Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-05 / 232. szám

4­SOMOGYI NÉPLAP PÉNTEK, Í95Í OKTÓBER 5. Mit tanulhatnak dolgozóink a Szabad Föld Téli Esték előadásaiból MŰVELT KAPOSVÁRÉRT Az oktatási és népművelési osztály ismeretterjesztő előadássorozata Dolgozó népünk fokozódó lendülettel és erővel teljesíti felada­tát ötéves tervünk végrehajtásáért, a béke biztosításáért- Eze­ket a célkitűzéseket azonban sikeresen cs maradéktalanul végrehaj­tani csak művelt, kulturált és a nemzetközi események összefüggé­se:! tisztán látó dolgozó képes. Ezért indítja most meg országszer­te a népművelési minisztérium Révai elvtárs útmutatása alapján is­meretterjesztő előadássorozatát. Az előadásokat a legkiválóbb írók, politikusok és művészek tartják meg. Minden esetben szóra koztrtó kultúrműsort is láthat a. közönség, amelyeken a legismertebb fővárosi művészek is fel fognak lépni. Pártunk gondoskodása révén alkalma lesz most minden dolgo­zónak megszerezni rzt a tudományt és műveltséget, amely elől a Horthy korszak szándékosan elzárta. Az előadások nemcsak a nem­zet nagy és harcos költőivel ismerteti meg népünket, hanem a mun­kásosztály forradalmi harcaival, a szovjet nép nagyszerű teljesítmé­nyeivel is. De ismertetni fogják a természet és társadalom fejlődé­sének törvényeit, is, éppen úgy, mint ahogyan bemutatják és lelep­lezik az imperializmus aljas mesterkedéseit, Kaposvár dolgozói máris nagy érdeklődéssel tekintenek az érté­kes és igényes előadások elé. Az első ünnepi díszelőadás a Béke­szálló feldíszített nagytermében less f. hó 10 én este 7 órai kezdet leL Két kiselőadás hangzik el Petőfi Sándoról, valamint az ötéves tervről, Előadás közben a legszebb Petőfi-verseket kiváló szavaló­művész fogja elmondani. Ezt követi a Megyei Tanács énekkarának és népi-zene együttesének és a Városi Tanács tánccsoportjának kul­túrműsor«. Áz ismeretterjesztő előadássorozat október 17-én folytatódik, este 7 órakor a következő helyeken: a keleti körzeti, donneri, cseri és ífirediutcai MDP alepszervezetek helyiségében. Az előadá­sok tárgya: az ötéves terv, az élet keletkezése, békeharc, Kaposvár és rz ötéves terv. Irodalmi előadásokban Jókai Mór, József Attila, Zrínyi Miklós kiváló író és költői munkásságával ismerkednek meg dolgozóink. Valamennyi előadást hozzászólás és vita követ, majd ugyancsak jó kultúrműsor zárja be az estéket. Ismeretterjesztő előadásokkal a müveit Kaposvárért! Müveit dolgozókkal az ötéves tervért! Szemes György Városi Pártb, kultúrmegbízott. SPORT; Kaposvár nyerte a Lendület spartakiádot Az elmúlt évet során a Szabad Eöld Téli Estéket dolgozó népünk megszerette és ma már szervesen hozzátartozik a legtöbb falu életé­hez. mint annak tanítója, tanács" adója, segítőtársa. A tavalyi oktatási évadban me­gyénkben a Szabad Föld Téli Es­téket 15S községben tartottitnik. Előadásainkat mintegy 450 ezer ember hallgatta. Előadásaink nagy­mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a falu dolgozói tájékoztatási nyerjenek az időszerű kérdésekről, a haladó tudomány több, fonto­sabb problémájáról, mozgósították népünket szebb jövőnk építésére, békénk harcos megvédésére. A Szabad Föld Téli Esték elő" adássorozatok cjktóber 18-án is­mét megkezdődnek és folyamato­san tartjuk minden bét csütörtök­jén. Az elmúlt oktatási évad óta je" lentösen megnőtt falusi dolgozóink tudásszomja, kultúrigénye. A fel­merült kívánalmaknak eleget téve a tavalyi 158 község helyeit az idén minden községben tartunk Szabad Föld Téli Estéket. Ennek megfelelően növelni kívánjuk a résztvevők számát is 50 százalék­kal. De az eltérés az elmúlt évvei szemben nom-csak a községek és a hallgatók számának növekedését jelenti, hanem az elhangzott elő­adások ismeretanyagának kiibővií" tését is. Az elmúlt évben összesen 22 elöadásanyagot nyújtottunk a falu dolgozóinak, az idei évadban 76 különböző tárgyú előadó® anya­ga között választhatnak a közsé­gek. Ebből 13 olyan lesz, amit tár­gyúknál fogva minden községiben meg kell tartani, a többi 63 között szabadon választhatnak a tanácsok mellett működő népművelési bi" zottságok. A tanács és a népműve­lési bizottság dönti el a helyi adottságoknak és Szükségletnek megfelelően, hogy ezek közül me­lyiket kívánják a Szabad Föld Téli Esték keretébe beilleszteni. A Szabad Föld Téli Esték szer­vezése a tanácsokra hárul. Ezért kívánatos, hogy a népművelési ál~ landó bizottság alaposan foglalkoz­zon a szabadon választott előadás- tnyag összeállításával. Igyekezze­nek megtudni, hogy az előadások közül melyek érdeklik legjobban a községek dolgozóit. A tanácsok olyan előadások megtartását hatá­rozzák el, amelyek valóban meg­felelnek a falu érdeklődési köré­nek. kön az élet? Hogyan emelkedett ki az állati sorból a munka segít­ségével az ember? Egy-egy előadás számol be a kérdésekről. Aki eltűnődött azon, hogy miért van tél és nyár, nappal vagy éj­szaka, vagy mi van a csillagokban, miként keletkezik az eső, a szél, mi az álom, mi okozza a fáradt­ság érzését? — részletes feleletet kap kérdéseire. Az előadások megvilágítják azt is, hogy az ember milyen harcot folytat a természettel. Hárcjm előadás anyaga hazánkat ismerteti, az egyik lesz hazánk fő" városáról, Budapestről, a másik kettőben azokról a helységekről ngerünk képet, ahol ötéves tervünk nagy építkezését, gyárai, erőmüvei születnek. Egv másik előadás a Szovjet­unió mérhetetlen gazdagságú nyers­anyagforrásairól tájékoztat. Milyen a felszabdalt Kína élete? Hol, mi­lyen tájon harcolnak szabadságu­kért Vietnam, Irán, Indonézia dől" gozói. A Magyar Népköztársaságnak igen fontos a dolgozók egészsége. Ennek érdekében nemcsak intézmé­nyeket hoz létre, hanem gondosko­dik a betegségek 'megelőzésétől, egészségügyi ismeretek terjesztésé­ről is. Hazánk múltjának hősi korsza­kairól, függetlenségünk és szabad" ságunk védelméről 8 füzet jelenik meg. A 'Szabd Föld Téli Estékén ke­resztül nemcsak történelmi nagy­jaink jutnak közelebb dolgozó né­pünkhöz, hanem íróink, művésze­ink néhány kiemelkedő alkotáséval, nemzeti kultúránk legnagyobb kin" őseivel is megismerkedhetünk. Pe­tőfi, Arany, Mikszáth, Móricz Zsig- mond müvei, melyekben ezek az iírók népünk igazságát és egykori keserű fájdalmát írták meg, a Sza­bad Föld Téli Estéken keresztül is eljutnak dolgozóinkhoz. A művészi nevelés célját szol­gálja a népdalainkról szóló ismer­tetés és az a két előadás is, ame­lyek a szovjet és magijr festészet legszebb alkotásairól kívánnak tá­jékoztatást nyújtani­Az előadások legnagyobb részé­hez diapozitív filmek készülnek, amelyek képeken keresztül szem­léltetik és egészítik ki az előadá­sokon elhangzottakat. Diapozitív film készül többek között a ntOgVar parasztküldöttség idei útjáról, a szovjet falu kultúréletéröl shb. A fenti néhány példa is bizo," nyitja, hogy a meginduló Szabad Föld Téli Esték nemcsak mennyi­ségi, 'hanem minőségi tekintetben is fejlődést jelentenek a múlttal szemben. A tanácsokon és tanácsokon be­lül működő népművelési apparátu­son múlik, hogy a dolgozókat az előadásokra minél nagyobb szám­mal bevonják, hO|gy az előadások hatásosan támogassák kullúrforra" dalmunk ügyét a szocializmus épí­tésének, békénk védelmének nagy feladatát. Vasárnap Szcynbathelyen rendez­ték meg az egészségügyi dolgozók Országos szpártákiádját. A kapos­vári kórház dolgozói megelőzve a fővárosi kórházak válogatottjait, pontversenyben az első helyen 'vé­geztek. Több egyéni számot nyer­tek és sok értékes ponlo,t szerez­tek. Részletes eredmények: Férfiszáfnok: Távolugrás: 1. Ka­tona János 5.57 m, 2. Horváth Bé­la 5.47 m. 100 m síkfutás: 1- .Ka­tona János 12 mp, 2. Papp Ferenc 12.2 mp. Női számok: Röplabda: 3. Ka­posvár. Kerékpár: 1. Mészárosné Kaposvár. Gránátdobás: 3. Kqcsts Róza. 5 km-es futás: 2. Nagy Má­ria, 4. Kocsis Róza. Távolugrás: 1. Lelkes Erzsébet 4 02 m 2. Ben* Mária 3.57 m. Vasárnap less Budapesten a falusi dolgosak spartakiádja A falusi dolgozók Országos szpárlákiád döntőit szOmbatoa és vasárnap rendezik meg a budapesti Vasas-pályán a Népligetben. Me­gyénk válogatottjai pénteken dél­előtt gyülekeznek a megyei TSB- én, délelőtt folyamán egységes ed­zésen vesznek részt és a délutáni gyorsvonattal utaznak. A verse­nyen több számban első hely Mi­számítunk. Női gránátdobásban a kaposfői Kolbert Erzsébetnek győ­zelmi esélyei vannak. A többi ver­sen yzőtől is jó helyezést 'várnak. Póczia Jánosi Megyei Tanács népművelési előadója. Példamutató SdiszoklevelöE ;:'v. BEKEHMC0S0K ★ sí néplap fi Vinkovícs János Torvaj, tszcs-élnök 400 forintot jegyzett. Kuruc! Benő Somogydöröcsl;e, közéoparaszt 500 forintot jegy­zet1. Susovczkí József. Bábonymegyer, középparaszt 800 forintot jegyzett. Özv. Sipos Pálné Somogymeggyes, tszcs-tag 800 forintot jegy­zett. Varga Istvánná Bábonymegyer, kisparászt 400 forintot jegy­zett­Guzmics János Balatonszárszó tszcs-tag 500 forintot jegy­zett­Szűcs József Ságvár, középparaszt 1000 forintot jegyzett- Kiss Mária Kereki, ÁMG. gépkezelő 500 forintot jegyzett. Erzse István Karád, tszcs-tag 400 forintot jegyzett- Takács Ignácz Visz, középparaszt 600 forintot jegyzett. Felhívás; az NMK hizottságjokhoz Siófok atlétikai bajnokságai Miről szólnak az előadások? Elsősorban az ötéves terv ered­ményei alapján kialakuló új Ma­gyarország boldog életéről, a ma­gyar falu 1954-es arculatáról kap­nak tájékoztatást. Előadás lesz a Nagy Októberi Forradalomról és arról, hogy miért nemzeti ünnepe Magyarországnak is november 7. Előadás lesz a béke és háború kérdéséről, hogyan) mesterkednék az imperialisták egy újabb háború kirobbantásán és Ihogyan akadá­lyozhatja meg aljas szándékukat az egyre erősödő békeharc­Egy másik előadás békénk őr­zőjének, szeretett néphadseregünk­nek életét ismerteti. Előadás lesz arról is, hogy a klerikális reakció miként szövetkezett évszázadokon keresztül hatalma megtartáisának érdekében a népelngOmó rendszer­rel. Külön előadás foglalkozik a szö­vetkezeti gazdálkodással Szemlél­tetően, példákon keresztül múlatja meg, miért előnyös a szövetkezés, hogyan kell a munkát megszervez­ni a tszcs'-ben és tájékoztatást nyújt a jövedelem helyes eloisztás-áról is. 13 féle előadás anyaga foglalkozik « gyakorlati mezőgazdasági és ál­lal t eny őse tési f e hadat okkal. A legjobb szakemberek írásain keresztül tájékoztatjuk a dolgozó parasztságot a len, kender, gyü­mölcs te rm e s z t és(, gy apoltenrn elíiís agrotechnikai feladatairól. A mi" csuríni növénynemesítés módszerei­ről, s arról a lehetőségről is, ho­gyan válhat a közeljövőben a ma­gyar föld gyümölcsévé a citrom és narancs. A természettudományos jellegő előadások az eddigihez hasonlóan bőséges ismeretanyagot tartalmaz­nak. Hotgyan keletkezett földün­APRÓHIRDETÉS SZÍNHÁZ: Ma, péntek este 8 órakor bérletszünet: Szibériai rap­szódia. Lakáscsere. Elcserélném szoba- konyhás lakásomat Kanízsai-u. kör­nyéki kétszobással. Érdeklődni a kiadóban. 759 10 kas telelőképes méhcsalád eladó. Horváth István Cserénia, Tóffalu. 760 Elcserélném Kaposvár, Kanizsai- utca. 20. szám alatt lévő kettő szoba, mellékhelyíséges lakásomat hasonló, vagy nagyobb lakásért. 762 Veszek vágott női hajat minden mennyiségben. Ujpiac-tér 4.. Vil­lanytelep mellett. Átvétel délutá­nonként. 757 Eladó és dfoélaIható 2 szobás családi ház. Kovács Ferencné, Nyugativánfaí-u. 24. 761 Jókrrban lévő 350-es NSU mo­torkerékpár eladó. Földművesszö­vetkezet, Somogysárd. 577 Eladó príma női kerékpár dina­móval. Cím: Állami Hirdető Vál­lalat, Május 1-u. 25. Gondtalan megélhetést biztosí­tunk olyan magános nő részére, aki háromtagú család részére Kapos­váron szobát ad és főz. Cím a ki­adóban. 758 Eladó 1 drb. 30 literes féloldalas víztartály csappal, jó állapotban. Cím a kiadóban. Hordágy eladó. Cím a kiadó­ban. —- A Dóídunántúli Áramszolgál­tató Vállalat (ÁVESZ) Üzletigaz ga.fósága értesíti a fogyasztó kö­zönséget, hogy f. hó 8-án, hétfőn reggel 5.30—8 30 óráig Toponár, Zímány és göllei szárnyvonalakon, f. hó 9-én és 10-én, kedden és szerdán 5.30—9.30 óráig Kaposfü- red, Magyaregres, Várda, Somogy- jád, Geszti és oszlopán! vonalakon áramszünet lesz. A megyei TSB felhívja az üzemi sportkörök figyelmét, hogy azok a dolgozók, akik « céllövészeiből akarnak MHK próbát tenni, jelent­kezzenek a megyei TSB-n. Céllövő próbákat a szaibadságparki Dózsa lőtéren lehet tenni. Lőszerről a TSB gondoskodik. Akadálypályák készítése a Kaposvári Járásban A járás területén több sportkör építette meg az akadálypályáját. A napokban készült el KapOstfőn a megye egyik legjobb akadálypályá­ja. Vannak még sportkörök, ahol csak ímeUékkérdéskén( kezelik az akadálypályák építését. Azoknak a sportköröknek, amelyek nem épí­tik meg pályájukat, nem lesz mód­juk arra, hogy eredményes próbát tehessenek. A nagybajomi sportkör akadálypályája még ebben a hó­napban elkészül és a falu ifjúsága akadálypálya leküzdésből is tud próbát tenni. FIGYELEM! Szombaton este 8 órakoi megy utoljára a Szibériai rapszódia c. nagyoperett. A vasárnap délutáni és esti előadás technikai okok miatt elmarad Helyette vasárnap délután 4 órakor és este 8 órakor Moliére: TfiRTÜFFIE c. vigjátéka kerül szinre. Szinház Igazgatósága. Szombaton és vasárnap, 6—7"é» rendezi a Siófoki Építők Siófok at­létikai bajnokságát. A versenyre több kaposvári és környékbeli ver­senyzőt is neveztek- A kaposvári Petőfi sportkör több atlétát küld a versenyre, hogy ezzel is emelje a verseny színvonalát. lói fizet e Tető! A 39. fogadási hát nyereményei: 12 találat — 21.500 Ft 11 találat _ 860 „ 10 találat — 100 „ Ezzel a héttel indul az októberi vigaszdíj! Olvassa el a tippszelvény hátoldalán lévő ismertetői! Vásároljon tippszelvény!! Nyerhet! Elméleti »Kínvonalunk emelését segíti elő az aHYflG-iHSDfllSZOLGÓLTaiftS SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: BOGNAK ILONA Felelős kiadó: GABRI MIHÁLY Szerkesztőség: Kaposvár, La Unka Sándor -u. 6.. 1 er». Telefon: 901. Kiadóhiva'al: Kaposvár, Május ku. 21. Telefon: 99t, Előfizetési díj: havi 11— H. Uj-Somogy nyomda, Kaposvár, Lattrrka Sándor-u. 6. az. Nyomdáért lelel: MOJZER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom