Zemplén, 1934. július-december (65. évfolyam, 26-52. szám)
1934-10-07 / 40. szám
4 oldal. ZEMPLÉN 1934 október 7. Tízezer vendéget várnak a Tokaji Szüreti Hétre HÍREK Egy jubileum margójára Dr. Ligeti József vármegyénk köztiszteletben álló, legöregebb érdemes orvosa Zemplénvárme- gyének tb. főorvosa e hónap 12-én tölti be életének 80-ik évét. A nagytudásu és szivjóságu kedves doktor bácsit tisztelői nagy számban akarták születésnapja alkalmával felkeresni, de minden ünneplést elhárított magától. Tudása és jósága közismert a vármegye határain túl is és csak a szerénysége nagyobb mindezeknél. A vármegye törvényhatóságának és a város képviselőtestületének egyik legöregebb tagja, kinek közhasznú működése éppen olyan szerény és zajtalan mint egész élete. Közel 60 évi nagykiterjedésü orvosi működése alatt betegeinek ezrei áldják tudását és önzetlen jóságát. Töretlen szellemi és testi frissességben tölti be dr. Ligeti József 80-ik születésnapját vármegyénk és városunk ezen kiválóságát lapunk utján is köszöntjük: ad multos annos 1 — Október 6. Az aradi 13 vértanuságának emléknapját ez évben is nemzeti ünneppé nyilvánította a kormány és a gyászünnepnek megfelelő áhítattal ülte meg ezt a napot Sátoraljaújhely város közönsége is. Az összes templomokban gyászistentiszteleteket tartottak, amelyen megjelent a vármegye, a város, a katonaság és az összes közhivatalok tisztikara, kegyelettel adózva a tizenhárom hős tábornok örök sebként égő vértanú halála emlékének. Az iskolák is kivették részüket a nemzeti gyászünnep megünnepléséből és szép ünnepségek keretében állították tanítványaik elé a hazájukért szégyenteljes halálra is kész aradi vértanuk dicső emlékét. — Házasság. Leveldi vitéz Kozma Miklós a MTI elnök-vezérigazgatója és algyesti Tüköry Melitta leánya, Mária házasságot kötött néhai Adolf Sebestyén dr. volt kúriai biró és kiskónyai Párvy Karola fiával, Párvy Adolf Iván honvéd huszárszázados, kisbéri ménesosztály-parancsnokkal. — Tanuk voltak a menyasszony részéről dr. Kozma György főispán, a vőlegény részéről dr. Plósz Béla földmivelésügyi miniszteri h. államtitkár. — Orvosi hír. Dr. Reichard Ervin fogorvosi továbbképző tanulmányújáról hazaérkezett és ismét rendel. (Rákóczi-utca 19.) A királyok borának és a borok királyának: a tokaji bornak nagy ünnepe lesz az október 7-én kezdődő „Tokaji Szüreti Hét“. A rendező bizottság a látványosságoknak, szórakozásoknak, felvonulásoknak olyan sorozatát állította össze, hogy az idei Szüreti Hét az eddigiek pompáját és érdekességét is messze felül fogja múlni. A szebbnél-szebb borkiállítások, mérges gázai emberáldozatokat követelnek. Ez idén a must nagy cukortartalma gyorsabbá és erőteljesebbé tette a must kiforrását, a fejlődő gáz is nagyobb meny- nyiségü és igy halálos veszedelmet jelent a mustos pincékbe való behatolás. Mint tudósítónk Írja, a napokban Károlyfalván jutott ilyen veszedelembe id. Burger László gazdálkodó és csak az ötéves kis unokájának lélekjelenléte és ébersége mentette meg az életnek. Id. Burger László kis unokájá— Doktorráavatá«. Dr. Orbán Kálmán polgármester nagyobbik leányát Orbán Izabellát a Pázmány Péter Tudományegyetemen e hó 5-én orvosdoktorrá avatták. Az uj doktorkisasszonyt és dr. Orbán Kálmán polgármestert ez alkalomból sokan keresték fel szerencsekivánataikkal. Üdvözlő táviratot küldött a város tisztviselő kara is. — Személyi hírek a tanítóság koréból. A kultusz- miniszter Vajda János nagyecsedi tanítót a bodrogkereszturi áll. el. iskolához helyezte át, Bokor Ta más vámosujfalui és Bokor Kálmán dunapentelei tanítót kölcsönösen áthelyezte, Sárkány József Gábor oki. tanítót a cigándi ref. el. iskolánál kisegítő tanerőként, Holló László oki. tanítót pedig az alsóregmeci gör. kath. el. iskolánál — a katonai szolgálatra bevonult Ligay József helyetteséül alkalmazta. — Meleg ünnepléssel búcsúztatta el Sárospatak közönsége Szathmáry Ferenc ref. elemi iskolai igazgatót, aki negyven évi szolgálat után nyugalomba vonult, — Újságíró tnristák Sátoraljaújhelyen. Szombaton délután dr. Berecz Imre vezetésészabadtéri előadások, a 200 éves szüreti tánc és a többi páratlan látványosság olyan érdeklődést váltott ki az ország közönségéből, hogy a rendezőség kb. 10.000 vendég látogatására számit. A Máv eddig tiz filléres gyorsvonatot indít a Szüreti Hétre, de valószínűnek látszik, hogy ez a szám a nagy érdeklődésre való tekintettel még emelkedni fog. val kiment a szőlőhegyre és az összeszedett zöldséget a boros pincében akarta elhelyezni. A pincében azonban az erős mustgáz el- széditette és olyan szerencsétlenül esett el, hogy fejét egy kőbe verve, elvesztette az eszméletét. A kisgyermeknek feltűnt nagyapja hosz- szas távolmaradása és utánna ment a pincébe. Mikor azután meglátta a földön mozdulatlanul, véres fejjel fekvő nagyapját, berohant a faluba, ahonnan emberek siettek a szerencsétlenség színhelyére és hosszas élesztgetési kísérletek után sikerült végre magához tériteniök a szerencsétlenül járt embert. vei a Magyarországi Hírlapírók Turista Egyesületének 26 főnyi csoportja érkezik Ujhelybe, hogy a várost és festői környékét megtekintse. Az újságírók megérkezésük után a Turistaházhoz mennek fel sjaz éjszakát a Kovács-villában töltik. Vasárnap reggel az Ország- zászlót nézik meg és kirándulást tesznek a környező hegyekbe. A turista hírlapírók vasárnap délután utaznak vissza s remélhetőleg a látottak után Ujhely vidéke szépségét és turisztikai adottságát pro pagáló barátainkként távoznak tőlünk. — Az Ipartestületi Dalárda jubileuma. A Sátoraljaújhelyi Ipartestületi Dalárda 20 éves fennállása alkalmából október hó 14 én jubileumi ünnepséget rendez, amelyen több vidéki da lárda is részt fog venni. — Újra üzembe helyezik a Diana fürdőt. A város vezetősége a Diana gőz- és kádfürdőt szerdán, október 10-én ismét üzembe helyezi. — A pálliázai országos i kirakodó vásár október 11-én, ; csütörtökön lesz megtartva, melyre I vészmentes helyről mindenféle állat i felhajtható. Lengyel dalosok Sátoraljaújhelyben Az Országos Magyar Dalosszövetség meghívására Magyarországra érkező 250 lengyel dalos október !6-án Ujhelybe látogat. A daloscsoportot a Pilsudszky blokkjához tartozó 6 lengyel képviselő vezeti. A délelőtt érkező lengyeleket testvéreinknek kijáró szeretetteljes fogadtatásban részesítjük. A Pinceszövetkezet vendégeként a szárhegyi Kovács villában ebédelnek a vendég dalosok, kik este a Városi Színházban zenekaruk, tánc és énekkaruk szereplésével hangversenyt tartanak. — Október 7-éu lép életbe a Máv téli meuetreudje. A Máv október 7-étől 1935. május hó 15-ig tartó érvénnyel téli menetrendet léptet életbe. Lényeges eltérés csupán a Budapest—Miskolc, illetve Miskolc—Budapest relációban sebesvonat rendszeresítésével mutatkozik. A sebesvonat a személyvonatnál gyorsabb s a gyorsvonat dijainál lényegesen olcsóbb lesz. A téli menetrend táblázatos összeállítását lapunk más helyén közöljük. — Pincébe tör és. A Pince- szövetkezet V. számú ungvári pincéjébe ismeretlen tettesek a me- nyezet felbontása utján behatoltak s a pincemester és munkások ott levő ruháit és írószereket lopták el. A betörők drótból készített hágcsón ereszkedtek le s a jelekből következtetve ketten voltak. A rendőrség a nyomozást folyamatba tette és már a tettesek nyomában van. — Ingyenes fényképutalványunkat e héten Homér Gyula tolcsvai előfizetőnk nyerte, kinek az utalvány ellenében a Sze- pessy fotószalon teljesen ingyen 2 drb. művészi fényképet szolgáltat ki. Az utalvány kiadóhivatalunkban átvehető. — Sorsjegy nélkül nincs reménység! Sorsjegy nélkül se kis, se nagy, se főnyereményt nem nyerhet! Sorsjegy nélkül nincs alkalom, nincs lehetősége, hogy máról-holnapra gazdag legyen. Pedig mily jóleső érzés az a remény, hogy egyszerre jómódú, vagyonos lesz. Most itt az alkalom, október 20-án kezdődik az uj sorsjáték. Óriási összegek nyerhetők ezen kitűnő intézmény húzásainál. Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyforma az esélye, tehát jó szerencsét! Rendeljen még ma egy sorsjegyet bármelyik főárusitónál, fizetni van ideje legkésőbb a húzás előtt. 8 mustgázmépgezés újabb szerencsétlenséget ohuzutt Egy ötéves kisgyermek mentette meg nagyapját a biztos haláltól Nap-nap mellett kapjuk a hirt, hogy a forrásnak induló must TAVALYRÓL IS TUDHATJA, hogy nem filléreket, hanem pengőket takarít meg, ha Iskolai füzeteit és rafzsz ereit SZABÓ PÁL könyvkereskedőnél vásárolja. J 172/40