Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1947-11-09 / 48. szám

1947 november 9. 2 Kompiéul WépujNág ioiüüiiínfsfáh Dolgoznak Rafk László belügyminiszter 120 ezer forint államsegélyt ad a sátoraljaújhelyi Kozmivekcek, hogy biztosítani tudják a villanyáramellátást Sátoraljaújhelyen az em­berek reménytelenül legyin­tenek, ha valaki felveti a villanyvilágítás hibáit. Nem hisz senki abban, hogy ezen a helyzeten változtatni le­hetne, hiszen oly sokat be­széltek már a Közmüvek adőságairól, oly sokszor ma­gyarázták meg, hogy miért nincsen rendszeres és állandó villanyáramszolgáltatás. Ért­het ö a bizalmatlanság, mert már eddig is sok kisebb- nagyobb segítséget kapott a villanytelep és mégsem tu­dott kimászni a nehézségek­ből, nem tudott talpra állni. Most a tél előtt különösen fenyegető árnyként jelent meg az újhelyiek előtt a ta­valyi tél em­léke, amikor előfordult, hogy két hétig sem volt világítás. Eltekintve attól, hogy a laká­sokban az emberek sötétség ben voltak, hónapokon ke­resztül pislákoló gyertyák vagy gyenge fényű petróleum lámpákkal világítottak — a város és a környék ipari üzemei, a Dohánygyár, az Erzsébet kórház, a malom, a pataki Furmint, nem tud­tak áram nélkül termelni és dolgozni, jelenleg is majd nem ez a nelyzet, hegy az áramszolgáltatási csak a dél­utáni óráktói éjfélig bizto­sítják. Érthető hát az a reménytelenség, amely a lakosságban a világítással kapcsolatban elterjedt. Mindenen lehet A zempléni segíteni csak dolgozók több­akarni kall »égőkben a aiarm ken Magyar Kom. munista Pártra adták le szavazatukat, mert ettől a párttól vártak nehéz helyze­tükben segítséget. Nem kell csalatkozniok. A kommunis­ták Zemplénben is — a vá­lasztások óta hétről hétre újabb tettekkel bizonyítják be a néphez való hűségűket. A bcrecki i hid építése, köz­munkák indítása, a városnak nyújtott segély, stb. mind ezt bizonyítják. 5 most rende­ződik — reméljük végre — a willanyszolgáltatás ügye is. ország­gyűlési képviselő és dr. Bisztray László városi főügyész veze­tésével küldöttség járt Buda­pesten, hogy megoldást ke­ressen a Közmüvek súlyos helyzetére. Sürgős segítségre volt szük­ség, hogy még a tél előtt E héten Aczél György biztosíthassák az áramszol­gáltatást. Aczél elvtárs sze­mélyesen beszélt Rajk László elvtárs belügyminiszterrel. Áüamsegéiyi kért, hogy ren­dezhessék végre az újhelyi Közmüvek súlyos anyagi nehézségeit. A kérés nem voit eredménytelen. 120 ezer forint top a Sátorai- ailamsejélit ™ «£ biztosítani tudja a rendsze­res, állandó villanydrainszol gáltatást. Most, hogy a pénz m?g lesz, mindenki azt várja msjd, a város és a Közmü­vek vezetőitől, hogy jobban gazdálkodjanak, mint eddig tették. (h—f—) Ünnepi estei rendez a Nemzeti Bizottság a Szovjetunió 30 éves fennállásának évfordulóján Sátoraljaújhelyen novem bér 7 én pénteken a Szovjet unió fennállásának 30 éves évfordulóján i Városi Mozi ban a Nemzeti Bizo tság, a Magyar Szovjet Művelődési Társasággal es a demokra tikus pártokkal közös müro ros emlékünnepélyt rendez. Az ünnepségen Aczél György elvtárs országgyűlési képvi­selő, Bondor József "giviárs, a Szociáldemokrata Párt me gyei titkára és Petreczky Jenő ny. tanfelügyelő, a Kisgazda Párt nevében mondanak be­szédet. A megye községeiben min­denütt megünnepiik a szoci­alista Szovjetunió fennállásá­nak évfordulóját. Szerencsen a Cukorgyár kultúrtermében az 1. határvadász zászlóalj közreműködésével rendezik meg az ünnepséget. A Magyar-Szovjet Műve­lődési Társaság ez aiKalom- ból ünnepi hetet rendez Buda­pesten, melynek első nap faiban tartja országos kong res&zusát. Z mplánm gyéből az ünnepségekre elutaztak: Dr. Lukáls J «sei piarista tanár, vámügyei főlevéltáros, az MSzMT helyi el> őse, dr. Berényt Sándor és Wein berger László elvtársak. Ünnepel a Szovjetunió DAL A BŐSÉGRŐL Irta: ROMJÁT ALADÁR • Búza, akár a vizek robogója. Rohan: a város megremeg belé. Friss kenyérszagtól illatos a nóta: jóllakott szájból harsan ég felé. Kölyök-hasacskát, izmos férfí-vállat gyolcsok bősége hószínnel takar. Ép lábbeliben lépkednek a lábak: semmi nekik zegernye, zivatar! Betűk bősége. Minden kisgyerek előtt könyv: gyümölcsös teli tál. S ami a szóban csak mese-rengeteg: kínt kőbevésve, vasbaöntve áll. Karok bősége: zászlót hord az élen, olvaszt acélt, vagy töri a rögöt. Karok bősége: jó fegyver a kézben! Ott bőség posztói a bőség fölött. Öröm bősége. Csurog szakadatlan. Öröm sikongat s rá öröm felel. Öröm mozdul ott minden mozdulatban. Egy egész boldog ország dolgozik, betűz, játszik, énekel. Gaiipba akadt a puska - megölte a vadászt Haiálosvégü éjszakai vadá­szásnak lett az áldozata B. Gergely János 21 éves monoki legény, aki kedden este erdőőr édesapjának va­dászfegyverét magához vette és elindult fácánvadászatra a Nyirjés dűlőbe. A stlrü bozó­tosban a karjára akasztott felhuzoti kakasu fegyver egy gallyba akadt, a puska eldör­düli és a golyó a szerencsét­len fiatalember állába fúró­dott. Hajna'bän holtan talál­tak rá az erdőben. Halálos szurkálássa! végződő véres verekedés a tokaji vasútállomáson Győzelmi mámorukban összeverekedtek a lelsőzsolcai labdarugók Újból megindul a szabadegyetemi előadássorozat Mint az elmúlt esztendő­ben —, ismét megindul Sá­toraljaújhelyen a szabadegye­temi előedások sorozata. A legelső előadást november 14 én dr. Pikier György kö­zépiskolai tanár, OTI vezér- igazgató tartja, „Fasizmus és Demokrácia“ címmel. Az elmúlt vasárnapon a felsőzsoScai sportegyesüíet iabdrrugőcsapata mérkőzött meg Tokajon a Barátság csapatával.,'A vendégek 7:2 arányú győelmet arattak. En­nek örömére vidám mulató zást csaptak és alaposan megkóstolták a finom tokaji borokat. Ebben a hangulat­ban mentek ki a vasútállo­másra és várták a Szerencs- f. lé induló vonatot. Hogy­hogy nem összeszólalkoztak és néhány perc múlva már az egész állomás vsszhang- zolt, mint gy huszfőnyi cso­port verekedésének zajától. Előkerültek a zsebekből a bicskák és a nézeteltérések kezdtek komolyabb formát ölteni. A vasúti váróterem egy csatatérhez hasonlitott, amikor telefonhívásra meg­érkezett a .rendőrség. Ekkor már többen sebesülten fe­küdlek a földön. A tömeg- verekedés kezdeményezője, a 19 éves Alexa József volt, aki zsebkésével összeszur­kálta Szamosi Imre 17 éves fiút, majd íestvá él Szamosi Gyulát sebesitette meg. Sza­mosi Imrét életveszélyes has­sérüléssel, testvérét pedig szem és orsérüléssel mentő­autóval szállították a nyíregy­házi kórházba. Alexa Józsefet átadlák a sátoraljaújhelyi ügyészségnek. Fizessen elő a „Zempléni Népújságára Egy „jólelkü" háziúr Levél egy szerencsétlen lakóhoz Ebben a háború utáni nagy lakásínségben sok ér­dekes esemény történik a lakások körül, amelyek nin­csenek és mégis vannak. Azért Írjuk, hogy vannak, mert nem egyszer fordul elő itt Ujhelyen is, hogy ugyan­akkor, amikor sokgyermekes családok nem tudnak biztos fedélhez jutni, — hónapokig üresen állnak lakások. A háziurak — nem tudni miért — a lakáshivatalnál nem jelentik be lakó nélkül áiió szobáikat, sok esetben egész lakásokat. Ezt tette a közis­mert idősebbkoru újhelyi városi orvos is, akinek a Molnár I.-utcában van háza. Hű hónapig rejtegette üresen áiió kétszobás lakását, mig egy rászoruló újhelyi polgár felfedezte és k igényelte. Meg is kapta a lakáshivataltól, mert nem volt más, aki igényt tartott volna rá. Amikor a nem éppen „barátságos“ modoráról közismert orvos- háziurnak ez tudomására ju­tott, mindent meg tett, hogy megakadályozza a kisgyer­mekével beköltözői akaró újhelyi polgárt a lakás el­foglalásában. Megindult a huza vona. A doktor ur más néven kiigényeltette saját lakását. A terve azonban nem sikerűit, a másodfokú ható­ság is az eredeti igénylőnek jutatta. Ekkor Ba jóságos* emberbarát máshogyan pró­bálkozott. Nem akarta a kul­csokat odaadni az uj lakó­nak. Amikor nagynehezen mégis beköltözött a család, alig három napra rá egy „barátságos** levelet kapott a háziúrtól. Néhány részlet „a k dves“ levélből: „... ezúton kell megkér­nem, hogy kutyáját megkötve, vagy elzárni szíveskedjék, mert a kutya betegeimet meg- félemlití(alig öklömnyi csöpp kis ebbről van szól) és ennek következtében nem mernek hozzám bejönni... Ebből eredő mindennemű károm megtérítésére vonatkozó igé­nyeimet kifejezetten fenntar­tom ... Szives tudomására kell hoz­nom azt is, hogy az udvart a szokásoknak és a szükség leiének megfelelő módon és mértékben használhatja, (?) azonban ... Ez u'óbbi any- nyií jelent a gyakorlatban, hogy agyáltaián nem hrsz- Hálhatja. A d>ktor ur még az ellen is kifogást emelt, hogy az uj lakó kizgyerme- két saját ajtaja elé kitette napozni. Di nézzük tovább: „A ház rendje, továbbá biztonsága érdekében az ed dig jól bevált rendszernek megfelelően a kaput este 8 órakor zárom Felkérem te hát hogy este 8 óra után eltávozása esetén a kaput kulccsal zárni szíveskedjék, mert ha ismételten nyitva találnám, azt az előbb em Illett biztonsági szempontból lakattal fogom bezárni.“ Ez állt a levélben. A való­ság pedig az, hogy a nem­régen még agglegény háziúr feleségével együtt meglehe­tősen zárkózott életet él és már délután 5—Vaö-kor be­zárja a kaput. Betegei még véletlenül sem tudnak ilyen­kor hozzá bejutni. így az­után érthető az az igyekezet, amivel az uj lakót szeretnék ijesztgetésekkel, (mint pél­dául a beköltözés előtt, hogy patkányok hemzsegnek az udvarban), ügyvédi felszólí­tással, feljelentéssel arra bírni, hogy elköltözzön. Az újhelyi polgár azonban mindezek ellenére nagyon elégedett a lakással, a házi­úrral is, s élete végéig ott szándékozik maradni... íme akadnak még jóságos lelkű háziurak is...

Next

/
Oldalképek
Tartalom