Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)

1908-10-07 / 81. szám

2. oldal. ZEMPLÉN. Október 3. t lesz nagyarányú, csak a visszonyok alakulásához mért s kis anyagi áldo­zattal vihető keresztül. Egy kiváló rendőr-szakember Diner Ákos buda­pesti kerületi rendőrkapitány, midőn az erőszakos kormányzás exponense­ként ideküldetett: sokkal nagyobb- méretü átszervezést ajánlott a képvi­selőtestületnek, melyet az akkor ter­mészetesen nem tárgyaltatott s nem is tárgyalhat, de mint szakember ész­revételei figyelemre méltók. Városunk közönségének eminens érdekében tartjuk szükségesnek, hogy az újjászervezés a rendőrkapitány ter­vezete szerint minél előbb valóra vál­jék, közvetlenül a képviselőtestület munkásságát most még lekötő nagy kérdések megoldása után, mert a nemtörődömség könyen megboszul- hatná magát. E kérdés egyike azok­nak, mely a legmesszebbmenő jóaka­ratot érdemel s figyelmet azoktól, kik e várost a haladás utján előbbre vinni hivatottak. VÁRMEGYE ÉS VAROS )( Államsegély tüzkárosultak ré­szére, Meczner Gyula főispán előter­jesztésére a belügyminiszter Rátka községbeli tüzkárosultaknak 160 ko­rona államsegélyt utalványozott. )( Közigazgatási bizottság ülése. Zemplén vármegye közigazgatási bi­zottsága október havi rendes ülését folyó hó 12-én délelőtt 9 órakor tartja meg Meczner Gyula főispán elnökle­tével a vármegyeház tanácstermében. )( Elhalasztott képviselőtestületi ülés. Lapunk legutóbbi számában kö­zöltük, hogy Sátoraljaújhely rend. tan. város képviselőtestülete folyó hó 6-án közgyűlést fog tartani. A közgyűlés —• tekintettel az októberi nemzeti gyásznapra — el lett halasztva s azt folyó hó 8-án délután 3 órakor fog­ják az általunk már közölt tárgyso­rozattal megtartani s a tárgyalandó ügyek között az újabban érkezett s Szé­kely Elek elitéltetése tárgyában fel­ség folyamodás beadása iránti indít­vány is tárgyaltatni fog a közgyülé sen. )( Segédjegyző választás. A Ha- vajban rendszeresített segédjegyzői állás folyó évi október hó 29-én töl­tetett be dr. gróf Hoyos Viktor já­rási főszolgabíró elnöklése mellett.— Az állásra pályáztak: Vimpiller Ist­ván oki. jegyző, sztropkói lakos és Almássy József havaji lakos segéd­jegyző. Elnöklő főszolgabíró a vá­lasztó közönség jelenlétében mindkét pályázót jelölte. Á szavazás eredmé­nye az lett, hogy Almássy Józsefet az összes szavazatokkal segédjegyzővé választották. HIRE k. Egy család tragédiája. fl gondatlanság áldozatai. — Saját tudósitórktól. — — okt. 7. Folyó hó 6-án délután 6 óra táj­ban rémes szerencsétlenség történt Sátoraljaújhelyben a Thököly-utcán Kovács István állomási kapus la­kásán. A szerencsétlenséget petroleum- robbanás idézte elő Kovács István vétkes gondatlansága folytán, mely- lyel úgy magát, mint kis gyermekét szerencsétlenné téve — eléggé bűn­hődött. A gondatlanság elkövetője különben egész testén égési sebekkel életveszélyes állapotban fekszik az Erzsébet közkórházban s mindig me­mentója marad a gondatlanoknak, a kik könyelmüségük folytán úgy ma­gukat, mint másokat szerencsétlenné teszik. A városunkban folyó hó hatodi- kán történt, petroleum-robbanásból eredő katasztrófa másik áldozata egy kis öt éves leány: az állomási kapus Mariska nevű leánya, ki fején s ke­zein szenved súlyos égési sebeket. A megrendítő szerencsétíentég két áldozatának állapota válságos s a gondatlanság — úgy látszik — életáldozatot fog kívánni előidézőjétől, ki vigyázatlanságáért elrettentő mó­don lakolt. A petroleum robbanás okozta szerencsétlenségről s annak részletei­ről rendőri tudósitónk a következő tudósításban számol be : Sátoraljaújhelyben a Thököly utca 3-ik számú házában lakik Ko­vács István magyar államvasuti ka­pus, ki a sátoraljaújhelyi nagy állo­más pályaudvarán volt alkalmazva. A kapusnak egy öt éves Mariska nevű leánykája is van, kivel atyja folyó hó 6 án egyedül volt otthon lakásukban. Kovács István hazaérkezvén meg- gyujtotta a petroleum állólámpát, mit az asztalra helyezett. Az asztal mel­lett ö s kis leánya Mariska foglaltak helyet. Később Kovács észrevette, hogy az asztali lámpában kevés kő­olaj van. Hogy a lámpát megtöltse, elővette a bádogkannát, melyben kö- rülbelől négy liternyi petroleum volt. A lámpa kanócát azonban nem oltotta el, hanem kissé felemelve azt akarta a kannából megtölteni a lám­pát, mig kis leánya közvetlen köze­lében nézett a lámpa körül foglala­toskodó atyjára. A töltés közben a lámpa égő kanócától a petroleum tüzet fogott, s a bádogkanna, melyet Kovács hezé- ben tartott, felrobbant. Az égő petro­leum valósággal végigzuhant a sze­rencsétlen emberen, mig a kis leány­nak fejére s kezeire ömlött. A robbanás két szerencsétlen ál­dozatát érthetően consternálta a bal­eset s Kovács, kinek ruhája a rcá- ömlött kőolajtól tetőtől talpig égett: fejét vesztve kirohant a házból s mint élő fáklya rohant a közeli Ronyvaághoz, melybe belevetette ma­gát. Igaz, hogy így az égés meg­szűnt, de égési sebei, elszórtan egész testén a viz azonnali hatása követ­keztében valószínűleg halálát fogják okozni. Leányára, a kis Mariskára sze­rencsére nem ömlött oly sok az égő folyadékból, hogy ruhája is tüzet ka­pott volna s a kis gyermek nagy és elsőrendű égési sebekkel bár, de meg­menthető lesz az életnek. A szerencsétlen áldozatok jaj­veszékelésére odacsoportosult szom­szédok dr. Kantha József ezredorvost hívták elő, ki a két súlyosan sebe­sültet az első ápolásban részesítette. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kis leányra csekély mértékben ter­jedt a robbanás ereje s az égő folya­dék, mely pusztításától megkímélte a szoba belső berendezését is. Á szerencsétlenség színhelyén később megjelent dr. Stern Ármin városi alorvos s Friss Heiman tűz­oltóparancsnok is, kik a súlyosan összeégett kapust felszállittatták az Erzsébet közkórházba, mig a kis leányt otthon részesítik ápolásban. — A király névnapja. A fellobo­gózott város utcáin, gyönyörű őszi verőfényes időben ezrével tolongott a népsokaság október 4-ikén Sátoralja­újhelyben, hogy megláthassa a ható­ságok képviselőinek felvonulását a ki­rály névnapja alkalmából tartott ün­nepi istentiszteletre, majd hogy maga is résztvegyen azon. A vármegye tiszt­viselői karát Thuránszky László fő­jegyző mint alispán helyettes vezette a díszbe öltözött vármegyei huszárok előmenetele után a templomba, ahol megjelentek a városi elöljáróság, az összes állami és más közhivatalok képviselői, úgyszintén a m. kir. hon­védség és csendőrség tisztikara. — Thuránszky László főjegyző előzete­sen körlevelet bocsátott ki minden közhivatalhoz, társulat, egyesület és tanintézet vezetőségéhez, meghiván nevezetteket úgy az október 4-ikén a király névnapján, mint október 6 án az aradi Tizenhármak emlékére tartandó ünnepélyes istentiszteletre. A róm. kath. plébánia templomot a hatóságok képviselőin s a Karolineum leánynövelde tanulóin kívül zsúfolásig töltötte meg a nagy közönség. Az ünnepi mise d. e. 9 órakor vette kez­detét, melyet Bessenyei István apát- plebános celebrált fényes papi segéd­lettel. — Ünnepi istentiszteletek vol­tak ezenkívül a helybeli összes tem­plomokban, mindenhol nagy tömeg jelenléte mellett. — A vértanuk emléke. Tegnap, október 6-án kegyeletes ünnepet ült Sátoraljaújhely város közönsége az aradi golgotán elvérzett hősök emlé­kezetére. Sok házon és középületen gyászlobogók hirdették, hogy fáj ne­künk ez a nap; sok szem könyezett a szent hősökért égbe szállott imák közepeit. A kegyesrendiek templomá­ban délelőtt fél 8 órakor, a plébánia templomban pedig d. e. 9 órakor a hatóságok képviselőinek jelenlétében ünnepélyes requiemet tartottak. — Utóbbi helyen Meaner Gyula főis­pánnal s Dókus Gyula alispánnal élén megjelentek a vármegye tiszt- viselőikar, valamint Sátoraljaújhely város elöljáróságának s a helybeli összes állami és közigazgatási hiva­taloknak tisztviselői s a tanintézetek közül a róm. kath. apáca-zárda és fiú iskola növendékei tanítóik vezetése alatt. — A gyászpompával díszített templomban felállított katafalkot a nagy időknek még köztünk élő tanúi közül többen vették körül a Libera alatt, melyet Bessenyei István apát- plebános nagy papi segédlettel pon­tifikáit. Hazafias ünnepélyt tartottak városunk összes tanintézeteiben is e napon, mely alkalommal az intézetek igazgatói magyarázták meg a nap nagy jelentőségét növendékeiknek. — Az nj pónzügyigazgató. Eise- man Oszkár, az újonnan kinevezett sátoraljaújhelyi kir. pónzügyigazgató f. hó 3-án délután városunkba érke­zett, hol megtekintette a kir. pénz­ügyigazgatósági hivatalt s az igaz­gatói lakást. Áz uj igazgató folyó hó 11-én átveszi már a hivatal vezetését. — Tisztelgés Bessenyei Istvánnál. Azon alkalomból folyólag, hogy Sá­toraljaújhely népszerű róm. kath. plébánosát a király apáttá nevezte ki, a róm. katü. egyháztanács és iskola­szék október hó 4 én testületileg tisz­telgett az uj apátplebánosnál, hogy őt üdvözölje. Az apáthoz Matolai Etele az egybáztanács és iskolaszék világi elnöke tartott szép üdvözlő be­szédet, melyre Bessenyei István meg­ható szavakkal válaszolt. Tartalmas, szép beszédében kifejtette, hogy az őt ért eme magas kitüntetés nem annyira az ő személyének szól, mint e tekintélyes és népes, nagy egyház- község plébánosának, ki állásánál fogva a közéletben is magasabb té­nyező. Szívélyes bucsuvétel után tá­voztak az egyháztanács tagjai a nép­szerű főpaptól, kit ezen kitüntetése alkalmából társadalmunk minden osz­tályából, valláskülönbség nélkül igen sokan üdvözöltek. — Vizsgálóbírói kirendelés. Cha- nát Miklós sátoraljaújhelyi kir. tör­vényszéki biró a sátoraljaújhelyi tör­vényszék területére vizsgálóbíróvá, állandó helyettesévé pedig Ferenczy Sándor törvényszéki biró rendelte­tett ki. — Halálozás. Részvéttel értesü­lünk, hogy Staut Dezső gazdatiszt, ki legutóbb a leleszi egyházi birto­koknál működött, 42 éves korában Sátoraljaújhelyben elhalt. Az elhunyt­ban Staut József belügyminiszteri segédtitkár, ki hosszabb ideig volt városunkban mint főispáni titkár és Staut János pénzügyi segédtitkár szeretett testvérüket gyászolják. Az elhunyt temetése tegnap folyt le nagy részvét mellett. A gyászeset alkalmá­ból a család a következő gyászjelen­tést adta ki: Alulírottak az összes rokonság nevében is mély fájdalom­mal jelentjük, hogy Staut Dezső f. hó 4 én délben 1 órakor hosszas szen­vedés és a halotti szentség ájtatos felvétele után elhunyt. A megboldo­gultnak hült tetemei folyó hó 6-án délután 3 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartásai szerint a Kazinczy - utcai gyászos házból a helybeli köz­temetőben örök nyugalomra tétetni. A megboldogult lelki üdvéért az en­gesztelő szentmiseáldozat folyó évi október hó 7-én délelőtt 8 órakor fog a helybeli plébánia templomban az Egek Urának bemutattatni. Sátoralja­újhely, 1908. október 4-én. Béke po­raira 1 Özvegy Staut Adolfnó édes­anyja. Staut József, Staut János testvérei. Staut Jánosné, szül. Fikker Hermin sógornője. Rózsika, Ödön, Józsika és Tibor gyermekei. Dr. Vág- ner Alajos nagybátyja. — Előléptetés. A pénzügyminisz­ter Szűcs Sándor homonnai és An- talóczy Izidor királyhelmei adótisz­teket állomáshelyükön való megha­gyásuk mellett adóhivatali segédekké nevezte ki. — Áthelyezés Dr. Kabina Géza lemesi járásbirósági jegyzőt a sátor­aljaújhelyi kir. törvényszékhez he­lyezte át az igazságügyminiszter. — Meghívás. A magyar nyelvet és népnevelést Zemplén vármegyében terjesztő egyesület folyó évi október hó 16 án délelőtt 10 órakor Zemplén- vármegye székházának nagytermében tartja közgyűlését, hova az egyesület tagjai, a közművelődés és magyaro­sítás barátai s a nagyközönség tisz­telettel meghivatnak. A gyűlés tár­gyai között első az általános tiszt- ujitás. Sátoraljaújhely, 1908. október 6-án. Az elnökség. — Kaszinói választmányi ülés. A Zemplénvármegyei Kaszinó választ­mánya f. hó 4-én ülést tartott a ka­szinói helyiségben s ez alkalommal uj tagokul felvette Bessenyei István apátplebánost, Gasparik János és Szedlák Ede helybeli lelkészeket. — Berukkolás. Október 1-je he­lyett ez éven október 6-ikát tették hangossá a bevonuló újoncok, kiket családtagjaik is elkísértek Sátoralja­újhelybe, honnan aztán ezredeikhez utaznak különböző irányban. Már t. i. amint a meghívó szövege szól. Vá­rosunkon keresztül sok jóképű magyar fiú utazott október 6-án hangos nó- tázás mellett át, egyrészük itt maradt a helyben állomásozó honvédzászló­aljnál, de a többség különböző irány­ban útnak indult székhelyei felé. — Uj vasút. A homonna—tak- csányi h. é. vasút rt. alakuló köz­gyűlését szeptember 29-én tartották meg Budapesten. Az alapítók: Rúd- nyánszky Jenő dr. ügyvéd, mint en­gedélyes és a vasutat Gfrerer, Schoch és Grossmann építési vállalkozó cég fogják csinálni. — Katonai szolgálat — állami szolgálat. A honvédelmi miniszter e napokban igen jelentős határozatot hozott. A miniszter ugyanis, hivatko­zással az 1907. évi LIX. tövénycikk 1. § ára, amely a törvényhatósági és állami szolgálat között a nyugdíj, végkielégítés, özvegyi ellátás és ne­velési járulék tekintetében megálla­pítja a viszonosságot, kimondja, hogy a katonai szolgálat állami szolgálat lévén, a törvényhatósági szolgálatba közvetlenül átlépő igazolványos al­tiszteknek a tényleges katonai szol­gálatban eltöltött idejük akkor, ami­dőn törvényhatósági szolgáltuktól nyugdíjaztalak, be fog számíttatni. — Egy üdvös újítás. A m. kir. belügyminisztériumban most van ko- difikáeió alatt az uj kivándorlási tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom