Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-15 / 62. szám

Munkásőr-találkoző a Világítástechnikai Vállalatnál ' MS'/MP MÉRVÉI Pr’ÓTTSARö Fi>Ä ^CGVEl TAN ÁCS LAPJA Jegyzetek a körzeti bemutatókról HAGYOMÁNYOS MÜSORÖZÖN NAGYATÁDON Nagyatádon a körzeti ve­télkedő hagyományos mű- sorözöne zajlott le reggel nyolctól délután négy óráig. A bemutatott negyven mű­sorszámot a környező köz­ségek és a járási székhely, illetve a honvédség műked­velő művészeti csoportjai ad­ták elő. Szereplésükből né­mi képet kaptunk arról, hogy Nagyatádon és a köz­vetlen hatósugarában levő körzetben hogyan alakult, változott a műkedvelő mű­vészeti mozgalom. A bemutatott számoknak mintegy ötven százalékában műsorral osztási, felkészülés­beli hiányosságokat érez­hettünk. Vagyis mindenek­előtt azt, hogy nem hosz- szabb időszak elmélyült, gondos munkájával, hanem — a kulturális szemlék ko­rábbi, gyökerében hibás szemléletével — olyan »vala­mi« legyen erőlködéssel ju­tottak ide. Különösen áll ez egy régi műkedvelő művé­szeti ágra, a népi táncra. Untig ismételt motívumok kifejezéstelen előadását lát­tuk a félnőtt csoportoknál s az úttörőknél is, ahol vi­szont szívesebben néztük volna az ő világukat tükröző népi gyermekjátékokat. Egyetlen biztató jelenségre figyelhettünk fel náluk: a nagyatádi általános iskolások motívumszegény, de nagyon kedves, diákélet témájú táncjelenetére. A két bátor­talan modemtánc-kísérlet (let kiss) nagyobb törődést, több fantáziát, könnyed fia­talságot érdemelne csoport­jaink munkájában — meg­érné! Versben és prózában sem találkoztunk újabb törekvé­sekkel. Az elhangzott költe­mények többségét a politikai líra sötét tónusai ‘jellemez­ték, a színjátszókat pedig egyedül a járási művelődési ház képviselte. Irodalmi szín­padot csak a nagyatádi út­törők hoztak. József Attila többségében iskolai verseit szavalták iskolás előadással — szemléleteivé, hogyan nem szabad művelni ezt a mű­fajt. Igen örvendetes volt új kórusokat látni és hallani Nagyatádon. Annál is iskább, mivel művészi kife jezőerőbetn ezek az együttesek — a nagyatádi gimnázium ének­kara, a járási művelődési ház kamarakórusa és néhány úttörőkórus — jutottak a legmesszebbre az összes rész­vevő csoport közül. Csalódást keltett viszont a társastánc- és a tánczenekari bemutató, jóllehet mindkettőnek igen | megbecsült, jelentős helye : van a kiubmozgalom és a ! műkedvelő művészet kor- i szerű, inai formái között. Ebben csak a nagyatádi if­júsági klub táncdalénekesei és zenekara jeleztek ígéretes törekvéseket. Van egy észrevételünk is. Nehéz megérteni, milyen el­gondolással engedték szál' padra zenekarukat és ún. villámtréfáikat a helyi hon­védségi alakulatok kulturá­lis vezetői — nem lebecsü­lésként! •— az úttörő őrsi ki mit tud-ok színvonalán? He­lyes lenne több figyelemmel, önkritikával és több hozzá­értéssel válogatniuk, mi az, amivel egyáltalán a közön­ség elé léphetnek. Végezetül néhány szót azokról, akiknek különöskép­pen örültünk, és akikkel bi­zonyára találkozunk még a következő években is. Szívesen emlékszünk a ta- ranyi úttörőkórus Kakukk című lengyel népdalfeldol­gozáséra, Otartics Judit és Kiss Márta hangulatos tánc- dalkettősére, a nagyatádi fú­vószenekar játékára, Végh Árpád, Selmeczi Éva, Ács József és Bakáts Ákos hon­véd versmondására. Wallinger Endre „VÉLETLEN“ SIKER BARCSON Ha tavalyi szemmel vizsgál­nám a vasárnapi kulturális vetélkedőt, lehangoló dolgok­ról számolhatnék be. Csakhogy azóta eltelt egy év, s már ko­rábban is éreztük, hogy feszít valami, hogy a nép művelésnek, a műkedvelő-mozgalomnak ki kell törnie a régi keretekből. S lám, amit még nem sikerült intézményesen megoldani — indokolatlan aggódásból, isis­szerűségből vagy a meggy öüre- resedett nézőpont miatt —, az most megvalósult a véletlenek sorozata kapcsán. Vagy nem is véletlenekről van szó? ... Délelőtt hagyományos úttö­rőszemlét láttunk, a hagyomá­nyok valamennyi hibáját fel­sorakoztatva. Csapatszemle volt ez hallatlanul sok szerep­lővel, ötvenhét műsorszámmal, verssel, prózával, zenével — szinte a végkimerüiésig. Nem akarom bántani a legifjabbak vetélkedését, hiszen nem is ők tehetnek róla. Sok kedves, tehetséges és kevésbé tehetsé­ges úttörő mutatta meg, hogy mit tud. A kiírás lényegét azonban nem ártana megvál­toztatni. Ez bizony még régi követelményeket tükröz. Szembetűnő volt ezen a ta­lálkozón a zene előretörése. (Nem kis része van ebben a zeneiskolának.) Szinte minden osztály tudott önálló kamara- együttest pódiumra állítani, köztük olyan jókat is, mint a Vl/a és a Vl/d kamarakórusa. Sok szép szólóének és zenemű hangzott el, sőt egy vonósötöst is hallhattunk, s ez Barcson igen nagy szó. A versek és prózai művek között kevés volt a mai, kevés a gyerekek érzés- és, gondolatvilágához közelálló mű, s még Adynak, József Attilának sem tudtunk túlságosan örülni, ha az elő­adó — életkorára tekintettel — nem értette, amit mondott. S hogy még ma is két verset, két mesét, két prózát kell mon­dani minden részvevőnek, ez a kiíi'ás bűne. Délután egészen meglepő dolgok történtek. Mondom, ré­gi szemmel szinte katasztrofá­lisnak látnám a helyzetet. Egyszerűen nem volt körzeti vetélkedő; valami egészen másnak, jobbnak, ötletesebb­nek örülhettünk. Hogy miért? Mert nem volt közönség^ nem volt népes szereplőgárda, csak Barcs és Rinyaújlak jelentke­zett, s a teremben szokatlanul jól éreztük magunkat. Csütörtök este van — így kezdődött a találkozó, s a kép­letes könyvespolcról különö­sebb válogatás és összefüggő eszmei mondanivaló kutatga- tása nélkül szedték le a mű­veket. Tánczene — ez a beve­zetés. Asztaloknál ültek a »nézők«, a függöny sem gör­dült fel, csak hátteret adott a játékhoz. S a tánczene után elfogadtuk Jobbágy Károlyt, Csokonai megzenésített művét, Fekete Isitván novelláját, Nyer­ges István, sőt Petőfi Sándor szavát. Könnyedén, szánté be­szélgető stílusban, »belüliről-“ hangzottak el a járási művelő­dési ház irodalmi színpadának, szinte rögtönzött műsorszámai Vértes György, Halmai Ferenc, Ila Aranka, Márton György tolmácsolásában. Szép volt, él­ményt adott S utána nem volt szünet, nem. Tánc következett. Majd egy igien tehetséges ka­maraegyüttest, a gimnázium ötösét ismertük meg; Brahms-, Mozart-, Weber- és Liszt-mű- vekíkel jeleskedtek. Aztán újra vers. A rinyaújlaki Kuczkó Erzsébet Berkes Péter-, Váczi Miháiy-művekkel közelített a fiatalokhoz, de volt hangszer­szóló, novella és vonósöfcös is — igen színvonalas előadás­ban. Miért mondjam tovább? Nem így akarták. Így sike­rült. És nem is valami új for­mát fedeztek föl, hisz nevez­hetném ezt a találkozót iro­dalmi, zenei presszónak, klub­összejövetelnek vagy bármi­nek. De hallatlanul rokonszen­ves, hogy nem erőlködött sen­ki, nem tartott kirakatot a néző szeme elé: azt mutatta és annyit, ama van, hatásában legalább kétszeres eredmény­nyel. Megvallom, nem hiány­zott erről a találkozóról a tánccsoport, a nagy énekkar, a népi együttes, a bűvész. Jólle­het ezek is helyet találhatnak maguknak az ilyen szelleme­sen összeállított, vagy inkább összeállt műsorban. De fca n'ncs, nem hiányzik, mert az irodalmi, zenéi élmény rend­kívül sokat ad az emberek­nek. És volt vetélkedő is. Nem tartott óráikig, húsz per­cig talán. Két csapat, a gim­názium és a határőrség birkó­zott, s a kérdések, válaszok zavarba hozták néha a játék­vezetőt, a zsűrit is. A sponta­neitás valami egészen benső­séges hangulatot teremtett, s aztán újra megszólalt a tánc­zene, hogy feloldódjanak a kedélyek... Néni volt »szabályos« vetél­kedő a barcsi — ez a fő érde­me. A véletlenek vagy nagyon is törvényszerű dolgok sora klubszerű találkozóhoz veze­tett, s ez a jövő útja. Érdemes követni... Jávori Béla Szombaton délután találko­zót rendeztek a Világítástech­nikai Vállalat Kaposvári Gyá­rának munkásőrei. A találko­zón részt vett Szabó András városi munkás őrp arancsnok, Laczkó József, a VBKM 8. szá­mú Világítástechnikai Gyárá­nak igazgatója, Varga Jenó, a kaposvári üzem vezetője is. Szabó András értékelte az üzem munkásőreinek tevé­kenységét. Megállapította, hogy a fiatal gyár munkásőrei rend­szeresen eljárnak a foglalko­zásokra, s azokon jó eredmé­nyeket érnek el. — Ügy tudjuk — mondta —, hogy az üzemben is becsület­tel megállják helyüket. Megjegyezte, hogy az üzem vezetői mindig elengedték a munkásőröket a foglalkozásra. — Szeretnénk, ha a jövőben is meglenne a kellő összhang a vezetők és a munkásotok kö­zött — mondta. Ezúton Laczkó elvtárs szólt a munkásőrökhöz. — Büszkék vagyunk mun- kásőreinkre — mondta. — Sze­retnénk, ha ezután is becsület­tel helytállnának. Jó lenne, ha nevelnék munkástársaikat, előmozdítanák a termelés nö­velését, a termelékenység emelését. A munkásorök egyetértet­tek az értékeléssel, és ígérték, hogy a jövőben is igyekeznek végrehajtani feladataikat az üzemben és a szolgálatban egyaránt. Javasolták, hogy szervezze­nek a gyárban vietnami mű­szakot. Az üzem vezetői a ja­vaslatot elfogadták. A baráti találkozó a késő délutáni órákban ért véget. Újabb gyermektragédia Csak néhány hete an­nak, hogy S ántoson gyer­mektragédiát okozott egy háborúból visszamaradó lövedék, s most újból ar­ról kell hírt adnunk, hogy ismét gyermekek sérültek meg egy — a második vi­lágháborúból visszamaradt — játék közben felrob­bant lövedéktől. Krizsánics Pál és Rengel Mihály he- resznyei általános iskolai tanulók kertjükben egy lö­vedéket találtak. Nem szóltak sem szüleiknek, sem pedig tanáraiknak, hanem a lövedéket a paj­tába vitték, és fejszével ütögetni kezdték. A löve­dék felrobbant, és a két gyermek súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők a kaposvári kórházba szállí­tották őket. A kíváncsiság már na­gyon sok gyermeknek okoz­ta halálát, vagy tette őket örökre nyomorékká. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az ilyen lövedék nem játék. A szülők és a pe­dagógusok jobban vigyáz­zanak a gyermekekre! El­sősorban azokban a közsé­gekben, ahol sokáig állt a front, és feltehetően ma is van még háborús löve­dék. Magyarázzák meg en­nek veszélyét, ha kell, akár mindennap, semmint egyetlen gyermek is áldo­zatául essen a felrobbanó lövedéknek. Ismertessék mindenütt szerencsétlenül járt társaik példáját, és hívják fel figyelmüket ar­ra, hogy ha gyanús tár­gyat találnak, ne játsza­nak vele, hanem azonnal jelentsék vagy az iskolá­nak, vagy a legközelebbi rendőrnek. St. L. AZ ILLETÉKESEKÉ A SZÓ Hőszigetelőt tettek a csészékre Horváth J. Károly balatonr ladék papírt a boltokban, s fenyvesi levelezőnk szóvá tét- elviszik a MÉH-nek. te a lap november 14-1 szá­mában, hogy a 2. számú ftnsz- boltban vásárolt tojás büdös volt: hogy a panaszkönyvi be­Az fmsz örült Horváth J. ,.„s, „ — Károly levelének, mert fel­írásra nem kapott választ, s hívta a figyelmet a hibákra, hogy a Vigadó Vendéglőben nincs hővédő a levescsészéken. * ■ ■ ............— ■■■ —....... S árvári László, a fopyód— balatonfenyvesi földműves­szövetkezet igazgatóságának elnöke közölte, hogy a 2. szá­mú élelmiszerbolt vezetője kártalanította a levelezőt, a panaszkönyvi bejegyzést azon­ban nem juttatta el az fmsz vezetőségéhez, ezért figyel­meztették. A szövetkezet ve­zetősége már a múlt szezon­ban utasította a Vigadó Ven­déglő vezetőjét, hogy lássa el hőszigetelővel a levescsészék fülét. Sajnos, nem hajtották végre az utasítást. A leyél megjelenése után elvégezték ezt a munkát A szövetkezet szerint a gyárnak hőszigete-: lővel kellene készítenie az alumínium csészéket Az igazgatóság egyetért a hulladék hasznosításával, meg­állapodott a Balatonfenyvesi Általános Iskola igazgatójá­val, hogy az úttörők minden hónapban összegyűjtik a hul­A csábítás trükkje Az 1965. évi cannes-i fesz­tiválon meglepetésszerűen aratta a legnagyobb sikert, és kapta meg a nagydíjat ez a film. Meséje másod- rangú szerephez jutott; a kitüntetés elsősorban a film egészét átszövő, sziporká­zván ironikus, szellemes ötletsorozaté, amely alap­eszméjét, mondanivalóját — a mai fiatalok viszonyát egymáshoz és a felnőttek­hez — kifejezi. A főszerep­ben viszontlátjuk az Egy csepp méz hősnőjét, Rita Tushingemet, a rendező Richard Lester. (A filmet március 11—16 között játsz- sza a Szabad Ifjúság Film­színház 16 éven felüli né­zőknek.) Anyakönyvi bejegyzések Minden magyarázat és megjegyzés nélkül diktálta az adatokat a szenyéri ta­nácselnök a község anya­könyvéből. Nem népesedési statisztika összeállításának igényével, hanem csak tájé­koztatásul olvasta hosszabb időszak egy-egy évének ösz- szesitett számait. 1965-ben a faluban ketten születtek (a teljesség ked­véért: három szenyéri kis­mama másutt, szülőotthon­ban hozta világra gyerme­két). Évtizedekre visszame­nően a legtöbb születést 1926-ban jegyezték be a község anyakönyvébe: szám szerint 34 kisbaba nevét ír­ták be akkor. Sorrendben az 1939. év következik 30 új­szülöttel. Még kgtábban, 1924-ben 29, azután 194S- ban 28, közben 1943-ban 26, később, 1952-ben 25, jóval előtte, 1933-ban pedig 23 kisgyermek született itt. Ta­valy meg csak öt pályás ör­vendeztette meg szüleit. Folyton fogyatkozó gyermek- áldás ... A természet, az élet rend­je szerint a bölcsőt egykor felváltja a koporsó. Az utóbbi tizenhárom év közül találomra kiválasztott öt esztendőben nyolcvanhat sír­gödröt hántolták el a sze­nyéri temetőben. Ezt vallják az anyaköny­vi bejegyzések... K. J, A tábornok képzőművészeti ismeretei De Gaulle tábornok so­kat ad arra, hogy a kép­zőművészetek szakértőjé­nek tartsák. Nemrégiben meglátogatta a francia festők egy kiállítását, megállt egy festmény előtt, és kijelentette: »Csodálatos ez a Renoir, valóban halhatatlan mű­vész. »Valóban az, tábor­nok úr — suttogta szolgá­latkészen a szárnysegéd —, ez a festmény azon­ban Manet műve...« A következő teremben De Gaulle egy tájkép előtt állt meg, és így kiáltott: »Van Gogh stílusa egészen utánozhatatlan!...« »Két­ségtelenül az, tábornok úti ez a kép azonban Gau­guin festménye« — sut­togta újra a szárnysegéd. Ezután De Gaulle egy bekeretezett portré elé állt, és csöndesen megje­gyezte: »Őszintén meg kell mondanom, hogy Picassót nem értem.« A szárnyse­géd elvörösödött, és ezt mormolta: »Bocsánat, tá­bornok úr, ez tükör.« A történet nem feltét­lenül igaz, de kétségtele­nül mulatságos. Nyomós érvek Ugo Tognazzi olasz film­színésznek a következő filmjében olyan jelenetét kell játszania, amelyben átölel egy tigrist, és a földön hempereg vele. »Szó sem lehet róla! — tiltakozott a színész —•, ez túl veszedelmes.-« A ren­dező próbálta nyugtatni, mondván: »A tigris telje­sen szelíd, már itt szüle­tett Olaszországban, és cuclisüvegen nevelték....« »Ez nem jelent semmit — válaszolta Tognazzi. — Én is szelíd vagyok, szintén Olaszországban születtem, Cuclisüvegen neveltek, és most mégis húst eszem.« ... John Falmann amerikai (cincinnati) lakos három­szor nyitott be a telefon- fülkébe, az odabent tar­tózkodó fiatal nő azonban zavartalanul és mosolyog­va csevegett tovább a te­lefonba. Amikor Mr. Fal­mann negyedszer is benyi­tott, s a fiatal hölgy még mindig zavartalanul cse­vegett, nyakon ragadta, és fojtogatni kezdte. A bíróság az enyhítő kö­rülményeket figyelembe véve fölmentette. ... Fernandel, a híres fran­cia komikus aranyköpése: — Ha egy asszony ha­ragszik a férjére, még azért is szemrehányást tesz neki, hogy odakünn szép idő van. ... Pemete és Kovács lo­pás miatt a bíróság előtt van. A bíróság elnöke Ko­vácshoz: — Hogyan lehetséges az, hogy az ön vallomása teljesen ellenkezik Peme­te vallomásával? — Valószínűleg azért — válaszolja Kovács —, mert ő valami teljesen mást hazudik. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-19. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kanosvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postiskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. index: 25067. Készült a Somi'fe.) > ■ svei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár* Latinka Sándor utca f.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom