Zemplén, 1895. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1895-11-03 / 44. szám
Sátoralja-Ujhely, 1895, november 3. 44. (1338). Huszonhatodik évfolyam, Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA. ^EGKTIEILiEIfcTIIKI ^IlSTIDIEItSr AlESIfcT.A.lF'. BIEDETÉS DIJA hivatalos hirdetéseknél; Minden szó után l kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 8 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatal- hoz intézendök. ELŐFIZETÉS Ár.A: Egész évre 6 ft. Félévre 3 ft. Negyedévre 1 ft 50 kr Bérmentetien levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem kdatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. ± nyílttérien minden gar- mond sor dijja 20 kr. mennyire mozdítja elő a közművelődést, azt csak az képes fölérteni, ki Sáros- és felső Zemplén-vármegye speciális viszonyait ismeri és tudja, hogy az intézet tanulói számának 80—90%‘át szegény földmives, iparos, kereskedő s kisebb hivatalnokok íiai teszik ki, kiknek nagy része rá van utalva, vagy volna ez intézet jótéteményeiben részesülni. S e ,tápintézet* lelkes vezetősége a lehetőt megteszi, egészen az önfeláldozásig. Az önfeláldozásig, mondom, mert mint biztos tudomásom van róla, a múlt tanévben is már a tőkéhez nyúlt. Ugyanis az intézet csekély 15,876 ftnyi tőkével bir, melynek kamatai elégtelenek arra, hogy a szükséges igényeknek megfeleljenek s a »tápintézet *-ben felvétetni óhajtó szegény sorsú ifjaknak legalább azt a részét ne utasítsa vissza a tanügy kárával, kik jó erkölcsi magaviseletük s a tudományokban való sikeres előhaladásuk miatt egészen méltók arra, hogy részint ingyen, részint igen mérsékelt díj mellett abba felvétessenek. S dacára annak, hogy a jelentkező sze- génysorsu jó tanulók száma évről-évre eme- ledik, az intézetnek a társadalom részéröl való méltánylása s pártfogása nincsen egyenes arányban a szükséglendő fedezettel. Ha az intézetnek nemeskeblű jótevői, régiek s újak, magukévá nem teszik s föl nem karolják az intézet ügyét, illetve nagyobb áldozatkészséggel nem járulnak hozzá az alaptőke gyarapításához, az igazgatóság továbbra is kénytelen lesz évröl-évre a tókéhez nyúlni, hogy a nyomoron segítsen: úgy egész precize ki lehet számítani, meddig fog maradni a felsövidéki kultúrának segédeszköze, illetve, meddig fog fenn- állani az intézet, A részvétlenség egyik oka azonban, szerény nézetem szerint, az, hogy a közönség nagy része nem ismeri az intézet viszonyait s szomorú helyzetét és hogy mily hasznos és eléggé meg nem becsülhető humánus működést fejt ki. Azért legyen szabad reménylenünk, hogy a valóban lelkes, fáradhatatlan, odaadó s önzetlen vezetőkörök neheztelését nem vonjuk magunkra, midőn a segélyforrások egyikét egy nagyobb, a társadalom minden régetét belevonó mozgalom kezdeményezése s létesítésében látjuk ; midőn azt hiszszük, az ügyön sokat lendítene, ha püspökünk ő méltóságának figyelmét felhívnák az intézetre. Tapasztalt bőkezűsége módot találna az intézet fölkarolására, akár magán-vagyonából, akár az egyes templomok pénztárából évi segélydijak alakjában. Sokat, azaz helyesebben többet tehetne a papság is gyűjtések, of- ferák rendezésével, vagy vagyonosabb községeknek mint pártfogó tagoknak való bevonásával; a segélyforrások néni utolsója az is lehetne, ami a testvér-intézetnél, a protestánsoknál rég be van hozva, t. i. aszup- plikáns-intézmény meghonosítása. A protestáns hasonnevű intézetnek a szupplikáció a múlt évben is 1207 ft és g4 krt jövedelmezett. Évről-évre ily összeg nagyban emelné a tőkét. Közeledik a milléniom megünneplése. Hasznosat a szükségessel összekötve, Eperjes város, Sáros- és Zemplén-vármegyének a közönsége, — mint kiknek a fiai ez intézetet látogatják — méltóbban, hazafiasabban nem ülhetné meg hazánk ezeréves fennállásának dicső emlékét, mint ha „az eperjesi kir. kát. főgimnáziom róm. kát. vallásu szegény növendékeit segélyző egyesület* — vulgo ,tápintézet“ alapját nemes adományával annyira gyarapítja, hogy ennek kamataiból necsak 3o, hanem ICO szegény- sorsú s jól tanuló növendéket lehessen részint ingyen, részint igen mérsékelt dij mellett nemcsak ellátni, hanem az intézetet konviktussá átalakítva, otthont teremteni az ifjúságnak s nemcsak testéről, de lelke, kedélye miveléséről nagyobb arányokban gondoskodni. Sáros- és Zemplén-vármegye közönségéhez*) Fölösleges sok szót vesztegetnünk a felett, hogy minden ország előrehaladásának, fejlődésének egyik alapja: népeinek műveltsége. Ha ,a priorií azt be nem látnok, úgy a barbár népek múltja és jelene tanúsítja. S midőn ebből folyólag az államnak egyik főkötelessége, hogy kultúráját emelje, ennek előremozditásában másodsorban a társadalomnak is ki kell vennie a maga részét. S ez alatt nemcsak a közvetett hozzájárulást akarjuk érteni, mely az állami költség- vetés előteremtésében — melynek egyik része a kulturcélokra fordittatik — nyilvánul, hanem önkéntes, közvetetlen megadóztatását mindazoknak a segédeszközöknek a létrehozására, vagy már a meglevőknek felkarolására, melyek a kultúrának szolgálatában állanak, vagy azt előmozdítják. A kultúra egyik ily segédeszközére akarom felhívni Sáros- és felsó Zemplén- vármegye közönségének a figyelmét, midőn az alábbiakban »az eperjesi kir. kát. főgimnáziom róm. kát. vallásu szegény növendékeit segélyző egyesületiről, vagy rövidebben jtápintézetéröU (alumneum) akarok szólni. Hogy mily kulturális s hazafias missiót teljesít maga az intézet, az eperjesi kir. kát. főgimnáziom, mint Sáros- és felső Zemplén-vármegyének e tisztán tót és rutén nyelvű vidéknek gócpontja, melyből a magyarosodás, erősebb gyökeret verve, kiindul, nekünk sárosiaknak s szomszédainknak fölösleges mondanunk; s midőn e mellet lelkes elődeink nagylelkűségéből tápintézetet szervezve, melyben 25 — 35 róm. kát. szegénysorsu ifjú részint ingyenes, részint igen mérsékelt dij mellet t ellátásban (ebéd és vacsora) részesül: mily nemes kulturális s humánus feladatot teljesít, *) A jSárosmegyei Közlöny* ez évi 40. számából vettük át s melegen ajánljuk t. olvasóközönségünk jóakaratába. Síért. TÁRCA, Szarvas Gábor emlékezete | 1832. márc. 22—1895. okt. 13. I — A .Zemplén* eredeti tárcája. — Irta : Sassá Nagy Lajos. Abból a követésreméltó tettből indulva ki, melynél fogva a »Zemplén« szerkesztősége a Szarvas Gábornak felállítandó emlékre 10 koronával megkezdte a gyűjtést, nem tartom feleslegesnek, hogy Szarvas Gábor érdemeit, habár csak röviden is, a »Zemplén* hasábjain méltassam. Folyó évi október hó 13-án, a hajnali órákban, halt meg Szarvas Gábor, a magyar nyelv- tudomány egyik legelöbbkelő alakja, a magyar tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Nyelvőr szerkesztője. Halála nem jött váratlanul. Tudták ösmerősei, tisztelői, tanítványai, tudta ő maga is, hogy már nem sokáig fog tudni ellentállni annak a gyilkos kórnak, mely még 1881-ben megtámadta s melylyel azóta szakadatlan harcot vívott csak azért, hogy nagy művét a Magyar Nyelvtörténeti Szótár-t bevégezhesse s hogy kedves Nyelvőr-ének negyedszázados örömünnepét megérhesse. A Nyelvtörténeti Szótár-t, a magyar nyelvészetnek e kincsesbányáját, Simonyi Zsigmond társszerkesztő segítségével még tavaly befejezte, de a Nyelvőr jubileomát már meg nem érhette. Nagy lelke, erős akarata nem birt ’tovább ellenállani. Meghalt, megdicsőűlt, hogy szaporítsa egygyel azok számát, kiket a nemzet, az irodalom nagynevű jelesei közé számit. Szarvas Gábor első feltűnő dolgozata a »Magyartalanságok* volt, mely után a magyar igeidőkről szóló tudományos értekezése következett. Evvel a két munkájával oly hatást ért el, hogy az Akadémia 1871-ben rábízta a Nyelvőr szerkesztését, melyet utolsó percéig híven, odaadással vezetett, diadalra juttatva az újabb magyar purizmust. A Nyelvőr megteremtését az akkori idők általános nyelvkorcsosodása kívánta. Ez a kor- csosodás a 60-as években volt a legerősebb. Oka a hirtelen jött föllendülés s a nagy nyelvújítás befejezetlensége volt. A nyelvújítás századunk elején, ugyanis, forrongásba hozta a nyelvet, száz meg száz rósz szót gyártott s a Kazinczy- féle fordításokkal rengeteg idegenszerűséget ültetett át, s mert a harcót sem az újítók, sem az ortológusok (nyelvtisztaságra törekvők) nem tudták a maguk részére eldönteni, az egész harc abbanmaradt. Elősegítette ezt a félbenmaradást Vörösmarty csodálatos föllépése is. Vörösmarty bájos nyelve, uj s mégis tősgyökeres szókészlete kiáltás volt, mely az elkeseredett toliharcot mindkét részről abbanhagyatta. Ez a harc meg is szakadt egész i860 tájáig. A közbeesett időszak nem volt alkalmas a nyelvészkedésre. Nagy, országos dolgok, politikai események tartották fogva a közfigyelmet. De meg Tompa s Petőfi nyelve fölöslegessé is tették. A 60-as években aztán minden megváltozott. A politikai események kezdtek szép időt jósolni, az irodalom fölpezsdült, nyüzsgés, morajlás hallatszott a levegőben ; dolgozott mindenki s jó reménynyel munkálkodott egy szebb idő eljövetelén. S mint mindig, akkor is az irodalom járt elül, ő gyújtotta föl a remény szövetnekét, ő neki kellett a munkát is megkezdenie. A fölpezsdült irodalom hozzá is fogott lázas sietséggel az elmulasztott munkálatok helyrepótlásához. Irt, forditott, teremtett, alkotott; utánozta a letűnt nagyokat, Petőfit, Vörösmartyt s hogy lépést tartson a külfölddel, ennek jeleseit is. De Petőfit senki sem tudta utolérni, a külföld jeleseit meg rengeteg hibákkal s idegenszerűségekkel ültettek át, úgy, hogy mind a vers, de különösen a próza nyelve teljesen ellaposodott, elveszítvén még eredetiségét is. Most kezdték belátni csak. a nagy nyelvújítás káros következéseit s főleg azt, hogy befejezetlenül hagyták. Ez a mozgalom visszahatást szült s megteremtette az igazi, a helyes nyelvújítást, a modern ortologiát. E »visszahatásnak,* nevezett harcnak, lelke, vezére Szarvas Gábor lett. Mellette foglaltak állást, Gyulai, Arany, Brassai, Sziláéig, Imre Sándor s még többen: a puristák. A Zemplén mai száma nyolc oldal.
