Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-11 / 189. szám

Csütörtök, 1Q60. augusztus 11 3 SOMOGYI NÉPLAP Felkeltette érdeklődésüket ELADÓ HÁZAK Nyitva áll az iroda nyugatra néző ajtaja. A lebukó nap utol­só sugarait küldi ide. Bent ket­ten tanakodnak. A főkönyvelő — tapasztalt számviteli szak­ember — váltig magyarázza: nem kell ennyi ló, kevesebb is megtenné a dolgot. Napi két­ezer forinttal rövidítik meg a szövetkezetét a fölösleges iga­vonók. Az elnök — javakor- béli gazdaember — ellen véti: dimbes-dombos a somogyacsai határ, nehezen boldogulnának traktorokkal. A világért sem állítanánk meg az eszmecserét, hadd ter­vezzenek, hadd latolgassák az Aranykalász gazdasági és gaz­dálkodási ügyeit. Már az első hallásra megérti az ember: nem a »lóval vagy traktorral-« nézet viaskodik itt egymással, hanem a tegnapból jött egyéni gazda keresgéli az utat, amin haladva a falu népe a fiatal szövetkezetei korszerű nagy­üzemi gazdasággá fejlesztheti. Végtére is kiderül: nem ha­ragszanak az acsai gazdák a traktorra, hiszen a tavaszon is hat-hét traktor segítette ki őket a bajból. Mert bajba ke­rültek, saját hanyagságuk miatt: az 1300 hold szántóból csak az kapott ekét az ősszel, amibe kalászos magja került. A gabona meg a pillangósok parcellái kivételével minden darab föld szárítatlanul ma­radt. S ha azt akarták — már­pedig akarták —, hogy kukori­ca is, krumpli is meg más ta­vaszi növény is hozzon ter­mést, akkor bizony meg kellett fogni márciusban az eke szarvát, és kellett munkát ad­ni a traktoroknak is. Mondom, úgy értem a beszél­getésből, hogy megjárta jól a traktor-eke a földet. S nem is emiatt, hanem más okból fo­lyik az egyébként mérsékelt hangú sttócsata. Megint Por- czió György elnök beszél: — A sok gép mellett is szükség volt a lovakra. Az ősszel megint, ha a mélyszántásra kerül a sor, minden pár lovat az eke elé kell akasztanunk. Ezt már nem állhatja szó nélkül kísérőm. Szerémyi János, a Somogy megyei Állami Gaz­daságok Igazgatóságának osz­tályvezetője. Üstökön is ra­gadja az utolsó mondatot: — Lóval akarnak mélyen szántani? Az csak mélynek ne­vezett szántás lesz. És éppen azért, mert dombos a határ, kell ide a gép. Nem is aikármi- lyen, hanem lánctalpas. Annak az ekéjét le lehet engedni 30— 35—40 cm-re. Az elnök óvatos kérdéssel tiltakozik: — Nem azt diktálja az agro­technika elmélete, hogy csak fokozatosan szabad mélyíteni a termőréteget? Közben a lócára telepedett Horváth Pál v. b.-elnök, meg a szövetkezet elnökhelyettese is. Feszült figyelemmel hall­gatják a váratlan és hívatlan vendég világos okfejtését. Mélyművelés, talajélet, szer- vesanyag-utánpótlás, nagy adagú műtrágyázás, táblás gazdálkodás, szakszerű vetés­forgó, vegyi anyagok alkalma­zása a mezőgazdaságban — csak úgy röpködnek a szakki­fejezések. És mert érdeklődő és viszonylag jól tájékozott a kisszámú' hallgatóság — köz­beszólásaik, kérdéseik tanúsít­ják: forgatták a szakmai fo­lyóiratokat, könyveket — a vendég mindjobban belemeleg­szik a kiselőadásba. (Szervezni is aligha lehetne ennél jobb szakmai társalgást.) S a dolgok rendje szerint oda lyukadunk ki, hogy csak így: tanulva és mások, az idősebb szövetkezetek meg az állami gazdaságok példáján, több mint évtizedes tapasztalatán okulva válhatnak mielőbb jól jövedelmező nagyüzemmé a nemrég alakított szövetkeze­tek. Humoros történetek is elő­kerülnek az állami gazdaságok hőskorából. Az alakuláskor nem lehetett annyi mezőgaz­dászt találni, amennyire szük­ség lett volna, kellett hát az iparból is toborozni irányítókat Egyik eligazításon az igazgató­ság vezető szakembere azt mondta neki: a gazdaságokban csupán azt kérdezzék, mennyi az istállóátlag. Ha ez hat liter­nél jobb, akkor ne szidjanak senkit, de ha kevesebb, akkor nyugodt lelkiismerettel meg­moshatják a helyi vezetők fe­jét. A fejési átlag egyetlen számadata ugyanis hű képet ad az egész gazdálkodás me­netéről; a növénytermelés és állattenyésztés és sok más té­nyező együttes hatásáról. Az acsaiak tapasztalatból tudják, hiszen ismerik a kör­nyék állami gazdaságait, hogy kialakult már a szakemberek gárdája, s a megfelelő szakmai irányításnak is nagy része van az egyre javuló eredmények­ben. Az iroda mindjobban bené­pesedik. Sorban jönnek a bri- gádvezetők. Bizonyára esti el­igazításra készültek. Be nem sürgetik a beszélgetés befeje­zését, sőt újabb és újabb kér­désekre kémek választ. Megfigyeltem, mielőtt be­léptem volna az irodába, a "falutól nyugatra vöröshere zöl­déi It — nagy táblában. Az el­nöktől tudom, 67 holdas rés2 ez a Hosszú-dűlőben. A határ másik felében 103 holdas ta­karnia,nytáblát alakítottak ki. Sok jószágot akarnak tenyész­teni. A gazdák csupán 9 tehe­net hoztak be a szövetkezetbe, í>e ma már 104 szarvasmarhát tart az Aranykalász. Építkez­nek is. A ráksi elnök javasla­tára nem milliós, hanem fillé­res beruházással hoznak tető alá egy 50 férőhelyes növen- dékmarha-istállót. Sertésfiazta. tójuk, hizlaldájuk elkészült. Az iregszemcsei kísérleti intézet megküldte a talajtérképet, hogy tudhassák, mi érték van az acsai földben, amit közös erő­vel és csakis így aknázhatnak ki. Nem szállt el hát nyomta­lanul ez a tavasz meg a fél nyár Somogyacsa fölött. For­málódik a közös gazdaság, s ennek meggyorsítását próbálta elősegíteni Szenényi elvtárs látogatása. Ígérték is neki bú­csúzóul: elmennek körülnézni valamelyik állami gazdaságba, vagy me,ghívják a tengődi gazdaság vezetőit, adjanak ta­nácsot nekik, a kezdőknek. Hogy valóra válik ez az acsai szándék, azt bizonyosra vehet­jük. Hiszen az este tízig nyúló beszélgetés felkeltette az Aranykalász vezetőinek ér­deklődését az' idősebb, a ta­pasztaltabb testvér munkája iránt. Virágzik Igen, a rózsa és még sok más virág. Gyönyörű a Színház park virágkultúrája. Gondos kezek ápol­ják a virágokat itt éppúgy, mint a Szabadság parkban vagy az utak mentén. Nem csoda hát, ha az idegeneket egy csapásra meghó­dítja Kaposvár. Nemrégen Gyula város tanácsának elnöke fejezte ki elismerését városunk tanácselnö­kéhez küldött levelében. »Megál­lapítottam — olvassuk a levélben —, hogy a kaposváriak nagyon sze­Könnyű dolga van manap­ság annak, aki házat akar ven­ni. Megy az utcán, nézi az ab­lakokat, és ahol táblát lát, oda bekopog. S hogy milyen sok tábla van kitéve, arról könnyű meggyőződni pár órás szemlé­lődéssel. A táblákat és a házakat né­zegetve az az ötletünk támadt, hogy egypár napig legyünk mi is vásárlók. Nem púposodott ugyan tarsolyunk degeszre tömve a pénztől, alkudozási te­hetségünk is elenyésző volt,' de azért útnak indultunk. * KANIZSAI UTCA * 21 • • Ennek a háznak egyik abla­kában is ott díszelgett egy naptól sárgult tábla, rajta ez a szöveg: »Ezen ház eladó.« Kopogtatásunkra tisztes korú néni tipegett kifelé botjára tá­maszkodva, és csak akkor en­gedett be bennünket, amikor úgy találta, hogy komoly szán­dékú emberek vagyunk. Tört magyarsággal dicsérte a há­zat, miközben körülvezetett a rózsa rethetüc városukat, és dicséretes munkát fejt ki a park gondozását végző vállalat. Nagyon sok sikert kívánok további városszépítő mun­kájukhoz« — írja Enyedi G. Sán­dor tanácselnök. A városi tanács sokat áldoz a parkokra, fákra. Sokat fáradnak gondozásukkal a kertészeti vállalat dolgozói. Ne­künk, akik élvezői vagyunk a sok szépnek, egyetlen feladatunk van, hogy vigyázzunk rá. bennünket minden helyiségben. Az egyik szoba faláról szúrós tekintetű csendőrtiszt képe nézte méltóságteljesen alkudo­zásunkat. A szobában elhelye­zett különböző háborús emlé­kek, a kicifrázott ágyútölténv- hüvelyek, a gránátok és srap­nellek szinte megfélemlítettek bennünket. Az alkudozás köz­ben megtudtuk, hogy csak azért akarja eladni a néni a kétszobás összkomfortos, lak­ható szuteréinos házat, mert fia részeges, és már kibírhatatlan mellette az élete. Az egyezke­désben 120 ezer forintnál meg­álltunk, és abban állapodtunk meg, ha nem találunk megfe­lelőbbet, akkor visszatérünk. Az e ház szomszédságában levő trafik elárusítója bőven ellátott bennünket beköltözhe­tően eladó házak címével. Az elsőnél, a Petőfi utca 59. alatt csalódtunk, mert ahogy a ház egyik lakója mondta, már há­romszázan jártak itt, és régen eladták a háromszobás össz­komfortos házat. A másik címnél, a * MÁJUS 1. UTCA * 60 • • alatt egy hat. év körüli kisfiú nyitott ajtót, de rövidesen elő­került a háztulajdonosnő is. Mindent megmutatott a szo­báktól a padlásig és pincéig. — Egy lakó ugyan van a ház­ban, de az csak egy szobát foglal el. A másik három szo­bába és a többi helyiségbe a vásárlás után azonnal be lehet költözni — nyugtatott meg. Látva töprengésünket, gyor­san hozzátette, hogy a lakó egyáltalán ne okozzon gondot, mert ha megegyezünk, közö­sen adunk neki 12 ezer forin­tot, és biztosan ki fog költöz­ni. A ház ára tehát lakóval együtt 200 ezer, lakó nélkül 206 ezer forint lett volna. Ter­mészetesen azonnal készpénz­ben fizetve. Elnéztünk a kapott címek alapján a Mikszáth utca 6. számú házba is. A háztulajdo­nos néni 140 ezer forintért akarja eladni. S mihelyt elad­ja, azonnal elfoglalható, mert ő a fiához költözik. A Katona József utca 31. szá­mú házra majd egy óra hosz- szat alkudoztunk eredményte­lenül. Pedig a nénike sűrűn hangoztatta, hogy ők el akar­nak költözni a szőlőhegyre. Sokalltuk egy kicsit a 160 ezer forintot, és nem hatottak ránk Vasad néni összehasonlítási számításai sem. Érvként ugyanis azt is megemlítette, hogy a Rippl-Rónai utcában 50 Kutas József — Igen ::: holnap reggel.-.: a hétórás autóbusszal..; És másnap reggel valóban beutazott Dublac Limoges-ba. A prefektúrán megmutatta a levelet és nyomban felvezették a prefektushoz. Azokon a hi­deg, félelmetes folyosókon kel­lett átmennie, amelyeken egy évvel ezelőtt, amikor még a »Reich« hadosztály parancs­noksága tanyázott itt. A prefektus nem volt egye­dül, két elegáns úr ült a szo­bában, kényelmesen elterpesz­Mején? — kérdezte a prefek­tus, és igyekezett olyan rész­vevőén tekinteni Dublacra, amennyire csak tudott. Dublacnak összeszorult a tor­ka, nem jött ki hang belőle, csak némán bólintott, de lehet, hogy ezt is csak a prefektus látta így. — Kérem, én megértem az ön elfogódottságát. Tudjuk, hogy mennyire lesújtotta ez a kivette Dublac kezéből a kala­pot, felakasztotta • a fogasra, borzalmas esemény. Tudjuk, széket kanyarított az íróasztal hogy azóta visszavonultan él elé, és széles mozdulattal hely- bánatával.:. Higgye el, meg- lyel kínálta: — Foglaljon he- értjük, Dublac úr. Megértjük, lyet Dublac úr.;, parancsol- hogy a közélettől is visszavo- jon. nult, s most mégis az a kéré­DublacnaJk ismerős volt ez a síink önhöz, hogy térjen vissza mozdulat, szörnyű emlékeket a közéletbe.:: A hazának riasztott fel benne. Most már szüksége van az olyan férfiak­biztosra vette, hogy leleplezték, ra, mint ön, Dublac úr! — har­»Mos jön a számonkérés az sogta a prefektus, akit elraga­árulásért...« — gondolta, és dott a szónoki hév, és észre engedelmesen leült. Fejét le- sem vette, hogy Dublac milyen hajtotta, várta a kérdéseket és reszketve ül előtte, s egyetlen kedve a bőrfotelekben, előttük az ítéletet. szót sem ért az egész szónök­a kis kerek asztalon,konyakos A prefektus elfoglalta he- latból, hanem várja, hogy mi­üveg, poharak, cigarettás dobo- lyét az íróasztalnál, a bőrfote- kor csapnák rá a nyájas szavak —Jii.iín:----i—r.-í-An a, lekben ülő urak felé mutatott, mögül a szorongató kérdések, n eveket mormogott, amire az mikor hurkolódik a nyaka kö- urak felemelkedve helyükről, ré a szép mondatokból az ítélet felkavartam az emlékeit Talá* egy pohár konyakot...: ha szabad szolgálnom;.. — s; már ugrott is az asztalhoz,: betöltötte az italt, és odanyúj-; tóttá Dublacnak, aki reszkető: ujjakkal fogba meg a poharat.^ Az asztalnál ülő urak is fel« emelték poharukat: — Egészségére, Dublac úr; — mondta nyájasan az egyik. Dublac gépies mozdulattal felhajtotta a konyakot. — Nos, Dublac úr, tehát szá­míthatunk önre? — kérdezte; a prefektus. — Nem tudom, kérem: Nem vagyok én megfelelő em-^j ezer forintért adtak el egy akkora házhelyet, mint az ő kertjük. Hát akkor ez a ko­moly ház háromszor akkora te­lekkel nem éri meg a 160-at? Itt meglepetés ért bennün­ket. Vajon miért akarják el­adni ezt az állami házat Ba­lázséit? No, nem, itt tévedésről van szó. Nem ezt a házat, nem is az ebben a házban lévő há­iNem vagyon en megieaeio em-J romszobás összkomfortos laká- ber .;. Nem vagyok olyan lej-^f „kúriák eladni, hanem kiállapotban .;: — dadogta. zok. A délelőtti nap besütött a szobába, és megvilágította a kékes cigarettafüst-felhőket. Dublac, kalapját a kezében szorongatva megállt az ajtó­ban, alig lehetett hallani a hangját, amikor köszönt. A prefektus nyájas mosollyal kö­zeledett hozzá, megrázta a ke­zét. — Hozta isten, Dublac úr, örülünk, hogy eljött.;: — mondta, és még szélesebben mosolygott, de Dublac e mo­soly mögül valami hideg gúnyt kis, szertartásos mozdulattal meghajoltak Dublac felé, aki maga is felemelkedett és mé­lyen meghajolt. — Na, és most beszélgessünk egy kicsit, Dublac úr:;: — mondta a prefektus, de már nem mosolygott, sőt, az arca komor, gyászos kifejezést öl­tött; — önnek ugyebár a fiát megölték a nácik, egy évvel ez­kötele. A prefektus minderről sem­De a prefektus nem az az: ember volt, akinek nemet le-i hetett mondani, különösen, ha: olyan magas helyről jött a; megbízatás, mint most is, ami-: kor arról volt szó, hogy az; Oradour-sur-Glane-i gyászün. népségre megbízható szónokát: kell találni a környék lakói; közül, ha a föld alól keríti is; elő. Amikor két héttel ezelőtt je-; lentette Párizsnak, hogy az; Haute-Vienne népe június 10­mit sem tudott, már vagy egy én Oradour-sur-Glane-ban jó negyedórája színezte a Dub_ gyászünnepséget készül tartani,: lacra váró megtisztelő felada- risszedueták , felüket tot, amikor feltűnt neki, hogy 32 összedugtak a fejukeí Dublac még egy szót sem szólt, ós végül úgy döntöttek, hogy, sukat akarják eladni, hanem egészen mást. Balázs bácsi az előzetes alkudozások után ^készségesen felvilágosított bennünket. A Kossuth Lajos utca 41. sz. alatti házuk egyik önálló részét már eladták be­költözhetően, most a másik részt árusítják 160 ezer forin­tért. A szép fekvésű házat lát­va önkéntelenül is azt kérdez­tük: Hát maguk miért nem költöznek ide? — Azért, mert a fiam ideig­lenesen itt lakik. — És a fia hova megy, ha ■megvesszük a házat? — Hozzánk, kérem, hozzánk. látott felcsillanni. A prefektus előtt, az oradouri események csak elrévedve bámul maga elé. — Nem jól érzi magát, Dub­lac úr? — kérdezte, és gyengé­den Dublac vállára tette a kezét, = Bocsásson meg, ha Hiszen bőven elférnek nálunk »nemzeti gyásznapot« kell ren"5 (mármint az állami házban), dezni Oradour romjai közt, hi_5 A házban valóban az ideig- vatalos szónokokkal és koszo-Jf6116® ottlakás nyomait láttuk, ... , 5!Rozoga székek, két heverő, egy ruKKai. «asztal, semmi más. Ez a két — Folytatjuk — íszoba bútorzata. A szomszédos (harmadik) szobába nyíló aj­tót is ki akartuk nyitni, de a házigazda megelőzött bennün­ket. — Itt még sajnos laknak. De szívesen elköltöznek innen, mert egy szobában kénytele­nek lakni szegények. Ha meg­csináljuk a boltot, azonnal el­költöznek innen. — Látva ér­deklődésünket, tüzetesebben megmagyarázott mindent. — Mindössze tízezer forintba ke­rül az egész. Ötöt maguk, ötöt pedig mi fizetnénk. Sípos Sán- dorné, a Noszlopi Gáspár utca 12. sz. alatt szívesen átadja tíz­ezerért kétszobás összkomfor­tos lakását, ök pedig — muta­tott a zárt ajtó mögött lakó »szegényekre« — örömmel el­fogadnák azt a tótszobás la­kást. Miután megnéztünk még jó néhány »beköltözhetően« el­adó házat, felkerestük Székely Ferenc nyugdíjast, a lakás­ügyek koronázatlan ügyintéző­jét is. Eleinte gyanakodva fo­gadott bennünket, de amikor elmondtuk, hogy milyen házat akarunk venni, felcsillant a szeme. — Uraim, olyan háza­kat mutatok önöknek, melyek biztosan megnyerik tetszésü­ket. A kisujjamból háromszor annyit kirázok, mint az IKV. Amikor elindultunk, hogy megnézzük a házakat, hűséges élettársa utánaszólt: — Aztán vigyázz ám magadra, nehogy bajod legyen! — Az öregúr le- gényesen válaszolt: — Adtam el én már lakást rendőrnek; nyomozónak is, de sohasem lett bajom. Igaz, hogy sokan le akartak buktatni, de senkinek sem sikerült. Vezetőnk a Hársfa utcában egymás után mutogatta az ő révén eladott házakat. Először a Virág utca 67. sz. új ház előtt álltunk meg. Egy idős házas­pár OTP-kölcsönnel építette. Még be sincs fejezve, de máris el akarják adni. 150 ezerért árulják. Ha sikerül eladniuk; a városban lakó gyermekükhöz költöznek. 'BELOIANNISZ UTCA * 49 Ezt a házat már útközben szinte rajongásig dicsérte lel­kes vezetőnk. Amikor meglát­tuk a házat, magunk is cso­dálkoztunk. Először a lakáson, aztán a 240 ezer forintos áron. A tulajdonos; egy fiatalosan öltözött, kedves mosolyú; középkorú asszonyka elmond­ta bűbájosán mosolyogva, hogy csak azért adják el a házat; mert férje, aki a múltban üz­lettulajdonos volt, »nem jól fekszik« ebben a rendszerben. Nem kap Kaposvárott állást, Fonyódon kell szegénynek a földművesszövetkezetet vezet­nie. Utolsó állomásunk az Ezre­dén utca 19. számú ház volt. Hatalmas épület sok-sok szo­bával és 280 ezer forintos ár­ral. Egy kissé belefáradva a sok sétálgátásba, itt megálla­podtunk. Üzletkötésre csak másnap kerülhetett volna sor; mert a házigazda nem tartóz­kodott otthon. Elbúcsúztunk Székely Ferenctől azzal, hogy másnap találkozunk, és meg­csináljuk a boltot. Megkérdez­tük tőle, mivel tartozunk majd. ö szerényen meghajtot­ta magát, és azt válaszolta: — Csupán annyival, uraim; amennyit adnak. * * * Csak pár napig jártuk a vá­rost, és mégis sok érdekeset láttunk. Házat ugyan nem vettünk, de leszűrtünk néhány tanulságot. Többnyire nem törvényellenes dologról van itt szó. »Csupán.« arról, hogy va­laki állami házban lakik, és beköltözhetően árusítja saját házát. Arról, hogy néhányan csak azért veszik igénybe az OTP segítségét a házépítéshez, hogy nyerészkedjenek, nem tö- törödve azzal, hogy egy másik családot megfosztanak a fé­szekrakás lehetőségeitől. Arról, hogy ezek az emberek ma is a tegnapban próbálnak élni. Pety Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom