Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1955-08-13 / 190. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap A pártszervezet irányításával nagy tettekre képes a kutasi ifjúság Ahol a nemes rizlingszőlő vesszeje "születik« Egészheti rádióműsor A MAGYAR DOLGOZOK PÁRTJA SOMOGYMEGY El B1Z OTT SÁGÁN A K LAPJA 1 XH. évfolyam, 190. szám. ARA 51 FILLÉR Szombat, 1955. augusztus 13. Minden erőt a behordásra A Megyei Pártbizottság a múlt héten levélben fordult a községi párttitkárokhoz, hogy tegyenek meg mindent a gabona gyors behordá- sára és cséplésére. Mint ezt a Megyei Pártbizottsághoz érkezett levelek bizonyítják, a párttitkár elvtársak egyetértettek a rendkívüli helyzet­ből adódó feladatokkal és gyors intézkedést tettek dolgozó népünk ke­nyerének betakarítására. VASÁRNAP IS CSÉPELJÜNK — erre hívjuk fel megyénk valamennyi cséplőeeapalát lős vezető és Varga György cséplő­csapatvezető. — 1070-es gépünkkel naponta 190—200 mázsa gabonát csépelünk el. Az eső gyakran aka­dályozott bennünket, kényszerpihe­nőt kellett tartanunk. Most, hogy jó idő van, nem késlekedhetünk egy percet sem, ezért úgy határoztunk, hogy vasárnap reggeltől estig csé­pelünk. Felhívjuk megyénk vala­mennyi cséplőcsapatát, kövesse pél­dánkat. A Lengyeltóti Gépállomáshoz tar­tozó Somogyvámoson dolgozó csép­lőcsapat azzal a felhívással fordul a megye cséplőcsapataihoz, hogy va­sárnap egész nap csépeljenek, hogy minél előbb a raktárba kerüljön a gabona. Hasonló felhívást juttatott el szerkesztőségünkbe a Ten,gödi Ál­lami Gazdaság egyik cséplőesapata is. Az alkalmas idő minden percét ki« használva csépelünk — írják felhí­vásukban Takács Pál cséplőgép fde­Két műszakban 500 mázsa gabonát csépelünk naponta A Tengődi Állami Gazdaságból ír­ták, hogy az elmúlt napokban olyan eredményt értek el a csépiéssel, ami­lyenre eddig még nem volt példa. Hcnvédeink jöttek segíteni a gazda­ságba és megszervezték a két mű­szakban való cséplést. Katona Mi­hály és Varga János tiszt eivtársak vezetésével 44 honvéd állt a gépek­hez. § a két műszak alatt 643 má­zsa gabonát csépeltek el. A cséplőcsapat tagjai felhívással fordulnak a megye összes állami gazdaságának cséplőesapataihoz, hogy tartsanak két műszakot és va­sárnap is csépeljenek. A nagy eső­zések igen hátráltatják a cséplést — írják felhívásukban —, s ha nem fokozzuk a cséplés ütemét, kárt okozhatunk dolgozó népünknek. A haza azt kívánja most tőlünk, hogy minden erővel betakarítsuk gabonán­kat. Mi vállaljuk, hogy naponta két műszakban 500 mázsa gabonát csé­pelünk el. Előre a napi 500 mázsás cséplésért, dolgozó népünk kenyeré­nek gyors betakarításáért! A felhívást aláírták: Róberti Mi­hály cséplőcsapatvezető, Flamm Gyula pártbizalmi és Hegedűs Lajos üzemegységvezető. Gyors intézkedések a behordásra Gyékényesen a községi pártszerve­zet és tanács fogatzárlatot rendelt el, 8—10 gazdát társítottak egy cso­portba és ezek hordták egy-egy szé­rűre a gabonát. Még azt is figyelem­be vették, hogy a község melyik ha­tárát érheti leginkább az eső, onnét hordták elsősorban be a gabonát. & A nágocsi Szabadság és Petőfi Termelőszövetkezetekben közgyűlé­sen vitatták meg a Megyei Pártbi­zottság és a Megyei Tanács felhívá­sát, felmérték a rendelkezésükre álló erőt és a tagság egyrészét a szá- rogatásra, másrészét pedig a foga­tokhoz és a vontatókhoz osztották be. A cséplőgépeknél minden község­ben ismertették a Megyei Pártbi­zottság és a Megyei Tanács felhívá­sát, s a cséplőcsapatok úgy fogad­ták, nem várakoznak egy pillanatot sem, mindent megtesznek a gyors cséplés érdekében. Voltak azonban olyan gépállomási dolgozók, akik nem tették magukévá a rendkívüli helyzetből adódó feladatokat, eze­ket a gépállomás igazgatója figyel­meztette és volt olyan is, akivel fel­bontotta a szerződést. Mái* most gondoskodjunk jövő évi kenyerünk bizío§ításái'ól Határidőre végessék el tanácsaink a kenyérgabona-vetésterv gazdákra való bontását Jövő évi kenyerünk biztosítására megyénk megkapta kenyérgabona­vetéstervét. A vetéstervet lebontot­ták járásokra. A járások a tervet községekre bontották. A kaposvári járásban, hogy az el­nököket megkíméljék a hosszas uta­zástól, nem Kaposvárra, hanem a járásban lévő gépállomásokra hívták össze és ott beszélték meg a terve­ket. A tervet most -bontják le a köz­ségekben gazdákra. Általában a köz­ségi tanácsok úgy oldják meg a fel­adatot, hogy a gazdákat bizonyos időközökben behívják a tanácsházá­ra, és a községi agronómus, mező- gazdasági előadó személyesen fog­lalkozik a gazdákkal. Magyaratádon előre elkészítették a gazdalajstrom alapján azt a ki­mutatást, melyből kitűnik: kinek mennyi búzát és rozsot kell verni. A gazdák a megkapott tervszámot aláírásukkal elfogadják. Panasz a vetésterület mértéke ellen úgyszól­ván nem is fordul elő. Id. Bogdán József 5 holdas gazda búzájának egyrészét kukoricaföldbe akarja vet­ni. Idén is jól sikerült a kukorica- földbe vetett búzája. Bízik a óban, hogy a jól előkészített talajba tör­ténő vetés után bő aratásra számít­hat. A magyaratádi tanács pontos mun­kát végez. Azt a területet, amelyre megállapodtak a gazdákkal, azonnal bejegyzik a gazdakönyvbe. Áz igali tanácsnál nem akarják most a gazdákat fontos munkájuktól elvonni, ezért csak alkalmilag fog­lalkoznak velük Emiatt kissé elkés­tek a tervfelbontással. Mindössze há­rom nap áll rendelkezésükre, a terv- felbontást azonban még csak 30 szá­zalékra végezték el. Tanácsaink igyekezzenek a terv- lebontással, s ahol még a gazdák nem tudnak róla, értesítsék őket, hogy határidőre elkészülhessenek a vetéstervezéssel. Érdemes kenyérgabonát termelni — mondja Sörnyei Sándor, aki 18 mázsa búzát termelt holdankint Sörnyei Sándort mindenki ismeri és tiszteli Iharosberényben. Nemcsak azért, mert jó gazdája a földnek, hanem azért is, mert hasznos tanácsokat tud adni gazdatársainak. Mindig jól jár az, aki a szavára hallgat. Sörnyel Sándor maga jár elöl jó példával: a munká­ban mindig az elsők között van! Tisz­tában van feladatával: még jobban, Üzenet Huzsákra ügy hírlik, hogy búcsú lesz va­sárnap Buzsákon, s ennél az oknál, fogva sem vasárnap, sem hétfőn nem * akarnak behordani, csépelni a köz-? ségben. Feltesszük a kérdést a buzsákiak-1! nak: mi a fontosabb most, a rendkí­vüli időjárás idején? A választ tőlük várjuk. A községi Szenyér községben a héten 36 dolgozó paraszt vá­lasztotta a közös gazdálkodást. A község dolgozó pa­rasztjai közül mind többen értik meg, hogy az egye- tanácstól pedig azt: milyen intézke-i dűli helyes út, amit követniük kell a termelőszövet- dést tett a gabona gyom behordásá- , ke2«tí fazda kodas útja Ezért as lepnek be a mar ra cséplésére? meglevő Uj Elet Termelőszövetkezetbe, és egyre tob­f ben, ni termelősznvet.kezipteh alrarmalr Alnkírf-n.nn Felelősségrevonás a gabonában keletkezett kár miatt Akik a felemelkedés útját választották SZENYÉRBEN EGYRE TÖBBEN LÉPNEK A KÖZÖSBE ben új termelőszövetkezetet akarnak alakítani Uj tagokként köszönthetjük a község 11 holdas dolgozó parasztját, Tálos Ferencet, Balogh István 9 holdas, Sebestyén István, Horváth Vendel, Sárdi Gyu­la, Csordás György dolgozó parasztokat. ZALÁN A TANÁCSELNÖK ÉS A TANÁCSTITKÁR MUTATOTT PÉLDÁT Pénteki számunkban hírt adtunk arról, hogy a tahi járásban a párt- és tanácsfunkctanáriusok pél­dája nyomán egyre több dolgozó paraszt lép a ter­Az Állami Gazdaságok Igazgató­sága fegyelmi eljárást indított a Ku-l | tcsi Állami Gazdaság jákói üzem­egységének vezetője, Varga László .. ­és brigádvezetője, Dóra Endre ellen,\ meloszovetkezetekbe. Ma mar^ arról számolhatunk ■mert hanyagságukkal jelentős kárt okoztak államunknak. A gazdaság 20 holdas rozstábláján a vihar szét­szórta a kereszteket. Varga László és \ Dóra Endre elmulasztotta a kérész- tek összerakatását, így a földön fék- vő kévék csírázásnak indultak^ Hol- .> dánként 1,5 mázsa gabona ment így kárba. A 20 holdas területen tehát 30 mázsa rozs vált használhatatlan­ná két ember hanyagsága miatt. A fegyelmi bizottság szigorú megrovás­ban részesítette őket, s fejenként 151* —15 mázsa rozs árának megtérítésé-? re kötelezte mindkettőjüket. Vizsgá­lat indult a Kutasi Állami Gazda­ság igazgatója és főagronómusa el­len is, őket ugyancsak felelősség ter­heli a jákói üzemegységben történ­tek miatt. * * * A Lábodi Állami Gazdaság salléri üzemegységében mintegy 25—30 kát. holdon a keresztek rossz összerakása következtében 18—20 százalékos csí­rázást kár keletkezett Pecsét József- né brigádvezetö agronómus hanyag­sága miatt. Pecsét Józsefnének a férje kulák, s így nem véletlen, hogy nem gondoskodott a keresztek meg­felelő összerakásáról. Ezzel jelenté­keny kárt okozott népgazdaságunk­nak. Az Állami Gazdaságok Igazgató­ságának vezetője Pecsét Józsefné el­len fegyelmi eljárást indított. A fe- fegyelmi határozat értelmében Pe­csét Józsefnét azonnal elbocsátották q be, hogy Zala községben Cser József tanácselnök és Lőrinc Tivadar tanácstitkár után még hét dolgozó paraszt lépett a szövetkezetbe. B. Somogyi István 10, A. Somogyi István 11 holdas dolgozó parasztok fele­ségükkel együtt, B. Zrínyi Imre 4, Köves István 8, Vajda Imre 4, Vajda Lászlóné 6 hold földdel lépett a közös gazdálkodós útjára. A SZÖLLÖSGYÖRÖKI VÖRÖS CSILLAG GAZDAG EREDMÉNYEI VONZZÁK A KÍVÜLÁLLÓKAT még többet termelni! Az idén három és fél holdon vetett búzát, amelyen 18 mázsás termésátlagot ért el. Beszélgetésünk során azt is elmondja Sörnyei Sándor, hogy mit tart a több­termelés titkának. — Mindent a maga idejébenl — mondja. — Ha időben trágyázunk, ha időben szántunk, vetünk, aratunk, az eredmény sohasem marad el. De ez még nem minden. A földet szeretni is kell! fiekem azért sikerült 18 mázsás ter­mésátlagot elérnem, mert szeretem a földet és minden munkát időben vé­geztem el. Ez a többtermelés titka. Az eredmény nem is maradt el, a három és fél hold búzaföldön 63 má­zsa termett. Sörnyei Sándor azonban nem elége­dett meg ezzel az eredménnyel. Úgy érezte, hogy tőle többet vár a haza. Terménybeadási kötelezettségét mind­járt a cséplőgéptől teljesítette. A kö­telező 17 mázsa gabona beadásán fe­lül 28 mázsa szabadgabonát adott el az államnak. Példáját sokan követték a faluban. Szabó József 22 mázsával, Pencinger A jó gazdálkodás, a közös munka gyümölcsöző volt ebben az esztendőben is a szöllősgyöröki Vörös Csil­lag TSZ-ben. Ilyen gazdag termése rég nem volt a termelőszövetkezetnek. A tsz-tagok most gabonaetóle-ij?*™ pedlg^ofso máuávaí ádott"«^- get kaptak. Dezső József, a tsz állattenyésztője tele-Jbet államunknak! ségével együtt dolgozik a tsz-ben. Előlegként 54 má-i Cikkünk elején azt Irtuk, hogy Sör- zsa gabonát vitt haza. Ebből szabadon 46 mázsa P;J^te,bf^zry^ttraral múíi bonét adott el az államnak összesen 12,880 forintért, 4héten is az elsők között írta alá a be- Ugy tervezd, hogy motorkerékpárt vásárol az összegért, é lépési nyilatkozatot, mert mint mond' . „„ , , , „ .....ija: ha közösen, szívvel-lélekkel fo­Jancsik József 62 eves tsz-tag világvevo rádiót Tgunk a fö!d megmunkálásához, nem 18, akar vásárolni. Bőven futja a szabadon eladott ga-bo-f hanem 20—25 mázsát is letakarítha náért kapott összegből. 26 mázsa gabonát kapottJtunt< e<3y holdról! előlegként és ebből 14 mázsát adott el szabadon. 3920 forintot kapott Dezső János tsz-tag 18, Berbics Gyula 4, Takács ji Több Silót kÓSZÍtSSflSk Gyula 5 mázsa gabonát adott el szabadon az állam-i „ lianncifári iárác nak. A termelőszövetkezet kötelező és szabadbeadási<1, , ■, ’“«I Iaido tervét teljesítette. $és egyénileg dolgozó paraszttal A termelőszövetkezet nagyszerű eredményei vonz-? A kaposvári járás tsz-eiben von zák a kívülállókat. Bakos József 7 holdas, gazda, já-f tátottán halad a silózás. A községi rási tanácstag csütörtökön belépett a termelőszövetke- ? agronómusok és a tsz-ekbe kihelye zetbe. Galambos István és családja ugyancsak alá-s írta a belépési nyilatkozatot. ZSOVAR JÓZSEF. A nagyatádi járásban is Jejlődik a tsx-moxgalom GYŐZELEM NÉVVEL ŰJ TERMELŐSZÖVETKEZET ALAKULT SZABÁSON Az elmúlt napokban a nagyatádi járásban is fej­lődésnek ind,ült a szövetkezeti mozgalom. A járás kommunistái, tanácsi dolgozói jó felvilágosító, szer­vező munkája nyomán egyre több család választja a a nagyüzemi gazdálkodás útját. Szerdán este Szabáson Győzelem névvel új ter­melőszövetkezet alakult. 12 család, 19 taggal, 154 hold földön alakította meg a közös gazdaságot. El­nöknek Németh István 10 holdas dolgozó parasztot választották meg, olyan köztiszteletben álló, tapasz­talt dolgozó parasztok is beléptek a Győzelembe, mint Vogronics Béla 13 holdas, Vogronics Gyula. Herber János, Szabó Jánosné dolgozó parasztok. A Győzelem, az új tsz tagjai már tervezgetnek. Külö­nösein a sertéstenyésztést akarják fejlesztem, angol hússertéseket akarnak tenyészteni. A táblákat is ala­kítják már, hova vessék az. őszieket. Az agátációt tovább folytatják a községben, a régebbi Uj Barázda TSZ és az újonnan alakult Győ­zelem TSZ tagjai is hívják maguk közé a még egyé­nileg gazdálkodókat. A falu felső részén lakik Vida Károly és Dobosi Ferenc, akiket szintén szívesen- lát­nának maguk között a tsz-tagok, hisz tekintélyes, sok tapasztalattal rendelkező dolgozó parasztok ők, és bűnvádi feljelentést tettek elleneakik jól tudnák gyümölcsöztetni tudásukat a közös­ben. Még várakoznak. Keressék fel a népnevelők, s. zett 'gépállomási agronómusok keve- se't törődnek a silózás szorgalmazásá­val. A harmadik negyedévre előírt 4748 köbméteres tervvel szemben mindössze 2318 köbméter silót ké­szítettek. Horváth László, a kisasz­győzzék meg őket hogy a többi becsületes dolgozó pa-iszondi Csokonai TSZ ágronómusa T’OiC'7T+o 1 űpOinntt t ciir»ir»r»ir-\ fno.rfr o.1 o I -i.olr SZíálYllLáSUíCSt £j\ . raszttal együtt jobban megtalálják közösben. RINYABESENYŐN IS RÖVIDESEN ÜJ TSZ ALAKUL tudja, hogy a ,tsz gyengén áll a ta­karmányozással,, mégsem szorgal­mazta a silókészíitést. Róka László, a büssüi Zalka Máté és a pataiomi Jobblét TSZ agronómusa, annak el­lenére, hogy mindkét tsz fejlett ál- Mészáros Gézáné elvtársnő, a Járási Páríbizott- flatten vesztéssel rendelkezik, a siJó- ság titkára írta levelében szerkesztőségünknek, hogy^^i ,ln^s elhanyagolták, a nyárvégi szorgos munka közben Rdnyabesenyőn az egyéni gazdák összefogva, közös erővel hordják a ga­bonát. A közös munka összekovácsolja a dolgozó pa­rasztokat, s egyre többen gondolkodnak azon, hogy nemcsak most, hanem mindig jó lenne így összefogva«hatják. ^ Olcsón elő lehet állítani; A dolgozni. E beszélgetésükhöz segítséget adnak a lkom- # kadarkúti Szabadság TSZ-nek ren­" delkezésére áll a beton silógödör és van zöldsilónak megfelelő zöldfű is, amiből jóminőségű silót készíthet­nek. A tsz azonban még a mai na­pig sem silózott, hagyta tönkre­menni a gödröt. Ez nagy gondatlan­Több tsz arra hivatkozik, hogy nincs megfelelő anyag a s!ló építé­séhez. Igen jól megfelel a zöldsilő- nak a földgödör. Bátran alkaimaz­munisták, egyre több szó esik a tsz alakításáról. Már! működik az előkészítő bizottság, s rövidesen meg­alakul az új termelőszövetkezet, amelynek eddig iöbb| mint 30 családtagja van. a belépési nyilatkozatot azl elsők között írta alá Kacsar Gyula 19, Békefi István J 16, Kerek Mihály 9, Szaaos János 14, Naszladi Daniel óságra vall, s 'megengedhetetlen ha- 12, Vince Gábor 8, Kacsar József 12, Zsinkó Józsefdnyagság. 10 holdas dolgozó parasztok. Példájuk nyomán egyre j[ Az agronómusok javítsanak mun- többen lépnek az új útra, s rövidesen köszönthetjük J kájukon, s biztosítsanak bőséges majd a szabási Győzelem után a nnyabesenyői új dsilótakarmányt a járás állatállomá- termelőszövetkezetet is. ?nj-a részére

Next

/
Oldalképek
Tartalom