Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-10-07 / 111. szám
Sátoraljaujliely, 1905. Októbor 7. Ili- (4465.) Harmincharmadik évfolyam Hegjelen minden második napon kedd, csütöitök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: S&toralja-TJJliely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó A fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérbea minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gyula dr. Porenyi Józsel főszerkesztő. fflmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre « kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó ulrn 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. , szent neve: magyar alkotmány, önálló Magyarország. Ti nem felejtettétek el leve- retésünket, mi sem a szabadságért elhullott vértengert. Ez a mi veszteségünk, ezért mi kívánunk elégtételt. Elzarándokolunk a szent sírokhoz s megértjük a szent porok néma tanítását: inkább haljatok meg, de hazátok jogait ne hagyjátok! Az egész nemzet érzi, tudja, mivel tartozik emléketeknek. Eleget kaptunk már az Ígéretekből, most már követeljük jogainkat. Eddig gavallérok voltunk, nem hánytuk fel a sok jót, amit nekünk köszönhet Ausztria; most felszabadítja szavunk a perfidia. Igenis nekünk köszönheti Ausztria létezését a morvamezci ütközettől kezdve a mai napig. Ott voltunk habsburgi Rudolf mellett, ott a török háborúban. Kétszáz évig öntestünkkel védelmeztük Európát és annak előcsarnokát Bécset. Mária Terézia nekünk köszönheti trónját, az osztrák császár nekünk tekintélyét : — s mindezekért szolgasággal fizetnek nekünk ? Hol vagytok Európa igazságos törvénytudói, mondjatok ítéletet: ezt érdemli Ausztriától a magyar ? Odáig jutottunk, hogy egy udvari cselédnek nagyobb a tekintélye Bécsben, mint a magyar nemzet képviselőinek. Rendeletekkel kormányoznak, amelyekről még az uralkodói ellenjegyzés is hiányzik. Nem fogunk engedelmeskedni. Hitvány cselédek volnánk, gyalázatra méltó unokái a vértanuknak, ha most engednénk törvényektől szentesített jogainkból. Szeretjük, imádattal határos tisztelettel vesszük körül uralkodónkat, koronás királyunkat; de az a tisztelet egyedül csak őt illeti és nem bécsi udvaroncait, kiktől nemzetünk semmi jót nem várhat s kiknek országunk ügyeibe való beleszólását tudomásul nem vesszük s ellenük egy szivvel- lélekkel ellenállunk. Fölöttünk csak a király uralkodik. Ausztria nem parancsolónk hanem csak szövetségesünk, mely tekintélyét egyedül nekünk köszönheti. Tudatábau vagyunk erőnknek és méltóságunknak. Ausztria csak addig tekintély, amig mi vele tartunk ; hatalmának vége, ha mi nem vagyunk mellette. A jótétemény fejében hálát várunk, baráti kötelességet és nem elnyomatást, törvénytiprást és alkotmánysértést! Mi nem akarunk zavart, nem háborút. A béke útját várjuk és keressük az immár éveken át ' hnzódó válság alatt is. Várjuk, de nincs eredménye. Csuda-e tenemzeti gyásznap után.- okt. 7. Több, mint félszázad óta por- ladoznak a magyar szabadság vértanúi, az osztrák becsületességbe vethető remény megcáfolói. Azóta tiltva és szabadon eljár a nemzet e sírokhoz, melyek mindegyike boszuért kiált az égre ; eljár, hogy megmondja vigasztalásul az elhunytaknak: ma sincs még szabadsága a magyarnak. Tizennyolc évi reménytelen elnyomatás után azt hitte végre a nemzet, hogy az elesett százezrek vére megtermékenyítette a a szabadság földjét; örömkönny ült milliók szemében, diadalmas lelkesedéssel üdvözölték az alkotmányt és az alkotmányos királyt. Mindez csak álom volt, dicsőséges álom, melyből azóta hányszor fájó öntudatra ébredtünk. A kiegyezés csak látszólagos volt. Alkotmányunkba vetett minden hitünk szertefoszlott. Szolgaságban maradtunk, csak a szolgai állapot neve változott. Azelőtt leplezetlen absolutizmus- sal uralkodott felettünk az osztrák a hóditó vélt jogánál fogva; — azóta nem ejtik ki ezt a szót, de az alkotmányosság látszatába burkolva uralmuk csak fájóbb, csak elviselhetetlenebbé vált. Á ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Vasárnapi kép. A „Zemplén“ számára irta: Piroska. Ünneplőbe öltözött ifjú és vén, vasárnap van. Templomba készülnek a hivek. Egy pár vén asszony a templom előtt a tűben heverészve nagyban tárgyal valamit. Talán azt, hogy Hrubit fogja ma a pap kihirdetni első ízben Borkával. Pedig Hrubi Hany- kát szerette s Borkának is más volt a szeretője, Varcha Gyuri, de Borkával többet kap Hrubi s ő sem a legszegényebb ember a faluban. Beharangoznak. A kint lévők lassan bemennek s elfoglalják helyeiket. A leányok balra az első padsorban, jobbra a fiatal menyecskék, hátul a kórus alatt a vénasszonyok. A legénység helye a kóruson van s ott foglal helyet. Köztük van Varéba is, kinek társai nem hagynak bókét. — Igaz, hogy téged fog ma a tiszteletes kihirdetni ? Kérdi egy hóri- horgas legény. — Hagyd békén, kevés ő Borkának. Tóditja a másik. — Illetőleg Borka kevés neki. Ugy-e Gyurka? — Itt jár a szátok a templomban? Majd meglátjuk, ki lesz a legény kint. Vág vissza dühösen Varéba. Azóta úgy hisszük szabadok vagyunk, önállósággal és jogokkal felruházott nemzet, melynek jogait törvények s az alkotmány biztosítja; — de foszlik már reményünk, csak álmodtuk a szabadságot. Szomorú gyászszal szivünkben ünnepeltük a dicső vértanuk emlékét. A ti időtök nem múlt el, példátokra szükségünk van újra. Mintha látnám újra síkra szál- lani a magyar szabadság eltipróit, a véres reakció hóhérjait.' Csak a nevek változtak, a gyűlölet és a dölyf ugyanaz, ami akkor vezette őket véres munkájukban. Magyarország nincs, ha papiros mondja is, melynek neve törvény és alkotmány, akkor sincs; csak összbirodalora létezik, melynek kormánygyeplőit Ausztriában igazgatják. Eddig csak alkotmányosdit játszottak velünk, amit ma nem is restellenek kimondani. Magyar- ország nem tehet semmit Ausztria ellenjegyzése nélkül, Magyarországnak meg kell adni mindent, amit Ausztria jó urai tőle követelnek. Nem addig az, édes jó szomszédok ! Nem úgy van már, mint volt régen! A szabadsághősök ivadéka felnőtt már s tekintélyt fog szerezni annak az előttetek értéktelen papirosnak, amelynek — Ott leszek pajti replikáz az első. — No, no, csak aztán el ne búj az anyád szoknyája mögé . . . A vita véget ér, az orgona elhallgat, a pap felmegy a szószékre s beszél a halhatatlanságról, az Isten országáról. Majd a beszéd végével a hirdetésre kerül a sor. Egy leány kilép az első padsorból s kifele megy. Borka az s azért megy ki, mert őt fogja a pap kihirdetni; ez már igy szokás. Az isteni-tiszteletnek vége, megtelve szent ihlettel, ki-ki megy haza. A legénység még betér egy kis sziv- erősitőre a sánta Kobnboz. Varcbát társai az utón sem szűnnek meg viccelni: — Láttad? — Mit? . . . — Mikor Borka nevét olvasta a pap, Varéba könyezett. — Nem igaz, hazudtok ! szól közbe dühösen Varcha. Ugyan no, mit tagadod Gyurka, hisz’ láttuk . . . — Nem láttatok semmit! Bosz- szantani akartok, de nyugodjatok, annyit mondok, mert baj lesz. — No, no, ne haragudj, tudjuk mi, hogy szereted Borkát. — Mi közötök hozzá? — Csak mondjuk. — Hát ne mondjátok. — Beszélni csak szabad ? Igyál! — Beszéljetek másról, ne erről, mert Isten engem, nagyon rossz vége lesz. — Ugyan mit ijesztgetsz minket, úgy sem félünk tőled ? — Nem-e ? Majd meglátjuk. Csak még szóljatok valamit, repültök ki valamennyien, azt én mondom! — No még csak azt mondd meg, a lakodalomba elmégy-e? — El én, de veled táncolni a „redovitAzzal kapja az üveget s fejéhez vágja a szólónak. Az üveg talált, vér folyt. Lett erre riadalom. A sebesült társai közrefogták Var- chát, ki kést húzott s várta a támadást. Szerencsére erre nem került a sor, mert a sánta Kohn egy-kettőre összekiabálta ■ a falut s ki-ki cipelte haza kedves csemetéjét. * Alkonyodik. A nap sugaraival még egyszer végig csókolja a tájat s lebukik a kéklő hegyek mögé. Lassan kigyulnak az ablakok. A falu közepén leány- és legények csoportja áll s a verekedést tárgyalja. A napbőse természetesen Varcha. Majd leülnek az árok partjára szépen, sorba, ki-ki szeretőjét ölébe ülteti s felhangzik a dal. Egy leánynak nincs párja csak, az egyedül ül valamivel távolabb az éneklőktől, ő nem énekel. Hanyka az, a Hrubi volt szeretője. Később arra megy Varcha, végig megy a sor előtt, büszkén, oda se ügyelve a megjegyzésekre. Amint Hanyka ebbe ér, megáll. Majd egyet gondol s oda ül Hanyka mellé s elkezdődik a párbeszéd : — Miért búsulsz Hanyka? — Nem búsulok 1 — Látom, talán Hrubi után búsulsz? Nem érdemli meg. — Hát te elfelejtetted már Borkát ? — Elfelejtettem. Felejtsd el te is Hrubit s aztán . . . — Aztán? — Tudod mit? Szép vagy, talán szebb is mint Borka, légy az én szeretőm, akarom mondani, légy a feleségem. — Tréfálsz velem, vagy kinevetsz ? Nem érdemiem meg tőled. — Komolyan beszélek. — Hitedre ? — Hitemre! — Mit szól hozzá anyád? — Neki már említettem s ő neki nincs kifogása ellened. — Úgy én sem bánom Varéba. — Akkor rendben van minden, holnap megyek a jegyzőhöz. — Menj Gyuri. * Lassan kialszik a lámpafény az ablakokból, a fiatalság haza megy, csend honol mindenütt. Egy-egy kutya csahol bele olykor-olykor a néma északába csak. Varcha csakugyan megkérte Hanykát s a következő vasárnap őket is kihirdette a pap. DM DEZSŐ — női ruha-kelme különlegességek, — — selyem, vászon, szőnyeg és fehérnemű üzlete ^— Sátoraljaújhely, Főtér, Kellner-féle ház, a főtőzsde szomszédságában. Lapunk mai száma 8 oldal.
