Zemplén, 1895. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1895-02-24 / 8. szám
telés évében és napján. Márk'. 14. Engedjétek, hogy jöjjenek én hozzám a kis gyermekek és meg ne tiltsátok őket, mert ilyeneké az Istennek országa.« E feliratból kitetszik, hogy a kegyes adó mányozok a tálcával együtt melyet jelenleg az úrvacsorái kenyérosztásnál használnak, egy aranyozott kelyhet is adtak, de amely 1667-ben a Tokai Ferenc és Szalontai György lázadása idején elsikkadt Történeti tekintetében is érdekes e felirat, mert arról győződünk meg, hogy I. Rákóczi Györgynek és Lorántfi Zsuzsánnának egy olyan fiók volt, akit eddigelé a történetírók nem ismertek. Szilágyi Sándor az I. Rákóczi György korának legalaposabb ismerője, négy fiokat említi. Első volt köztük Sámáel, ki 1619 késő őszén született és három éves korában meghalt, második: György, ki 1621. január 30-án született és mint erdélyi ejedelem II. György néven szerepelt, harmadik: Zsigmond, ki 1622. julius 14-én született és a család szereplő tagjai közt e néven harmadik, negyedik: Ferenc, ki szintén gyermekkorában halt el. (L. Szilágyi S. felső-vadászi Rákóczi Zsigmond 1622—1552. Budapest 1886. 8 lap.) Az elszámlált fiúk közt a legidősebb, Sámuel, 1619-be szülötett, a felitat szerint pedig elsőszülött fiók Zsigmond volt, ki 1618. junius 27-én született. Úgy látszik ez a fiók is csecsemő korában halt el ás ezért a negyedik fiút ismét a Zsigmond. névre kereszteltették. — Szinyei Gerzson. (Felhívás.) Midőn a nagyközönség figyelmét Unghváry László czeglédi hírneves gyümölcsfa- iskolájának mai számunkban közzé tett hirdeté sére felhívnánk, különösen kiemeljük, hogy nevezettnél a százezrekre menő mindenféle nemes csemetén felül még mintegy 1.500,000 darab 1—2—3 éves gyümölcsfa vadonc van eladásra készen, még pedig: körte, alma, birs, doucin, paradicsom, szilva, prunus-myrobolana, Saint Julien, besztercei-szilva, eper, saj-meggy, sárga baranck, mandula, és kökényből. (Talált tárgyak.) A városi rendőrségnél egy talált arany medallion és egy arany gyűrű van letéve, hol igazolt tulajdonosa átveheti. (Időjóslat február 21-éré.) Változó felhőzet, jelentékeny csapadék nélkül. Irodalom. A „Zemplén“ jubiláns számaiért e héten befnlyt összegek : Vladar Emil Klazán, 50 kr, — Füzesséry György Varannó, 50 kr, — Nemthy József Gálszécs 50 kr, — DessewffV Dénes Budapest, 50 kr, Hvo'dovics Antal Uihely, 50 kr, — Herzóg Lipót Ujhely, 50 kr, — Finkey Pál K.-Várda, 1 ft. összesen : 4 ft Csoportképért: Gyulai Lajos Adorján 50 kr, Vili közlemény Összesen: 4 ft 50 kr. — A múlt számunkban kimutatott 197 forint 5° krral együtt: 202 ft 45 kr. A »Zemplén* kiadóhivatala. A Pallas Nagy Lexikonának füzetes kiadásából megkaptuk a lói —105. füzeteket, vagyis a VII. köt. 11 I5. (befejező) füzeteit. E füzetekhez, melyek a Frigyes és Geszt közti anyagot ölelik föl, a következő külön mellékletek vannak csatolva: Fütő szerkezetek (3 lap,) Galambok (szinnyomat,) Galicia és Bukorina térképe, Galvanométerek, Készülékek a világitó gáz gyártásához, Gázlángzok (2 lap,) Gázmotor-szerkezetek, Gázfőzö és füt5 szerkezetek, Az egészséges és beteg gége (szinnyomat,) Gemmák. Ezeken kívül a szövegben is számos ábra van. Egy-egy füzet ára 30 kr. — Vaszary Kolos életrajza. A Korra]zsk cimü uj folyóira egyszerre négyes füzetben adta ki a bíboros hercegprimá életrajzát. Az arcképpel és kéziratmással díszített vaskos kis kötetet maga a szerkesztő Körösi László dr. irta Vaszsrl Kolos az egyházpolitikai küzdelmek egyik legkiválóbb történeti alakja. Békés szelleme, fenkölt ideálizmusa, tündöklő hazafisága és fényes szónoki tehetsége becsültté tette a nevét a tróntól a kunyhóig. Életrajza valóságos korrajz. Adatokban gazdag, feldolgozásban gondos; több érdekes aktája most jelenik meg először a nyilvánosság előtt. Őszintén ajánlhatjuk t. olvasóinknak. Az ünnepelt egyházfejedelem rokonszenves hangulattal megirt életrajzának ára 1 ft 20 kr; előfizetőknek go kr. A húsz Ívnyi kötet megrendelhető a Korrajrok kiadóhivatalában (Budapest, Andrássy-ut 25.) Kapható minden nagyobb könyv- kereskedésben is. Verne Gyula összes munkáinak egyedül jogosított képes magyar kiadásának 3 füzetét vettük a Franklin-Társu- lattól Budapesten. Ez a füzet a .Rejtelmes sziget« folytatását közli gazdagon illusztrálva. Verne összes munkái ezúttal először jelennek meg ily diszkiadásban, melyben fölvételre találtak az eredeti fráncia nagy kiadás összes képei. A fordítás a Szász Károlyé s így ez a kiadás méltóan állhat meg az eredeti mellett. A füzet ára 20 kr. Előfizethetni a vállalatra 1 ftjával 5 füzetre akár a Franklin-Társulatnál, akár valamely hazai könyvkereskedésben. Egyesületi élet. Nyilvános számadás és köszönet. Az izraelita nőegyesület által február 17-én tartott táncestén befolyt: Belépő dij és páholyból . . 362 ft Felülfizetés volt .... . »95 ft Összesen: 557 ft levonva a kiadást 286 ft 67 krt marad as egyesület javara: 270^33 kr. A felüTizetések következő sorrendcen érkeztek : Kellner Soma dr. 2 ft, Stern Armin dr. I ft, Lenkei M. 1 ft, Haas Mór 1 ft, Fleiszer Lászlóné 2 ft. Kornstein Ignácné 2 ft, Werner Miksa I ft, Haas Fülöp 2 ft, Haas Adolf 2 ft, Grünbaum Márk 2 ft, Bettelheim Mór 2 ft, Reichard Armin 2 ft, Reichard Gyula I ft, Juhász Jenő 3 ft, Wa'lis grófné 10 ft, Neuwirth Adolf 1 ft, Barthos József 2 ft, Rein István 2 ft, Rosenberg Sámuel 1 ft, Guttmann Mór (Luka) 2 It, Ádámecz Emit 1 ft, Reichard Mór 3 ft, Haas Bernát dr. 2 ft, Blumenstein A. 2 ft, Zuckerman Ignác 2 ft, Klein Arthur 2 ft, Zinner Adolf 1 ft, Guttmann Izrael (Szerdahely) 5 fr, Schleicher Ferenc (Lemberg) 3 ft, Reichard David 2 ft, Stern Jenő (Nyíregyháza) 5 ft, Kun Frigyes 5 ft, Friedrich Mór I ft, Schweiger testv. (Bpest) 3 it, Stern Adolf, (Bpest) 2 ft, Szánky Nándorné 2 ft, Teich Zsigmond 10 ft, Rosenthál Sándor dr. 2 ft, Mecz- ner Gyula 2 ft, Békéssyné 2 ft, Schön Sándor 2 ft, Kellner Ede 1 ft, Lengyel Manó I ft, Pékáry Gvula i ft, Zinner Henrik 2 ft, Róth Bernát i ft, Wihs Keresztélyné 2 ft, Mandel Géza (Kemecse) 2 ft, Reichard Salamon dr. 1 ft, Evva Ödön 1 ft, Kincsessy Péter 7 ft, Szepessi Arnold dr. 2 ft, Roos Adolf 2 ft, Dókus Gyula 5 ft, Waldman Adolf dr. 2 ft, özv. Guttman Ignácné (Krassó) 3 ft, Nyomárkay Ödön dr. i ft, Grünwald Aladár 1 ft, Wessely Mór I ft, Halász József 2 ft, Engel Izrael 1 ft, Klein János 1 ft, Frieder Zsigmond dr. (K. Helmecz) 2 ft, id. Reichard Mór 1 ft, Erényi Manó dr. 2 fr, Éliássy Imre 2 ft, Weinberger Manó I ft, Ligeti József dr. 1 ft, Grünbaum Simon i ft, Nemes Lajos I ft, Fleiszner Frigyes 2 ft, Rosenberg Bernát dr. 2 ft, Kátai Mór (Becs- ked) 3 ft, Fuchs Jenő I ft, Abonyi D. Mór 2 ft, Fodor M. Vilmos 2 ft, Friedrich Vilmos 1 ft, Frank Mihály 1 ft, Behyna-Testvérek 3 ft, Burger Adolf 3 ft, Pick Jakabné (Miskolcz) 2 ft, Neufeld Fischer Hani 2 ft, Markovits Miksa (Gercsely) 3 ft, N. N. 2 ft, Klein Nándor (Záhony) 5 ft, Schwarz Mór (Miskolcz) 2 ír, Reichárd Lipót (Luka) 3 ft, összesen : 195 ft. A nemes adakozóknak az egyesület és a szegényei nevében hálás köszönet. S.-A.-Ujhely 1895. február 21. Lenkei Mihályné, egyesületi pénztáros. A „gálszécsi takarék- és hitelpénztár“ f. hó i8-án tartotta Nemthy József lőszolgabiró elnöklete alatt s a részvényesek élénk érdeklődése mellett XXV. rendes évi közgyűlését. A közgyűlésen felolvasott igazgatósági jelentés kiemeli az intézetnek fennállása óta eddig még nem tapasztalt nagy forgalmát, mely különösen a betétek és a váltó-leszaroitolás terén volt észlelhető s amely egyúttal a szokottnál nagyobb üzleti eredményt vont maga után. — Az igazgatóságnak a nyereség feloszlására vonatkozó és a közgyűlés által is helyben hagyott tervezete 300 hot juttatott jótékony és közművelődési célokra s igy ebből, valamint az év folyamán kiutalt összegből a következők részesültek javadalmazásban: Gálszécsen alapítandó közkórházra 200 ft Kossuth-szoborra ...............................20 ft Mátyás-szobrára (Kolozsvár) . . 5 ft Jókai müveire (galszécsi kaszinónak) 50 ft Helybeli kisdedóvónak . , . . 15 ft » iparostanuló iskolának . . 15 ft » el. iskolák tanulóinak jutalmazására .......................................20 ft Milléniumra .......................................50 ft összesen: 375 ft A részvényesek mégelégedéssel fogadták az ig. jelentésben elmondottakat, egyúttal sajnos tudomásul vették az intézeti íelügyelőbizottság egy régi oszlopos tagjának, Hoyos Sándor grófnak, nagy elfoglaltsága miatt állásáról történt lemondását. Helyébe az alapszabályok értelmében Óra- vecz Sándor eddigi póttag lépett. Amidőn a közgyűlés az intézet vezetőjének, Obláth Mór dr.-nak, tevékeny és eredményes mü ködéseért elismnrését fejezte ki, a közgyűlés vágót ért. r, l A közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelős. — Tekintetes Szerkesztő ur ! Járásunk főszolgabirája Bencsik István urnák a »Zemplén* 7-ik számában a Tekintetes Szerkesztő úrhoz címzett sorait olvasván, kötelességemnek ismerém tudomására hozni a járási főszolgabíró urnák — habár kissé elkésve — hogy mélt. Sennyey Béla báró ur még az elmúlt évi november havában a nála készletben lévő valamint a később kétizben beszerzett Behring-féle gyógyszerumot azon kijelentéssel bocsájtá rendelkezésemre, hogy azt a járásunkban bárhol és bárkinél felmerülő difteritisz-esetekben felhasználjam, miből kifolyólag 12 dtfteritisz-beteg gyermeknél a felajánlott szérumot én és Weinberger József dr. a legjobb sikerrel felhasználtuk. Miután pedig ezen emberbaráti és nemes szivü ténye által mélt. Sennyey Béla báró ur, mint a jótékonyságnak kezdeményezője hasonlóan rá szolgált arra, hogy a bodrogközi járás jóltevö lőurai között egy hely — és a nyilvánosság előtt a főszolgabíró ur által a lakosság nevében tolmácsolt halaérzetből egy bizonyos rész őt is méltán megillesse — ezen fent jelzett tényt közzé téve, az előbbi közleményt kiegészíteni bátorkodom. Király-Helmecz, 1895. febr. 22 én, jSi^j Maradtam kiváló tisztelettel Frieder Zsigmond dr. na bodrogközi járás-orvos. ds! I' ■ I ■ — ....... ■ ' SS ' *V '■ I .1 1.1. —ip_. . Ili ■ I • a " - ■ ; .j V-v,', --MH.U V»* l G’ófáb l CSAKtJOK, l őtij^íad ,SÍOSB cd óvísili „Dengezieh köve.“ d ^ — Rege. — — A ^Zemplén« eredeti tárcája Világverő Atilla Elhunyt, elvérezett. Nem villog kardja többé A hun ország felett. Három fiú öröklé Trónját és kincseit; Úgy hitták őket: Ellák, Imák és Dengezieh. De alig hogy lehúnyta A hős király szemét: Azonnal lángra gyűladt Az ország szerteszét. Fölkelt a géta és gót Fegyverbe öltözött ; S borús napok viradtak A hún nemzet fölött. k{Í3s1í|í áíiJjía njü’di ■-> snébb ©jfó t'Ji&v e Isiim • aij scnstsrfé ■ Motíeá Sybso :“S9ÍÍJú iS lód- ■rföbsivlsail i ödgJv jfssm isatreJ sassoq ' id 16*H>qMl * Ai. Jslttea^go -bSsIl méblto ! xiisvíziüd tmnhT) h model tjEluCIOfíbl :> ,'Jőís ä'At \ l »1 tóSIt .Jíajf Csatát csatára vesztett Az egykor hős sereg. Ki nem rég szolga volt csak: 1 15 Mostan az verte meg. S az ellentől lesújtott Nép futni kénytelen . . Egy része útat a zord Észak felé vészén. Vezére e csapatnak Hős Dengezieh vala. Miként szél, úgy röpíti Előre őt lova. »Apis» s:vt|ßv :í 1ÍIM(J nsb ?3t & ff míoüd i;msv ibahn nnbs ój ri • Vi —- .Ú ') v bajfőj sahn»*!? líov •rí ..iS^oífSWÖ Rémségesen fut a ló, Ameddig csak mehet ... Dj kénytelen megállni Majd egy mély völgy felett. — Szddellő völgye volt ott, v'-^ Az tátongott aiúl; - -*•>§ Elzárva a menekvést Egyszerre álnokúl. ; ri :. . •.« «©* De a vezér erében >b Atilla vére folyt 1 S azon, hogy mit tegyen? nem » Soká ötö t hatolt. wditbl s s xjb| 5.3 Sarkantyút ad lovának — — ; í ' chíí S az ugrik o'y nagyot: ^ Hogy a sziklán patája Örök nyomot hagyott. ! rac-iá ,ídd Csakhogy nem volt szerencsés '»s Az ugrás: jó lova a arfíÉa Nem mentheté a hőst mese síi Nem futhatott tova. lass xA íhf A szédítő magasból ti.'incbH A mélybe hullt alá. ■i’j&l slo&eruqi Testet a törmelék s gaz seb är.;s3 Csúful szétroncsolá. : A ' ,3J9Í9Vöá ■r-ims A hullát ott temették El a völgy mélyiben . . , «'iíásfflwg s S a hun nép hős vezére «•sic löijs ,smt Mind máig ott pihen. ®0".sqi Mostan is látható még a A roppant kőtömeg,-íd Aztaxohbm Melyet sirjára síró &i a áBÍisbs« Vitézi tettenek. tv asdéxaís? ss ä’-nsqf -f «ad S melyről idővel a nép Ily bús regét szőve: f.T hAmíA) Úgy híják azt ma is még, iAl Hogy „Dengezieh köve." - »brf Kovács öt Vármegyei Hivatalos Rész. :V Z&SnT Í3Í x/f-U •1 A „Zemplén” könyvnyomtató intézet kiadóhivatalától,-t Valamennyi községi s körjegyző urnák Zemplén-vármegye területén. T. Zemplén-vármegye törvényhatósága által még a múlt hóban 300/21239. szám