Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-30 / 98. szám
TETOiMftn J^űW-HTmaB 1939 ÁPRILIS 30, VASÁRNAP Olivias kalm... Minthogy azt tartják, hogy a rossz szellemek nem szeretik, ha velük foglalkoznak: mindenesetre tanácsos e sorok olvasását azzal kezdeni, hogy háromszor megkopogtatják az asztal lápját, de alulról, felfelé. Felülről lefelé, vagy oldalt, az „nem érvényes”. Ne tessék szabódni ez ellen a tanács ellen azzal, hogy; nem, vagyok babonás. Először, úgysem igaz, másodszor, meg ugyan kérem, kinek árt azzal, hogy megkopogtatja az asztal lapját? Legfeljebb nincs értelme az egésznek, de istenem, az ember egy életen annyi minden értelmetlen dolgot cselekszik, hogy ez a kis kopogás már igazán nem oszt, nem szoroz. Magam is azt hiszem, hogy nem vagyok babonás. Ez azonban nálam sem jelenti azt, hogy néhány ártalmatlan varázslatot nem tartok raktáramon fontos és döntő pillanatokra. Szentül meg vagyok győződve róla, hogy bolondság. de azért, ugyebár, nem lehet tudni . . . Hátha . . . Gyerekkoromban megkérdeztem néha otthon, mit csinálnának, ha elütne egy kocsi? Sírnának-e értem nagyon? — Nem szabad az ördögöt a falra festeni — hangzott a válasz. Meg is magyarázták: az ember ne emlegesse a bajt, mert ott terem. És kérem, ott is termett. Elütött egy kocsi és egy verkli. A kocsiügyet megúsztam nehány szakadással a kabátomon, de a kintorna, az fájt, mert átment a lábamon és én borogatások idején megtanultam, hogy a falrafestett ördög néha felcsap verklinek. Azóta mindig csak olyasmit emlegettem: majd ha nagyon gazdag ember leszek, majd ha így, majd ha úgy. Ezek a „majdok” nem következtek be s ma már látom, hogy jogosulatlanul is emlegettem őket, mert olyan babona nincs, miszerint az angyalt tanácsos falra fesgondolni a tevére, máris rágondoltak. Én is minden fontos dolog elintézésénél arra gondolok, hogy nem szabad a péntekre meg a tizenhárrnas számra gondolnom. Ez a magyarázata, hogy nem jutok semmire. Ha néha-néha mégis sikerül valami, ezt nyilván annak köszönhetem, hogy megnedvesítem alsó és felső ajkamat. Más babonám azután nem is igen van. Ha valaki^ jót kíván, akkor én szíves mosollyal ajkamon, valami udvariatlant gondolok, nehogy az illető „elkiabálja a szerencsémet“, új ruhadarabnál, ha nincs, aki megtegye, magam húzom meg a fülemet; magamon soha nem mutatom, hogy valakinek milyen nagyra dagadt meg az arca, mert nem hiszem ugyan, de azt mondják, hogy nem tanácsos; ugyanott, ugyanolyan nagyra dagadok meg én is, pénteken meg nem énekelek, nem mulatok, nehogy vasárnap sírjak. Ha széles jókedvem támad, fékezem magam, nehogy a vesztemet érezzem, nem kívánatos ember nevét ki sem ejtem, nehogy eljöjjön, otthon felejtett kulcsért, iratért, zsebkendőért nem fordulóik vissza, inkább felkiddöm érte a vicit, rossz kártyajárás esetében legfeljebb háromszor megfordítom a széket, reggel inkább hasrafekve szállók, ki az ágyból, nehogy a ballábam érintse először a padlót . . . Szóval, nem, vagyok babonás ember, már csak azért sem, mert látom, hogy ezek a kis babonáskodások is mennyi kötelezettséget rónak az emberre. így hát őszinte szívvel sajnálom azokat, akik babonásak. Van egy tudós barátom, aki szentül hiszi, hogyha a macska keresztezi az útját, az súlyos szerencsétlenséget jelent. Egyszer az Andrássy-úton már-már úgy látszott, hogy egy fekete mocska keresztbe szalad el előtte. Tudósom ijesztőt krákogott. hogy visszariassza a macskát. Meg is ijedt a kis állat, de még jobban, mikor barátom futni kezdett. A macska is. Versenyt futottak az Oktogontól a Körön- dig. Ott azután a villamos vetett véget a babonás versenynek. Elütötte a szegény állatot. Azóta a macska-anyák nem mulasztják el a fiatalok előtt hangoztatni, hogy tudós emberrel versenyt futni, hálált jelent. De nagyon hatásosnak mutatkozott az is, ha bizonyos alkalmakkor hüvelykujjamat erősen szorítom. Ezt németül úgy mondják: Daumen drücken. MÁRIÁSS IM"E Áll a vásár... Séta a vásárváros csodái között, a felvidéki harangok zúgásában teni. Szóval, én nem festettem többé az ördögöt a falra s érdeklődésemmel inkább az álomvilág felé fordultam. Boldogult nagyanyám nagyszerűen értett az álmok fejtéséhez, ha nem is freudi alapon. Fehér ruhában látni valakit, vagy magunkat, — ijedtséget jelentett szerinte, még pedig betegséggel kapcsolatban. Mocsárban, szennyes vízben járni ugyancsak nagy betegség. Vér látása: váratlan fordulat. Halottat látni: eső, lövés zaja: hír, szalma a földön: halál. Már most szégyen ide vagy oda, megvallom, hogyha álmomban halottat látok, másnap lehúzott redőnyök ellenére is megállapítom. hogy esik az eső. Ez az egy álom pontosan bevált mindig. A többi helyenként. Minthogy nem vagyok babonás és magyarázatot az álom és az eső kapcsolatára egyetlen komoly embertől sem kaptam, kidolgoztam magamnak_ egy elméletet. Azt mondom: a babonás hit következtében a halott ember álombéli látása és az eső annyira két együvé tartozó gondolattársítássá vált agyamban, hogy ha alvás közben idegeim jelentik a légnyomáskülönbséget, agyam lojálisán tekintetbe veszi nagyanyám állítását és inkább halottat tükröznek lelki szemeim elé és nem magát az esőt. Ez a ,magyarázat“ azonban nem nyújt védelmet a gonosz jelentőségű álmokkal szemben, hogy eloszlassam azt a kellemetlen hatást, amit például a szalma, sár, pocsolya látása álomban jelent, ki kellett találnom ellenük valamit. Lassanként kialakult bennem az ösztön, hogy ilyen esetben legjobban úgy tudom elhárítani az álom jelentésének bekövetkezését, hogy megsimítom a halántékomat. Eddig remekül bevált. Az álmok hiába rémítgettek, hogy ilyen meg olyan nagy betegség, szerencsétlenség bekövetkezését várhatom, nem következett be — hála halántékom megsímogatásának. Ami betegség, csapás mégis elért, elégtétellel állapíthatom meg — nem álom következménye volt. Bejelentetlenül jöttek. Hosszú ideig dilemmában voltam a ti- zenhármas számmal és a péntekkel. Nem tudtam eldönteni, hogy számomra szerencsét vagy szerencsétlenséget jelentenek-e? Most már tudom. Tapasztalataim alapjan kristálytisztán látom, hogy valahányszor valamilyen ügyemet azért halasztottam tizenharmadikára vagy péntekre, pláiie tizenharmadikára eső péntekre, hogy akkor kedvező eredménnyel_ ér_ véget, balul ütött ki. Ha véletlenül intéztem el fontos ügyet ilyen napon, akkor okvetlenül szerencsésen jártam. Viszont ez nagyon ritkán történhetett meg, mert a péntekkel és tizenharmadikával úgy vagyok, mint az alkimista, akinek az aranycsináláshoz való előkészületei között kötelező erővel szerepéit ennek az előírásnak megfogósa. „Ne gondolj a tevére.“ _ , Szegény alkimisták! Hiába csináltak a többit pontosan, nem sikerülhetett, mert azzal, hogy határozottan nem akarták Budapest, április 29. Április ellenére májusközepi pompában fürdik a főváros. Mindenütt, amerre a szem ellát: lombok, virágok, nemzetiszínü lobogók s a főváros zászlói lengenek a tavaszi szélben. Budapest két nap óta ünnepi köntöst öltött magára a Nemzetközi Vásár alkalmából. A forgalom megsokszorozódott. Az utcákat vidékiek nagy serege árasztotta el. Rengeteg az idegen: német, olasz, lengyel, jugoszláv, román, de nem hiányzanak a franciák s angolok sem. Sok vásárt láttam már, csak a budapestit nem még. Útlevél, vizűm, katonai engedélyek s holmi ehhez hasonlók gátoltak s velem együtt sokezer felvidékit is. Ezért űzött a kíváncsiság, hogy saját szememmel győződjem meg mindarról, ami eddig csak a sajtó hasábjain s az éter hullámain jutott hozzánk felvidékiekhez, hozzám Prágába. Második napja áll a Vásár. Szombaton kora reggel indultam el, hogy mielőtt még nagy tömegek öntenék el a város utcáit, nyugodtabban nézhessek meg magamnak egyet-mást, de ebben tévedtem, mert reggel 8 órakor már zsúfolt villamosok és autóbuszok, sebesen suhanó magángépkocsik ontották a közönséget a Városliget felé a Vásárvárosba. Ez az elnevezés nem is túlzás, mert a kies liget közepére valóságos, hatalmas várost varázsoltak a szorgos munkáskezek, olyan ízléssel, amit sok város megirigyelhetne, elleshetne. Valódi várost 150 ezer négyzetméternyi területen. Felvidéki harangok a munka templomában Az autóbuszról leszállva, ismerős, hazai hangok ütötték meg fülemet: három-négy harang kondult meg egyszerre a város területén. Egry Ferenc kisgejőci harang- öntő, volt egyesült párti szenátor harangjait kongatták meg, mintegy hívja a közönséget a vásárra, a magyar munka MOST JELENT MEG! Napjaink legnagyobb problémáiénak magyarázata! Dr. Marjay Frigyes, a kitűnő poUtikai Író legújabb könyvében elmondja: a fasizmus lanyege ? Valóban munkásellenes-e a fasizmus? mi a kfllönbség a liberális és a tasiszsa korporatm gazéaségi panaszé? kézét! ? Mik a fasizmus alapelvei és melyek legnagyobb alkotásai? Erre ad választ MARJAI FRIGYES legújabb munkája. Megmutatja a magyar olvasónak az egyenes és közvetlen •utat korunk legnagyobb hősi époszának megértéséhez. Klasszikus tömörséggel, világosan és erőteljesen foglalja össze a fasizmus lényegét. A könyv csupa világrengető esemény, feszült izgalom, váratlan fordulat. A magyar könyvpiac eseménye: Marjay Frigyes legújabb müve. MindenKíneK tudnia keil, hogy mi a fasizmus i Kapható a Stádium köny»kiadóvállalatnál: Bpest, VI, Rézsa-u. 111 a könyv árának előzetes beküldése mellett kereskedésben, Budapesten és vidéken, Apa kemény kötésben 1.50 (bélyeg ellenében is): minden jobb könyv- dohánytőzsdékben és az IBUSZ-pavillonokban. templomába, hogy minden nagyar ember szíve örömmel dobbanjon meg a magyar tehetség, szorgalom eredményeinek tóttára. Túlzás nélkül állíthatom, hogy belépve a vásárváros területére, az ember azt sem tudja, hova nézzen előbb. Előttünk a felvidéki pavilion, jobbra az olasz pavilion, tovább a Balaton ezer szépségét kínáló ízléses épület, balra a Külkereskedelmi Hivatal, a MÁV, az Idegenforgalmi Hivatal pavillonja, tovább hatalmas, ízléses vaspalota, a vásár saját rádió leadója: mindenütt, amerre a szem ellát, hosszú nyílegyenes utcák, szebbnél-szebb pavillo- nok, üzletek, falusi házak stb. gyönyörű panorámája ötlik szembe. Az ember szinte kábul. Nem lehet mindezt megnézni szükreszabott Időben. A Felvidék hív A közönség nagyrésze mindjárt a felvidéki pavilion felé tódul. A közönségnek talán ez a legnagyobb újdonsága megnézni, mit hozott a felszabadult Felvidék és Kárpátalja. Érsekújvár, Léva, Rimaszombat, Losonc, Kassa, Ungvár, Munkács 'kisiparosainak remekei s a vidék népművészeti munkái valóban ceodás látnivalót nyújtanak. Sok szemlélője akad Bakó Ferenc hatalmas, közel egy méteres nagyságú e félméteres vastagságú bőrkötésű emlékkönyvnek, amely a Krasznahorkai Mauzóleumnak van ajánlva. Lehetetlen mindent feljegyezni, csak úgy futtában irok ide egy-két dolgot, aminek különösen eok nézője akad. Nagy sikere van Kaßsa domborművű, térképének, a kárpátaljai ruszin varottas kézimunkáknak, ruháknak, faragásoknak. Számos gyönyörű felvétel a Felvidék és Kárpátalja idegenforgalmi nevezetességeit kínálja. Nagy a város, kicsi a világ Félkilencre jár az idő, mire kikerülök a felvidéki pavillonból, akkorára már óriási tömeg hullámzik a széles utcákon. Amerre nézek, mindenütt ismerősök. Vannak, akikkel Prágában, Pozsonyban, Kassán, Ung- várott, Nagyszöllösön, Huszton találkoztam utoljára. Úgy látszik, mindenki eljött, aki csak tehette. Egyiket a kíváncsiság hajtotta, látni akarta, mit fejlődött az anyaország ipara húsz hosszú esztendő alatt, amíg el voltunk zárva, a másik üzleti összeköttetéseket keres. Igen sokan vannak ez, utóbbiak. Nem is csoda, hiszen át kell orientálódni s a Vásár a legkiválóbb alkalom erre. Nincs sok időm. Futtában szaladok végig az egyes pavillonokon. Az Iparcsarnok előtti főtéren monumentális vaskonstrukciók, hatalmas csőtornyok, mozgásban levő gépek., öntvények, kábeltekercsek, a vas-, gép- és elektromosipar megannyi csodája késztet néhányperces megállásra. Rendkívül erősen van képviselve a híres magyar élelmiszeripar. A vásárnak több hatalmas utcáját tölti meg. Itt kapott helyet húsz év után a híres kassai húsiparosok remeke, a kassai sonka, virsli, ami, úgy látom, igen vonzza a közönséget, hogy utána néhány lépéssel odább pár pohár jó tokaji s más kitűnő magyar bor leliörpintésére legyen jogcím. Hatalmas csoportja a vásárnak a textilipar. A fantasztikus textilcsodák valósággal magukkal ragadják a közönséget, különösen a hölgyeket. Óriási területét foglalnak el a háziipari s a népművészeti cikkek. Minden csupa szín, csupa ízlés, a magyar népművészet dicsérete. Az ember nem képes mindent leírni, amit lát, hisz a szem sem képe3 megemészteni azt a gyönyörű panorámát, amit a vásár minden zuga nyújt. Csak egy segítség van: meg kell nézni. Úgy látom, e körül nincs is hiba. Az első napon 20 ezernél többen szemlélték meg a vásárt. Szombaton nem tudom hányán, csak annyi biztos, hogy délben a pénztáraknál elfogyott minden jegy, pótlást kértek s ez a legjobb jel. Szebb a mienk Nem lokálpatriotizmus, túlzott hazafi- ság beszél belőlem, amikor egy kis összehasonlítást teszek a prágai és a budapesti vásár között. Ott hatalmas tízemeletes palota nyelt el mindent összevisszaságban s_ ha az ember végigjárta a vásárt, hiányérzete volt. Talán azért, mert nem volt a mienk, kevés közünk volt hozzá. A Felvidék vagy nem szerepelt, vagy ha igen, olyan dolgokkal, amik a magyar embert alig érdekelték. A főhiányt pedig talán éppen ama ízlés és csíny hiánya miatt érezte az ember, amit itt a Budapesti Nemzetközi Vásár minden zugában megtalál. Olyan az egész, mint egy remek szinpad és mégsem fantázia, élő valóság: minden a magyar tehetség, a magyar szorgalom és munka, no meg a vásár rendezőségének dicsérete. p. z.
