Zemplén, 1923. október-december (54. évfolyam, 79-102. szám)
1923-10-10 / 80. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1923. okt. 10. hűség, az önfeláldozás útjáról letérniök soha sem szabad s hogy példádat követve ők is hasonló önfeláldozással küzdjenek, ha a haza boldogulása és dicsősége azt kívánja. Ezt követeli télünk a Vitézi Rend, melynek csak igy lehetünk méltó tagjai. Vitéz Bárczy Miklós, segítsen a magyarok Istene I Leírhatatlan lelkesedés követte a kormányzó szavait s a Hiszekegy éneklése fejezte be a fölemelő aktust. A régi Rákóczi-vár megtekintése után az ősi kollégiumba vonult a kormányzó, ahol Janka Károly főiskolai gondnok üdvözlése után megtekintette a hősök emléktábláját s a plaketteket. Az imateremben a főiskolai tanulók meglepő szép éneke gyönyörködtette a kormányzót s Marton János rektor-professor intézett történelmi reminiszcenciákban gazdag beszédet a kormányzóhoz, kiemelve az ősi intézménynek a kormányzó őseivel való vonatkozásait. Majd Harsányi István kalauzolása mellett a főiskolai könyvtárt tekintetle meg, mig Rácz Lajos tanár a szépművészeti és régészeti múzeumot mutatta be. Mélyen meghatotta a kormányzót, mikor megpillantotta körútja során nagyatyjának iskolai bizonyítványát, aki Kossuth Lajossal együtt végezte a főiskolát, s atyjának és nagyatyjának a kollégium aranykönyvében lévő al^jrását. A kormányzó erős meghatottsággal küzdve némán tisztelgett az ősök emlékezetét megőrzött kedves családi relikviák előtt. Végül a tápintézetben 160 terítékes diszebéd volt a kormányzó tiszteletére, melyen Thuránszky László főispán mondott felköszöntőt, fohászban kérve az Istent, tartsa meg a kormányzót a magyar nemzet jóvoltára, jobb jövőjének s hozmon fényt nevére, áldást életére. A felköszöntő frenetikus hatást keltett s mélyen meghatotta a kormányzót. Úgy Tállyán, mint Sárospatakon mély hatást váltott ki a vitézi regősök szereplése, akik szebbnél szebb magyar tárgyú ének-darabokkal szereztek feledhetetlen gyönyörűséget a közönségnek. A kormányzó délutáni elutazásával fejeződött be a mindenkire emlékezetes ünnepség. Az aradi évfordulón. Enyedy Andor ref. lelkész templomi beszéde az október hatodiki gyászistentiszteleten. A mai ünnepet gyászünnepnek szoktuk nevezni. Pedig ha mélyebben gondolkozunk rajta, a mai nap tulajdonképen nem is gyászünnep. Hiszen akikre e napon emlékezünk, azok nem gyászt, hanem ellenkezőleg fényt és dicsőséget hoztak reánk, a magyar nemzetre. így gondolkozott nyelvjárásunk is, amely gyászmagyaroknak azokat nevezte el, akik az augsburgi vesztett csata után hagyták magukat megcsonkítani, kitették magukat az ellenség csúfjának, világ cégérének, azután hazajöttek s viselték honfjtársaik gunyját, megintését, csak megtarthassák nyomorult, hitvány életüket. A mai nap hősei, az aradi vértanuk azonban nem gyászmagyarok voitak, hanem történelmünk tündöklő, nagy alakjai, akikre nem könnyes szemekkel, csüggedő lélekkel, hanem emelt fővel, büszke önérzettel, erős lélekkel és bátor szívvel kell ma is emlékeznünk. Ézsaiás próféta a felolvasott igében azt mondja Jézusról, az eljövendő várva-várt Messiásról: „az ő sebeivel gyógyulánk meg.“ És tényleg, Jézus sebekkel borított véres teste nemcsak botrányköve, nemcsak gyalázata, hanem egyúttal orvosszere is e beteg világnak. Jézus sebei oldották fel azt a hideg, feszült, nehéz viszonyt, amelyben az elidegenedett, elnyomorodott, bűnös emberiség Istenével élt. Jézus sebei mutatták meg, hogy az ut az emberi ség boldogsága, szebb jövője felé nem az elnyomásban, hatalmaskodásban, egymás kizsákmányolásában, az egyesek önző akarásában van, hanem a személyes, kölcsönös, általános, mindenekre kiterjedő önfeláldozásban. Jézus sebei adták vissza egésszégét az önzéstől fertőzött emberiségnek. Az ő sebei termeltek sok-sok életet, amelyek önfeláldozásukkal, szolgálatrakészségükkel a világra nézve kiszámíthatatlan áldások, folyton megújuló gyógyulási folyamatok forrásai lettek. Az aradi vértanukra, a mai nap hőseire is elmondhatjuk, hogy az ő sebeikkel gyógyulánk meg. Az ő haláluk, kivégzésük tette az 1848/49-es idők történetét szomorúságában is felemelővé, tragikus voltában is fenségessé. Ők mutatták meg, hogy ennek a nemzetnek, mikor Világosnál mindene összeomlott, még volt egy nagy kincse, volt 13 vitéz tábornoka, akik vezérek, elsők akartak lenni nemcsak a parancsolásban, hanem a halálra menetelben is. Ők indították meg a későbbi vértanuk, a kufsteini rabok, az emigránsok, száműzött magyarok hosszú sorát. Az ő haláluk volt a forrása, táplálója annak a kemény dacnak, amely a Bach-korszakbeli passzív rezisztenciát szülte s amely előtt az uralkodó is kénytelen volt végre meghajolni. Ők tanítják azóta a nemzedékeket, a késő unokákat, a férfiakat és a nőket, az öregeket és fiatalokat, hogy „hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar.“ Rendületlenül, azaz ne csak akkor szeresd a hazát, mikor előnyt, hasznot, dicsőséget áraszt reád, hanem szeresd akkor is, sőt akkor a legjobban, mikor bajban, veszélyben van, mikor önmegtagadást, lemondást, áldozatot, az életedet és véredet ki vánja. S hogy milyen félelmes az ő tanításuk, azt mutatja az, hogy a megszálló idegen hatalom sietett elhordani, a föld színéről is eltörölni a 13 vértanú aradi emlékét. De hiába hordják szét és semmisitik meg kőbe vésett emléküket, az ő haláluk belegyökerezett a magyar lelkekbe, beleita- tódott a magyar vérbe, mint örök védőoltás a megalkuvás, a személyes haszonlesés ellen ; mint örök gyógyszer, amely azóta is vértanuk seregét tenyésztette ki a magyar becsületért, magyar szabadságért, amelyet addig nem kell félteni, amig vértanúi vannak. Szomorú, de igaz, hogy történelmünk folyamán mindig voltak gyászmagyarok. Mindig voltak, akik tűrték az ország sérelmeit, a nemzet megaláztatását, tűrték a maguk magyar voltának, nemzeti önérzetüknek arculverését, sárba- tiprását, csak anyagilag boldoguljanak, kényelemben, rangban* hatalomban, fényben, jólétben, méltóságban előbbre jussanak. A magyar közéletet mindig fenyegette az önzés, az egyéni haszonlesés bomlasztó kórja. De — a mai nap emlékeztet reá — voltak a történelmünk folyamán mindig vértanulelkek is, akik meghaltak, mindenről lemondtak, csak a haza éljen, meri tudták, hogy egészséges nemzet csak az áldozathozók, vértanuk nemzete lehet. Ma is vannak — fájdalom, sokan — gyászmagyarök, akik beletörődnek az ország megcsonkításába, lelki világuk legdrágább darabjainak, legcsillogóbb díszeinek, legneme- sébb érzéseiknek, legféltettebb hagyományaiknak letörésébe, csak kenyér legyen, ruha legyen, kövérre hizlalt élet legyen. De van- ! nak hálistennek — vértanúink is. Majdnem minden családban őrzik I egy-egy hősi halott drága emlé- | két, majdnem minden család ros- í kadozik a nehéz idők, a háború utáni, inség terhei alatt. Hivatalokban, műhelyekben kimerült emberek húzzák a nehéz magyar igát, küzdenek, verejtékeznek nem is azért a csekély éhbérért, hanem a magyar becsület, a magyar jövő megmentéséért. Óh nézzetek tisztelettel a szegényes, kopott emberekre, nélkülöző családokra, mert ezek hordozzák ma a magyar vértanuság életet mentő drága szérumát. Tudjátok, hogy a régi görög világban, aki akart valami lenni, akarta a közbizalmat megnyerni, valami kitüntetést szerezni, a háborúban, haza védelmében kapott sebeit mutatta fel a nép előtt. Mi magyarok a nemzetek Istene elé mivel állhatnánk oda egyébbel, mint a sebeinkkel, amelyekben olyan gazdagok vagyunk, a könnyel és vérrel, amely úgyszólván végigfolyik a történelmünkön, a múltúnkon és a jelenünkön. Én azt hiszem, hogy a nagy, élő Isten, ha egyébért nem, a mi sebeinkért, sok vértanuságunkért, sőt e sebek, e vértanuság által ujitja meg létünk esztendeit, letűnt századait. Ezzel a hittel és nem gyászszal és keserűséggel ünnepeljetek ma ti is; ezzel a hittel imádkozzunk Istenhez. [létszámcsökkentés a Városnál. Rendkívüli közgyűlés. — Megalakították a hatos bizottságot. A bizottság döntése. — Kiket helyeztek 3. lisztára. Sátoraljaújhely, okt. 8. A tisztviselői létszámcsökkentésre vonatkozó javaslat a városokra épen úgy vonatkozik, mint az állami és törvényhatósági tisztviselők és alkalmazottakra s a belügyminisztérium rendeletét a városhoz is leküldötte a szükséges intézkedések foganatosítása végett. Orbán Kálmán dr. polgármester hétfő délelőtt 11 órára hívta ösz- sze a képviselőtestületet s azt megnyitván, ismertette a miniszteri rendeletet s egyben javaslatot tett a hattagú b zottság kijelölésére. A bizottságba dr. Búza Béla, dr. Ligeti József, dr. Klein Károly, dr. Nagy Béla, dr. Nyomárkay Ödön és dr. Oláh István bizottsági tagokat hozta javaslatba. Ezen javaslattal szemben Dómján Elek bizottsági tag, annak hangsúlyozásával, hogy korántsem a polgármester iránti bizalmatlanságból, más névsort, nevezetesen a következőket hozta javaslatba: dr. Búza Béla, Damjanovich Ágoston, dr. Füzesséry Zoltán, Ladányi Miklós, dr. Ligeti József és dr. Tóth Alajos bizottsági tagokat. Dr. Klein Károly fölszólalásá- ban kifejezést adott annak, hogy őt csak Dómján Elek korábbi felszólalása akadályozta meg azon kijelentése megtételében, hogy a í bizottsági tagságot nem fogadja ' el, mert ő a szelekció körüli dön- tésben nem kiván részt venni, mert teljesen átérzi a mai gazda- j sági helyzetben azok sorsát, akiket el kell az állásukból bocsátani, végkielégiteni, vagy akár nyugdíjazni. A közgyűlés Dómján Elek javaslatát fogadia el s az általa előterjesztett bizottsági lisztán fölsoroltakat delegálta a bizottságba. A hatos bizottság délután a polgármester elnöklete alatt már ülést tartott s azon megállapodott a létszámcsökkentésre vonatkozó javaslatában. Javasolja a bizottság _ Lánczi Aladár számvevő, Jurcsó Ágoston városi rendőrségi büntető biró, Schwarcz Márkusz végrehajtó és Mizsák Gyula altiszt nyugdíjazását, Karsa János dr. fogalmazó, Zákány Imre, Nagy Béla, özv. Braun Árminné, Zsihovits Antal és Steinberger Mór dijnokok és Krausz Károly szolga végkielégítését. Megszüntetik végül az üresedésben levő gyakornoki állást. A létszámcsökkentés keresztülvitele nehéz helyzetet teremt a városi adminisztrációban, hiszen csak most szervezték az uj ügyosztályt, a javadalmi hivatalt s a fokozatosan kreált uj adók szervezési, bevezetési és kezelési munkálatai az eddigi létszámot is teljesen igénybe vették.
