Somogyi Néplap, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-22 / 196. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A, J. Visinszkij beszéde az ENSZ- közgyűlés politikai bizottságának ülésén a koreai kérdésről A simonfai Petőfi termelőcsoport tagjai szilárdan kitartanak a közösben Az Ötéves Tervkölesön pénteki húzásának eredményei [ A MAGYAR [ »OLG O ZÓk PÁRTJA MEGYEI • •- •- •- ■ V'». ' ' '• PÄRT BIZOTTSÄGÄNÁlé LAP J A X. évfolyam, 196. szám. Ara 50 FILLÉR Szombat, 1953 augusztus 22. A Megyei Tanács dolgozói sikerek jegyében ünnepelték augusztus 20-át Augusztus 20-áu, alkotmányunk ünnepén avatták fel Csurgón a megye negyedik járási könyvtárát Augusztus 19-én este a Megyei Tanács dolgozói a tanácsiláz nagy­termében gyűltek össze, hogy meg­ünnepeljék alkotmányunk születé­sének negyedik évfordulóját. Az ünnepi beszédet Kerekes András- né elvtársnő tartotta. Beszédében kiemelte, hogy alkotmányunk ün­nepét hatalmas sikerek jegyében ünnepeljük. Megyénk dolgozói nagy lelkesedéssel készültek erre az ünnepre. Ezt bizonyítja me­gyénk kiváló eredménye a mező­gazdasági munkák elvégzésében és a begyűjtésben. — Alkotmányunk kimondja — mondotta Kerélkesné elvtársnő: — „Minden hatalom a dolgozó népé“. Ennek megvalósu­lásáért harcolt dolgozó népünk már évszázadokon keresztül. Ma már ennek valóraváltását boldogan ünnepeljük. — A kormányprojgramm meg­valósulásával — mondotta a to­vábbiakban —• növekszik dolgozó népünk életszínvonala. Több ren­delet jelent meg a kormánypro- gr.'tmm megvalósítása érdekében, melyek mind dolgozó népünk élet­színvonalának emelkedését szol­gálják. Kerékesné elvfársnő meghatá­rozta a Megyei Tanács dolgozói­nak feladatait, mélyeknek segíte­niük kell ai kormány pr o g r am m megvalósulását. Ezek közül igen fontos, hogy ile kell rövidíteni az ügyintézések határidejét, a keres­kedelmi osztálynak pedig fokozot­tabban ellenőriznie kell az áruk minőségét, az üzletekben a kiszol­gálást. A Megyei Tanács dolgozói segítsék & járási és községi taná­csokat, hagy azok v.égre tudják hajtani feladataikat, ne hátrálja­nak meg a nehézségek előtt, szár­janak szembe az ellenséggel, lep­lezzék le aknamunkáját. A Megyei Tanács dolgozói eddig is szép eredményeket értek el, jól dolgoztak. A feladat az, hogy to­vábbi jó munkával, a kollektív ve­zetés megvalósításával még szebb sikereket érjenek él. Ebben a mun­kában a kommunisták álljanak az élre és mutassanak példát. Fokoz­niuk kell a munkafegyelmet, a munka .minőségi javítását. Nagyobb gondot kell fordítaniuk a 'káderek nevelésére, egyéni problémáira. A mi feladatunk: harcolni a nép jólétéiért, á kormányprogramm megvalósításáért — fejezte be be- szbuet Kerekesné ely.társn-5, Az ünnepi beszéd elhangzása után Czár Lajos, a Megyei Tanács SZB elnöke a, „Megyei Tanács leg­jobb osztálya“ címet és a vándor­zászlót átadta a mezőgazdasági osztálynak. A „Megyéi Tanács legjobb dol­gozója“ vándorzászlót és vele együtt a 400 forint jutalmat Baj­csy Ede megyei f°agronómus kap­ta meg. Jtzután Danj Imre elvtárs, a Megyei Tanács VB-elnöke szétosz- tóttá a Megyei Tanács legjobb dolgozóinak a pénzjutalmakat. Kö­zel 90 dolgozó részesült pénzjuta­lomban. A növényápolási munká­ért több mint 200 dolgozó kapta meg a földművelésügyi miniszté­rium pénzjutalmát. Dani elv társ átnyújtotta az egészségügyi minisztérium ajándé­kát: „Az egészségügy kiváló dol­gozója“ jelvényt Kiss Károly eiv- társnak. A jutalmak szétosztása után kultúrműsor szórakoztatta! a Megyei Tanács dolgozóit. Várkony Imre, I Köt Magyar Lajos 12 holdas kapos­vári dolgozó paraszt állam iránti kötelezettségének példás teljesíté­sével már többször bebizonyította, hogy tiszteli népi demokráciánk törvényeit. Am ikor megyénk dol­gozó parasztsága versenyszerző­dést kötött Baranya megye dolgo­zó parasztságával, Magyar Lajos is úgy érezte, hogy kötelessége elő­segíteni megyénket a versenyben. Ezért alkotmányunk ünnepének tiszteletére megfogadta, hogy a augusztus zu-ra betakarítási munkákat a minisz­tertanácsi határozatban előírt ha­táridő előtt elvégzi és a cséplő­géptől azonnal teljesíti beadási kö­telezettségét. Adott szavát becsülettel valóra- váltotta. Ezenkívül augusztus 20 tiszteletére tojás- és baromfibe­adási kötelezettségének egész év­re eleget tett. Magyar Lajos kiér­demelte dolgozó paraszttársaínak megbecsülését és büszkén ünnepel­te augusztus 20-át. Sztahanovista jelvényt és oklevelet kaptak a Siófoki Ásványolajvezeték Vállalat legjobb dolgozói Méltóan ünnepelték alkotmá­nyunk születésének 4. évfordulóját a Siófoki Ásványolajvezeték Válla­lat dolgozói. Augusztus 19-én vi­dám ünnepély keretében adták át a vállalat dolgozóinak a csónakhá­zat, amely ,a dolgozók szórakozási lehetőségét segíti elő. A csónak­házat kollektív munkával éipítat- ték, a felszerelést a vállalat biz­tosította. A 19-i ünnepély ‘ keretében 10 ezer forint pénzjutalmat osztottak ki. Ezen az ünnepélyen kapták meg sztahanovista jelvényüket 200 fo­rint pénzjutalommal: Béres Márton, Boíf József, Hajas Kálmán, Hor­váth Ferenc, Szekeres János, Taw más József, Hostettar László, Sós János és Kekk Ferenc. Tíz dolgozó sztahanovista okle- vetLet és 150 forint jutalmat kapott: Sneff Ferenc, Janikovács József, Horváth György, Nagy László, Brach! Elemér, Kovács József, Sándor Lajos, Bedő Lajos, Sós Fe­renc és Talabér Lajos. Jutalmat 'kapott Kiss Imre, a csónakház-építés irányítója. Az újudvari telep dolgozói is teljesítették augusztus 20-ra tett felajánlásaikat. 60 köbméter tar­tály bekötését és befestését vál­lalták, vállalásukat teljesítették. A bőrgöndi vonalépítő- éls javí­tóbrigád augusztus 20-ra 4000 mé­ter vezeték javítását vállalta, ezt a munkát július 18-,ra befejezte. A vállalat dolgozói a III. ne­gyedévben a nyersolajszálilítási veszteség csökkentését vállalták. A n ye r s olaj szállít ásná 1 — a meleg idő ellenére — 97 tonna nyersola­jat takarítottak meg1 népgazdasá­gunknak. A mezőszentgyörgyi szi­vattyúállomás dolgozói augusztus 20-ra tett felajánlásaikat 17 száza­lék k al túliéi je site ft ék. A haihóti csővezetéképítő- és.ja­vítóbrigád dolgozó:! vállalták, hogy munkáiukat a határidő előtt 5 nap­pá] befejezik. ígéretüket becsület­tel va'ló.r avállották. Jó -a munka­fegyelem a vállalatnál, az utóbbi időben igazolatlanul mulasztó, ön­kényes kilépő nem volt. A szakok­tatás eredménye, hogy a vállalat­nál nincs 100 százalék alatt telje­sítő dolgozó. Elősegíti a. vállalat munkáját az is, hogy a dolgozók 99 százaléka tervfelbontással dol­gozik és így júliusi tervüket 123.8 százalékra teljesítették. Népünk kulturális felemelkedé­sének megvalósításában tekinté­lyes iszerepe van a könyvtáraknak. Megyénk egyre bővülő könyvtár­hálózatának kiépítésében, az új kulturális intézmény további ha­tározott lépést jelent előre. 'Éppen Csurgón döbbent rá egyik legnagyobb költőnk, Csoko­nai a somogyi nép riasztó elmara­dottságiára: „Hát csaik kanásznak termett a somogysági paraszt?“ Ma örömmel vehetné tudomásul, hogy Somogybán havonta több mint 30 ezer könyvet kölcsönöz­nek iki tanuLnivágyó munkásaink és dolgozó parasztjaink a tanácsok nyilvános könyvtáraiból. Az új já­rási könyvtár tágas, szíépen kifes­tett, feldíszített helyiségeivel, a polcokon színesen pompázó több- ezer kötetnyi könyvvel várta a megnyitó ünnepségre összegyüle- keziő dolgozókat,' A járási pártbizottság részéről Várhelyi elvtárs mutatott rá ava­tóbeszédéiben a könyvtár jelentő­ségére és szerepére. — Arany Já­nos, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Tyihcmov, Erenhurg, Szimonov, Tolsztoj, Móricz Zsig- mond és a többi nagy népnevelő tekint le ránk e könyvtár polcai­nak soraiból. Petőfi buzdít bennün­ket szabadságunk szeretetére és védelmére, Majakovszkij a szocia­lista építésre: „Előretörni a hol­napba, a jövőbe“. Befejező szavaival a jelenlévők, de az egész járás dolgozóinak fi­gyelmébe ajánilotta Sztálin elvtárs egy mondatát, amit egyik vendégé­nek mondott, aki csodálkozott az asztalán lévő sok könyvön: „Önöknek is ajánlom, olvassanak, amennyit csak lehetséges“. A megnyitó ünnepség részvevői lelkesen fogadták ezt a tanácsot é.s szeretettel forgatták, nézegették a sok szép könyvet, s gyönyörköd­lek a szépen díszített könyvtár he­lyiségeiben. Az avatóünnepséget színesebbé tette a kultúrotthon táinccsoportjának szereplése és Arany Erzsébet .szavalata. A járási könyvtár létesítésében értékes támogatást nyújtott a já­rási pártbizottság és ,a járási ta­nács. A járási pártbizottság veze­tőin kívül jelen volt a népművelési minisztérium kiküldötte, a Megyei Könyvtár vezetője, a járási tanács elnökhelyettese, a községi tanács elnöke is. Ez ,az együttműknüéis és gondoskodás ;a ‘biztosítéka annak, hogy az ülj járási könyvtár munká­ja eredményes lesz és működése nyomán mind Csurgón, mind pedig a járás összes községeiben az oi- vasómozgailom komoly sikerekre számíthat. * * * Hedrehely termelőszövetkezeti község 285 kötetes könyvtárat kapott Alkotmányunk törvénybeiktatá­sának negyedik évfordulóján nagy öröm érte Hedrehely termelőszö­vetkezeti község dolgozóit. Felavat-- ták népkönyvtárukat. - A helybeli pedagógusok kedves ünnepséget rendeztek az úttörőik műsorszámaival. Alkotmányunk jelentőségéről a helyi párttitkár, a könyvtár jelentőségéről pedig a Megyei Könyvtár kiküldötte beszélt és utána könyvismertető előadást tartott Veres Péter; Próbatétel cí­mű művéről. Két és félmillió forint értékű iparcikket vásároltak dolgozóink a nagyatádi vásáron A nagyatádi Ünnepi Vásár má­sodik napján a vásáresemények még gazdagabbak voltak,' mint az előző nap. Már a ‘kora reggeli órákban az országutakon kocsi­val, kerékpárral hatalmas ember áradat tartott ,a vásár .színhelyére' A vonatokról ezrével szálltak le a vásárra érkező utasok. Hatal­mas volt a forgalom az árusító pa­vilon okban, A kiskereskedelmi vál­lalatok és föfdművesszövetkezetek gazdag árubőséggel várták ,a vá­sárló dolgozókai Mindenki meg­találta a. neki szükséges, meg­felelő áruféleséget. Különösen nagy volt a keres­let ruhantmüekben és cípőfé- leségekben. Igen sok vásárló akadt a vasüzle- tek, háztartási boltok, Ikultúrcik- kek pavilonjában, valamint ,a Bú- torértiókesítő Vállalat sátrainál is. Nagy Ferenc kéthelyi dolgozó paraszt a mailt évben részt vett a marcali Ünnepi Vásáron. Ez az új típusú vásár annyira megnyerte tetszését, hogy most eljött Nagy­atádra is, s 2338 Ft-ért szép .kony­habútort vásárolt. Ugyancsak konyhabútort vett megtakarított pénzéből Hegedűs Ti'borné is, s nagyatádi Népibolt dolgozója. Vas Imre, a háromfai állami gazdaság dolgozója, Balogh .Sándor kadar­kúti dolgozó paraszt egy-egy sez- Iont vásárolt 1032 forintért. Lasin- ka Irén nagyatádi dolgozónk» pedig komplett .hálószobabútort vett. Füíecspusztáról jött az Ünnepi Vásárra Marcsingó János tsz-tag a családfával. Elmondotta, . hogy 3500 forint készpénzt, 13 mázsa kenyérgabonát, 3 mázsa árpát 'ka­pott előle gibe ,a csoportnál. A fe­lesleges terményt értékesítette s most bevásárol. A maga rélszére ünneplőruhát vett. Felesége pedig 645 forintért damasztabroszt vá­sárolt, de a család többi tagja is megkapja a neki szükséges holmit, mert telik a jövedelemből, Krivarics Erzsébet, a Nagyatádi Konzervgyár rminkásnője 890 fo­rintos szép, új téilikabátjá'ban gyö­nyörködik. A ruhabemutatón látta a szép, kényelmes és olcsó télíkabá- tot. Megtetszett neki és megvásárolta. ..e.reszturi István Görgetegről k erült a komlói bányába, most el­jött a vásárba és szép, új tűzhelyet vásárolt. Ugyancsak tűzhelyet vett Kösz Jánosné bakházi 6 hol­das dolgozó parasztasszony. Torna Ferenc, a lábodi Béke ter­melőszövetkezet tagja kerékpárt vásárolt, már azon is ment haza. És folyt a vásárlás egész nap. Még a délutáni órákban is alig győzték a kiszolgálást a .kereske­delmi vállalatok dolgozói. A nagy vásárlókedvre jellemző, hogy kö­zel két és félmii ió forint értékű iparcikket vásároltak a dolgo­zók az Ünnepi Vásárban, Igen nagy sikere volt a szabad­téri .színpad kultúrműsorának, melyben a takácsai délszláv népi együttes, a csurgói kultúrcsoport, valamint a Nagyatádi Kézimunfca- íonalgyár kúltúrgárdája szerepelt nagy sikerrel. ■■ A sportrendezvé­nyek i.s látogatottak voltak. A j ól'sii'k er ült vásár után a va- sárlátoigatók szívesen keresték fel a Vend.éigiátóipari Vállalat kerthe- lyiséigeit, a földmüvesszövetkezeti csárdákat, ahol a késő esti órák­ban még mindig soíkezren tartóz­kodtak. A nagyatádi Ünnepi Vásár si­kerrel zárult. A látogatók nagy száma, a tekintélyes áruforgalom és a vásár hangulata mind arról tanúskodtak, hogy a szervezési munka jó volt. Dolgozó parasztsá­gunk pedig termelványeit iparcik­kekre felcserélve, megelégedetten tért haza a vásárról, amely való­ban ünnepe volt medvénknek. Kultúrházcst avattak alkotmányunk ünnepén a balatonnagybereki állami gazdaság dolgozói A balaton-nagybe.re.ki állami gazdaság dolgozói alkotmányunk t ör v é nyb e ik ta t ásónak negyedik évfordulóján avatták a minden igényt kielégítő, gyönyörű kultúr- házukat. A régi Magyarország kiváltságo­sainak kedvenc vadász- és szóra­kozóhelyén, a vadkacsák birodal­mában, a korszerű mezőgazdasági gépek és a dolgozók szorgalmas munkája nyomán évről-évre na­gyobb termőterületek és az egy­más melle sorakozó lakótelepek teszik virágzóvá az egykori mo- csárvüágot. A gazdaság lelkes dolgozód kö­zel másfélmillió forintos ‘beruhá­zással, beépített színpaddal, öltö­zővé] ellátott, 500 férőhelyes kúl- túrházat kaptak államunktól, hogy a jólvégzett munka után a kultúra és a szórakozás lehetőségeit tel­jes mértékben megtalálják. Csü­törtökön délelőtt az imremajori üzemegységben egymásután gyüle­keztek a mosolygó arcú emberek, hogy részesei legyenek a:z avató­ünnepségnek. Az állami gazdaságok és erdők minisztériuma részéről jelen volt: Sztrehovszky Györgv elvtárs., a Déldunántúli Állami Gazdaságok igazgatója. Avatóbeszédet Beck József, a gazdaság pártti'fkára mondott. Utá­na Pankász Ferenc elvtárs, a gaz­daság igazgatója adta ál a pénz­es könyvjutalmakat az arra érde­mes dolgozóknak. A gazdaságban elért kiváló eredmények elismeré­seként 20 dolgozó kapott sztaha­novista oklevelet és 4 dolgozó szia hanovista jelvényt. Ezek között van Fiedler Vilmos gépcsoportve­zető, akinek a vezetése alatt dol­gozó traktoristák 80 százaléka sztahanovista szintet ért el. To­vábbá Hoícmann Imre traktoros, aki 1954. évi tervét augusztus 15" én befejezte és már az 1955. évi tervén dolgozik. Ezenkívül 10 ezer forint pénzjutalom került szétosz­tásra 45 dolgozó között, 300—300 forint jutalmat kaptak többek kö­zött Végh Imre agroinőmus, Imré­in ajori üzemegységvezető, Táskái József és Proity Rozália munka- csaipatvezetcik, Proity Rozália csa­pata átlag 160 százalékos teljesít­ménnyel dolgozik. A kiadós ebéd után a gazdaság kúltúrgárdái színvonalas műsorral szórakoztatták a megjelent dolgo­zókat és vendégeket, majd vidám táncmulatság következett. A gyönyörű kuiltúrház, államunk gondoskodása serkentse még jobb eredményeik elérésére a gazdaság dolgozóit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom