Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-14 / 88. szám
Péntek, 1967. április 14. 5 SOMOGYI NÉPLAP ÖnköUségszámítás a siófoki járás tsz-eiben Tsz-főkönyvelők értekezlete — Somogyi és alföldi tsz-ek közös standokat nyitnak a Balaton-parton Makói hagymások Somogybán " v. : . , kaerőt is hazulról, Makóról hoznak, mert — ahogy ők mondják — gyakorlott emberekkel többre mennek, mintha az ittenieket kellene először megtanítani. A makói Üttörő Tsz-ben több ezer holdon termesztik a hagymát, /an tehát tapasztalatuk az otthoniaknak. Reggel hatkor már indulnak a határba, és este hatig dolgoznak a földeken. Á kiültetéstől a hagyma elszállításáig minden munka az övék, és ezért az összes bevétel negyvenöt százalékát kapják. — Ügy tudom, 150 mázsás holdankénti átlagtermést tervezett a szabadi tsz. A talajmunkákat rendben elvégezték, ahogyan kértük tőlük, a magot is a szövetkezet adja — magyarázza Cs. Kiss János. — Szeretnénk, ha sikerülne ez a vállalkozás. A szövetkezetnek is nagy haszna lesz belőle, és mi is jól járunk. Kézzel húzza a jelölőt, s nyomában kicsiny barázdák sokasága. Ezekbe helyezik egyenlő távolságra az apró hagymákat. S a kezek oly szaporán mozognak, hogy ezt bizony nem utánozhatja az, aki nem született bele a hagyma- termesztésbe. Vagy mégis? Idővel biztosan elsajátítják a somogyiak is a makóiak módszerét. H. F. A tsz-nyugdíjtörvényről Leszerelési hónap májusban Vietnamért, a világítókéért Ezzel a jelmondattal indítja meg a magyar békemozgalom május 9-én, a második világháború befejezésének évfordulóján nagy tavaszi békeakcióit. Immár hagyomány és egyúttal szép jelkép, hogy május, a legszebb tavaszi hónap a béke, a leszerelés és a népek közötti kapcsolatok elmélyítésének hónapja. Az idén különös jelentőséget kölcsönöz a békehónapnak, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére készülünk. Ez az évforduló erőt ad a világ minden részén a haladásért küzdő tömegeknek, és figyelmezteti azokat, akik felelőtlenül veszélyeztetik a világbékét. Mi is fölemeljük tiltakozó szaruinkat az imperialisták mindennemű agressziója ellen, és szolidaritást vállalunk a függetlenségükért harcoló népekkel. Békegyűléseken, rétegtalálkozókon, barátsági esteken hallatja majd szavát dolgozó népünk. A leszerelési hónap jelszava minden évben magában foglalja a békemozgalmak legaktuálisabb célját. Vietnamban az amerikai imperializmus tovább növeli agressziós hadseregének létszámát, embertelenül pusztítja az ország lakosságát. A világ népei felháborodva tiltakoznak az amerikai bombázások és a védtelen lakosság lemészárlása ellen. Az Egyesült Államok vietnami háborúja veszélyezteti a világbékét, és ez tovább fokozza az európai országok felelősségét. A népek közötti barátság és szolidaritás elmélyítéséért dolgozik az Országos Béketanács is. Az idei leszerelési hónap programját is ennek a szellemében állítja össze. A Hazafias Népfront rendezvényein kívül a művelődési szervek is béke- és irodalmi estek rendezésével, kiállításokkal, irodalmi színpadi műsorokkal segítik majd a nagy tavaszi akciók sikerét. Hétfőn Siófokon értekezle- len vettek részt a járás termelőszövetkezeteinek főkönyvelői. Pattog András, a járási tanács vb-elnökhelyettese, Szüts Sámuel, a járási tanács nezőgazdasági osztályvezetője és Hajcsó Gusztáv járási tevizor értékelte a zárszámadások és a tervkészítések tapasztalatait. Az értekezlet részvevői ezután megbeszélték az önkölt- végszámítással és az ehhez szükséges új nyomtatványok kitöltésével kapcsolatos tennivalókat. A megyében először a siófoki járás közös gaz- laságai tértek át egységesen az önköltségszámításra, s ugyancsak ebben a járásban alkalmazták először — a ba- latonklliti Űj Tavasz Tsz-ben — a gépi könyvelést. A járásnak mind a tizenkilenc közös gazdaságában jól képzett — csaknem kivétel nélkül mérlegképes — könyvelők irányítják a számviteli munkákat. Hangsúlyozták az értekezleten, hogy a gépi könyvelést másutt is alkalmazni kellene, ás egyre inkább igénylik á gazdaságok üzemgazdászok beállítását. Ez utóbbi munkakört-e azért lenne különösen szükség, hogy legyen aki kidőlg >zLapunk április 3-1 számában közöltük, hogy amióta elkészült a Siófok—Szekszárd közötti üt Somogy megyei szakasza, nappal és éjszaka is egymást érik a járművek. Som községben azonban esténként szinte csak lépésben haladhatnak a jármüvek, mert gyakran nincs közvilágítás. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat kaposvári üzletigazgatósága közölte szerkesztőségünkkel: tudomása van arról, hogy Som község tanácsa több esetben kikapcsoltatta a közvilágítást takarékossági okokból. za a gazdaságosabb termelés és értékesítés módjait. Jelenleg csak a balatonendrédi Zöldmező Tsz-ben van üzemgazdász. Azt is tervezik, hogy már az déo rendszeres tájékoztatókat adnak a termelőszövetkezetek 3ZTK-ügyintézőinek az új szociális intézkedésekről. A tájékoztatókat az SZTK Alközpont csoportvezetői tartják najd. A siófoki járásban minden tavasszal tartanak a mostanihoz hasonló, tapasztalatokat összegező és útmutatást nyújtó értekezletet a tsz-főköny- velőknek. Ezen az összejövetelen most külön felhívták a számviteli szakemberek figyelmét a Flilaton-parti elárusítóhelyek adminisztrációs munkáira. Az idén a tavalyinál is több termelőszövetkezetnek lesz elárusítóhelye a járás Balaton-parti részén. Olyan standok is lesznek, amelyeket siófoki járásbeli és alföldi tsz-ek közösen látnak el áruval. Mindez gondosabb adminisztrációt, pontosabb árukönyvelést igényel. Ehhez is hasznos útmutatást kaptak a járás tsz-főkönyvelői a hétfői értekezleten. nács folyosóján van elhelyezve, s így lehetőség van arra, hogy illetéktelen személyek is hozzányúlhassanak. Az Áramszolgáltató, Vállalat siófoki üzemvezetősége már több al- í kálómmal tiltakozott a községi tanácsnál, hogy ne kapcsolják ki a közvilágítást. Most szekrénybe szerelik a kapcsolóórát, hogy megakadályozzák a rosz- szul értelmezett takarékoskodást. Már írtunk arról, milyen kedvező munkalehetőséget teremtett a siófokiaknak a MÉK azzal, hogy a makói hagyma tisztítását és válogatását Siófokon végeztette. Nagyon kapóra jött ez a téli munka azoknak, akiknek a fő foglalatosságot nyáron a Balaton menti létesítmények adják. S most arról számolhatunk be, hogy a makói hagymát az idei tavaszon Balatonőszcdön ás Balatonszabadibam is dug- ványozzák. Kis munkacsapat szorgoskodik Balat.onszabadi határában. A föld szürke és porhanyó, mint a hamu. Jól előkészítették a hagymának a November 7. Termelőszövetkezet gépei. Most a kézi munkán a sor, s ez már a makóiak dolga. Cs. Kiss János tájékoztatott bennünket arról, hogyan kerültek ide, mi indította őket erre a vállalkozásra. — A siófoki meg a makói MÜK-kirendeltség megegyezett, hogy a makói hagymát elterjesztik a siófoki járásban — mondja. — Mi összeültünk néhányan, és vállaltuk. hogy eljövünk Somogyba, segíteni. Én most járok először ezen a vidéken, de úgy látom, ezen a talajon jó termés érhető el. Huszonöt hold hagymát ültetnek Balatonszabadiban — három hold már szépen zöl- dell —, Balatonőszödön pedig tizenöt holdon termesztenek hagymát. Még kisegítő munMilyen esetben számítják be a nyugdíjevekbe azt az időt, amikor a tsz-tag családtagként dolgozott a szövetkezetben? VÁLASZ: Azok a családtagok, akik a termelőszövetkezetbe belépnek, kérhetik a korábbi közös munkában töltött idejük beszámítását a nyugdíj időbe. Erre akkor van lehetőség, ha a családtag a szóban forgó évben az akkor előírt, a nyugdíjév megszerzéséhez szükséges munkaegységet a közös gazdaságban megszerezte, és a nyugdíjjárulékot — nyugdíjosztálya szerint — visz- szamenően megfizeti. Ily módon legföljebb öt évet lehet beszámítani. A fenti rendelkezés alkalmazásánál családtagnak az tekinthető, aki a termelőszövetkezet tagjával a szóban forgó naptári évek alatt köze» háztartásban élt. Az a családtag, aki tagként 1967. január 1-ét megelőzően vettek föl a tsz- be, legkésőbb 1967. december 31-ig, akit pedig 1967. január 1-e után vesznek föl, legkésőbb a termelőszövetkezetbe történt felvételét követő egy éven belül kérheti a nyugdíjévek beszámítását. A kérelmet a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának megyei igazgatóságához kell írásban előterjesztem. Az illetékes válaszol TAKARÉKOSKODNAK ? A kapcsolóóra a községi taBalatonfenyves alsón főút mellett kétszer 125 n-öl telek eladó. Víztől, állomástól 200 méterre. Maries János, Kaposvár, Ady Endre utca 7. szám, telefon 14-720. (€2733) Siófokon kétszobás, összkomfortos házrész beköltözhetően, fizetést kedvezménnyel eladó. »Balaton-« jeligére a siófoki hirdetőbe. (12G473) Weltmeister harmonika kifogástalan állapotban, valamint d zs ess zd ob fölszerel és eladó. Porga, Somogy- meggyes. (5660) A Latinka Sándor Termelőszövetkezet (Kaposvár) újmajori központjában takarmányrépa eladó, megegyezés szerint. (4757) Két családnak megfelelő családi ház garázzsal, kerttel beköltözhetően eladó, esetleg fizetési könnyítéssel. Érdeklődni délután 5 óra után. Kaposvár, Laborfalvi Róza utca 5. (62764) Eladó háromszobás, konyhás, 2 spájzos ház (istálló, pajta), 3 hold földdel, (gyümölcsös, szőlő, rét) életjáradékra is. Cím: Háncs István, Böhönye, Szőlőhegy 89. (62774) A Latinka Sándor Termeid szövetkezet (Kaposvár) saját bányájából bármily mennyiségben AD EL HOMOKOT Megrendelésre tehergépkocsival házhoz is feállítja. (4759) Belvárosi ház megosztva is, beköltözhetően eladó. Kaposvár, Április 4. utca 3. sz. __________________(62777) K aposmérőben 551) n- öl házhely szoba- konyhás házzal, melléképületekkel, beköltözhetően, olcsón eladó. Érdeklődni Kossuth utca 130. alatt. _______________(62766) j ó állapotban lévő bognárfölszerelés eladó. Kaposvár, Körtö- ny e-hegy 35. (62771) Sürgősen eladó 4 szó. ba-o so zíc c mi ortos, nagy méretű családi ház 405 n-öl telken, szőlő, gyümölcsös. Ba- laton-parttól 200 méterre. Közületnek is. Hamvai, Balatonbog- lár, Fonyódi u. 3. ____________(15970) —Siófok, Dózsa György u. 27. alatt háromszobás, fürdo- szobás ház beköltőz- hetően eladó. (12G475) Siófok, Rózsa Ferenc utca 1. sz. alatt kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. (126477) Balatonkilitin, Siófoktól 2 km-re, buszmegállónál, műútnál nagy, kertes családi ház megosztva is eladó. özv. Lengyel Im- réné, Balatonkiliti, Vöröshadsereg u. 37. _________________(126176) F él ház szoba-konyhával beköltözhetően eladó. Siófok, Dózsa utca 7. Érdeklődni ugyanott Gy őrffy éknél . ______________(126478) F ekete bécsi zongora, dob fel szerelés, lapos pergődob, Álba Regia televízió eladó. Kaposvár, Gilice utca 37._______________(62786) R égi fazonú szekrények, asztalok, éjjeli- szekrények, ágyak, csikó- és asztaltűzhely, Kalor kályha, zsíros- bödönök, éléskamraállvány. 20 1-es lábas, 20 1-es demizson, székek, olcsón eladók. Kaposvár, Arany u. 2. ________________(62769) C seh mély gyermek- kocsi eladó, Kaposvár, Buzsáki utca 28, Horváth. (62787) Eladók sötét hálószobabútor, gyermekkerékpár, asztalok. Kaposvár, Hunyadi János __Utca__80.____(62745) S zalagfűrész 500-as vasvázas, príma állapotban eladó. Érdeklődni lehet Fehér László műszerészmesternél, Kaposvár, Zalka Máté utca 13. te- lefon: 14-835. (62761) 20 cm széles egyengető gyalugép túró szuporttal minden elfogadható árért eladó. Kaposvár, Vöröshadsereg útja 129. ________(087) Keresünk jó karbán lévő 300 1-es tejszeparátort megvételre. Termelőszövetkezet, Lengyeltóti, telefen: 53. (62736) Zárt beton kútkáva és vízszivattyú villanymotorral (220-as áramkörre) eladó. Fias. Kaposvár, Micsurin (Nyár) utca 106. (084) Ahácdsszkát, pallót, Faesztergályos cikkeket bérmunkában is készítünk. Munkásőr Tsz Bárdudvarnok, Somogy megye. (62679) Rózsatöveket nemzetközi újdonságaimból, kardvirághagymát, díszcserjéket, egrest ribizlit postán szállítok közületeknek is. Kérje díjmentes árjegyzékemet. Koller Károly dísznövénykertészete. Budapest, III. Bécsi Út 256. (4748) A0TÓ-—*tfOTOR Jó állapotban lévő Trabant CF igényesnek eladó. Badics, Kaposvár, Honvéd utca 30. HI. 1. (079) Fekete Pannónia eladó. Toponár, Kossuth Lajos út 13. sz. (5655) Régi típusú Opel Ca- dett üzemképes állapotban, átfestve, olcsón eladó. Megtekinthető Nagyatád, Henéz, József Attila utca 27. szám. (5652) Kifogástalan állapotban lévő Jawa Ideál eladó. Csurgó, Eötvös u. 39. (5659^ Skoda Octavia Super kitűnő állapotban eladó. Fonyódliget, Roz- gonyi_u. 31. (5648) Pannónia motorkerékpár eladó. Kaposvár, Füredi u. 44. Szántó László. (62759) Trabant 60Ó-as kitűnő állapotban első kézből eladó. Kaposvár, Ezredév utca 17., telefon: 11-718. (62770) 60u-as Trabant Combi jó állapotban Sürgősen eladó. Homok- szén Lgyörgy. Kossuth Lajos u. 135. Horváth. _______________(62735) W artburg de Luxe 353-as CO-s igényesnek eladó. Kaposvár, Szántó Imre utca 50/ b. Jó állapotban lévő fekete Pannónia motorkerékpár eladó. Somodor, vegvesbolttal szemben. ______ (62734) 6 00-as Trabant elfogadható áron sürgősen eladó. Fekete Ottó, Magyaratád, Űj utca 8. sz. Telefon Kaposvár 11-138. (62756) Wartburg Limousine 27 000 km-rcl sürgősen eladó. Érdeklődni 18 óra után 14-508 tele- fonszámon. (62727) mlM Város központjában lévő első emeleti egyszobás, összkomfortos, lakásomat elcserélném másfél, kétszobásra. Cím a kiadóban. (097) Elcserélném belvárosi háromszobás, összkomfortos lakásomat négyszobásra vagy háromszobás személyzetis összkomfortosra. Kaposvár, Rákóczi tér 2. II. ép. I. emelet. (62740) Hegesztő vizsgával rendelkező géplakatos elhelyezkedne tsz-b-e, vagy ÁG-ba. Lakás szükséges. Ajánlaioka 6.732. számra számra a hirdetőbe. (62732) Mezőgazdasági termelőszövetkezetek! Téli szabadkapacitással, működő üzemegység beindítását, lejleazu- sét, műszaki vezetéséi vállalja nagyüzemi tervezői és kisipari gyakorlattal fiatal agilis műszeripari technikus. Feleség köz- gazdasági technikus. Ajánlatokat »Gépszerszám, műszer v. műanyagfeldolgozó ipar 118261« jeligére a Fel- szabadulás téri hirdetőbe. (8297) B ÁLLÁS 1 Fiatal férfi segédmunkást fölvesz a Cseni ege-keres kedel- mi Vállalat, Kaposvár, Május 1. utca 16. (62781) Szobafestést, mázolást részletfizetéssel is vállal: Bodroginé, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 12., telefon: 14-818. (62781) Idősebb magános nő vagy férfi gondozását vállalná 56 éves nyugdíjas özvegyasszony. Ajánlatokat »Megbecsülés« jeligére 62778. számra a hirdetőbe. (62778) Keresek bárhol szoba-konyhás lakást (évi bérét fizetem) vagy beköltözhető Olcsóbb kis házat, házrészt. Perczelné, Győr, Aradi vértanúk 2. (4762) Épületfa, léc, stukatúr- és padlásdeszka kapható, Gyimesi fakereskedőnél, Kaposvár, Sallai utca 3. (62703) Közületek, figyelem! Sofőrbundák, pufaj- kák, függönyök, szőnyegek és egyéb textíliák vegy tisztításáért a helyszínre megyünk. Kaposvári Patyolat Vállalat. (62697) Vegytisztítást, festést 6 napra vállalunk. Kaposvári Patyolat Vállalat. (62554) Orkánkabát javítását, tisztítását, rövid határidőre vállalom. Do- motrovics Jánosné, Kaposvár, Május 1. ut- ca 27. ____________(62729) Á gyneműtartós rekamiék. teljes garnitúrák, 10 havi részletre, heverők, ágybetétek, fotelágyak, felújított rekamiék. Kérjen ajánlatot kárpitostól, Bp. Visegrádi utca 4. v7516) HÁZASSÁG 46 éves elvált, termelőszövetkezetben dolgozó férfi megismerkedne házasság céljából hozzáillő, rendes, munkás, gyermektelen, elvált vagy özvegy asszonnyal, 44 éves korig. Saját házam van. Leveleket 62773. számra a hirdetőbe kérek. (62773) DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK A 13. sz. AKÖV azonnali belépéssel fölvesz autószerelőket kaposvári és balatanboglári munkahellyel. Jelentkezés Kaposvár, Berzsenyi utca 1—3. sz. alatt. A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat azonnal fölvesz — kaposvári és Kaposvár környéki, valamint barcsi, nagyatádi, bala- tonboglári és siófoki építésvezetőségeinek munkahelyeire — kőműves szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés vidéken a fenti építésvezetőségeken, Kaposváron pedig Május 1. utca 52. szám alatt a munkaügyi osztályon. (62780) Körzeti karbantartó villanyszerelőt fölvesz az ÉM Somogy megyei Állami É ítő pari Vállalat nagyatádi fő-építésvezetősége területére Nagya’ád, Csur;ró, Barcs munkahelyekre. Jelentkezés a vállalat központjában, Kaposvár, 18-as ifjúság útja 5. szám gégészeti osztály. (2746) A Latinka Sándor Termelőszövetkezet (Kaposvár) jogosítványnyal rende'k-'zö traktorosokat keres fölvételre. Fizetés megegve és szerint. (4758) Kaposvári munkahelyre fölve- szün kubikosokat és segédmunkásokat. Fizetés: teljesítménybér + prémium. Munkásszállást és kedvezményes éíkezést biztosítunk. Jelentkezés a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat építésvezetőségén, Kaposvár, Jókai liget. (4735) A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz 16—20 éves korig női átképzős tanulókat és férfi segédmunkásokat. Naponta háromszori étkezés térítés ellenében. Szállást biztosítani nem tudunk. Felvételhez tanácsi igazolás, munkakönyv és személyazonossági igazolvány szükséges. Férfiak részére munkerő-irányítólao (62593) Az ÉM Építőgépjavító és Gépgyártó vállalat 7. sz. Gyár Barcsi Telepe két műszakos üzemre szakmai gyakorlattal rendelkező elektromos ívhegesztőket és általános lakatosokat vesz föl. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a barcsi telepen, a munkaügyi csoportnál személyesen, naponta 7,30-tól 16 óráig. (4742) KAPOSVÁRIAK! SOMOGYIAK! A nagy lakásépítkezések, a Mü. M.-iskola építkezés stb. megvalósítására az ÉM. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves és ács szakmunkásokat, ezenkívül segédmunkásokat fölvesz kaposvári építkezésekre. Átlagkeresetek : kőműves 1800—3000 Ft, ács 1850—2900 Ft, segédmunkás: 1350— 2100 Ft. Vidékiek különétési pótlékban részesülnek: családfenntartó napi 15,— Ft, nem család- fenntartó napi 10,— Ft. A ktilön- élési pótlék havonta 250—350 Ft-ot tesz ki a munkabéren felül, üzemi konyha van, vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Indokolt esetben, ha megfelelő létszám van, — 60 km távolságon belül — gépkocsival naponta hazaszállítást biztosítunk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúsági útja 5. szám. (62522) Mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipari vállalat fiatal, jó ;zervezőképességű agrármérnököt keres vezetőhelyettesi beosztásba ál vázatokat eddigi működési hevek és beosztások megjelölésével 62657. számra a hirdetőbe kérünk (62657\ A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyekre — kőműveseket, ácsokat, könnyűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Különélé- si díjat a rendelet szerint fizetünk Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges, szakmunkásoknak szerszámot adunk. Jelentkezés Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (4731) Mezőgazdasági Beruházási Vállalat Somogy megyei Kirendeltsége építésztervezői, ill. műszaki ellenőri munkakör betöltésére keres építészmérnököt és épít-^.technikust. Fizetés: a 8/1962. FM utasí- ás szerint. Érdeklődni Kaposvár, Kossuth tér 2. (62G95\ Munkagépek javításában gyakorlattal és hegesztő vizsgával rendelkező lakatostj továbbá univerzális szerelőt erőgépek javításához, 5 éves gyakorlattal, valamint esztergályost erő- és munkagépek javításában gyakorlattal rendelkezőt keres a kadnrkűti Szabadság Tsz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a tsz elnökénél. (6270^