Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-27 / 123. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1961. május 2T S P O R T» — HÍREK J/tűve lődés Szórakozás Labdarúgás a barcsi járásban A Barcsi HVSC labdarúgó-csapata. A barcsi járásban is a futball a legnépszerűbb sportág. Kereken egy tucat csapat kezdte el a küzdelmeket a járási bajnokságban, s a kis falusi sportkörök dicséretére szolgál, hogy 11 együttes még ma is áll. A tizenkettediket, a barcsiak tartalék csapatát törölni kellett. A labdarúgás tömegeit a járási bajnokság adja. Az érdeklődés középpontjában azonban a nagy múltú barcsi vasutas csapat áll. Jól vizsgázott az idén is a Barcsi HVSC A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában, a bajnoki címért folyó harcban hosszú esztendők óta ott találjuk a barcsi labdarúgókat. Igaz, hogy az ősszel a vártnál kissé gyengébben szerepeltek, a tavaszi idényben azonban feljött a gárda, s ha nem int is Barcs felé az idei megyei bajnoki cím, a barcsi labdarúgás a HVSC révén jól vizsgázott. Mi a »titka« a barcsiak évről évre megismétlődő sikeres szereplésének? Hosszú évek óta ugyanazok irányítják a csapatot. Az edző is »bennszülött«, akinek nem anyagi érdeke az edzősködés, hanem valóban szívügye. Szóvári György annak idején mint labdarúgó bebizonyította, hogy ért e mesterséghez. Évek óta pedig mint edző áll a labdarúgó-csapat élén. Igaz, néhányszor már nekikeseredett. Például akkor, amikor igazságtalanul őt okolták, mert a fiatalok máról holnapra nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Szóvári már a távozás gondolatával foglalkozott, mégis helyesen döntött: maradt. Ezt kívánta a labdarúgó-közvélemény is. E tábor jól látja, hogy az ő kezében sorra jönnek fel a fiatalok. Olyanok, mint András, Marton, Csór, Sinkó, de az idősebb évjárathoz tartozók (ők is jóval a 30-on alul vannak még): Rózsavölgyi, M-á- yer, Szili, Bednyák, Papp, az Otar- tics fiúk szintén tanulhatnak az edzőtől. Szóvári kitűnő nevelő, 'jó pedagógus. Barcs fiataljai szeretik a labdarúgást, jó néhány közülük igazán tehetséges. Ez együttesen biztosítja a sikert. Mert siker az, hogy a Barcsi Hunyadi Vasutas csapata az idén is ott végez majd az élmezőnyben. Babócsa ismét a járási bajnok A járási labdarúgó-bajnokságban esztendőről esztendőre Babócsa csapata áll a befejezéskor az élen. Most is így lesz. Igaz ugyan, hogy a bajnokságból még két fordúló hátravan. A babócsaiak elsőségét azonban már semmi sem veszélyeztetheti. Azt tartják, hogy a járási bajnokság legjobbja az idén komolyabb szerepet fog játszani az osztályozókon, mint az előző esztendőkben. Az eredmények azt mutatják, hogy a babó- csai csapat sokat javult küzdeni- tudásban és Játékban egyaránt. Nyílt titok, hogy megpróbálják kiharcolni a megyei L osztályba juMég annyit a járási bajnokságról, hogy tavaly eléggé akadozott a küzdelemsorozat. Ez évben jórészt a járási labdarúgó szövetség és a JTST érdeme, hogy kisebb zökkenőkkel ugyan, de lezajlott a bajnokság. A járási labdarúgó-bajnokság állása: 1. Babócsa 2. Kastélyosd. 3. Potony 4. Homoksztgy. 5. Darány 6. Heresznye 7. S.-tamóca 8. Lakócsa 9. Cs.-visonta 10. Istvándi 11. Kálmáncsa 12. Barcs II. x x törölve. 20 17 1 2 85:16 35 20 14 2 4 52:33 30 20 14 2 4 49:36 30 20 13 1 6 33:26 27 20 8 4 8 35:35 20 19 8 1 10 36:26 17 17 7 3 7 27:25 17 20 7 1 12 20:41 15 20 6 2 12 29:42 14 19 4 2 13 17:60 10 19 5-14 17:67 10 20 4 1 14 31:24 9 Még a Csepel Autó is lehet bajnok Az NB III. 26. fordulója után az volt a megállapítás, hogy délnyugaton a bajnoki cím sorsa a két kaposvári csapat, valamint a Bajai Bácska, esetleg a PVSK között dől majd el. Ez volt a helyzet csütörtökig. Ekkor azonban váratlanul jelentkezett egy új bajnokesélyes, a Csepel Autó csapata. Miként vált máról holnapra bajnokaspiránssá a dunaharasztl együttes? Ügy, hogy az MTSH fel- lcbbviteli és panaszügyi bizottsága hosszú huzavona után most döntött két őszi elmaradt, vitás mérkőzésük ügyében. Sokan ismerik az Ősszel történteket. A Pécsi Vasas délelőtt 10-re tűzte ki a Csepel Autó elleni mérkőzését. A dunaharasztiak tiltakoztak, s 11 órát kérték kezdési időpontként. Megegyezés nem született, végül is elmaradt a mérkőzés. A BLSZ és MLSZ bizottságai elmarasztalták a Csepel Autót. A pécsieké lett a két pont, és kötelezték Csepelt, hogy a tavasszal is Pécsre utazzék. Baján a mérkőzés kezdete előtt szőrén-szálán eltűntek a csepeli minősítési könyvek. E mérkőzést csak barátságos alapon játszották le, s a két pont a Bajai Építőké lett. A Csepel Autó fellebbezett, azonban újra meg újra elutasították. Már mindenki azt hitte, hogy e két mérkőzés ügye befejeződött. Úgy fest azonban, hogy mégsem, mert az MTSH fellebbviteli és panaszügyi bizottsága e héten megváltoztatta a korábbi döntéseket. Elrendelte a két találkozó újrajátszását. Minthogy a Pécsi Vasas a Csepel Autóval a tavaszi idényben Pécsett játszott, így az őszről elmaradt mérkőzést az MTSH határozata szerint Dunaharasztiban kell majd lejátszani. Ugyancsak itt mérkőzik meg a Csepel Autó egy ízben a Bajai Építőkkel is. (Itt a tavaszi találkozó még hátravan.) Ezzel az igazságos, de véleményünk szerint későn született döntéssel a Csepel Autó csapata a vesztett pontok tekintetében beérte a K. Kinizsit és a Bajai Bácskát is. Minthogy a dunaharasztiak odahaza általában jól szerepelnek, bizony elképzelhető, hogy »őszi« mérkőzéseiket sorra megnyerik, ez esetben pedig utolérheti, sőt el is kerülheti akár a Kaposvári MTE, akár a Kinizsi vagy a Bajai Bácska csapatát is. Döntő fontosságú a mai KMTE - Bajai Bácska mérkőzés Az NB ül. 27. fordulójának mérkőzései közül négyet szombaton, négyet pedig vasárnap játszanak le. Erre a fordulóra is ráillik a sorsdöntő jelző. Különösen a KMTE—Bajai Bácska mérkőzés fontos a bajnokság végső alakulása szempontjából. Amelyik csapat nyer, az viselheti a következő hetekben az első számú bajnokesélyes címet. A KMTE Radnai István edző irányításával négy edzést tartott a héten, s készült a döntő mérkőzésre. — Győzni akarunk! — Ettől a jelszótól volt hangos a KMTE-öltöző. Zsoldos meg a többi labdarúgó éppúgy, mint Radnai edző tisztában van azzal, hogy a kitűnő bajai csapatot csak legjobb játékával verheti meg e döntő mérkőzésen a: MTE. Valószínű, hogy a KMTE a múl heti győztes együttesével veszi fé a küzdelmet. ^Tartalékként Ma gyár áll a csapat rendelkezésére. A K. HONVÉD szintén szombaton játszik, Pécsett Az ellenfél a Pécsi VSK csapata Papíron ezen a mérkőzésen < Honvédnak nincs keresnivalója, még az is elképzelhető, hogy i pécsi vasutas csapat esetleg gól arányt javít. Persze fennáll az is hogy a K. Honvédnak ezen a tó lálkozón nincs vesztenivalója, te hát nyugodtan játszhat. Éppen a: elmúlt fordulóban láttuk, hogy i nyugodtság milyen nagy előny eg: csapat számára, A K. KINIZSI SPORTMŰSOR SZOMBAT Teke: összevont megyei bajnokság: ' KMTE—D. Spartacus, Kaposvár. Építők-pálya, 14.30. K. Fáklya—Lovászi Bányász. Kaposvár, Spartacus-pálya, 17 ó. Kézilabda: Megyei bajnokság: K. Kinizsi—Nagyatádi MEDOSZ. Kaoosvár, Kinizsi-pálya, 17.25 o (Gerse). ITSK—N. Honvéd, Dózsa- pálya, 17.15 ó (Müller). Labdarúgás: NB ni.*. KMTE—Bajai Bácska, Kaposvár, Dózsa-pálya, 16.30 ó (Gere). PVSK—K. Honvéd, Pécs, 17 ó (Ligeti). VASÁRNAP Atlétika: Népköztársaság Kupa n. forduló, Barcs, 9 ó. Úttörő megyei atlétikai négytusa, Kaposvár, Dózsa-pálya, 9 ó. Kerékpár: A Somogy megyei Kerékpáros Szövetség túraversenye (kirándulás) Abaligetre. Teke: összevont megyei bajnokság: K. Vasas—Nagykanizsai Bányász, Kaposvár, Építők-pálya, 8.30 ó. K. Spartacus—Pécsi BTC, Kaposvár, Spartacus-pálya, 9 ó. A K. Építők NB Il-es csapató szabadnapos. Asztalitenisz: NB II.: KMTE—Szc In oki MÁV, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola, 8.30 ó (női mérkőzés). Kézilabda: Megyei bajnokság: K. Vasas—Táncsics Gimn., Táncsics-pálya. 9 ó (Deák). K. V. Lobogó—Tanítóképző (női), Dózsa-pálya, 9 ó (Bányai). Cukoripari ^Techn.—Tanítóképző, Dózsa-pálya, 10 ó (Ától). Fonyód! Petőfi—K. Honvéd II., Balatonboglár, 14 ó (Mózes II.). Balatonboglár—ITSK, Balatonboglár, 15.15 ó (Kárpáti). Labdarúgás: NB m.: K. Dózsa—P. Bányász, Kaposvár, Dózsa-pálya, 17 ó (Kleibert). Bopyhád—K. Kinizsi, Bonyhád, 16.30 ó (Soós G.). Megyei I. osztály: Somogyszob—K. V. Lobogó (Tolnából). Balatonújhely—Balatonlelle (Ná- rai). Zamárdi—Marcali (Réczei). Csurgó—Taszár (Lévák). Barcs—K. H. Vasutas (Csizi). > Fonyód—Siófok (Fenyvesi). vasárnap délután Bonyhádon szerepel. Játéktudásban a Kinizsi felette áll a bajnokság sereghajtójának. Mégis nehéz dolga lesz Bonyhádon, mert sosem tudni, hogy a kieső csapatokat mi ösztönzi. Lám, tavaly is a már kiesett Komlói Béta legyőzte a Csepel Autót, s elütötte a bajnoki cím megnyerésétől. Jó lesz, ha a Kinizsi-labdarúgók nem felejtik az említett mérkőzés történetét. A Kinizsinél számítanak Szili Játékára. Annál inkább, mert Szili a hétközi edzéseken jó formát áruit el. Sor kerülhet esetleg Stadler szereplésére is. A K. DÓZSA a Pécsi Bányász csapatával találkozik Kaposvárott. Dózsa-berk ékben azt mondják, el kell kezdeni ismét a pontszerzést, mert tekintély kérdése is, hogy a csapat a középmezőnyben jó helyen végezzen. Zaborszky edző nem tervez különösebb változást. A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN sima forduló ígérkezik. Aránylag még a Fonyód—Siófok összecsapás tarthat nagyobb érdeklődésre számot, egyrészt azért, mert a balatoni csapatoknál sohasem lehet tudni . . . ösztönzi a fonyódiakat az is, hogy híre kelt: esetleg nem lesz négy kieső*' — s esetleg nem tudni, hogy egy-egy pont a végén nem segithet-e csapatukon, Ferike, a kis favágó A lottó nyerőszámai A 21. heti sorsolásra 4 468 248 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottóigazgátóságra. Egy-egy nyerőosztályra így 1 675 593 Ft nyeremény jut. A dombrádi községi művelődési házban megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 13, 15, 67, 79, 82. A jövő héten sorra kerülő tárgyjutalom sorsoláson a 21. heti lottószelvények vesznek részt — 30 ÉS FÉL EZER FACSEMETÉT, 4100 suhánpot ültettek el a fásítási hónapban. A barcsi járás fiataljai például 10 ezer csemetét ültettek el. — Megkezdte az akácméz felvásárlását a Kaposvári Méhész Szövetkezet. Előnyös feltételekkel minden mennyiségben átveszik a mézet. — 60 KÖZSÉGBEN fejeződött be a termelőszövetkezeteken belüli földrendezés. — Sziklai Sándor nevét veszi fel a kéthelyi úttörőcsapat. A vasárnap megrendezendő ünnepélyes csapatzászló-avatáson megjelenik az ellenforradalomban gáládul meggyilkolt kommunista mártírnak az özvegye is. Ezen a napon adja át az általános iskola a nyolcadik osztályt végző úttörőit a KISZ- nek. — TELJESÍTETTÉK az Ifjúság a szocializmusért mozgalom munkakövetelményét a niklai KISZ-fiatalok. A Berzsenyi Múzeum rendbehozatalánál és a művelődési ház udvarának csinosításánál dolgoztak húsz órát társadalmi munkában. — Üj tűzoltószertár épült Mosdóson mintegy 31 ezer forint községfejlesztési alap és saját anyag felhasználásával. — EGÉSZ NAPOS ÜNNEPSÉGEKKEL: csapotgy üléssel, úttörőavatással, filmvetítéssel, vidám majálissal és sportműsorral készülnek Barcson a gyermeknap és az úttörő-jubileum megünneplésére. — Megkapálták nyolcvan hold burgonyájukat s negyven holdat már be is töltöttek a nagyatádi Rákóczi Tsz tagjai. — CSAKNEM 200 EZER FORINT értékű társadalmi munkát végezték a járdaépítés alapozásánál a szentbalázsiaik. Légi taxik Moszkvában Légi taxijáratok kötik össze tegnaptól Moszkvát egész sor kisebb településsel, amelyek a szovjet fővárostól mintegy 200—300 kilométerre, a nagyobb vasútvonalaktól, utaktól távolabb esnek. Eddig csaknem egy napra volt szükség ahhoz, hogy valaki Moszkvából eljusson ezekre a településekre. A légi taxijáratok — amelyeket csehszlovák gyártmányú Szuperaero repülőgépekkel bonyolítanak le — másfél-két órára rövidítik az I utazási időt. A gépeknek nincs kü- 1 lön repülőtérre szükségük. (MTI) — 68 lombos erdei fát, 42 gyümölcsfát és 28 fenyőt'ültettek el új kéttantermes iskolájuk körül a Nagytoldipusztai Általános Iskola tanulói. Ezenkívül a Balatonboglári Állami Gazdaság ajándékát, a 600 tő szőlőoltvámyt is elültették. — NAPONTA 2000 ÜVEGET töltenek meg az újonnan létesített barcsi bambiüzemben. Az egész járást el akarják látni üdítő itallal, ha megkapják az igényelt üvegmennyiséget. — Herendi porcelánvázával és emlékalbummal ajándékozta meg a MÉSZÖV a nagyatádi járási művelődési ház színjátszó csoportját a Falusi Színjátszó Napokon való eredményes szereplésük jutalmául. — BEFEJEZŐDÖTT az Ifjúsági Ház színpadának építése. Az építkezés 600 ezer, a színpad felszerelése pedig 30 ezer forintba került. — A háztáji gazdaságok szerződéses sertéshizlalását példaszerűen szervezték meg Szólá- don és Kötésén. Ennek módszereit ismerteti a Szabad Föld e heti számának egyik cikke. — MEGKEZDTÉK A SZÚNYOGIRTÁST a Balaton déli partján. DDT-porral permetezik be a partmenti fájhat és parkokat, a sátortáborok körül pedig tízméteres védösávot létesítenek. — Közöljük kedves közönségünkkel, hogy a Szabadság Strandfürdőt a közeljövőben megnyitjuk. Két új meleg vizes medencét létesítettünk, amellyel az igényeket ki tudjuk elégíteni. A tavalyi kabinrendszert megszüntettük, és ruhatárat létesítettünk, ezfcel megvalósítottuk a fürdőközönség ruhaneműinek biztonságos megőrzését. A ruhatáron kívül kabinbérlet váltására is lehetőség van. Egy 6 személyes kabin napi bérleti díja 10 Ft. Egész idényre szóló fürdő- bérletek á vállalat központi irodájában (Berzsenyi u. 18. sz. alatt) máris vásárolhatók 110 Ft egységáron. Egész évre szóló fürdőbérlet ruhatárral kombinálva 200 Ft. A fürdőjegy ára változatlan: felnőtteknek 2,20, gyermekeknek 10 éves korig 1,10 Ft. Ehhez jön személyenként 1 Ft ruhatár. A strandfürdő pontos nyitási idejét a lapban közölni fogjuk. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket. Kaposvári Víz- és Csatornaművek. (3660) KÖZLEMÉNY A Székesfehérvári Egészségügyi Szakiskola (Zalka Máté u. 2.) felvételt hirdet az ősszel induló kétéves ápolónői tanfolyamra. Feltételek: 17—32 éves korhatár, általános iskolai végzettség (érettségizettek előnyben). A kérvény beküldésének határideje augusztus 1. (7658) JÍJindjxj. emlék. CL LÓjfL llrujklfl! Készíttesse fényképét a Balatonlellei Vegyesipari KTsz-nél (állomással szemben) Alkalmi felvételeket a helyszínen készítünk. Igazolványképeket 24 órán belül elkészítünk. ____________________(3654) V örös Csillag. 31-ig 5, 7, 9 órakor: A gyűlölet áldozata(10 éven alul nem ajánlott.) Szabad Ifjúság. 28-ig 4, 6, 8 órakor: Veszélyes út. Rippi-Rónai Múzeum: Magyar mesterek képkiállítása. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. VASÁRNAP Vörös Csiilag. 31-ig 3, 5, 7, 9 órakor: A gyűlölet áldozata. (10 éven alul nem ajánlott.) Délelőtt fél 10-től fél 1-ig: folytatólagos híradóműsor. Szabad Ifjúság. 28-ig 3, 5, 7, 9 órakor: Veszélyes út. (Korhatár nélkül.) Délelőlit fél 11 órakor matiné: A dzsungel ösvényein. Siófoki szabadtéri színpad: Május 30-áii este 9 órakor a Győri Kisfaludy Színház vendégjátéka: Engem szeret. Zenés vígjáték 3 felvonásban.' Irta: Horváth Tivadar. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhős idő, több helyen záporeső, zivatar. Meleg éjszaka. A nappali felmelegedés a Dunántúlon gyengébb lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—24 fok között. Távolabbi kilátások: vasárnap is több helyen eső, hűvösebb idő. Vizsgázlak a Berzsenyi Bániéi iskola ifjú egészségőrei Évek óta működik az egész* ségügyi állomás a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában, s minden évben szerveznek .an- folyamot, hogy mindig újabb pajtások kapcsolódjanak be ;z Ifjú egészségőr mozgalomba. A tanfolyamon elsajátítják az elsősegélynyújtás, kötözés tudnivalóit, Rogy adott esetben sérült embertársaiknak segítségére siethessenek. A napokban gyűltek össze a pajtások, hogy számot adjanak a tanultakról. Elméletben és gyakorlatban bizonyították be, hogy szorgalmasan tanultak, s megértették a tanfolyam jelentőségét, az Ifjú egészségőr mozgalom fontosságát. A beszámolók után Magyar Sándor igazgató iáRnertette az ifjú egészségőrök munkáját, s a tanfolyamot végzett pajtásoknak eredményes munkát kívánt az elkövetkezendő évekre. Köszönetét mondott továbbá a tanfolyam tanárelnökének, Oltványi Józsefnének fáradságos munkájáért. Ezután a VIII-os vöröskereszteseket búcsúztatta, akik elhagyják az iskolát. Továbbra is eredményes, jó vöröskeresztes munkára kérte őket. Csizmazia Györgyi VIII/a o. tanuló. Elaludt a kormánykeréknél A Budapesti Ipari Vásárról tartott hazafelé CA 78-72 rendszámú gépkocsijával Krénusza Lajos, az fmsz kányái italboltjának vezetője. Hajnali 5 óra után ért Siófok elé. A hosszú úton elálmosodott, s a kocsit az árokba vezette. Az autó négy utasa közül három köny- nyű, egy személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A gépjárműben 10 ezer forint kár keletkezett. Esztergályos, épületlakatos és hegesztő szakmunkásokat felvesz a Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 30. sz. (3644) _____«