Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-29 / 75. szám

Somogyi Néplap A Z ' WS7MP ME6VEI B17ÓTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA j: Hazafelé Az épülő lakatosáru-üzem­ből a faluba indulok. A kijá­ratnál utolér két fiatalember. Nem sokkal előbb találkoztam az üzemben a fiatalabbikkal. Középmagas, lányos arcú le­gény. Húszéves lehet. Munkát jött keresni. Hosszú az út Barcsig, beszél-, getni kezdünk. A fiatalabbiknak, Henrik Jóskának Barcson laknak a szülei. Eddig Baranyában dol­gozott. A másik Grosics Fe­renc névre hallgat, harmincöt ev körüli. A háromfai terme­lőszövetkezetben dolgozik. Ro­konok. Ferenc a közlékenyebb. Megtudom tőle, bánatát az okozza, hogy nincs gyereke. Örömét pedig az, hogy végre megtalálta helyét Háromfán, a szövetkezetben. Sokáig távol élt az otthontól, dolgozott út­építőknél, volt ez, az, hányó­dott erre, arra. Megunta. A kalandozásra nagyon ráfize­tett — mondja —, és ennek bizonyítására elsorolja, hogy a családtól távol élő ember pén­ze milyen csatornákon folyik el: — Szállásra, kosztra meg kocsmára költi el az ilyen a legtöbb forintot. — Nem, nem azért iszik — teszi hozzá ma­gyarázva —v mintha nagyon kívánná, vagy nem tudna szesz nélkül élni, hanem azért, mert a munkaidő után csalják a haverok a kocsmába. Azt mondják, gyere, pajtás, igyunk egy frőccsőc. Egy fröccs után jön a többi, s mire a záróra el­következik, nagyon lesoványo­dik a buksza... Amióta a szövetkezetben dolgozik, nincsenek anyagi gondjai. Ha a gyermeke meg­maradt volna, a tavasszal ven­ne egy Trabantot. Persze nincs kizárva, hogy felesége, aki a koraszülés miatt még a kórhá­zi ágyat nyomja, rábeszéli a gépkocsivásárlásra. A fiatalabbik hallgat. Előt­tünk lépked gondolatokba me­rülve. Azt hiszem, néhányszor hallotta már ezeket a szavakat. A rokoni agitációnak is nagy része lehet abban, hogy hazajön a barcsi lakatosáru-üzembe dolgozni. Igen ám, de ma láthatta, hogy az üzem, amely lehetővé tette számára, hogy itthon ta­láljon munkaalkalmat, még nem kész. Igazgatója télika­bátban és szárig sáros gumi­csizmában nyugtalanul sétál fel-alá az építők által is még ;igénybe vett leendő irodájá­ban, és amiatt bosszankodik, hogy a gépeket nem tudja be­vitetni a gyárba. Ugyanis a rossz időjárás miatt elhúzódott az útépítés, az üzem falának vakolása. Április vége előtt aligha lehet behívni dolgozni a munkásokat. Vajon ez nem vette-e el Jós­ka kedvét a hazatéréstől? Va­jon nem arra gondol-e most, hogy kár volt a próbálkozá­sért, jobb lett volna ha a he­lyén marad Baranyában? Le­het, hogy mindjárt megfordul, és azt mondja rokonának, aki még mindig az otthon előnyeit ecsetelgeti, hogy hagyja már abba... A vasútállomás előtt kezet fogunk és elköszönünk. — Igyekszünk — mondja az idősebbik —, mert Jóskának meg kell szereznie a munka- közvetítő lapot. — A munkaközvetítő lapot? — Igen. Addig, amíg a la­katos áru-üzemben nem dol­gozhat, az Építőipari Vállalat­hoz megy. ö is az üzemet fog­ja építeni, Sz. N. Osztálya 1963 novemberében hirdette meg harmadízben az »Így írunk mi« című irodalmi pályázatot a 10—14 éves ko­rú általános iskolások és a 14—20 év közötti fiatalok ré­szére. Ezerszáz pályázótól mintegy 2000 munka érkezett be. A pályázatok elbírálása be­fejeződött, és a bíráló bizott­ság eldöntötte, kiket illetnek Dunántúli néptáncos táj konferencia A Pécs—baranyai Népműve­lési Tanácsadó, Pécs Város Tanácsa és a Népművelési In­tézet Táncosztálya dunántúli néptáncos tájkonferenciát rendez Pécsen április 4-én és 5-én. A megnyitó napján több re­ferátum hangzik el néptánc­mozgalmunk helyzetéről. Vá­sárhelyi László, a Népműve­lési Intézet munkatársa »A korszerűség kérdésének vizs­gálata a néptáncmozgalom­ban« címmel tart előadást, majd Keszler Mária számol be a hároméves megyei okta­tás dunántúli tapasztalatairól. A referátumokat Magyary Aladárné, a Népművelési In­tézet Táncosztályának vezető­je foglalja össze. A konferen­cia első napján a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének Bartók Béláról elnevezett táncegyüttese ajándékműsort ad a részvevőknek. Másnap dunántúli tájbemu­tató lesz a Pécsi Nemzeti Színházban. A műsorban 10 dunántúli néptáncegyüttes kö­zött föllép a BM Somogy me­gyei táncegyüttese is, majd vitát rendeznek a műsor alap­ján. A BM együttesén kívül me­gyénk 12 néptáncvezetője és szakreferense is részt vesz a konferencián. meg a legjobb munkákért járó pályadíjak. Az első négy he­lyezett külföldi táborozáson vesz részt, a többi nyertes is értékes ajándékokat kap. A nyertesek a díjakat a Rádió hatos stúdiójában április 4- én veszik át ünnepélyesen. Az ünnepségen a pályázók mun­káit neves színészek tolmá­csolásában mutatja be a rá­dió. Április 4-én rendezik meg az Ifjúsági Rádió irodalmi pályázatának díjkiosztó ünnepségét A Magyar Rádió Ifjúsági Épül a bqlatonszemesi művelődési ház Az épületet kétmillió forint költséggel a Somogy megyei Tataro­zó Vállalat készíti. A nagytermen kívül egy százszemélyes elő­adóterem, pártklub, könyvtár és egy nyitott olvasóudvar lesz benne. A vállalat legjobb kőműves- és ácsbrigádja dolgozik az építkezésen. Vállalták, hogy a nyári idényre átadják rendelteté­sének a művelődési házat. 92000 forint értékű könyvet adtak el a megyében a mezőgazdasági könyvhónapban (Tudósítónktól.) A napokban készült el a februári mezőgazdasági könyv­hónap értékelése. A statiszti­ka arról számol be, hogy me­gyénkben 92 000 forint értékű mezőgazdasági szakkönyv ta­lált gazdára februárban. Negyvennyolc ankéton és ismeretterjesztő előadáson szakkönyvírók, agronómusok és állatorvosok álltak az elő­adóasztal elé, s győzték meg a hallgatókat a szakkönyvek termelést előmozdító szerepé­ről. A marcali járásban pél­dául Horváth László szak- könyvíró, Csima László járá­si agronómus, dr. B akóczi László állatorvos, Dorner Béla járási főagronómus és Laka­tos András főagronómus tar­tott előadást. Az úttörők a KISZ-esek se­gítségével hatvankilencszer szerveztek házról házra áru­sítást, és negyvenegyezer fo­rint értékű könyvet adtak el, Többen keresték a Mező- gazdasági lexikont, az Állat- tenyésztési enciklopédiát meg a Rózsa és tulipán című szak­könyvet. Reméljük, az emlí­tett művek is mielőbb megje­lennek a boltok kirakatában. GURGULA Tfidám, pufók arcú kis- r gyerek volt. Reggelente hosszú kanaszostorral kísérte a disznófalkát végig a falun. A kapuk előtt megállt, és várta, hogy a gazda vagy a családjá­ból valaki adjon neki valamik Diót, fonnyadt almát, vasár­napról megmaradt lekváros buktát tettek az eléjük tartott zsíros kis kalapba. Néha egy- egy letett inget, ócska nadrá­got, kitaposott cipőt is kapott, de ilyen »ajándékokra« csak a Fő utcán számíthatott. Itt ci­pőben, testhez szabott ingben és nekik való nadrágban jártak a gyerekek. A falu többi ^ré­szében már egyszerűbben öl­tözködtek: amit apjuk vagy idősebb testvérük kinőtt, s már nem lehetett tovább tol- dozni-foltozni, abba bújtak. Gurgulának talán senki sem tudta igazi nevét a faluban. A kanászékhoz hozta egy ismerő­sük. Akkor még pólyában volt, azaz körültekerték ronggyal, hogy pőrén ne maradjon. A név, amivel a falu illette, na­gyon egyszerűen ragadt rá. Vt- cájabeli pajtásaitól egyszer cérnaorsót kért, játszani akart vele. — Aggyal gurgulát — pö­työgte. Innen kapta nevét. Abból élt, amit ettől-attól kapott, és azért élt, hogy egy­szer majd ingyenbojtára le­gyen a kanásznak. Mert a kis­gyerek ugyan mire volt hasz­nálható? Arra nem, hogy a disznókkal bajlódjon, hiszen egy süldő is feldöntötte volna. Arra viszont nagyon alkal­masnak bizonyult, hogy kére­gessen. Dehogy, hiszen nem koldult ő soha! Megesett rajta az emberek szíve anélkül is, hogy kinyitotta volna a száját. Csak úgy egyszerűen odaállt a kapuba, és amikor látta, hogy jönnek ki a házbeliek, meg­szokottan levette kalapját, s várta, hogy tegyenek bele va­lamit. Vállán tarisznya lógott, az alja a földet súrolta. Ebbe öntötte a kalap tartalmát. Gur­gula mindig maszatos volt, s hosszú ingben járt, mint ami­lyent az angyalok viseltek a kanászék szobájában a nagy képen. Jegyszer Varga Peti, az ^ egyik gazda fia a hús­véti ünnepek után a legelőn járt. Édesanyjával ment ki, a téli malacokat szoktatták a falkához. Gurgula diót rág­csált az egyik tölgyfa tövében. Onnan nézte, mint vesződnek Vargáék a malacokkal. Az öreg kanász sem segített nekik, hagyta, hadd mérgelődjenek, legalább megtudják mi dolga van a kanásznak ennyi sok bu­ta disznóval... Peti hamar megunta a fut- kosást, odament a tölgyfa alatt kuksoló Gurgulához. Az hátat fordított neki, sunyin lesett vissza, és csak akkor nézett föl, amikor meglátta a gyerek kezében a piros tojást. Virágok voltak rápingálva. Szalonnával dörzsölhették be, mert nagyon csillogott. — Ugye, szép? — kérdezte Peti, és a kisbojtár felé nyúj­totta a tojást. — Ühüm — dörmögte Gur­gula közömbösséget színlelve. De a szeme fénylett, halántéka lüktetett a hirtelen vágytól, hogy bárcsak az övé lehetne az a csodálatos tojás. Még soha­se látott ilyet, s úgy vélte, hogy bizonyosan valami na­gyon szép madár tojhatta. — Add nekem — kérlelte Petit, és már-már sírásra gör­bült a szája, mert biztosra vet­te, hogy kérése úgyse teljesül. — Több is van ám nekem, sok-sok cifra tojás van ott­hon! — dicsekedett Peti, és egyik kezéből a másikba do- bálgatta a tojást. — De tudod mit? — fordult hirtelen Gur­gulához. — Megkapod ezt a szépet, ha... — gondolkozott egy kicsit, majd gyorsan ki­mondta — ha hozol nekem es­te ibolyát. — Hozok, hozok — ígérte Gurgula, és már nyúlt is a to­jásért — Hohó! — zárta össze gyorsan a tenyerét Peti. — Nem most, hanem majd ha megkaptam az ibolyát. Egy egész csokorral szedjél. Itt a legelöerdön biztosan sok van. A kisbojtár elnézett a dom­bok felé, ahol a fák között már üdén zöldellt a fű. Bólintott. Ott biztosan vannak virágok, ilyenkor már előbújnak. , riélután a disznók lustán túrták a gyepet a gé- meskút mellett. Az öreg ka­nász erősen horkolt a tölgyfa alatt. Gurgula almát vett elő a tarisznyájából és belehara­pott. Éhes volt, korgott a gyomra, de éhségét csillapítot­ta az a tudat, hogy este övé lesz a szép hímes tojás ... És újra meg újra a zöld dombok felé sandított... — Ha most elmennék — gondolta —, ha­mar visszajöhetnék, még mi­előtt hazahajtjuk a falkát... Vállára vette tarisznyáját, és óvatosan, nehogy a kutya megugassa, eloldalgott a disz­nók mellett a szemközti dom­bok felé. Sietett. Lihegve kapaszko­dott fel a domboldalon, s a tetőről visszanézett a falká­ra. A domb másik oldalán úgy szaladt lefelé, ahogy csak bír­ta apró lába. A patakparton körülnézett. Itt volt legdúsabb a fű. Bokrok között csatangolt, lábával széttúrta a füvet, úgy kereste az ibolyát. Még soha­se járt erre, eddig egyszer se merészkedett el... Tel-múlt az idő, de csak nem talált ibolyát. Egyre gyak­rabban tekintett át a patak túlsó partjára, és arra gondolt, talán ott több szerencsével járna. Hidat azonban sehol se látott. Csak egy ledöntött akác nyúlt át egyik partról a má­sikra. Gurgula felkapaszkodott rá, átölelte, s lassan kúszni kezdett. Félúton úgy érezte, hogy fáj a gyomra, fogytán az ereje. Abbahagyta az erőlkö­dést, keze ernyedten vált el a fa kérgétől, s mintha az akác ágai volnának, úgy csüngtek lefelé. A vizet nézte. A vén törzs­ről apró fadarabkák hullottak a patakba, lassan úsztak tpva, mint megannyi kis csónak ... Nicsak, mintha egy szál ibo­lya sietne utánuk, s szára hol erre, hol meg arra billen... És több is követi, sorban, mintha egy nagy csokorból szabadultak volna el... Ezt most mind össze kellene szed­ni, mert Peti várja este, s a virágokért megkapja azt a szép. . De hiszen itt is van tojás, s nem is egy!... Szé­pek, virággal díszítettek, csil­logóak ... És hogy viszi őket a víz!... Nem kell mind, csak egy ... annyi is elég .. i A leg­szebbet most kapja el... Hopp!... TJ steledett. A faluban a kapukat szélesre tárták, hogy a kocák meg a malacok könnyebben hazataláljanak. Peti kint állt az utcán. Az állatok nagy port ver­tek, és a sűrű szürkeségben alig látszott az öreg kanász, aki a falka után ballagott. Peti a kisbojtárt kereste te­kintetével, de sehol sem lát­ta. Kezében a papirosba cso­magolt két hímes tojást szo­rongatja, és türelmetlenül les­te az utat, talán elmaradt va­lahol az ibolyával... A kanász észrevette, hogy a; gyerek tartogat valamit a ke-j zében. Odament hozzá. — Nekünk akarod adni? —; kérdezte Petitől. — Gurgulának adom ... — Gurgulának? Az öreg kanász nagyot só­hajtott, megköszörülte a tor­kát, de még akkor is rekedtes hang jött ki a szájából. — Neki ugyan már nem ad­hatod — mondta vontatottan, s indulni készült. — Öt hiába várod, nem jön többet... — De nekem megígérte, hogy... — Megígérte ... Belefulladt a patakba ... A két hímes tojás kicsúszott a papirosból, leesett és össze­törött. A por belepte a pingált tojásokat, és egyik se csillo­gott már... Hernesz Ferenc Böjti tízórai Egy idős parasztasszony tért be pénteken délelőtt a donneri cukrászdába. Vágya­kozva nézte az üveg mögött kínálkozó tortákat, sütemé­nyeket. — Valami zsírtalant ajánl­jon, kedveském — mondja éneklő hangon a kiszolgáló­nak. — Válasszon a piskóták­ból. Az asszony olyan tíz per­cig bámulja a süteményeket, bqszívja az illatukat, nagyo­kat sóhajt. Amikor a kiszol­gáló megunja a hosszú vá­lasztást, megkérdi: — Akkor mivel szolgálha­tok, néném? — Kérek egy fél deci ru­mot tisztán — süti le a sze­mét a néni. * * * Kovakövinek a hónap kö­zepén egy árva fillére sin­csen, mindenkitől kölcsön­kér a hivatalban. Amikor a tréfamestemek kikiáltott Ci­negét is megkörnyékezi egy kis baráti gyorssegélyért, az adakozó kolléga így utalja ki a pénzt: — Azt hiszem, ez az utol­só százas, Kovakövikém. Ma­gának nem lesz többet szük­sége kölcsönre. — Micsoda?! — hökken meg az állandó pénzzavarral küszködő hivatalnok. — Igen, igen. Nem hallot­ta, hogy bevezetik a gumi­pénzt? Fizetéstől fizetésig nyúlik. — lg — * * * Űj út keresése ... A nyakigláb Roberth Sherwood amerikai regény­írótól megkérdezte egy új­ságíró, mi okozza neki a leg­nagyobb nehézségeket, mi­előtt hozzáfogna az íráshoz: — Mi? Az, hogy hogyan helyezzem el hosszú lábamat az asztal alatt. Vetélytársak ősz volt az egyik, a másik ifjú S mindkettő egyre várt; Az ősz, komfortos lakást bírlalt, Az ifjú ágyra járt. Az ősz komfort választá a lány, Belőlük így lett pár. Az ifjú pedig, mit tehet szegény v Megint csak ágyra jár ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; WIRTH LAJOS. Szerkesztőség; Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom