Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)

1922-07-12 / 54. szám

54. szám. (2) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évijulius 12. A madridi egyezmény elfogadása után ez meg fog szűnni, mivel márkáink büntetőjogi védelemben fognak része­sülni. Rendkívül fontos és ez is meg fog a közeljövőben történni, egy állami oltványtelep létesítése. A paulis—ba- rackai áll. oltványtelep megszállott területen van, viszont a magántelepek nem képesek a Hegyaljának megfelelő oltvá­nyokat produkálni, amire pedig, tekintve, hogy szőlőinkben a tőkék 20—30% hiányzik, égető szükség van. Az oltványtelepet a tarcali vincellér- iskolában fogják rövidesen létesíteni, ha máskép nem, úgy a facsemete­iskola megszüntetése árán is. Két nagyon fontos ügyben megkez­dettük már a tárgyalásokat biztató eredménnyel. Az egyik ügy azzal függ össze, hogy a hegyaljai szőlők nagy­része rekonstruálásra szorul, ezt pedig a tulajdonos nem képes eszközölni a nagy adóterhek miatt. Arra törekszünk, tehát, hogy a rekonstrukció alatt álló szőlők a rekonstruálások tartama alatt adómentesek legyenek, ami az államnak is érdeke, mert ezáltal megmenti és későbbi nagyobb adó­fizetésre képesíti a szőlőbirtokokat. A másik dolog a földadó tervezett emelésével függ össze. Itt pedig azt akarjuk elérni, hogy a szőlők a földadót ne a búza aranyparitása, hanem a sokkal igazságosabb bor-aranyparitás alapján fizessék Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy mindkét kérdésben sikerülni fog kielégítő eredményt elérni. Nagyon fontos kérdés a borédesités kérdése. A készülő uj bortörvény­javaslat meg akarja engedni export célokra a bor édesitését. Ez ellen a parlamentben egyöntetűen fogunk küzdeni. Ezen felül azonban — infor­mációim szerint — önmagától meg fog oldódni ez a kérdés, amennyiben Németország, mely az édesített borok exportjánál úgyszólván egyedül vehető számba, nem hajlandó az édesített bort — vagy amint ők Írják nekem »den gepanschten Wein* — beengedni s igy, nem lévén hová exportálni, a borédesités megengedésére nem is lesz szükség. Meg kell még emlitenem az állami borpincék ügyét. A Palugyay-cég ugyanis bérbe veszi az állami borpin­céket, azonban véleményem szerint az állami borpincének nem az a rendel­tetése, hogy egy vállalatot bol­dogítson s igy erélyesen tilta­koztunk az újhelyi közpince bérbeadása ellen. Ma már nyugodtan mondhatom, hogy az újhelyi áll. borpince megmarad a köz szolgálatában, sőt ha megvalósul az Ujhelyben terve­zett bortőzsde, elsőrangú fon­tosságot fog nyerni. Végül meg kell emlitenem, amit Görgey képviselőtársam is mondott, hogy mindezen kérdésekben mi, hegy­aljai képviselők teljesen egységesen járunk el,. sőt egy nagyon értékes segítőtársat kaptunk kívülről is, az ellenzéki dr. Fábián Béla képviselő személyében, aki a pestvidéki kerület demokrata képviselője, azonban tállyai származású lévén, mindenben támo­gat. Legközelebb fel is szólal az in- demnitási vita során és ismertetni fogja a Hegyalja helyzetét. Természetes, hogy én is fel fogok szólalni és rész­letesen ki fogok térni minden bennün­ket érdeklő kérdésre. Nagy örömömre szolgál, hogy Önök állandóan és kimerítően foglal­koznak a Hegyalja kérdésével, mert ez a folytonos felszinen-tartás nagy segítségünkre van. f közigazgatás junius hóban. A vármegye törvényhatósági bizott­sága f. hó 10 én, hétfőn délelőtt tar­totta e havi ülését Thuránszky László főispán elnöklete alatt, melyen a hi­vatalvezetők terjesztették be jelenté­seiket a közigazgatás junius havi álla­potáról Az alispán összefoglaló jelentésének főbb részei a következők: Hernádnémeti község bírája állásától felfüggesztetett, Kovács József legyes- bényei jegyző súlyosan megbetegedett, betegsége tartamára Füzesséry István helyettesíti. A vajdácskái és sárospatakvidéki körjegyző rendbirságoltatott. A közbiztonság általában kielégítő. A beérkezett jelentések szerint Ujhely­ben 88 vétség és bűntett, 203 kihágás, Patakon 12 bűntett és vétség, 28 ki­hágás, a vármegyében pedig 159 bűn­tett és vétség és 213 kihágási eset fordult elő. Tüzeset Tállya községben volt. Amerikából visszatért: Tokaj és Erdőbénye községbe 1—1 férfi. A közutak állapota a viszonyokhoz képest kielégítő, a megrongálódott helyek kijavítása folyamatban van. A kedvező időjárás folytán úgy a kalászos, mint a kapás növények na­gyon megjavultak. A kaszálások befejezést nyertek. A szénatermés helyenként jó, többnyire közepesnek mutatkozik. A bizottság Fischer sárospataki köz­ségi állatorvos fegyelmi ügyében vizs­gáló biztosul Nagy Barna bizottsági tagot küldte ki. HÍREK. — Szóló és pincekezelők szövetsége f. hó 9 én, vasárnap d. e. 10 órakor gyűlést tartott a tarcali vincellériskola helyiségében Hegedűs Sándor vincel­lériskolái igazgató elnöklete alatt. A gyűlésen megjelentek Thuránszky fő­ispán és a hegyaljai képviselők. A tárgysor előtt az elnök kegyeletes szavakkal parentálta el Bernáth Bélát, a Hegyalja atyját. Dr. Boross Endre, a Szőlősgazdák Országos {Egyesületé­nek titkára mondotta el jelentését a szőlőkezelők nyugdíjintézetének meg­alakulásáról, az állásközvetítő szerve­zetről, a szőlő és pincekezelők szol­gálati viszonyainak rendezésére vonat­kozó törvényjavaslatról. Bejelentette, hogy az augusztusi kiállításon díjnyer­tes szőlőbirtokosok kezelői külön ér­met fognak nyerni, továbbá, hogy az egylet harcot indit az antialkoholista mozgalom ellen. Kimondotta a köz­gyűlés, hogy kérni fogja a vincellér- iskolának középiskolává Való fejleszté­sét oly tormában, mint az újhelyi ál­lami borpince kezelője, Szabó javasolta. Hosszabb vita folyt a munkáskérdés felett, majd szakkérdéseket vitattak meg meglepő készséggel és alapos­sággal. A közgyűlés d. u. 1 órakor ért véget. — „5“ lista. A zemplénmegyei me­nekült városi és községi alkalmazottak közül a következők vonattak végelbá­nás alá: Gallotsik István és Spillen- berg Barna főszolgabirák, Pavletits Gyula szolgabiró, Kerényi László, Da- gorits fenő és Tóth János iroda s. tisztek, Sivák József kórházi ellenőr, Schmeller István gazdasági intéző, Demjén József jár. hivatalszolga — Rácz János vezető jegyző, Kovács Pál, Dely Endre, Horváth Armin, Droppa Miklós körjegyzők, Jelsitz József jegyző, Vongrey Gusztáv adójegyző, Lányi Mór, Kolonay János és Soltész Gyula segédjegyzők. — fi Sac táncmulatságát, melyet múlt hó 24 én kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották, f. hó 15 én, szombaton este 9 órai kezdettel tartják meg a „Vadászkürt“ kerthelyiségében. Stransz Cipót aranyműves, érás és ékszerész Sátoraljaújhely, Wekerte-tér 2. Elvállal és készít Mindennemű ékszer, arany és eziistnemü, valamint órajavitásokat Raktáron tart ezüstárukat, ékszereket, arany és aranydoublé tár­gyakat, drágaköveket. Pontos, gyors és megbízható kiszolgálás Cegolcsóbb napi árak. VESZ: aranyat, ezüstöt és drágaköveket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom