Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-01 / 180. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Péntek, 1958. augusztus 1. A% ipar fejlesztésének szerepe a mezőgazdaság szocialista átalakításában A szocialista rendszer célja, hogy megszüntesse a kizsákmányolást, s á legfejlettebb technika alapján állandóan tökéletesítse, fokozza a termelést, ezzel az egész tár- ( sadalom növekvő anyagi és kulturális igényeit a lehető legjobban kielégítse. A technikát, a gépeket, az új, fejlettebb termelési módszereket természetesen a mezőgazdaságban is alkalmazni kell. A mezőgazdaság állítja elő az élelmiszereket, az ipar sok ágában felhasználásra kerülő nyersanyagokat. Az ország lakosságának és külkereskedelmünknek mind több mezőgazdasági termékre van szüksége. A termelés fokozása, a gépek, a fejlettebb termelési módszerek szélesebb körű alkalmazása kizárólag a nagyüzemekben lehetséges, ami a mezőgazdaságra éppúgy érvényes, mint az iparra. A szocializmus felépítéséhez nemcsak az ipar, hanem a mező- gazdaság szocialista átszervezése is szükséges. Ez azt jelenti, hogy dolgozó parasztságunk a parcellagazdálkodás helyett az önkéntes társulás útján létrejövő, korszerű gépekkel felszerelt mezőgazda- sági nagyüzemekben, termelő- szövetkezetekben egyesül. Csak így biztosítható a parasztság életkörülményeinek megjavítása, anyagi és kulturális felemelkedése. Ezt a célkitűzést támasztja alá az 1958—60. évi 3 éves népgazdaságfejlesztési terv irányelveiről szóló törvény, amely leszögezi, hogy »-a mező- gazdaság szocialista átalakításának fő útja a mezőgazdasági termelőszövetkezet. Ezért az állami támogatást elsősorban ezek számára kell biztosítani. Emellett szükséges az egyszerűbb szövetkezeti formák eddiginél hathatósabb felkarolása és támogatása, biztosítva ezekben a szocialista alapelvek betartását. A mezőgazdaság fejlesztéséhez, szocialista átalakításához szükséges korszerű gépeket, felszerelést, épületet, műtrágyát, növényvédőszert stb. az ipar állítja elő. 3 éves tervünk az anyagi lehetőségekhez képest erről is gondoskodik, amikor előírja, hogy a mezőgazdaságban «... a meglévő géppark kiegészítését és korszerűsítését kell végrehajtani. A traktorállományon belül az univerzális gépek arányát a tervidőszak alatt 40 százalék fölé kell emelni. Három év alatt mintegy nyolcezer traktorekét, kétezer traktoros vetőgépet, nyolcszáz silókombájnt és mintegy nyolcezer pótkocsi beszerzését kell biztosítani a mezőgazdaság részére. Elegendő számban kell a mezőgazdaság rendelkezésére bocsátani korszerű apró- magcséplő és tisztító berendezéseket. A gyümölcs- és szőlő- termelés, valamint a kertészet gépesítése terén — főként a nagyüzemi talajművelés és növényvédelem gépesítésében kell előrehaladást elérni. Ennek érdekében kerti traktorokat, hozzátartozó munkagépeket, permetező, porozó, csomagoló és osztályzó gépeket kell a mezőgazdaság részére megfelelő mennyiségben biztosítani. Az állattenyésztésben különösen a takarmányszállítást, előkészítést, itatást, valamint a fejést kell szocialista nagyüzemekben gépesíteni«. (22. §) Hogyan biztosíthatjuk a 3 éves terv által a mezőgazdaság fejlesztésére, gépesítésére vonatkozó feladatok végrehajtását, a feladatok anyagi alapját? A válasz kézenfekvő: Az itt felsorolt gépek, felszerelések stb. az ipar termékei. Csak akkor tudjuk mindezeket előállítani és a mezőgazdaság rendelkezésére bocsátani, ha iparunkat — és elsősorban a nehézipart — az ország és a népgazdaság egyéb szükségleteinek kielégítése mellett ennek megfelelően fejlesztjük. Tehát a nehézipar fejlesztése mintegy kulcsa a mezőgazdaság korszerű gépi technika alapján történő átalakításának. Aki az ipar, az iparosítás és ezen belül az iparosítás tengelye: a nehézipar korszerű gépekkel, gépi berendezésekkel, szerszámgépekkel, műszerekkel, különböző szerszámokkal való ellátása, a technikai haladás ellen ágál, az egyúttal a mezőgazdaság fejlesztését is támadja, 3 éves tervünk természetesen számol a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében működő országok közötti együttműködéssel, munkamegosztással, s az iparnak főleg azokat az ágait fejlesztjük, melyeknek feltételei, nyersanyagbázisa, hagyományai, szükséges műszaki felkészültsége hazánkban megvan. Lehetőségünkhöz és erőnkhöz képest elsősorban nekünk kell szorgalmazni szocializmust építő országunk további iparosítását, mert csak így biztosítható — a munka termelékenységének emelkedése útján — népünk növekvő anyagi és kulturális igényeinek kielégítése. Mindezekből láthatjuk, hogy helyes az új 3 éves terv által meghatározott feladat, amely szerint az ipari termelést az 1958—60. években az 1957. évi termeléshez képest 22 százalékkal növeljük. A 3 éves tervből idézett, a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó adatok megkövetelik, hogy a mező- gazdasági termelés emelésének, a mezőgazdaság szocialista átalakításának anyagi és műszaki feltételeit az ipar fejlesztésével biztosítsuk. Tehát akkor használjuk fel legjobban a saját erőnkből rendelkezésre álló és a baráti országok, elsősorban a Szovjetunió részéről rendelkezésünkre bocsátott anyagi javakat, ha nagyobb részüket az ipar fejlesztésére fordítjuk. KISS ALBERT HA T HÉT jVT EVEK: Tóth János, Homrai János, Boros Gyula, Fórnál József, Horváth József, Utrwhrak János ... Egyébként sohasem hallottam őket. E nevek viselői köré soha az életben nem fűződött semmi feltűnő, rendkívüli sem a tudományban, sem az irodalom birodalmában. Foglalkozásuk? Segédmunkás, lakatos, szerelő, molnár... Hány tízezer van belőlük az országiban, és különlegeset keresni bennük...? De várjunk csak. Lehunyom a szemem. S amit e néhány pillanatban láttam, megpróbálom visszavetíteni emlékezetem vásznán. * * * ¥¥ É, HEGEDŰS ELVTÄRS! Hova tűnt el ? Eltévedek! Nem jártam én még a Kaposvári Nagymalom tetején. — Szaladok egy lépcsősort lefelé. »■Állj!« Kalapácsok tömkelegé verd a »taktust«. Fűrész süvít a malom harmadik emeletén. A szétszórt deszkasziács még mindig sokasodik. Az ütések alatt szögek igyekeznek a mintegy kétszáz darab síkszita keretébe. Izmos munikásvállak lendülnek előre, hátra. Nem sokat beszélnek az emberek. Csupán az ésszerű munka ritmusa, a száz meg száz új elvezető cső, garat árulja el, hogy amúgy istenigazából dolgoznak itt hat hét óta. És ez a munka még most is a dandárját éri, mert a nagymalom kerekei nem forognak, és egyetlen szita sem remeg hófehér lisztjével az elvezető lyukak felett. A 25—35 ember hirtelen rám mered. Nem, nem malmi manó vagyok, nem is lopni jöttem ide, vagy mégis? Majd mind- XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXJCOOOOQOOOOOOOOC -XXXXXX Mennyit nyomnak a zsákok? I! A .ifimr nnnk. uagraim smiscir uir ' II 4. Gyementyev a frontról érkező tisztek magabiztosságával rótta az utcákat, akik szerint a város nem veszélyes, rettegéseivel és rendszabályaival együtt is csak része a frontnak. A felderítők jó memóriája most sem hagyta cserben, amikor tisztázta magában az adatokat. A ház kétemeletes, hetes számú lakás. Lófej és egy patkó van a ház oromzatán. A gazda neve Pável Arvidovics. Van egy lánya is, Ligyia, más nem lakik náluk: Jelszó: »Itt lakik kérem, Nelke katonaorvos?« Válasz: »Nem. itt Focht őrnagy lakik«. Végre kiért a térre, ami valóban, mint a neve is mondta, hatszögletű volt. Hatalmas ház állt az egyik sarkán. A kapitány azonnal tudta, hogy ez a hármas számú objektum. A parancsnokság épülete előtt gépkocsik feketéllettek, a homályban őr alakja rajzolódott ki. A saraktól a második ház pedig a lófejes volt. Gyementyev már elindult felé, hirtelen azonban elfordult, s átment a téren a parancsnokság épületéhez. Villámgyorsan fogamzott meg benne az elhatározás, hogy bemegy oda. A kapitánnyal gyakran előfordult, hogy az ilyen hirtelen ötletek eltérítették eredeti szándékától. Eddig még mindig siker koronázta merész sakkhúzásait. De mi lesz ennek a vége?... Az őr némán útját állta. — A nyolcadik ,hadosztály törzstisztje vagyok — mondta szigorúan Gyementyev. — Azonnal beszélnem kell ReZ- lich ezredessel. Az őr még most se szólt egy szót se, de az utat már nem állta el, nyilván azéri tétovázott, mert nem volt tisztában azzal, mit kell ilyen esetben tenni. — Hívja az őrparancsnokot — segítette ki az őrt kétség- beeséséből. — Rögtön! — Az őr rohant az ajtóhoz, s megnyomta a csengőt. Öt perc is beletelt, mire egy álmos képű őrmester előbújt. — Mi az, mi baj? — Ez a tiszt a nyolcadik hadosztálytól jött, s Rellich ezredest keresi — jelentette az őr röviden. Az őrmester lejött a lépcsőn, odament Gyementyev- hez, s gyanakodva méregette az arcát. — Mi az, talán az égből pottyant ide? — kérdezte gú nyosan. — Kérem, hogy olyan hav gon beszéljen a német birodalom kapitányával, amit a szolgálati szabályzat előír! — mondta Gyementyev jó hangosan. Az őrmester nem szólt, csak megindult az ajtó felé. — Tessék... Fényesen kivilágított előcsarnokba léptek. Gyementyev szeme elé kapta a kezét, mivel az éjszakai sötétség után csaknem megvakította a lámpák erős fénye. Az őrmester az asztal mögött álló, összedúlt ágyhoz lépett, de csak azután feküdt le, miután a kapitány fáradtan beleereszkedett az egyik fotelbe. — Mindjárt öt óra. Talán már nem várta tovább Rellich ezredes? — kérdezte nem minden kajánság nélkül az őrmester. — A háború, az háború... — felelt szórakozottan Gyementyev... — most érzem sak, hogy az éjjel nem aludom. Van itt szálloda a frontul érkező tisztek számára? — Hogyne — válaszolta az őrmester készségesen. járt meglátjuk... De micsak, az ott, az a fekete szemöldökű, borostás képű fiatalember, aki nagy lendülettel fűrészeli az eléje fektetett hosszú garatot, hogyan gyöngyözik a homloka! Lélegzete szétlöki az orra előtt szálló port; egy, kettő, három! Kész. Két ember kézbe kapja a hosszú deszkacsövet, néhány méterrel odébb már ililesztgeti is ahhoz a két fűzöld színű masinához, amely most került ide a malomba, és arra a névre /hallgat, hogy korparöpítő. A fekete szemöldökű fűrészelő: Galambos Vince sem törli meg izzadt arcát. Egy-kettőre ott guggol a többivel, must- rálgatja a próbát. Nem egészen sikerül. A csövet újra fűrészelni kel, megint egy érvágás. De ezt már sokkal pontosabban végzik, mint az előbhit. »Gyerünk, gyerünk! Bírjuk mi már, hiszen itt már ez a kétszázadik cső, amely elkészül.« Galambos tekintete egy pillanatra végigsuhan a kusza összevisszaságban, de hajszálpontosan futó új garatcsöveken, s nem tudom, arra gondol-e, hogy ha a hat hét óta elkészített csöveket szépen egymás mellé rakná, ezek hossza elérné a két kilométert. Tenyerével elmázolja homlokán a verejtékgyöngyöket. És ezek ...? E gyöngyökből mennyi csillant meg s tűnt el szemöldöke felett a hat hét alatt? Y^IGYÁZZON! — hallom “ a kiáltást. Félreugrok. Milyen szemrehányóan nézett rám az a makrancos hajú kis emberke apró szemével. Nem ismerjük egymást. Most neki szólnak a túlsó végről: — Márton bácsi! Erdős Márton! Az öreg pici szeme megvillan, odasiet s kézzel-lábbal magyaráz: — Nos, úgye, elvtársak...! Ha jön az új gabona... — félresandít a sarokba —, én már csak erről beszélek maguknak, mert a malom műszaki átalakulása után új gabonával indulunk meg először. Jó a minősége, de jó ám! No, ha ezekre az átrendezett síkszitákra ráesik az őrlemény, az, úgye, ezután most már két különböző úton megy tovább: a finomabb őrleményt két finomabb henger közé, a gorombább őrleményt durvábban rovátkáit hengerek közé vezetjük. Mert, ha mint eddig, ezt egy kalap alá vennénk, akkor a sütőipari vállalat meg a lakosság is... No de a többi ismeretes. Különben elmondtam már neked, te gyerek — int a kérdezősködő fiúnak. — Most kérdezed, amikor befejezzük a munkát? — Nem azt kérdeztem, Márton bátyám, hanem hogy ez a szita....? — Elő a műszaki rajzot! No ugye, mindjárt kiderül. Aztán majd — Akkor kérek egy beutalót, még jobb, ha felhívja őket telefonon. — Azt lehet... — Az őrmester vette a kagylót és tárcsázott. — Halló, itt a hármas számú objektum ügyeletes parancsnoka. Van üres ágyuk? Nagyon jó. Azonnal jelentkezni fog maguknál... — kérdően nézett Gyementyevre. — Ruckert kapitány... Paul Rttekert — mondta álmos hangon, fel sem emelve a fejét. — írja, Paul Ruckert kapitány. .. — Az őrmester letette a kagylót, s Gyementyev- hez fordult. — Ismeri a várost? — Még csak másodszor vagyok itt. — A szálloda jó tíz percnyi járásra van ide. — Gépkocsijuk nincs? — Van, de csak éjjel háromig állnak a parancsnokság rendelkezésére. — Akkor még egy óra alatt se érek a szállodába, minden sarkon őrök állnak, s amíg kimagyarázom magam, rengeteg idő eltelik. Az őrmester kitépett egy lapot az asztali naptárból, sietősen ráírt valamit, s odatartotta Gyementyev elé, aki el akarta venni, de a német eltolta a kezét. — Olvassa el, s tartsa a fejében. (Folytatjuk.) holnap meglátjuk, jód csinál- tuk-e_ — Holnap, holnap... — mondogatja Erdős Márton. Majd előkeresi a naplót és ceruzája alatt megerednek a betűk. Utolsó nap: Erdős főmoünár. — Gyerekkorától a malom fia. És apró szemeit ez alatt a hat hét alatt egyszer sem győzte le az álmosság, pedig hát.« Eh, csak nem panaszkodunk, öreg molnár...? De nem ám! Ehelyett inkább a molnárok indulóját dúdolnánk. Csak hát ezzel még tartoznak a zeneszerzők. Pedig itt, a harmadik emeleten nem kellene hozzá fél óra, és nem írtak még olyan indulót, amely így harsogná a munka ritmusát... |7GY EMELETTEL MÁR ■®-J LEJEBB jároik-kelek, de kísérőm még mindig nem került elő. Kénytelen vagyok magam feltörni az ismeretlenség fagyos lakatát. Meg sem számolom mér, hányán kalapálnak és fűrészelnek itt Egy szerény külsejű férfi vonja magára figyelmemet »Mindenki úgy segít magán, ahogy tud« jelszóval szemtelenül hallgatózom: — Nézd, Lajos! Állítom neked, ügyes szakember lett volna belőled — mondja neki kollégája, de semmi hízelkedés sem látszik az ábrázatán. — öregem, a hat hét alatt, amióta te a molnárok meg az asztalosok között dolgozol, figyeltelek, s látom, van készséged a szakmához... Azt mondom, hogy ember létedre se késő valami mesterséget tanulni ... — Késő az mar, komám —• felel az én Ismerősöm. — Én már csak megmaradok lisztki- hordó segédmunkásnak, de ha szükségből bármikor ilyen helyre állítanak, mint most, nem vallanak velem szégyent. Nézd pajtás, te most annak örülsz, hogy a lakatos szakmádat gyümölcsöztetheted. Tudod, engem meg mi boldogít? Az, hogy ezt a gigászi műszaki átalakítási munkát saját erőnkből, a kitűzött határidő előtt elvégeztük. A pártszervezet minden tagja, úgy, ahogy azt a taggyűlésen megbeszéltük — remekelt, mondom remekelt a példaadásban. Láttam, hogyan ragadt át mindenkire a hallatlanul nagy szorgalom akkor is, amikor 12 órai munkára volt szükség egy-egy nap. És ha holnap leesik az első új búza finomlisztje, azt hiszem, összeölelkezhetünk, és izzadt homlokunkról feltolhatjuk a micisapkát. Te ... — Bocsánat — szólok közbe. — Szabad a nevét? — Kéri Lajos segédmunkás... — Köszönöm ... elvtáns. De megálljunk csak! Hova kalandozunk? A számok itt vannak a noteszemben. Tulajdonképpen arról kellett volna tudósítást írnom, hogy a Kaposvári Nagymaiamban a Malomipari Igazgatóság műszaki csoportjának vezetésével elvégzett műszaki átalakítás után nemcsak a legkényesebb export liszt igényeket tudja a malom a jövőben kielégíteni, hanem a géprendszer új elhelyezésével nyolc szállítógép, három őrlőhenger és három nagy teljesítményű korpakiőrlő kő üzemeltetése is fölöslegessé vált, s az így elért megtakarítás évente meghaladja a húszezer forintot. Ezt mondta Székely igazgató és Hegedűs műszaki vezető. * * • A MIKOR ÚJRA FELNÉZTEM, kicsit magam is fáradt voltam, ha azokra az arcokra és karokra gondoltam ... És azt hiszem, mégis csak »megloptam« a malmiakat. De meg ám! Beférkőztem a munkásszívekbe, és megdézsmáltam az érzést, a gondolkodást. Becsület, kitartás, kezdeményezés, bátor erőfeszítések emlékét hoztam el tőlük. Akárki akármit mond, az ismeretlen neveik ellenére is állítom, hogy rendkívüli és derék odaadást, egész embereket követel a nagymalomban ez a hat hét erőfeszítés. És nem bánom, hogy »Tolvaj« voltam... Szegedi Nándor
