Somogyi Néplap, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-30 / 101. szám
Marx-Engels-Lesiin-Sztálin diadalmas zászlaja alatt előre a szocialista Magyarországért! H íratásához híven. Bö főven van gondja, dolga egy agronómusnak, ha hivatásához híven akarja ellátni feladatát — mondja Lukács Ernő, gépállomási kihelyezett agronómus, amint a kálmáncsai Szabadság TSZ gazdaságát szemlélhetjük. És amint munkájáról beszél, egyre inkább meggyőződhetünk arról, hogy Lukács Ernő szereti hivatását. A meggyőző szó mellett igen jó fegyvere a ceruza is. Most is gyakran kézbeveszi, s a noteszában felsorakoztatott számok mellé újabb számokat ró, amivel igazát erősíti. i — Ne csak én, a számok is beszéljenek — mutatja oda a számvetést, s közben azt magyarázza, hogyan igyekszik a tsz-tagokat az új, élenjáró termelési módszerek mellé állítani. Kiszámította pl., hogy ha a burgonyát régi módon vetik, akkor egy hold vetési munkája 184 forint, ha új módszerrel, gép segítségével, akkor csak 92,20 forint költségbe kerül. Ezt helyeselték is a tagok. De, hogy a töltögetést is géppel végezzék, az már ellenvetésre talált, mert így költségesebb, mint kézzel. Persze’ ő megmagyarázta, hogy az a többletköltség, amely a gépi töltésnél lesz, sokszorosan visszatérül. Egyszer abban, hogy a gép gyorsabban és jobban elvégzi a munkát és a termés is nagyobb lesz, másrészt a gép által felmentett munkaerőt más területen hasznosíthatják. így aztán ezt is magukévá tették a tsz-tagok. Hanem még volt egy zökkenő: a műtrágyázástól idegenkedtek az emberek. Mert műtrágyáztak itt már ezelőtt is, de nem nagy eredményt hozott. Lukács Ernő tervet dolgozott ki, hogy miként akarja a műtrágyával növelni a burgonyatermést. A terv szerint, attól függetlenül, hogy a burgonya alá az egész földterületet istállótrágyázták, a tábla teljes hosszában egy-egy parcellán különböző összetételű műtrágyát adnak fészektrágyául. PL: az egyik parcellán pétisót, a másikon szuperfoszfát és kálisó keveréket, a harmadikon csak kálisót stb. Ezt is /elfogadták a tagok, s már meg is valósították a tervezett 22 holdon. Már az idén megmutatja a termés, hogy a talaj milyen műtrágyát igényel. A gronómusuk javaslatára a kálmáncsai tsz-tagok az idén hétért rózis kukoricát termelnek, amit négyzetesen vetnek el. Igaz, hogy ezért sem rajongtak, de amikor Lukács Ernő kiszámította, hogy a heierózis kukorica — főként négyzetesen művelve — a 30 holdon legalább 300 mázsa terméstöbbletet jelent a tsz-nek — ekkor már nem kellett több agitáció. 1 __ Mindig azt magyarázom az embereknek — mondja rövid csend u tán _, hogy ha holnap jobban akarunk élni mint ma, akkor többet is k ell termelnünk. Tavaly 17,20 forintértékbe számoltak el egy-egy munkaegységet itt a tsz-ben, de az idén 40 forinton felül terveztük. S ennek, ha újszerűén termelünk, meg is van minden alapja. — No és az állattenyésztés milyen a tsz-ben? — érdeklődtünk, amint az istállók felé tartottunk. __Az állattenyésztés ... hát ezen a téren még sok a tennivaló. S m ár tettünk is amit tudtunk... — válaszolta az agronómus. — A takarmányozáshoz egy szabványt állítottam össze és a tehenészetben naponta mérjük külön-külön minden tehén tejtermelését. Az idén a takarmányalapot is jobban biztosítjuk, s bevezetjük az egyedi takarmányozást és a napi háromszori fejest is. Büszkén mutatta Lukács Ernő a tsz új sertés-fiaztatóját, amelybe házilag még vízvezetéket is szereltek. De még büszkébb volt arra a 16 db szép berkshirei süldőre, amely kint legelt. Az ő javaslatára hozatták ezt a sertés-törzset a Bábolnai Állami Gazdaságból. Ezt a fajtát akarják tenyészteni, mert a mangalica állományuk igen elkorcsoso- •dott... __ Szóval van még sok tennivaló itt — mondta búcsúzáskor, s mosolyogva még hozzátette — dehát azért vagyunk, hogy tegyük. S h ogy Lukács Ernő teszi is a dolgát, arról a tsz-tagok elismerése beszél. És hogy ez az elismerés, bizalom még nagyobb legyen tudja egy jó agronómus, hogy mit kell érte tenni. ; SZŰCS FERENC. Több felelősséget a begyűjtési munkában! Nagybajom község nem áll rosz- szul a begyűjtésben, hisz félévi to- jásibeadási kötelezettségét 84, ba- romfibeadását 76, sertésbeadását 72, vágómarhabeadási kötelezettségét 76 -százalékra teljesítette április 2,2-ig. Az eddig elért eredmények arra kellett volna, hogy serkentsék a tanács dolgozóit és a tanácstagokat, hogy a 24-i begyűjtési napot jól megszervezve még nagyobb sikereket érjenek el a begyűjtésben. Ehelyett, mi történt? Amikor 24-én reggel 6 órakor indulni kellett volna a begyűjtésre, csak a tanács elnöke és elnökhelyettese jelent meg a tanácsházán. A tanács többi dolgozója — nem tudni mi' okból — távoltartotta magát a begyűjtési nap munkáitól. De a tanácstagok sem jelentek meg. ígéretük ellenére távolmaradtak a KTSZ és Növényvédelmi Állomás dolgozói is. A begyűjtést egyedül a földművesszövetkezet dolgozói végezték, akik teljes számiban megjelentek a kitűzött időben a tanácsháznál. Jó lenne, ha az illetékesek pótolnák a mulasztást és jó munkájukkal fokoznák eddigi eredményeiket. Védekezzünk a lucernabarkó ellen! A pillangósvirágú tetetmánynövé- nyek -egyik veszedelmes kártevője, -a csipkézőbogár, más néven lucerna- bankó, az utóbbi két évben a fejlődésének nagyon kedvező csapadékos tavaszi időjárás hatására rend- , (kívül elszaporodott. Több áirisimái gazdaságban és tsz-ben végzett vizsgásaitoknál négyzetméteremként 50— 60 bogarat számoltak össze. Kártételét, amely somkónó-, lucerna- és ló- :tierevetésakfoem sokhelyütt máris jelentős, össze-vissza csipkézett levelek és ennek nyomán pusztuló növények jelzik. Ugyanakkor lárvái elpusztítják a piiilliaingósok gyökereim lévő kis gumókat, amelyekben a ta- liajjt miitmogéminel gazdagító Ibajciillu- sdk tartózkodnak. A kártevő ellen sürgősen védekezni kell. Az egészen fiatal, újvetésű kelő növényeket 1 százalékos Dair- sin-inal, a védőnövénnyel ősszel vetett vagy idősebb pillangósokat 1.5 százalékos »Holló 10«-zel keli meg- permeteznd. üzletek ünnepi nyiWatarJ-áso Április 30-ójn Kaposvárom a szombatom egyébként is estig nyátvatartó boltokon kívül a 203., 204., 256. és 300-as élelmiszerbolt 19 óráig, míg a íhúsiboltok rendes szcmbartii nyitva- itartással tartanak nyitva. Május elsején a 248. és 260/a büfé, valamint a 249-es édességbolt 8-tól 11 óráig, míg a 250«es sz. édességbolt rendes vasárnapi nyitvatantássál tart nyitva. A 203., 204. tejkdmérés- sel is foglalkozó bolt csak a tejká- mérés céljából, valamint 240-es, 244- -es és 245-ös sz. tejbolí 6-itól 8 óráig tart nyitva. Május 2-án a vasárnap egyébként is ínyitvataitó éílelmiszerboiltdk, s ezekem kívül a 240-es, 244-es és 245- ös teijboltok tartanak nyitva. Az előbbiek rendes nyitvatartással, a tejből tok 7-tőil 9 óráig. Április 30-án vidéken: a járási Elnémított rádió a Kadarkúti? Községi Tanácsnál A Kadarkúti Községi Tanácsnál nagy volt az öröm, amikor a begyűjtési prémiumként kapott ősz- szegből a tanács számára egy gyönyörű rádiót vásároltak. A tanács dolgozói munka után szívesen elszórakoztak pár órát a rádió mellett. Még ma is szórakoznának, ha nem történt volna az, hogy a rádiót elnémították. Ugyanis a hatalmas rádiót, zenegépével együtt, egy szép napon berakták az egyik szekrény poros polcára. Majd a szekrény hátsó lapján ügyes kezek egy akkora nyílást faragtak, hogy a konnektort és a földvezetéket el tudják benne helyezni. Azóta csak a község vezetőinek szól a rádió a szekrényből, de a tanács beosztott dolgozóinak nem. Pedig jó volna, ha mindenkinek szólhatna. Ezt várják a dolgozók s remélik, minél előbb teljesül is vágyuk. >OCXXXXXX)OC)OOOOCOOOOOOOOCX>OOOOCXXXXXXXOOOOOOOOOCXXIÍ Kiss Györgyék munkája minden dolgozó parasztcsalád előtt példa lehet Ifj. Kiisis György 13 holdas kaposvári egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt szorgalmas munkával készül május 1 méltó megünneplésére. Példamutatóan végzi a mezőgazdasági munkákat és példát mutat beadási kötelezettségének teljesítésében is. A tavaszi számítás-vetéssel már napokkal ezelőtt végzett: 1200 négyszögöl tavaszi árpát, 1 kát. hold bokorbabot, egy kait. hold szerződéses cukorrépát, fél hold takarmányrépát vetett el egy hét alatt. Egy hold ‘burgonya ültetésével is végzett. Kiüss, gazda bátrain alkalmazza az új agrotechnikát is: két kát. hold hetlerióziiis kukoricát vetett eddig. Állatállománya is szépen fejlődik, három fejőstehene és három növendék üszője vám. Jóelőre gondoskodott ezek takarmányozásáról is. Több mint két hold lucernát és egy hold lóherét vétett. Beadási kötelezettségét tojásból, baromfiból, ’ sertésből, vágómarháiból egész évre teljesítette. Az idén 5 darab sertést hizlal meg, ebből hármat az állaim részére, kettőt pedig családja szükségletére. A szép jövedelemiből pontosan fizeti adóját és erősíti gazdaságát. De jut pénz másra is: a múlt évben. 40 ezer forintot fordított a Kisis-család lakásbővítésre. A DISZ-ELET HÍREI VERSENYKIHÍVÁS Somogy megyei fiatalok, keljetek versenyre a DISZ II. kongresszusa tiszteletére Mi, a kaposfüredi DISZ-szervezet fiataljai a DISZ II. (kongresszusa tiszteletére versenyre hívjuk megyéink minden DlSZ-szervezetét és a DISZ-kongresszus tiszteletére az alábbiakat vállaljuk: 1. A DISZ II. kongresszusa tiszteletére községünk mindem dolgozó fiatalját beszervezzük a DISZtóe. 2. A nyár folyamán kultúrműsorokat rendezünk, melyeknek bevételét kultúr- és sportcélokra fordítjuk. r i 3. A községben lévő romépületeket társadalmi, munkával efUbanrtjuk és résztveszünk a gyalogjárdák építésében is. 4. Június 29-re társadalmi munkával ifjúsági házat, röplabdapályát, az év végére pedig új orvosi lakást építünk. 5. Csatlakozunk a DISZ KV és a Községgazdálkodási Minisztérium által indított város- és failuszépítési mozgalomhoz. 6. Községünk ferüMetén a DlSZ-kangresszusig 1300 darab facsemetét ültetünk el'. 7. Parkot létesítünk és ,azt ifjúsági mártírjainkról nevezzük el 8. A VIII. osztályos űttöröpajtósck fogadására ünnepélyes DISZ- taggyűlést és kultúrműsort .rendezünk majd a tanév végén.. Ezenkívül patronáljuk, segítjük az úttörőcsapatot. A verseny elbírására a megyei és járási bizottságot kérjük fel. Megyeri Gyula DlSZ-tútkár, Nagy Anna szervező titkár, Balázs József vb-eänäk. Az új vezetőség megválasztása óta máris sokat javult a babócsai DISZ munkája ről és áriról, hogyan tehetik jobbá, még szebbé DISZ-szeirvezeftiük életét. Vince divtára felszólalásaiban hangsúlyozta, hogy csak úgy lehelt a községiben életképes, jól dolgozó DISZ -szervezet et létrehozná, ha minden fiatal összetart, hia segítik a DISZ-szervezet vezetőségének munkáját. A szervezetnek sok jó tanácsot adott Vezér Dezső elvfáns, az általános iskola igazgatója d®, a további munkát állietőeni. Bárhogy is néztük, vizsgálgaittiuik, bármilyen segítséget adtunk az eleműit honlapokban a babócsai DISZ- szervezetnek, sehogy sem ment a munka és a szervezet nem töltötte • be azt a feladatát, amit a párt jog- iga] elvárt tőle. A hosszas huzavona ; után aztán mégiscsak megtalálták .helyüket a babócsai fiatjaitok is a j DISZ-bem. Uj vezetőséget válásztot- [itak és annak élére Vince Imre ellv- ■ társat jelölték, aki jó szervező és irányító munkájával dlérte, hogy ma mér szorgalmas, élénk DISZ-élet van a községben. A fiatalok most telkesem készülnek május 1 méltó megünneplésére és a DISZ II. kongresszusára. Az elmúlt napokban megtartott DISZ-gyűlésein sokat beszéltek a fiatalok ferveikMosfc a babócsai fiatalokon múlik elsősorban, hogy tovább fokozzák kezdeti eredményeiket és elérjék, hogy a járás többi DISZ-szervezete is .példát vehessen róluk. Kovács Mihály Barcsi Járási DISZ Bizottság. Május 7—8: Anyák Országos Konferenciája ' székhelyeken a fűszer- és húsboltok j 10 óráig, míg községekben eigy-egy 'élelmiszer vagy vegyes jellegű bolt i a rendes szombati zárórán tűi 2 óra- ív al hosszabb ideiig tart nyitva. I Május 1-én a járási székhelyeiken 'a tejlbditok, vagy tejárusítással foglalkozó fűszenboltok és tejkiadással foglalkozó tejbegyűjtő helyek 7-től 8 óráig tartanak nyitva. Május 2-ám a járási székhelyeken, egy-egy ételmiszerjdfegű népbolt és egy-egy éídímiiszerjeltegű földműves- szöveítlkezeti bolt 8-tól 10 óráig tart nyitva. A községekben 1-én és 2-án ny.it- vatairtás egyáltalán nem lesz, míg a járási székhelyein és Kaposváron kizárólag csak a fenti holtok tartanak nyitva. Somogy megyei Tanács VB Kereskedelmi Osztálya. A kaposvári ökölvívók országos bajnokságon elért eredményeiről Az ökölvívás hívei kissé csalódottan fogadták a hírt, hogy az 1955. évi egyéni ökölvívó bajnokság során nem szület.ett__ kaposvári siker. Érdemes e kérdést megvizsgálni, már csak azért is, hogy vajon ez a sikertelenség a kaposvári ökölvívás visszaesését jelenti-e. Nem! Ez megállapítható öklözőink szerepléséből, még ha az eredmények pillanatnyilag nem is tükrözik ezt vissza. Nézzük talán a részleteket. Wagner a negyedik döntőig jutott el. Nem volt alapos a felkészülése. Súlyos fogműtétje volt, ami hosszú ideig gátolta tervszerű munkáját, hűléssel is bajlódott. Trimimel becsülettel harcolt. Szabó Domonkossal (vívott küzdelménél a pontozóbírák hajszállal Szabót látták jobbnak. Ö igen helyesen és sportszerűen- vette tudomásul a bírák döntését. Hergert a tatabányai Molnár Zoltánnal szemben maradt alul. Becsülettel, jól harcolt: Szerencsésebb sorsolással esetleg másként alakult volna Hergert eredménye. A Dőri—Budai mérkőzésen az 5 pontozóbíró közül kettő Dórit látta jobbnak. Említést érdemel azonban Menczer pontozóbíró szereplése, aki egyetlen menetben sem hozta ká főiskolai világbajnokunkat győztesnek, a másik négy pontozó legalább egy menetben Dórit látta jobbnak. Véleményünk szerint érdemtelenül esett el a bajnoki címtől. Q-klözőink jó formáját bizonyítja az is, hogy Wágner, Hergert és Dőri meghívót kapott az Európa-bajnok- ságra készülő ökölvívó válogatott keretbe és reméljük, hogy legalább közülük kettő ott lesz a berlini Eu- rópa-bajnokságon. — ÁPRILIS 16—17—18-ÁN mutatta be a marcali kultúrház színjátszó- csoportja ,a Sevillai borbély című hártomíelvonást® vígjátékot. A színjátszók közt néphadseregünk Marcaliban. állomásozó tagjai, a földrnű- vesszövetfcezetek dolgozói és pedagógusok is szerepeltek. Az előadás nagy sikert aratott. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége május 7-ón és 8-án rendezi meg az Anyák Országos Konferen» 'ciáját Budapest főváros tanácsának j kultúrtermében. Ezen a konferenciáin ! választják meg azokat a küldötteket, akik az Anyák Nemzetközi | Kongresszusán Magyarországot kép- ’ viselik. . A konferencia jelszava: »Anyák, •akik az életet adjuk, egyesüljünk az élet megvédésére!« A vidéki küldöttek május 7-án reggel érkeznek. A pályaudvarokon a ibudapestd/ kerületi MÍNDSZ-szien,vezetek tagjai fogadják őket. Dék- élőitit intézményeket, üzemeket látogatnak mieg. Délután 3 óraikor kezdődik a konferencia Vass Istvánmiénak, az MNDSZ elnökének besEámolójiával. Este a megyék küldöttei és a budapesti asszonyok baráti találkozókra jönnek ösisze a kerületi MNDSZ- székházakban,. A vidéki asszonyokat nem szállodákban szállásolják jel, hanem a budapestiek látják őket vendégül. HÍREK Várható időjárás szombat estig: Nappali fei- hőképződéseki !kjgtfél-( jefofo egy-két helyein kisebb esővel. Mérsékelt szél. A meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22—25 fok között. Április 30 Szombat Katalin — A KUTASI NÉPI EGYÜTTES új műsorát a balatonmenti népi hagyományokból állítja össze, melyben szerepel a gazdagmúltú balatoni halászélet, továbbá halászdalok, halászmesék és ősrégi halász-szokások. — TÍZ ESZTENDŐ telt el . azóta, begy a fasiszták által elpusztított magyar- rádió 1945. május 1-én — a magyar nép első szabad május elsején — újból megkezdte adását. {Egyébként ebben az évben lesz 30 esztendeje annak, hogy Magyarországon megindult a műsorszóró rádiózás.) A magyar rádió — dolgozóinak tiszteletére — felszabadulásának tizedik és a rádió feltalálásának hatvanadik évfordulója áifcalr imáiból ünnepi hangversenyt rendez a Magyar Néphadsereg Színházában, Az ünnepségről május 8jám, vasárnap 20 óra 25 perces kezdettel a Kossuth-adón helyszíni közvetítést hallhatunk. — A KOZMETIKAI IPAR az idei strandidőre PVC-tasakokban napolajat, folyékony szappant és sampont hoz forgalomba. Ez a csomagolási mód nagyon ötletes, mert egy-egy kis tasakba csak annyi olajat vagy szappant töltenek, amennyi egyszeri használathoz szükséges. Az így forgalomba hozott napolaj olcsóbb is, mint az üvegben tárolt. — A MEZŐGAZDASÁGI ESZKÖZÖKET értékesítő szövetkezeti vállalat gondoskodott arról, hogy a dolgozó parasztok már most beszerezhessék a gabonabetakarításhoz és csépléshez szükséges ponyvákat. A vállalat megyei képviseletei a helyi földművesszövetkezeie- ken keresztül 2x3, 3x4, '4x5, 5x6, 6x8 méteres nagyságban hozzák forgalomba az elsőrendű minőségű ponyvákat. — ÉLÜZEM LETT a Kaposvári Útfenntartó Vállalat. A vállalat vezetősége, pártszervezete és szakszervezeti bizottsága április 30-án este 7 őreikor tartja az élüzemavató-ün- nepséget. — A DISZ II. KONGRESSZUSÁNAK tiszteletére társadalmi munkával röplabdapályát építettek a nágocsi DISZ-szervezet fiataljai. — TERVBESZÁMOLÖ TAGÉRTEKEZLETET tartanak május 15-ig megyénkben a földművesszövetkeze- tek. Az értekezletek a küldöttgyűlések határozataival foglalkoznak. Legtöbb helyütt filmvetítés követi a beszámolót. — UJRENDSZERÜ növényápoló gépek kerültek forgalomba. A nálunk már használatos fogatos ekekapán kívül a lazábbszerkezetű talajokra alkalmas 5 késes úgynevezett lúdtaipű kapáló ekéket kapott a kereskedelem. A talajlazításra és gyomirtásra egyaránt alkalmas gépet a hozzámellékelt ekefejjel bur- gonyatöltögetésre is lehet használni. — EGY ÉVE NYÍLT MEG a Ma- . gyár Munkásmozgalmi Initézeitfbem a népi demokratikus országok 'munkásmozgalmának történetét 'bemutató múzeum. Az évforduló alkalmán iból g múzeum dolgozói .számos új dokumentummal gazdagították a termek anyagéit.