánk is mindig szőtt. Apám iskolatársa volt Vikár- nalk, akkor éppen bíró. Szépein elbeszélgettek...« »Akkor még jókedvű voltam, kebelemben a hegedű négy húrja szólt! — kezdi (Pöttendi Lidi, T4 é. Tét Erzsi, TI í. Pöttendi Púi, 77 i. Hetes-Budapest, 1959. Volly.) emlékezését Korcz Józsi bácsi, a másik hetesi szem- és fültanú. — 1890—92 táján lehetett, híre futamodott, hogy Vikár megjött Édesapám is örült hogy meglátogatott bennünket A göbölyös istállóban Sütő Józsi bácsi cseléd engedélyt kapott, hogy meséljen neki. Mesélt, mesélt, aztán kifogyott a meséből, hiszen a malom sem őröl mindig. Ajánlották neki Szigeti Józsefet, humoros öreg volt Nem úraz- ta Vikárt, pajtásködtak. Kíváncsiak voltunk, átmentünk mink is, egy csipetöt sem zavartunk. Kifogyott a mese itt is, előkerült egy pintesüveg, hogy megkínálják a vendéget El akartam köszönni; Dehogy mentek, hiszen tudjátok, hogy egy-két lúd nem tud viriböl- ni a vízben: sok lúd kell! — mondta Vikár. Így került rám a sor. Jó dalos voltam, köny- nyen szaladtam a lányok után. Most is »járok utánuk'«, mert elhagynak, amikor az utcán ballagok. Azért örömest dalolok most is. akár kivilágos kivirradatig, hiszen sok dal van bennem. Vikár- nak ezt daloltam: Henca Csicsa eladta a szamarát, Becsaiiba mind megitta az árát. Utána ment felesége jajgatva: — Hél a szamár ára, te akasztófa? — Kocsmárosné, hozzon bort és kocsonyát, Hadd kínáljam meg ezt a vén satrafát! — Nem kell nékem kocsonyája, sem bora, Csak a szamár árát hozza kend haza! (Korcz .Tézsef. H é. Hetes, 1958. Volly L» Vikár többhelyütt Is feljegyzi ezt a nótát, de csak a szövegét közli Somogy megye Népkőltésé-ben: »Kissé románcszerű gúnydal a részeges Hencza Csicsára (Pistára) Somogybán nagyon elterjedt Különös, hogy az iszákosság itt némileg fel van gúnyolva, holott rendesen a somogyi népköltés a borivó embernek fogja pártját Ez vágj’ arra enged következtetni, hogy a költemény eredetileg hosz- szabb volt és talán a hiányzó részekben volt kifejezve a somogyi felfogás a borivó ember irányéban, vagy pedig hogy az egész mem Somogyiban termett« X dal ma te negyem kedvelt Somogyba«. «Részlet a szerző Somogyi »Kaie- vala« című tanulmányából. (Somogyi almanach, 4. Kaposvár, 1959.) A KALEVALA EREDETE Méltán sajnálkozott Arany János, amikor a magyar népi eposz egykori meglétének lehetőségéről írt, és szorgalmasan kutatta, gyűjtögette a magvakat, amelyekből kicsirázhatott volna egy epikus kompozíció. Am néphaigyomá- nyunkban nem őrződött meg olyan nagy, és viszonylag egységes epikus anyag, mint rokonnépeinkében. Például az észtek Kalevipoeg j ében vagy a finnek — jóval nagyobb hatású és eredetibb — Kalevalájában. A Kalevala a nép hőseinek eposza. Hogy mitológiai héroszok ezek, vagy történeti alakok, nehezen eldönthető kérdés. Sok neves tudós, pl Setälä szerint a népi képzelet teremtette őket. Veine- mönent a csendes vizek őreként tisztelték, és a Kalevala hatalmas küzdelmeiben a természet erőinek — a télnek és a nyárnak harcát látták. Ilyenformán a mitológia szimbolikus megjelenítésével állnánk szemben. És azt is tartották, hogy a szamoo, a csodamalom sem más, mint egy óriási vi- lágoszlop, mely a sarkcsillagnál van az égbolthoz erősítve. (Megfelelője a magyar mitológiában az. égigérő fa, vagy a szamojéd hitvilágban a sámánrúd) A másik nézet szerint — Kaarle Krohn a históriai magyarázat híve — az eposz hősei valóságos történeti figurák, és a runók (énekek) valamikor a kereszténység felvétele körül — 1000 után — keletkezhettek. így aztán Veinemöjnen is csak mint népi dalnok szerepelt. Az igazsjg az, hogy a szereplőkben keverednek a mítosz és a történelem, az ősi finnugor elemek és a keresztény vallás motívumai. GYŰJTÉSE • A népköltészet iránti fokozottabb érdeklődés a múlt század harmincas éveiben indult meg Finnors ’ágban. \ fennofil mozgalom lelkes és odaadó ifjúsága rajongással fordult a nép felé, megérézve annak hatalmas művészetteremtő erejét Castrén elindult, hí gy fe* • kutassa a finn népek rokonait Elias Lönrot pedig hozzáfogott a finn népköltészet kincseinek gyűjtéséhez. A távoli Karjaiéba indult, hogy lejegyezzen minden sort, amire az énekesek emlékeztek. Nagy európai példák álltak előtte és hatalmas feladat is, hiszen a Nibelung-ének vagy a görög eposzok szépségének méltó versenytársát igyekezett fellelni népe kultúrájában. A munka heroikus volt, hiszen összefüggő eposzt sehol- sem talált csak töredéket, morzsákat és első gyümölcse az úgynevezett Vanha (Régi) Kalevala lett. 1835-ben állította össze a harminckét runót a mintegy tizenkétezer verssort Az igazi alkotás, a nagyszerű válogatás és összeállítás az Uusi (Új) Kalevala 1849-ben jelent meg (ötven ének és több mint húszezer sor.) A mű a világ teremtésével kezdődik; a vízanya megszüli Veinemöjnen t, aki dalnok és varázsló is egyszemélyben és meghonosítja a földön az életet adó földművelést Legyőzi énekversenyben a dicsekvő Joukahainent, és a nyeremény annak szépséges húga Aino. A fiatal lány azonban inkább vízbeöli magát semhogy a vénember hitvese legyen, így hát másutt néz asszony után Veinemöjnen. Elindul Pohjolába (északra), hogy olt Louhi lányának kérje meg kezét. A lánykérés ismét vereséggel kezdődik és a győzEMLÉKEZÜNK 110 éve született Somogybán. Hetesen a hazai — tudományosan megalapozott — folklórkutatás úttörője, a magyar néprajztudomány kiváló, nemzetközi rangú alakja; írónk és jeles műfordítónk, Vikár Béla. Alkotó egyéniség. Élete, életműve a bizonyság, hogy bármihez nyúlt, bármilyen irányban kezdte is munkáját — parlamenti gyorsíróként, népdalgyűjtőként vagy éppen műfordításaiban — müvei nemcsak maradandó értékűek. Ahogyan és amiben megnyilatkozott, az tudományos módszerként, elismerésként, vagy másutt a művészi alkotómunka témájában és formájában a korábban nem tapasztalható új, az egyéni utakon megszülető új érték varázsával hat. Kodály és Bartók elődje a népzenekutatásban, ö az első — nemzetközi viszonylatban is —, aki már 1895-ben a gyűjtést fonográf hengerrel végezte. Bejárta a magyar nyelvterület szinte valamennyi zúgát, de mindenekelőtt a szükebb haza, a szülőföld tájait: Somogyot. És bejárta az északi rokonnépek földjét is, hogy eredetiben hallgassa a népi énekmondók dallam- és ritmusvilágát, lássa hangszereiket. Ezek tárgyi emlékeit ereklyeként őrzi a magyar néprajztudomány. S ilyen nemzeti ereklyénk a magyar Kalevala is. Annak tiszteli irodalomtörténetünk Vikár Béla föművét, a finn népi-nemzeti eposz, a Kalevala magyarra fordítását. Kosztolányi szerint ez a mű (terjedelmében 22 795 verssor) egyedül Arany Hamlet-fordításához mérhető. Egyik kritkusa, H. Paasonen szerint a magyar Kalevala annyira tökéletes munka, hogy ha az eredeti elveszne, Vikáréból vissza lehetne fordítani finnre. Az idei év egyben Kalevala-évforduló is. Éliás Lönn- rot, aki a finnek csodálatos népköltési kincseit felgyűj- főtte és a feledésbe hullástól megmentette a világirodalom, az egész emberiség számára, 1849-ben, 120 évvel ezelőtt készítette el a karjalai finn nép nagy eposzának teljes, végleges kiadását. És 60 éve jelent meg először a Kalevala, Vikár Béla remekmívű fordításában. E hármas jubileumot ünnepeljük mi is, a műfordító Vikár Béla szükebb hazájában, Somogybán. Vr. E. SZAMPÓ VÉDELME (Részlet a Kalevalából) Ott a léha Lemminkejnen Övéről a kardot kapja, Acélát, az élest vonja. Bal feléről felragadja, Karvaly körmét kaszabolja, Üszólábát sarabolja. Vág a léha Lemminkejnen, Vág vasával, szól szavával: »Földre hősök, földre szabják, Földre mind, ti álmos dalják. Százanként a szárnya szélin. Tizenkét a körme élin!« Mondja Észak vénasszonya, Rúd végiről válaszol»: »Oh te léha Lempi vére. Szegény Kaukó, gyászvitéz tel Rászedted szülő anyádat, Megcsúfoltad agg dajkádat: Montad, el nem mégy csatába Hat-hét évnek évadába Sem aranyra sóhajtozva. Sem ezüstre óhajtozva.« Komoly öreg Vejnemöjnen, A főtáltos mindétiglen Ideje van immár, véli. A perc eljött, úgy ítéli: Vonja vízből a lapátot, Hab közül a tölgy sziácsot, Avval kólint a csodára, Sasnak körmeit levágja; Többi körme el van törve, Maradt egy kisújja körme. Fiai szárnyárul lehullnak, Hősök tengerbe borulnak, Szárnyairól száz emberke, Farkáról a hősök ezre; Maga ím a sas lepottyant, Bókonyfákon nagyott koppant, Mint fajdjérce fáról földre, Fenyőágról az evetke. Ott a szampót kapja még el Üjjával a nevendékkel. Szampót vízbe rántja véle, Dönti lám a tarkatetőst Piros bárka peremérül Kékes tenger közepébe; Ott a szampó szétzúzódik, Tarkatetős darablódik. Szállnak ím a törmelékek, Szampóbcli roppant részek A csendes vizek ölibe, Fekete iszap fölibe, Váltak víznek jószágává, Ahto népe kincseivé; Attól fogva mindétiglen. Míg aranyos hold süt ott fenn, El nem fogy a víz vagyona, Vízi Ahto kincse soha. Megmaradtak töredék!, Apróbbacska része néki Ott a kékes tenger hátán, A térséges tenger árján. Van mit szélnek elringatni, Habnak űzni, hajtogatni. Szél ezeket elringatja. Tenger sodra táncoltatja Ott a kékes tenger hátán, A térséges tenger árján, Szél a föld felé lőködi, Hullám part felé tereli. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, Időt. április 20. Maga öreg Vejnemöjnen Szóval mondja, fölfeleli: »Hej, te Észak úrasszonya! Szampót szétosztani szállsz-e Párás földnyelv párkányára, Enyhe félsziget fokára?« Mondja Észak úrasszonya: »Nem jövök szampón osztakozni Olyanokkal, mint te, gazfi, Éppen véled, Vejnemöjnen.« Maga szampója után nyúl, Vejnemöjnen csónakjábul. tes Ilmarinen, a kovács lesz. ö alkotta meg a boldogságot és gazdagságot hozó csodamalmot, a szampót A gonosz Kullervo megöli Ilmarinen hitvesét és Veinemöjnen társaival elindul, hogy elrabolja a csodamalmot. A szamipo végül a tenger habjaiban süllyed d, és az öreg dalnoknak ki kell szabadítania az elrejtett napot és holdat is. De hiába a dicsőség, ifjú hős jelentkezik, Marjatta fia, akinek útjából félre kell Vei- nemöjnennek állnia. Ez a cselekményszál, a runók gerince olyan mint egy hatalmas világfa törzse, belőle ágaznak ki a gallyak, az epizódok, melyekre számtalan mese lírai elemei épülnek. HATÁSA Teljes terjedelmében eddig tizennyolc nyelvre fordították le a művet. Képei, szuggesz- tív alakjai igen sok költőt ihlettek meg.. Legnagyobb illusztrátora Gallen Kallella képed jól tükrözik ezeket az összecsapó szenvedélyeket s a mű hangulata egybefonódva a finn tájak muzsikájával ott él, lüktet Sebelius zenéjében is. A legnagyobb elismerés a gyűjtőt, az egységbeteremtő Elias Lönnrotot illeti. Hogy ínagyarul ennyire élvezhető, ennyire friss és eleven, azt pedig a nagv fordítónak, Vikár Bélának köszönhetjük.
