Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-03 / 234. szám

aUlVlUOrXl NÉPLAP ( Vasárnap, 1954 október 3. NEMZETKÖZI SZEMLE _______,____________________«II_____________________________ A londoni West End szívében lévő Lancaster Houseban Eden brit külügyminiszter elnökletével kedden megnyílt a kilenc nyugati ország külügyminisztereinek értekezlete, amelynek elsőrendű feladata — ren­dezőinek reményei szerint — a jnyu- gáti »egységen« ejtett párizsi csorba kiköszörülése, a francia nemzetgyű­lés által elvetett EVK-szerződés he­lyébe pótmegoldás keresése, magya­rán: a náci militarizmus teljes sza­badjára engedése. A londoni értekezlet előzményei világosan azt bizonyítják, /hogy az »európai egység« kialakulásának el­húzódása miatt türelmetlenkedő amerikai imperializmus most min­den eszközzel a szájaízének megfe- lelő döntést akar kicsikarni. Dulles- nek az EVK francia parlamentben történt elvetését követő európai »vil­lámlátogatása«, amikor Párizst el­kerülve Bonnba utazott, szinte szim­bolikus kifejezése volt az amerikai külpolitika útirányának is. Ezt a dullesi tapintatlanságot csak (fokozta Gruenther amerikai tábornoknak, az Atlanti Szövetség európai fegyveres erői főparancsnokának csaknem a londoni értekezlet előestéjén francia nagyiparosok előtt elhangzott beszé­de, amellyel újabb nyomást akart gyakorolni Franciaországra. Gruen­ther szembefordult Mendes-France miniszterelnöknek azokkal a javas­lataival, amelyek arra irányulnak, hogy egy nyugateurópai blokk lét­rehozása esetén vegyék ellenőrzés i alá a német csapatkontingenseket és a haditermelést. A francia »rakoncátlankodás« el- | len irányított riasztó ágyúzás sze-1 repét töltötte be Eden angol külügy­miniszternek közvetlenül az értekez­let küszöbén elhangzott beszéde, amelyben kifejtette, hogy »Németor­szágot szoros kapcsolatba kell hoz­ni« az egyéb nyugati hatalmakkal és kísérletet tett a francia és nyugat­német álláspont összehangolására. Adenauer bonni kancellár ugyanis éppen ezt megelőzően arcátlan han­gú beszédben követelte, hogy Nyu- gat-Németországot közvetlenül fel kell venni az Atlanti Szövetségbe és »nem tűri«, hogy bárki is elvitassa Nyugat-Németországnak a többi nyugati hatalommal egyenlő jogait. A nyugati polgári sajtó méltán nevezte a londoni tanácskozást »a legkritikusabb nyugati értekezlet­nek«: a kilenc hatalmat éles ellen­tétek állítják egymással szembe. »A külügyminiszterek gondterhelt arc­cal és sötét gondolatokkal érkeztek meg Londonba« — jegyezte meg az Economist, utalva arra, hogy az ér­tekezlet megnyitásakor is még ko­moly ellentétek mutatkoztak a kü­lönböző álláspontok között. A ta­nácskozások részvevői előtt három emlékirat fekszik: Az angol memorandum, az úgyne­vezett Eden-terv, amely azt kívánja, hogy a brüsszeli egyezményt terjesz- szék ki Nyugat-Németországra és Olaszországra, s ennek kapcsán »egyezzenek meg Németországnak a nyugati védelemhez való hozzájáru­lása tekintetében«, nagyobb súlyt biztosítva az ellenőrzésben a NATO- nak, mint a brüsszeli szerződésben: Adenauer memoranduma, amely a megszálló statútum azonnali meg­szüntetését és Nyugat-Németország szuverénitásának feltétel nélküli megadását követeli és egyben pedig azt kívánja, hogy Nyugat-Németor- szágot egyszerre kapcsolják be mind a brüsszeli egyezménybe, mind az Atlanti Szövetségbe és végül Men­des-France terve, amely hozzájárul ugyan Nyugat-Németország és Olasz­ország bevonásához a brüsszeli egyezmény keretébe, de ragaszkodik ahhoz, hogy Nyugat-Németország re- militarizálásának ellenőrzését intéz­ményesen biztosítsák. Tehát — amint a Pravda hasáb­jain »Megfigyelő« aláírással megje­lent cikk világosan megvonja a mérleget: »A londoni értekezleten va­lamennyien készek fegyvert adni a nyugatnémet revansiszták kezébe, de arra vonatkozólag, hogy milyen módon tegyék ezt, nem jött létre köztük megegyezés«. Ezen a tényen nem változtatnak azok az optimista hangú burzsoá sajtóhangok sem, amelyek az utóbbi napokban »fordulatról«, sőt bizonyos megállapodásokról is szólnak. Duíles amerikai külügyminiszternek a ta­nácskozás részvevőire gyakorolt nyo­mást szolgáló nyilatkozata, hogy »az Európának nyújtott amerikai segít­séget. esetleg erősen csökkentik« — a Reuter szerint — »valószínűleg Anglia szorosabb együttműködése felé Ifefidíti a mérleg nyelvét« és nyilvánvalóan az amerikai nyomás következménye Edennek az a kije­lentése, hogy Anglia kész 1998-ig négy hadosztályt és taktikai légierőt Európában tartani. E »fordulatnak« kikiáltott nyilatkozatoknál az eddigi megállapodások sem erőteljesebbek. Az AFP szerint az értekezlet rész­vevői »elfogadták, hogy a brüsszeli szerződés szervezete mélyebb tártál« mat kap és politikailag, katonailag, valamint gazdaságilag az »új euró­pai építmény« alapjául fog szolgálni. Megállapodtak a fegyverzetnek és a katonai állománynak a brüsszeli szerződés keretében történő korláto­zása és ellenőrzése elvében is«. A józan polgári hírmagyarázók ezzel kapcsolatban rámutatnak arra, hogy a nyilatkozatok és megállapodások csupán elvi jelentőségűek, azonban »konkretizálásra várnak még olyan problémák, mint a tervbevett intéz­kedések végrehajtásának folyamata, sőt maguknak az intézkedéseknek az összeállítása«. A polgári sajtó egy részének hírmagyarázói is világosan látják, hogy bármilyen elvi megálla­podást kössenek is Londonban a tár­gyaló külügyminiszterek, )a végső szót a népek mondják ki. Hiszen el­vi megállapodás történt az EVK kér­désében is, s a népek akarata mégis elsöpörte. Figyelemreméltó ezzel kapcsolatban a svájci Die Tat véle­ménye, amely szerint »a londoni ér­tekezlet eredményét csak a francia nemzetgyűlés visszhangjának ismert­té válása után lehet majd véglege­sen felmérni«. Az európai népek véleményéről némi ízelítőt adhatott az angol mun­káspártnak hétfőn a scarboroughi Granc Hall színháztermében meg­nyílt 53. évi értekezlete, amelyen Anglia egyik legnagyobb pártja ho­zott döntést a nyugatnémet újrafel- fegyverzés kérdésében. Jellemző, hogy a munkáspárt jobboldali veze­tősége, félve a német újrafelfegy- verzés politikájának elutasításától, az értekezlet elé terjesztett határo­zati javaslatában sehol nyíltan nem mondotta ki, hogy helyesli vagy tá­mogatja a felfegyverzést, csupán »Németországnak a közös védelem­hez való hozzájárulásáról« kockázta­tott meg néhány ködös mondatot, s egyébként a határozati javaslatot ki­töltötték a kelet—nyugati tárgyalá­sokra vonatkozó törekvésről és ha­sonlókról szóió ígéretek. Rendkívül nagyjelentőségű, hogy az ilyen fél­revezető és ködös megfogalmazásban előterjesztett javaslat is csupán igen csekély többséget kapott. A javaslat­ra 3 millió 260 ezer szavazat esett, ellene 3 millió 22 ezer. A negyedmil­lió szavazati többség csupán szám­belileg látszik tekintélyesnek, a va­lóságban a szavazás felér a jobbol­dali vezetőség vereségével. Ennek megértéséhez figyelembe kell venni a különleges szavazási rendszert. Mint ismeretes, a munkáspárti érte' kéziét munkájában 1269 küldött vesz részt. Ezek 6 millió 395 ezer kollek­tív és egyéni tagot képviselnek. Kol­lektív tagság alatt az értendő, hogy a szakszervezetek általában a mun­káspárthoz affiliálódnak s tagságuk bizonyos százaléka (40—80) a mun­káspárt tagja. A szakszervezetek végrehajtó bizottsága előzetesen el­határozza, hogy képviselője hogyan fog szavazni a munkáspárt évi érte­kezletén. így azután előfordul az, hogy egyes szakszervezetek vezetői a tagság megkérdezése nélkül dönte­nek és szavaznak esetleg félmillió tag nevében, vagy bár a végrehajtó bizottság előzetesen nem egységesen foglalt állást a német felfegyvérzés mellett, a pártértekezleten képvise­lőjének szavazata mégis mint száz­ezres vagy félmilliós kollektív sza­vazat jön számításba. A scarbo­roughi értekezlet szavazását kom­mentálva a nyugati megfigyelők ezért írnak arról, hogy valójában az angol munkáspárt tagjainak 75—80 százaléka a német újrafelfegyverzés ellen foglalt állást. A munkáspárti értekezlet szavazá­sa kétségtelenül kihatással van a londoni értekezletre is. Ebben a megvilágításban még tisztábban lát­szik a Pravda szemleírójának meg­állapítása: »bármilyen megoldásra is jutnak Londonban, egy kétségtelen: a londoni értekezlet részvevői kép­telenek lesznek elbarikádozni a ha­ladásnak azt az útját, amelyen a békéért és biztonságért harcoló né­pek haladnak«. Kompenzációs egyezményt írtak alá a szovjet és jugoszláv kölcsönös áruszállításról Moszkva (TASZSZ). A szovjet külkereskedelmi szervezetek és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársa­ság szövetségi külkereskedelmi kamarája képviselői tárgyalásai­nak eredményeként október else­jén Belgrádban kompenzációs egyezményt írtak alá a szovjet és jugoszláv külkereskedelmi szerve­zetek kölcsönös áruszállításairól. Az egyezmény szerint a Szov­jetunióból nyersolajat, gyapotot, mangánércet, antreclot, rotációs papírt szállítanak Jugoszláviába, Jugoszláviából a Szovjetunióba pedig húst, kendert, dohányt, ma- rónátront, kalcinált szódát, etil­alkoholt és kalciumkarbidot szál­lítanak. Az áruk javarészét mindkét fél a folyó év végéig szállítja le. Scelba bukása elkerülhetetlen — írja az „4FP“ kommentárja a Montesi-ügyről Párizs (MTI). Az olasz keresz­ténydemokrácia súlyos válsága nyugaton felkelti a politikai körök érdeklődését. André Clot, az „AFP“ munkatársa erről szóló kommentárjában mint végső kö­vetkeztetést levonja, hogy a jelen­legi olasz kormánynak, Scelba ka­binetjének bukása elkerülhetet­len. A hírmagyarázó a legutóbbi — a Montesi-üggyel kapcsolatos —1 bizalmi szavazást veszi kiinduló­pontnak és leszögezi: „Noha Ma­rio Scelba igen kis többséggel bi­zalmat kapott, ez mégsem rendez semmit, a miniszterelnök helyze­te nem erősödött meg a siker kö­vetkeztében“. Sőt — amint André Clot is rámutat — Olaszország la­kosságának jelentős része az Olasz Kommunista Párt és az Olasz Szocialista Párt . felvilágosítása elhiszi, hogy a kereszténydemo­krata párt minden ízében korrupt. Ez a két párt (a kommunista párt­ról és a szocialistákról van szó) még a parlamenti többséget is megingatta. . . Ez a többség egyébként is nagyon ingatag, ahogyan ez igazolódást nyert az 1953-as júniusi választásokon. A CIPRUS KÖRÜLI GÖRÖG-TÖRÖK ELLENTÉTEK A BALKÁNI PAKTUMOT VESZÉLYEZTETIK Párizs (MTI). Jacques Marót, az „AFP“ ankarai tudósítója hírma­gyarázatában hangoztatja, hogy a Ciprus körüli görög-török ellenté­tek — amelyek az utóbbi időben mindjobban kiéleződtek — „úgy látszik egy török-görög konflik­tus színezetét öltik, mind, komo­lyabban veszélyeztetik a balkáni szövetséget, valamint az atlanti paktum egységét.“ A. J. Visinszkij levele az ENSZ közgyűlésének elnökéhez New York (TASZSZ). A. J. Vi­sinszkij, az ENSZ közgyűlésén részvevő szovjet küldöttség veze­tője levélben fordult a közgyűlés elnökéhez: „Mély tisztelettel kéreip önt, vegye fel a közgyűlés 9. üléssza­ka napirendjének pontjai közé, mint igen fontos és sürgős kér­dést, „a fegyverzet csökkentésé­ről, valamint az atom- és hidro­gén- és más tömegpusztító fegy­verek betiltásáról szóló nemzet­közi szerződés megkötéséről“ el­nevezésű pontot. Kérem önt, elnök úr, intézked­jen, hogy a fent említett kérdés­hez kapcsolt határozati javaslat szövegét, mint a közgyűlés hiva­talos dokumentumát, tegyék köz­zé. Kinevezték Magyarország párizsi követét A Magyar Népköztársaság Elnöki i Tanácsa Kutas Imre rendkívüli kö­vetet és meghatalmazott minisztert a -Francia Köztársaság területére ki­terjedő hatáskörrel megbízta a pári­zsi követség vezetésével. VESSÜK ÖSSZE TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS Nyugatnémetországban A „Frankfurter Rundschau“ című nyugatnémet napilap au­gusztus 26-i száma „A kórházak nyomora — égető probléma“ címmel a többi között arról ír, hogy még legalább 60—70 ezer kórházi ágyra volna sürgősen szükség. Csak sajnos éppen az a másfél milliárd márka hiány­zik, amelyből be lehetne szerez­ni. . . Hivatalos nyugatnémet ada­tok arra is fényt vetnek, miért oly égető a kórházi ágyak pro­blémája és miért nincs pénz er­re a célra. A kórházi ágyakra azért van egyre nagyobb szük­ség, mert a balesetek és foglal­kozási betegségek száma az iparban 1949-től 1953-ig 40 szá­zalékkal növekedett, pénz pedig azért nincs, mert a nagytőké­sek zsebébe vándorol. Több mint 600 nyugatnémet rész­vénytársaság osztaléka egyetlen év alatt 1953-ban átlag 26 szá­zalékkal növekedett. A balesetek és foglalkozási betegségek száma messze felül­múlja a náci Németországban regisztrált számokat. Míg 1938— ban Németországban minden ezer ipari munkás közül 97-et ért baleset vagy szakmai beteg­ség — az arány Nyugat-Német- országban 1950-ben 100-ra, 1951-ben l07-re, 1952-ben Hí­re és 1953-ban 120-ra szökött fel. A bányászatban, továbbá a vas- és fémiparban még ennél is magasabb. 1953-ban minden ezer vas- és fémmunkás közül 180-at és minden ezer bányász közül 273-art ért baleset vagy valamilyen foglalkozási beteg­ség. Az ok? — A nyugatnémet or­vosok szerint a dolgozók egyre fokozódó kizsákmányolása, a túlfeszített munka. A nyugatné­met orvosok tájékoztatási szol­gálata ez év júniusában arról adott hírt, hogy 800 megvizsgált északra jna-vesztfáliai munkás közül 80 százalékánál megálla­pították, hogy erejét túlfeszít­ve dolgozik. A megvizsgáltak 60 százaléka rendszeres kezelésre szorulna, hogy munkaképes ma­radjon. Erre persze nincs lehe­tőség. A Német Demokratikus Köztársaságban A „Neues Deutschland“ szép« tember 16-i száma hírt ad arról, hogy az NDK-ban már idén na­gyobb a kórházi ágyak száma, mint amennyire 1955-re tervez­ték. Az egészségügy rohamos fejlődését misem mutatja job­ban, mint hogy 1953-ban, egyet­len év alatt, a poliklinikák szá­ma 162-ről 262-re, az ambula- tóriumok száma ll9-ről 286-ra és a falusi ambulatóriumok szá­ma 2-ről 250-re emelkedetté Ezenkívül még 144 üzemi am- bulatórium és 67 üzemi polikli- nika is létesült. 1945 előtt a németországi gyógyüdülőhelyekre alig jutott dolgozó: körülbelül 6 százalék volt az irányszámuk. Most gyógyüdülőhelyek 90 százaléka és 139 szanatórium áll a társa­dalombiztosítás szolgálatában, a dolgozók teljesen ingyen része­sülnek itt a szükséges ideig ke­zelésben. Az NDK-ban évről évre nö­vekszik a betegsegély is. Míg például egy lakatos, aki 1948- ban 234 D-márkát keresett, be­tegség esetén 30 napra 135 már­ka segélyt kapott, a bérrendezés révén ha már 443 márka körül keres és ennek megfelelően munkaképtelenség idején 30 napra 399 márkát kap kézhez. Különösen szembetűnő az NDK- ban és Nyugat-Németországban kifizetett betegsegély közötti különbség, ha összevetjük, hogy csupán Magdeburg kerületben a társadalombiztosítási szervek 1953-ban 39.3 millió D-márkát fizettek ki betegsegély címén, ez 6.3 millióval több, mint amennyit a bonni kormány egész Nyugat-Németországban erre a célra rendelkezésre bo­csátott. Az emberről való gondosko­dást bizonyítja az is, hogy ha egy Nyugat-Németországból ér­kezett látogató az NDK-ban megbetegszik, ugyanolyan elbá­násmódban részesül, mint az NDK minden lakosa. Nem kell fizetnie sem a kezelésért, sem az orvosságért, sem a kórházi ápolásért. Az NDK lakosai azonban a legcsekélyebb orvosi segítséget sem kapják ingyen Nyugat-Németországban, Ellenségeink rosszul ismerik népünket! Külföldi nyomdákban készült röp­cédulákat juttatott az ellenség ismét megyénk területére, a határokon túl­ról. Ez alkalommal egyik legszebb ünnepünket, a nép és hadsereg egy­ségének ünnepét, a néphadsereg napját használták fel arra, hogy os­toba, nevetséges »érvekkel« próbál­janak néphadseregünk soraiban za­vart kelteni. Ez a kísérlet is ku­darcba fulladt, dolgozóink és nép­hadseregünk tagjai jót derültek a röpcédula sorain, nevettek, mielőtt megsemmisítették, vagy vezetőikhez juttatók volna azt, s ez a nevetés érthető is volt. Nem ilyen ostoba, de még más »érvekkel« sem képes az ellenség zavart kelteni sorainkban. Nevetni kell, ha azt a felszólítást olvassuk, amelyben honvédeinket ar­ra hívják fel, hogy »segítsék a né­pet«. A mi néphadseregünk, mint az aratási munkákban, a dunai árvíznél megmutatkozott, valóban segítettek is, nem az ellenség 'felszólításának engedve, s nem úgy, ahogy ők gon­dolják, hanem ahogy a nép fiainak segíteniük kellett. A mi hadseregünk katonáit nem kell felszólítani arra. hogy legyenek hűek a néphez, a mi hadseregünk a nép hadserege, hű is a néphez, mint az édesanyához. »Apáink verejtékével áztatott tszcs«- földekről beszélnek a röpcédula írói. Igen, az lehet, hogy valamikor az ő apáik birtokolták azt a földet, ahol most termelőszövetkezetek virulnak, de akiknek a verejtéke hullott rajt, azok nem ők voltak, hanem akik most élnek és boldogulnak régi uraik nélkül e földön, amely most már a sajátjuk. »A magyar katona tízparancsola­ta« nem az, amit a röpcédula ír, s amin — ismételve — csak nevetni tudunk, hanem amit népe, népének érdeke megszab. »Ne legyenek ne­ked idegen isteneid« — írják —; a magyar honvédnek ma már csak egy istene van, a nép, s népe szabadsága. »Tiszteld atyádat és anyádat« — ír­ják. Nos, a magyar katona, amikor határainkat, békénket védi — atyja s anyja életét is védelmezi a kívül ólálkodó farkasok ellen. S a végső, a 10. parancs, ami a legnevetsége­sebb: »Ne fogadj el a rendszertől semmit, sem rangot, sem prémiu­mot!« !— arra akar buzdítani, hogy katonáink és dolgozóink ne igyekez­zenek boldogan, jól élni, mert ez »bűn«, a »hazafiak«, tehát nyilván azok ellen, akik azelőtt e földön élős- ködtek s most ellenségesen figyelik eredményeinket. Rosszul ismerik népünket ellensé­geink, hiába, sokat változtunk 10 év alatt. A mi nyitottszemű népünk, bátor, öntudatos fiaink az ilyen os­toba »érveken« csak nevetni tudnak, ám még éberebben őrködnek hazánk és népünk békéje felett. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BERNI KÖVETE ÁTADTA MEGBÍZÓLEVELÉT Némety Béla rendkívüli követ és I A megbízólevél áradásakor jelen meghatalmazott miniszter, a Magyar voltak M. Petitpierre külügyminisz- Népköztársaság berni követe október ter. F. Weber, és a magyar követség 1-én átadta megbízólevelét Rubattel diplomáciai beosztottai, svájci szövetségi elnöknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom