Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-12 / 215. szám
KOyv>. fypQ'Q'J % '■ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS LAPJA XV, évfolyam, 215. szám, ÁRA 50 FILLÉR Péntek, 1958. szeptember 12. Mai számunk tartalmából A valóság talaján kell állnunk OTTHONUNK TlZ ÉVE IGAZGATÓ A MEZŐGAZDASÁG SEREGSZEMLÉJE Ma nyitja meg kapuit az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár. Nagyobb, impozánsabb, látnivalókban, eredményekben sokkal többet nyújtó minden eddiginél a magyar mezőgazdaság 62. seregszemléje* Mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetének tükre, összefoglalója, a ma bemutatója ez a kiállítás. Sőt több is ennél: megmutatja a jövőt, a holnap lehetőségeit is: Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek sikereit szemléltetve. Az ország növénytermesztési, állattenyésztési tájegységeiről ezer, tízezer bizonyíték került ide. Alkotni, teremteni tudó népünk 'kezemunkáját, szellemének erőfeszítéseit láthatja a kiállítás kapuján belépő magyar és idegen látogató. Készült erre a seregszemlére az egész ország. Termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink, egyéni parasztjaink és minden érdekelt szerv, vállalat a legjobbat, a legszebbet küldte Pestre. Az itt bemutatott tenyészállatok, terméseredményeinkről tanúskodó gabonafélék és fajták csak öregbítik a mezőgazdaságunk hírnevét. Hogyan értük el ezeket az eredményeket; mit jelent a tudományos módszerek alkalmazása; hogyan könnyíti meg a gép az ember munkáját? — ezekről is meggyőződhet az érdeklődő, s olyan tapasztalatokat gyűjthet, melyek gyümölcsöz- tetése újabb eredmények forrása lehet. A 62. mezőgazdasági kiállítás nemcsak hazai jelentőségű. Nemcsak egy nemzet termékeit, termelőeszközeit mutatják itt be. A népi demokratikus országok és a kapitalista országok közül is sokan képviseltetik magukat. A külföldről befutó vagonok sok-sok mezőgazdasági gépújdonságot hoztak. A Szovjetunió a többi között nagy traktorokat és különféle magvető gépeket mutat be Az NDK-ból érkezett burgonya vetőgép iránt bizonyára nagy lesz az érdeklődés. Műtrágyaszórás, árkolás, burgonyavetés, bokortakarás — ezt a sokféle munkát egyetlen gép is képes elvégezni. A csehszlovákok mintegy hatvan mezőgazdasági gépet sorakoztatnak fel. Természetesen a Tátra és Skoda autógyár legújabb gépkocsijait is bemutatják. A lengyel pavilonban különösen a széna-, szalmaszállító tarthat számot nagy érdeklődésre. Ez a gép a kazalrakásban jelent nagy segítséget. A kapitalista országok kiállítási területén is sok-sok gépújdonsággal találkozik a látogató. A híres angol Massey Fergusson cég jó pár traktort és mezőgazdasági gépet küldött. Van közöttük fél lánctalpas traktor is, melynek érdekessége, hogy a vas kapaszkodókat tömör gumiszalag fogja össze, és ha nincs szükség, a lánctalpra, csavar segítségével könnyen leszerelhető. Sok máson kívül az angolok küldtek egy, a hegyvidéken is használható szőlőművelő traktort. ■ Nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkezni. A Szabó-féle traktort például 26 államban szabadalmazták. Ezt a géptípust már megcsodálták Lipcsében a mező- gazdasági kiállítás magyar csarnoka előtt... Somogy is hallat magáról a kiállításon. Szép állatokat, ..kiváló termést hozó növényeket tárunk az ország szemécyS elé. Annyi bizonyos, hogy nem távozik üres marokkal a látogató. A Kiállítási Főbizottság előadással, szakfilmmel dokumentált tapasztalatcsere-értekezletet is rendez. Nemcsak eredményeink ismertetését célozzák ezek az előadások, útmutatóul, útravalóul is szolgálnak. Hogyan cselekedjünk, mit keU tenni a jövőben a mezőgazdaság szocialista előrehaladásáért. íme az értekezlet témájából néhány: a takarmánytermesztés helyes megszervezése; baromfitenyésztésünk helyzete; a méhészet időszerű kérdései; a szarvasmarhatenyésztés gépesítése; helyes talajerőgazdálkodás. Ez a kiállítás is — mint minden ilyen — nemzetközi jelentőségű. Tanulnák egymástól a különböző országok szakemberei, közelebb kerülnek egymáshoz az emberek, erősödik a nemzetek barátsága. A kiállítás példa arra; igenis lehetséges a különböző társadalmi rendszerben élők összefogása, ha az emberek is valóban akarják ezt. Nem egymás, hanem a természet erői ellen kell hadakozni ésszel, kézzel egyaránt. Nem katonai, hanem gazdasági seregszemlékre van szükség. Több és egyre több ilyenre, mint a pesti. Üzemeltetés előtt a Cukorgyár Nagygyűlés lesz Kötésén 14-én, vasárnap Néhány hét múlva, október 1-én megindul a cukorgyári kampány, felzúgnak a gépek és elkezdődik az új termés feldolgozása. Az. üzemeltetésihez szükséges felkészülés már a befejezéshez közeledik. A szakemberek már hetekkel előre a minőségi vizsgálatra fektették a súlyt, hiszen nem elég, ha a gyár rendben van, a termelésnek alkalmazkodnia kell a cukorrépa szerkezetéhez, cukortartalmához. A vizsgálatok eredményeit a legmesszebbmenőkig figyelembe veszik a felkészüléskor. Érdekes és fontos megfigyelés alapjául szolgál a cukorrépa levélzetének állapota és súlya, amelyből kimutatható, hogy a növény fejlődik-e tovább. A gyár a várható befutáshoz mérten szerzi be a szükséges nyersanyagot, fűtőanyagot. A cukorrépatermés jó közepesnek mondható. A környező négy megyében mennyiségileg — az eddigi tapasztalattól eltérően — még jobb is, mint az Alföldön. Minőségben gyengébb ugyan, cukortartalma kevesebb, s a szakemberekre, kutatókra hárul a feladat, hogy ennek okait megkeressék, és olyan termelési eljárásokat dolgozzanak ,ki, melyek feljavítják a minőséget. Tény, hogy az adott területen is az agrotechnikai vívmányok felhasználásával sokkal különb terméseredményeket lehet elérni. A most meginduló üzemeltetés során a Cukorgyár nagyjából a tavalyi mennyiséget dolgozza fel (17—18 ezer vagon cukorrépát), de a lelkes és fiatal műszaki gárda célkitűzése, hogy sokkal rövidebb idő alatt végzik el ugyanazit a munkát. A gyár előkészítése, az új és korszerűsített régi gépek beállítása már ennek jegyé-! ben folyt, mégpedig úgy, hogy ebben az évben már eleve elkerülhetők legyenek a tavalyi hibák, üzemzavarok. Az üzemeltetéshez szükséges munkaerő a gyár rendelkezésére áll: a betanított szakmunkások jó része visz- szatér. Természetes dolog, hogy az üzem bizonyos válogatásit végez a jelentkezők között, mivel érdeke, hogy hozzáértő időszaki munkások vegyenek részt a termelésben. Az üzemidő alatt 1600 dolgozó végez munkát a gyár területén, s közel 1200-at foglalkoztatnak a répaátvevő helyeken. Az USA és Aoglía hajlandó tárgyalásokat kezdeni a Szovjetunióval az atomkísérletek beszüntetéséről London (AP). Az t Egyesült Államok és Nagy-Britannia csütörtökön közzé tette azt az elhatározását, amelynek értelmében hozzájárul ahhoz, hogy a három nagyhatalom vezetői Genf ben találkozzanak a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek felfüggesztésének megvitatására. A szerdán átadott amerikai jegyzék szövege csaknem teljesen azonos annak a jegyzéknek a szövegével, amelyet Nagy-Britannia szintén szerdán nyújtott át a szovjet kormánynak. Az amerikai jegyzék azonban elutasítja a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy a tárgyalások idejét eleve két- három hétre korlátozza. Ham mar ohjöhl libanoni tárgyalásai Beirat (Reuter). Hammarskjöld, a libanoni tanácskozásai után látogatást tett Cha- moun elnöknél, majd Sehab megválasztott elnöknél. Az ENSZ főtitkára előreláthatólag pénteken utazik el Libanonból, és szeptember 25—30 között terjeszti az ENSZ közgyűlése elé közép-keleti küldetéséről szóló jelentését. Chamoun, Libanon távozó köztársasági elnöke szerdán este csaknem másfélórás megbeszélést folytatott -Hammarskjöld főtitkárral, Miért mond rádiébeszédetEisenhower? Washington (MTI); James Hagerty, Eisenhower sajtófőnöke újságírókkal közölte, hogy az elnök magyar idő szerint pénteken reggel három órakor »nagy« rádió- és televíziós beszédet mond. Az elVasárnap nyílik a ktsz-ek kiállítása A Béke Szálló nagytermében vasárnap délelőtt 10 órakor megnyíló kisipari termelő^ szövetkezeti kiállításon a látogatók megtekinthetik mindazt a terméket, gyártmányt, amelyet a megye kisipari szövetkezetei készítenek. Az Asztalosipari Ktsz készítményei között ott lesz a Szovjetunió részére gyártott hajóbútor-be- rendezés is. Kiállításra kerülnek a Bőripari Ktsz export labdái, a Vasipari Ktsz exportra gyártott vasúti étkezőkocsi-tűzhelye, több szövetkezet férfi és női finom fehérnemű, férfi és női felsőruházati cikke, a bőripari ktsz-ek mérték és konfekcionált cipőtípusa. Részt vesz a kiállításon a szövetkezeti szolgál- j tató részleg is, és a tájékozta- tás szerint a fényképészek ott, helyben kielégítik az igényeket. Ugyancsak a kiállítá- I son adnak kozmetikai tanácsokat is. A kiállítás tárgyai nem külön erre az alkalomra készültek. A mindennapi termékekből hozzák fel az anyagot. A kiállításnak tehát az az előnye, hogy nem szakad el a valóságtól. , Azok a termékek, cikkek, amelyeket a kiállításon látunk, ugyanqlyan minőségben bármelyik kisipari szövetkezetben megvásárolhatók, illetve megrendelhetők Az egy hétig tartó kiállítás, a nagyteremben elhelyezett tablók és grafikonok szemléltetően mutatják majd be a megye kisipari szövetkezeteinek fejlődését nők beszédében »az amerikai népek és a szabad világ fokozottabb támogatását« kéri távol-keleti politikájához. Amerikai körök szerint Dulles külügyminiszter vette rá Eisenhowert arra, hogy személyes tekintélyét is vesse latba a kormány mellett. Az amerikai külügyminiszter távol-keleti politikáját érő bírálatok Dulles keddi sajtó- értekezletén jutottak forr- pontig. Még veterán diplomáciai újságírók sem igen emlékeznek rá,- hogy valaha is ilyen éles kérdések zápora zúdult volna a külügyminiszterre.. A külügyminiszter a sajtóértekezleten egyre inkább védelemre szorult. Az AP megjegyzi: a külügyminisztérium több vezetője intette Dullest, ’ hogy az amerikai távol-keleti politikához a közvélemény »nagyobb támogatásált« kell biztosítania; Ezért Dulles meggyőzte Eisenhowert, hogy vállalja ezt. a feladatot. Csökkent a járványos megbetegedések száma megyénkben A Magyar Szocialista Iunkáspárt kötéséi szervezete, községi tanács, a Hazafias lépfront és a földművesszö- etkezet rendezésében e hó 4-én, vasárnap délelőtt fél 11 rai kezdettel nagygyűlés lesz lötcsén, a sportpályán. A nagygyűlés szónoka Dóén Imre országgyűlési kép- iselő. Igen nagy az érdeklő- és a nagygyűlés iránt a Köt- séhez közel eső községekben >. Mintegy 1500—2000 embert várnak ide a vendéglátó falu Vezetői Nagycsepelyről, Szó- iádról, B-szemesről, B-szár- szóról, Somogymeggyesről, Karódról és Kőröshegy környékéről. A földművesszövetkezet ez alkalomból árubemutatót és vásárt is rendez, gondoskodik a nagygyűlés részvevőinek ellátásáról. Ételben és italban nem lesz hiány. Szépnek ígérkezik a mezőgazdasági kisgépkiállítás is. Újféle gyermehruliákat készít a Ruhaüzem Városunk egyik legszebben ijlődő gyára a Ruhaüzem, ely évről évre nagyobb ter- lelési feladatokkal birkózik teg. Az idei esztendő har- ladik negyedében 15 féle yermekruha-modell gyártását ezdte meg a kereskedelem legren^elésére. Az elkészítés- i kerülő sok csinos fazon közül kiemelkedik a bélelt ballon sportszabású gyermeköltözet, ízléses díszítéssel, hímzésekkel. Ebben a negyedévben 40 ezer gyermekraha gyártására kerül sor az üzemben, több mint 20 anyagféleségből és 15 különböző, a gyermekruhákhoz leginkább megfelelő színben. , A Somogy megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás vezetőjéhez, dr. Tóth Sándorhoz fordultunk, hogy tájékoztassa olvasóinkat a megye járványügyi helyzetéről, a jelenlegi tapasztalatokról, s arról, hogy a jövőben mire ügyeljen a lakosság. — Milyen járványos megbetegedések fordultak elő az idén? — Kora tavasszal influenza- ijárvány vonult végig a megyében, de szerencsére szövődménytől mentesen zajlott le, s így össze sem hasonlítható a múlt év utolsó negyedében átvonult ázsiai influenzával. Ez év második negyedében fellépett az úgynevezett coxsakie (vírus okozta megbetegedések) járvány. Számításunk szerint mintegy 8—10 ezer ember esett át rajta, s ez a táppénzes betegállomány alakulásában is kifejezésre jutott. Halálozás nem esett, noha a járványnak szövődményei is támadtak. Különösen tüszős mandulagyulladásit, mellhártya- és szívizomgyulladást okozott. — Tapasztalható-e javulás az előző évhez viszonyítva? — A megye járványügyi i helyzete most megnyugtató, s | az előző évihez képest szám- ! szerűen is előnyösen alakul. örvendetes a javulás a polyo- I mielitis (járványos gyermek- 1 bénulás) terén. Tavaly 30 gyermek szenvedett ebben a beteg- 1 ségben, ebben az évben még egyetlen ilyen megbetegedés sem történt. Hasonlóan jó az országos tapasztalat is. Persze, ez a súlyos járvány nem önmagától szűnt meg. Kormányzatunk sokat áldozott e betegség felszámolására. Ezzel és az orvosok megfeszített munkájával, a Salk-vakcina oltásokkal megállították és megszüntették megyénkben is ezt az ijesztő, járványos kórt. — Lényegesen jobban alakult a múlt évihez viszonyítva a hepatitis epidemica (járványos májgyulladás). 20—25 százalékkal kevesebb a megbetegedések száma a tavalyinál. A javulás oka a betegek környezetében élők gammaglobulinnal (vérkészítménnyel) való gondos védőoltása. — A nj^ári hónapokban az enterális megbetegedések terén (tífusz, paratífusz, dizentéria) további javulás állott be az idei nagy meleg ellenére is. Lassú, de állandó csökkenést mutat a pertussis (szamárköhögés), viszont még tartja magát a skarlát. A szamárköhö- géses megbetegedések száma védőoltások alkalmazása eredményeképpen csökkent. A skarlát ellen úgy lehetne eredményesen védekezni, ha a kórház fertőző osztályának egy részét bokszosítanák, a fertőző betegeket elkülönítenék egymástól. A Somogymeggyesi Községi Tanács 28 000 forint költséggel állította helyre ezt az épületet, melyben orvosi rendelő, betegváró és a pártszervezet kapott helyet. •— A ritkább, de annál veszélyesebb fertőző ■ megbetegedések, mint a trichinozis (bélféreg) és a kiütéses tífusz megyénkben eddig még nem fordult elő. — Ősszel, télen milyen járványos megbetegedések várhatók, s hogyan előzhetők meg? — A hűvösebb, nyirkosabb őszi időjárás megérkezésével •számolni kell az influenzás, hurutos megbetegedések számának emelkedésével. Rendszeres testedzéssel, megfelelő ruházkodással, a hurutos betegek kerülésével, valamint megfelelő, vitamindús táplálkozással a megbetegedést sikerül megelőzni. Fogyasszunk ez időszakban sok gyümölcsöt, paradicsomot, paprikát, káposztát. — Számítani kell arra is, hogy a skarlátos megbetegedések száma, ha nem is lényegesen, de emelkedni fog. — Az őszi időszakban több védőoltásra kerül sor. Az első osztályosok diperté oltást, a második osztályosok pedig tetanusz elleni oltást kapnak; Fogadja ezt megértéssel mindenki, és segítsen az orvosoknak, a tanácsi szerveknek, hogy az oltást zavartalanul elvégezhessék. Csak akkor várhatunk további javulást, ha a lakosság megértéssel fogadja és támogatja kormányunk intézkedéseit, melyeket az egészségügyi kultúra emelésére, a lakosság egészségének megóvása céljából hoz. Sz. L.