Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1937-07-18 / 29. szám

1937. julius 18 ZEMPLÉN 5. oldal — Egy évig üres les* a sárospataki aj internátus. A sárospataki főiskola középfokú internátusának építési munkálatai serényen folynak. Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint az uj internátust csak az 1938/39. tanév folyamán adják át rendeltetésének, hogy a diákok megfelelően száraz helyiségben legyenek elhelyezhetők — Tokajhegyalja kegy- községi tanácsa felterjesztéssel fordult a földmivelésügyi minisz­terhez és kérte, hogy a várható nagy termés és hordóhiányra való tekintettel 25.000 hl. hordóval lássák el a sátoraljaújhelyi és a tarcali állami közpincét. — A sátoraljaújhelyi „Stefánia® fiókszövetség az in­tézet tanácstermében julius 19-én délután 5 órakor tartja igazgatósgi ülését. — A második háztartási tanfolyam julius 19-én d. e. 10 órakor a róm. kát. Olvasókör­ben nyílik meg. A miniszter a tanfolyam vezetésével Velezdy Sári m. kir. gazdasági tanárt bízta meg, mig beosztott tanárként László Rózsi gazdasági tanárnőt rendelte ki. A tanfolyamra még lehet jelent­kezni a vezető tanárnőnél. — Versenytárgyalás. Az államépitészeti hivatal versenytár­gyalást hirdet a nagyrozvágyi kör­jegyzői lak építésére. Ajánlat be­nyújtási határidő julius 29. — Kúriai tárgyalás dr. Schveiger László bűnügyé­ben. Ganz Mózes és társainak — köztük dr. Schveiger László volt sárospataki főjegyző — köz- okirathamisitási bűnügyében a kúria a semmisségi panaszok elbírálásá­nak határidejét szeptember 7-re tűzte ki. Mint ismeretes, a törvény­szék Ganzot másfél évre, dr Schvei­ger Lászlót egy évi és két havi börtönre ítélte, mig a tábla ezt az ítéletet megváltoztatta. A bűnügy­ben igy szeptember elején hangzik el a harmadfokú ítélet. — Borotvával vágta el a vő nyakát. A sárospataki Gaz­dakör korcsmahelyiségében mu­zsikáltak a cigányok, majd be­rúgtak és veszekedés támadt köz­tük. Balogh Vilmos elővette a bo­rotváját és rátámadt vejére a prí­másra, akinek a nyakán mély vágott sebet ejtett. Csókát a men­tők az újhelyi közkórházba szál­lították. Állapota lényegesen javult. Balogh Vilmost átadták az újhelyi ügyészségnek. Szándékos ember­ölés kísérlete miatt folyik ellene bűnvádi eljárás. — Sport. Az MVSC, miután kiesett az első osztályból, tárgyalást folytat az elsőosztályba került má­sodosztályú miskolci együttessel a MAFC csapatával a fúzióra vo­natkozóan. Valószínű, hogy a fúzió sikerül. LÖW MIHÁLY föÁrusítótól yegyen sorsjegyet Felkérésre ölték meg Varga Mihálynét — állapítja meg a táblai itálet Felére mérsékelték Jurkó Pál büntetését Jurkó Pál 21 éves mátyásházai legény múlt év augusztusában egy csűrben agyonlőtte Varga Mihály­nét. A sátoraljaújhelyi törvényszéki tárgyaláson vádlott azzal véde­kezett, hogy kedvesének ő csak fegyvert szolgáltatott az öngyilkos­sághoz, nem ő végzett az asszony­nyal. Védekezése szerint ő maga is öngyilkosságot akart elkövetni, de nem volt hozzá lelkiereje. A tanúvallomások alapján a tör­vényszék vádlott bűnösségét szán­dékos emberölés büntetében álla­pította meg és ezért őt 5 évi fegy- házra ítélte. A tábla Lábos tanácsa az ítéletet megváltoztatta és Jeney főügyész­helyettes vád és dr. Dubay István védbeszéde után Jurkó Pál bűnös­ségét felkérésre elkövetett ember­ölésben állapította meg, s ezért őt kétésfél évi börtönre Ítélte. Enyhítő körülmény a büntetlen előélet és az, hogy vádlott az asszony befo­lyása alatt állt, mig súlyosbító körülmény, hogy vádlottnak is része volt az asszony öngyilkosságának elhatározásában és mert két gyer­mek anyjának az életét oltotta ki. Az ítélet indokolása megállapítja, hogy Jurkó Pál Varga Mihálynét annak komoly és határozott kíván­ságára ölte meg. Az Ítéletben úgy a vád mint a védelem megnyugodott. Nagy tűz Hercegkuton Nyolc szalmatetős ház lett a tfiz martalékává Kedd reggel 6 órakor Götz Antal hercegkuti gazdálkodó szalmafedelü háza kigyulladt. A tűz veszedelmes gyorsasággal terjedt és mire a falu tűzoltósága az oltáshoz kezdhetett már 8 ház szalmafedele lángok­ban állott. Az oltásnál segédkeztek a károly- falvai és később a sárospataki Eltalálta a sapkarózsát, de vele tűzoltók is. A tűznek 8 ház szal- mafedeles tetőzete esett áldozatul. A kár jórésze biztosítás utján meg­térül. A tüzkárosultak: Götz Antal, Türk Antal, Stumpf Antalné, Göttli Mihály, vitéz Tompa Ignác, Stumpf Ignác, Götz Bálint és Hoffman Boldizsár. együtt barátjának a fejét is — Körjegyzői hivatal épül Füzérkomlóson. Ver­senytárgyalást írtak ki a Füzér­komlóson építendő körjegyzői hi­vatal építési munkálataira. Épitési ajánlatok julius 29-ig nyújtandók be. Az építkezést szeptember 1-én kezdik meg. — Szurkálás tömeges se­besüléssel OlaszIiszkAn. Az olaszliszkai Somsák féle vendéglő­ben mulató legények civódása szur- kálással végződött. A szurkálók közöl többen maguk is több sebet kaptak, végülis négy embert súlyos sérüléssel beszállítottak az újhelyi közkórházba. A sérültek közt van Jedlicska János gazdálkodó is, aki el akarta választani a verekedőket, — Hagyjatok fel a verekedéssel — mondta Jedlicska a legényeknek, mire ezek több szúrást ejtettek a békítő gazdán is. A szurkálásból kijutott része a 14 éves Hajdú Józsefnek is, akit a vendéglő előtt lapockán szúrtak. NE KÍSÉRLETEZZEN I Ha igazán szép képet akar, azt a KOTTNER műtBTBmbBn (Horthy M.-tér 30) kaphatja meg Árban, kivitelben utolérhetetlen! 1 drb. levelezőlap felvétellel együtt 80 fillér. — Gyermek felvételekben specialista. (Ottho­nában is). — Amatőr munkák kidolgozása, fotócikk eladás Zempléni sikerek a jYíove ózdi bajnoki versenyén Az újhelyi Teli Vilmos Könnyen végzetessé válható, de szerencsére csak könnyű sebesü­léssel végződő balesetet okozott egy újhelyi vasulaslövész bravu- roskodása. Debreceni István hétfőn délután több vasutas társával kispuska céllövő edzést tartott a Thököly utca mögötti elhagyott kőbányában. A versenyeken szépen szereplő, biztoskezü Debreceni az edzés befejezte után vállalkozott arra, hogy 30 méterre kiálló társának sapkarózsáját eltalálja. A Schiller és Rossini hősének, Teli Vilmosnak babérjára pályázó Debreceni fel­hívása csakhamar eredménnyel is járt. Szőlősi József vasutas jelent­kezett élő céltáblának. Debreceni puskája eldördült, s a golyó pon- iosan eltalálta Szőlősi sapkaró­zsáját, de egyúttal súrolta az ember fejét is. A fején sérült Szőlősit beszállí­tották az Erzsébet kórházba, ahol megállapították, hogy a golyó a fejbőrt felvágta és a koponyacsontot súrolva szerencsére csak egész könnyű sebesülést okozott. Szombaton és vasárnap Ózdon rendezte meg a Move VII. kerü­lete céllövő bajnoki versenyeit. A bajnoki versenyeken Észak—Kelet legjobb versenyzői között a zemp­léni lövészek is indultak s az egyes számokban kimagasló ered­ményekkel tettek tanúságot a vár­megye fejlett lövészsportjáról. A hadipuska senior csapatbaj­nokságban az újhelyi Move, Gösz- wein, ifj. Juris, Küsztel, Werner és V. Veres csapata 2 pontkülönb­séggel szorult a második helyre. A hadipuska senior egyéni ver­senyben Göszwein Lajos második, a hadipuska kapásversenyben Party József első, Werner László harmadik helyezést ért el. A zempléni lövészek hadipuska junior csapata — Party József, dr. Mester István, Szohaczky Jó­zsef, Orosz István és Belcsák Barna — bajnokságot nyert. A hadipuska junior egyéni verseny­ben Belcsák Barna harmadik he­lyen végzett. A kispuska kapásversenyt Wer- ner László nyerte és dr. Ablonczy József tiszakarádi lövész harma­dik helyezést ért el. Az íjász bajnokságot is zem- léni versenyző szerezte meg, a sárospataki Boda Béla személyé­ben. Kereskedelmi nyomtatványok LreVélpapir, számla, memoran­dum, cégkártya, névjegy, lako­dalmi és báli meghiVók, egy vagy több szinben nyomtatva, ízléses kivitelben, jutányos árban gyorsan készülnek a „Zemplén" ifinyvnyomda és Lapkiadó H.-T.-nál, Sátoraljaújhely, Horthy Miklós-térj Vármegyeháza II. udvar. Telefon: 109. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom