Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-15 / 12. szám
16 •Mg&RHTKK® 1939 JANUÁR 15. VASÁRNAP mását helytelenül készítette el. A rögzítési eljárást kisemberek érdekében vezették be, mert ezáltal minden évben már élőre tudják, hogy mennyi lesz az adófizetési kötelezettségük s így pontosan be tudják majd maguknak osztani az egyes részleteket, hogy az év végéig az egész tartozás ki legyen egyenlítve, nem úgy, mint Csehszlovákiában volt, ahol sohasem tudtak rendbe jönni az adójukkal, akármennyit is fizettek és mindig ki voltak téve annak a veszélynek, bár keresetük nem emelkedett, az adójukat mégis felemelték. Az adókulcs Az általános kereseti adó kivetési kulcsa általában 5 százalék■ Amennyiben a község (város) szükségleteit az 5 százalék kulcs sem fedezné, a kivetési kuics a pénzügyminiszter engedélye mellett 10 százalékig emelhető fel. Ha valamely adózónak négynél több gyermeke van és a jövedelemadónak és vagyonadónak azért nem alanya, mert az évi adóköteles tiszta jövedelme az 1000 pengőt, adóköteles tiszta vagyonának az értéke pedig a 25.000 pengőt nem éri el, a terhére előírt földadóból, házadóból és általános kereseti adóból, valamint az ezek után járó állami, törvényhatósági és községi adókból az ötödik és azon felül minden to- "ábbi gyermek után 5—5 százalékos adómérséklés illeti meg. A m. kir. adóhivatal minden adózót a terhére megállapított adóalapról és az ennek alapján kivetett adóról fizetési meghagyással értesíti. Ha a megállapított adóalap a bevallástól eltér, az eltérést a : fizetési meghagyásban indokolni kell. Rögzítés esetében az adózó fizetési meghagyást nem kap, hanem csupán csak az adóívet kézbesítik ki neki. A kivetett általános kerereti adó ellen úgy az adózó, mint pedig a község az adófelszólamlási bizottsághoz felebbezés- sel élhet és pedig az adózó a fizetési meghagyás kézbesítésétől, a község a lajstrom átvételétől számított 15 nap alatt. A megállapított általános kereseti adót a jövedelemnek évközi emelkedése vagy apadása nem érinti. Ehhez képest az adózó nem igényelheti az adómérséklést azon a címen, hogy az adóévben elért üzleti tiszta övedelem kisebb az adóalapnál, viszont a pénzügyi hatóságnak sínes joga az adót felemelni azon a címen, hogy az adózó az adóévben nagyobb jövedelmet ért el, mint ahogy a kivetésnél lett megállapítva. A pénzügyminiszternek joga van ahhoz, hogy adózókat akár általában, akár az adózók egy csoportjait az általános kereseti adó céljára külön könyvek vezetésére kötelezze és a könyvvezetés módját rendelettel szabályozza. A külső és belső burkolatok (demizsonok, hordók stb.) vámmentes visszaszállítása Budapest, január 14. A pénzügyminiszter felhatalmazta a vámhivatalokat, hogy a visszacsatolt területen lévő természetes és jogi személyek tulajdonát képező és általuk a felvidéki terület visszacsatolását megelőzőleg ezen területről áruval megtöltve Csehszlovákiába (ideértve a Németországhoz és Lengyelországhoz csatolt területeket is) kiszállított használt külső és belső burkolatokat (demizsonok. hordók stb.) azok visszahozatala esetén — a kiszállítás időpontjára, valamint az esedékes vámtartozás nagyságára való tekintet nélkül — belföldi tértiáru gyanánt vámmentesen kezeljék. A szóban lévő külső és belső burkolatokat a vámhivatalok saját hatáskörükben abban az esetben kezelhetik vámmentesen, ha a visszacsatolt felvidéki területen lévő természetes és jogi személyek Kedvező az őszi vetések állapota A magyar királyi föidmívelésiigyi minisztérium vetésjelentése ma jelent meg. A jelentés megállapítja, hogy a legutóbbi jelentés kiadása óta eltelt négy hét folyamán a fagy beállta és a hótakaró miatt talajmenti munka nem volt végezhető, a külső gazdasági munkálatok tehát leginkább csak trágyahordásra, fakitermelésre, jégvágásra, dohányszáliításra, utak és árkok javítására, a belső gazdásági munkák pedig dohány simításra, jószággondózásra, magtárt és egyéb majori munkák végzésére szorítkoztak. Az őszi vetések közül különösen a koraiak jól megerősödve és bokrosodva mentek a télbe, a késői vetések a legtöbb vidéken szintén elég jó állapotban kerültek hótakaró alá. A szeszélyes időjárás ellenére a vetésekben ez- ideig hónyómás, fagyokozta kár nem mutatkozik. A takarmánykészlét a legtöbb vidéken kellő és gondos beosztással elegendő lesz. A jószág egészségi állapota az enyhe lefolyású, de az egyes vidékeken még terjedő száj- és körömfájástól és az ugyancsak enyhe lefolyású sertésvésztől eltekintve, kielégítőnek moúdhato. (—) Gazdát cserélt a pozsony-ligetfalusi zománcedénygyár. Pozsonyból jelentik: A Sphinx Egyesült Bmailgyár prágai központja eladta a Semperi koncertnek 3 millió cseh koronáért a pozsony-ligetfalusi zománc- edénygyárat. (—) Nagy tej- és vajhiány Prágában. Prágából jelentik: A prágai városi tanács memorandummal fordult a földniívelésügyi minisztériumhoz, amelyben rámutatott arra a katasztrofális tej- és vajhiányra, amely Prágában uralkodik. A városi tanács kéri a tehénállomány szaporítását, a takarmányárak leszállítását, a vajimport fokozását és a margarin-kontingens megszüntetését. meg-felelő okmányok alapján (szállítási okmány, számla, levelezés stb.) avagy egyéb alkalmas módon igazolják, hogy a visszahozatalra kerülő használt burkolatok az ő tulajdonukat képezik és hogy azokat a felvidéki terület visszacsatolását megelőzőleg áruval megtöltve szállították Csehszlovákiába. Ugyancsak az ilyen belső és külső bur- kolatoküat devizakorlátozások szempont jából a Magyar Nemzeti Bank által kiállított tanúsítvány^ illetve engedély csatolása nélkül lehet küllődre szállítani Ez a rendelkezés, illetve a vámhivatalok számára megadott felhatalmazás 1939. évi június 30-ig érvényes. Ezen határidő lejárta után vámmentes kezelés indítványozása esetében a vámhivatalok a vám- igazgatóság útján tehetnek előterjesztést a pénzügyminiszterhez. (—) Leejtik Londonban a dinár árfolyamát. Londonból jelentik: Mint a Times tájékozott belgrádi forrásból értesül, a jugoszláv kormány szabályozni készül a kiegyenlítő alapon folytatott kivitelt. A főcél a kivitel lehető átterelése olyan országokba, melyek készpénzfizetési alapon folytatják külkereskedelmüket. Ennek előmozdítására a dinár londoni árfolyamát esni engedik, hogy a font sterling, amely jelenleg 260 dinárt ér, 290-re szilárduljon. Február második felében angol—jugoszláv kereskedelmi tárgyalások indulnak Belgrádban. Ezekhez jugoszláv körök nagy reményeket fűznek. (—) A hagyma új termelői ára. A 'Külkereskedelmi Hivatal közli: Tekintettel a vöröshagyma külföldi — angliai — áralakulására, a vöröshagyma termelői árát január 14-től kezdődőleg q-ként 10 pengőben állapították meg. Német-francia q aszáasági tárgyalások kessáöánek Berlin, január 14. Hétfőn nagyjelentőségű német-francia gazdasági tárgyalások kezdődnek Rqrlinben. Ezeknek a tárgyalásoknak a célja a két ország gazdasági szükségleteinek kölcsönös kiegészítése, valamint a Szudétaföld bekapcsolása a német-francia áruforgalomba-. Erancia részről a külkereskedelmi tárgyalások legfőbb irányítója, Alphand külügyminisztérium! osztályfőnök jön Berlinbe a tárgyalások lefolytatására. Alphand, mint ismeretes, az utóbbi hetekben sorrajárta a délkeleteurópai államokat és behatóan tanulmányozta Franciaországgal való, gazdasági kapcsolataik kimélyí- tésének lehetőségét (—) Üzemben a nagyszlabosi papírgyár. Kassáról jelentik: A nagyszlabosi papírgyár, amely a szudétanémet terület elcsatolása után Cseb-Szlovákia legnagyobb rotációspapírgyára lett és körülbelül két hónapja beszüntette üzemét, néhány nappal ezelőtt újra megkezdte a munkát, Az üzem újból való megindulását az tette lehetővé, hogy Magyarország megengedte a gyártáshoz szükséges fa- és cellulózeanyagnak, továbbá a szénnek magyar területen való átszállítását, valamint a már kész papirosnak és cellulózének magyar területen való visszaszállítását Cseh-Szlovákiába. (—) Muraközből kilencezer mezőgazdasági munkás megy idénymunkára Németországba Csáktornyáról jelentik: Még a tavaszi szezon elhitt kilencezer mezőgazdasági munkás megy Muraközből Németországba, mezőgazdasági idénymunkák elvégzésére. Nagy hiány a csehországi és szlovákiai költségvetésben Prága, január 14. A „Venkov“ jelentése szerint, Csehország és Morvaország hétmii- liárdos költségvetésében 2.5 milliárd a fedezetlen kiadás, mig Szlovákia 1% milliárdos költségvetésében 750 millió cseh korona hiány mutatkozik. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok között adóemelésről szó sem lehet, ezt a deficitet az egyes országok kölcsönfelvételével fogják rendezni. A Magyar Nemzeti Bank árfolyamai kg-os 20.50—20.65, fejórmegyei 77 kg-os 20.10— 20.25, 78 kg-os 20.30—20.45, 79 kg-os 20.50—20.65, 80 kg-os 20.60—20.75. — Rozs: pestvidéki 13.90 —14.00, más származású 14.00—14.15. —■ Takarmányárpa: elsőrendű 16.00—16.30, középminő- ségű 15.75—16.00. — Sörárpa: kiváló 19.25—19.75, prima 18.75—19.25. — Zab: -elsőrendű 19.00—19.10, középminőségű 18.80—19.00. — Kukorica, tiszántúli 12.85—12.95, egyéb áll. 12.85—12.95. — Őrlemények: korpa 12.70—12.80, 8-as liszt 15.80— 16.00. — Árpa: 150 q felvidéki 19.— budapesti paritásban. — Kukorica: 150 q Szolnokon át 12.85 budapesti paritásban. — Lucerna: 29 q fehérbárcás február 310.—, 2 q minta szerint 250.— Budapest. — Lóhere: 10 q amerikai norma 130.— Budapest- 7 q minta szerint 104.— Honor, 50 q minta szerint 103.— beszállítva. — Magvak és hüvelyesek: köles, fehér 18—22, vörös 16.50—17, egyéb 16—16.50. káposztarepce 23— 23.50, tökmag, nagyszemű 27—28, kisszemű 23—* 24, olaj, dohos 20—21, kék mák 120—125, borsó, Viktória, sterilizált 18—19, zöld (express), sterilizált 18—19, lencse, nagyszemű, sterilizált 36 —43, középszemű, sterilizált 22—27, kisszemű, sterilizált 20—22, fehér szokványbab, dunai 25.50—26. dunántúli 25—25.50, felsőmagyarországi 23—23.50, gömbölyű fürjbab 27—28, hosz- szú fürjbab. 26—27. barnabab 27—27.50, lucernamag, nyers, arankás 205—250, fehérbárcás (20 q- nál több) 295—390. lóheremag, nyers, arankás 90—100, fehérbárcás (20 q-nál „öbb) 130—135, bükköny, tavaszi 16.50—17.50. szöszös 34—36, esillagfiirt, fehér, lapos 11—11.30, szárított répaszelet 8.50—10.—, Zürichi árfolynmok Zürich, január 14. (Záróárfolyamok.) Pária 11.66, London 20.69, New-York 442.75, Brüsszel 74.80, Milánó 23.28, Amszterdam 240.50, Berlin 177.50, Szófia 5.40. Prága 15.15, Varsó 83,62, Belgrád 10.—, Athén 3.95, Isztanbul 3.50, Bukarest 3.25. Sertésvősár A mai ferencvárosi sertásvásárra felhajtottak 498 darab sertést. Elkelt 366 darab. Az irányzat változatlan. Árak: uradalmi zsírsertés 95—99, szadettsertés I. 90—93, II. 82—88, III. silány 72—78, angol tőkesertés 92—93 fillér kg. kint. Valuták: Angol font 15.85—16.05, Belga 57.35 57.95, Cseh kor. 7.50—10.—, Dán kor. 70.75—71.55, Dinár 6.—7.50 (500 és 1000 din. címletek kivét.), USA doll. 338.95—342.95, Kanadai doll. 332— 337, Francia fr. 8.90—9.10, Holland frt. 184.45— 186.45, Lengyel zl. 60.—61.40, Leu 2.40—3.45, Leva 3.—3.60, Lira 16.90—17.90 (500 és ÍOOO lírás bankjegyek kivét.), Német márka —.—, Norvég kor. 79.65— 80.55, Svájci fr. 76.60—77.50, Svéd korona 81.65— 82.55. Külföldi kifizetések: Amszterdam 184.85— 186.45, Athén 3.025—3.055, Belgrád 7.82—7.88, Berlin 135.70-136.70, Brüsszel 57.71—57.95, Bukarest 3.41—3.44, Kopenhága 70.975—71.5, London 15.89—16.04, Madrid —.—, Milánó 17.66—17.8864, Newyork 340.35—342.95, Oslo 79.875—80.575, Páris 8.95—9.05, Prága 11.79—11.93, Szófia 4.11-4.15, Stockholm 81.85—82.55, Varsó 64.—64.50, Zürich 76.825—77.525, Isztanbul 268—271. Budapesti értéktőzsde: üzlettelen A új tőzsdei hét lanyhulásra hajló irányzattal üzlette’enül kezdődött. Üzlettelen és lanyha a fixpiac is. Az üzletidő végén az Első Magyar Biztosító 15, a Kőszén 5, a Gumi 3.5, a Eima 2.25, a Bauxit, a Nagybátonyi, a Délcukor és a Cukor 2, a Fegyver 1.05, a Nemzeti Bank, a Beocsini 1, a Salgó 0.3 pengővel volt olcsóbb, mint tegnap. Záróárfolyamck: Nemzeti Bank 158.—, Első M. Bizt. 270.—, Fonciére 30.—, Békéscsabai 9.—, . Első Bp. malom 6.5, Hungária- malom 17.5, Bauxit 146.—, Beocsini 9.—, Ce- mentia 95.—, Kohó 17.—, Magnezit 120.—, Aszfalt 5.5, Kőszén 230.—, Nagybátonyi 41.—, Salgó 24.7, Urikányi 33.75, Fegyver 28.75, Ganz 13.—, Láng 25.75, Acél 21.5, Eima 61.—, Guttmann 5.8, Of a 10.—, Nasici 68.5, Nova 10.9. Tröszt 42.5, Délcukor 73.5, Magyar cukor 58.—, Georgia 19.25, Izzó 90.—, Gschwindt 660.—, Gyapjúmosó 2.3, Goldberger 35.5, Magyar kender 8.5, Szegedi kender 25.—, Gumi 45.75, Vasúti forg. 12.5, Telefon 7.5. Budapesti íyabonatőzsde Űzlettelenü] tartott a búza-, a rozs- és a zabpiac, az árak nem változtak. A tengeri- kínálata a készárupiacon fokozódik s megérkezett a csallóközi kukorica is. Az érdeklődés gyenge. A tegnap jegyzett árak 10 fillérrel estek. A magpiaeon kereslet van fehérbab iránt. A határidőpiae gyengén tartott. Rozs: márciusra: 14.52, 14.32, 14.21, zárlat 14.20—14.22. — Kukorica: májusra: 14.98, 14.91, zárlat 14.91— 14.92. Hivatalos jegyzések: Búza: tiszavidéki 77 kg-os 20.10—20.25, 78 kg-os 20.30—20.45, 79 kg-os 20.50—20.65, 80 kg-os 20.60—20,75, felsőtiszai, duna-tiszaközi, dunántúli 77 kg-os 20.00—20.15, 78 kg-os 20.20—20.35, 79 kg-os 20.40-20.55, 80 SZERKESZTÓSEG: HONVÉD-UTCA 10 Telefon: 125—350 * KIADÓHIVATAL: Vili., JÓZSEF-KÖRUT 5 Telefon: 144—400 Lisztárak A budapesti liszlárjegyzőbizottság árjegyzései (az 1938. évi gabonából készült őrleméneyk): búzaliszt: dara 87.50—38.50, Ogg 36.50—37.50, Og 36.50- 37.50, Of 36.50—37.50, 2gg 35.50—36.50, 2g 85.50— 36.50, 2f 35.50—86.50, 4-es 33.75—35, 5-ös 82.25— 33.50, 6-os 28.75—30,50, 7-es 2075—22.50; rozsliszt: O-ás 28.75—29.50, 0-es 26—26.75, 1-es 21.25— 22, 2-es 19—20.50. A budapesti vásárcsarnok kiskereskedelmi árai Húsok és hústermékek; Marhahús, rostélyos és felsál 128—180, leveshús (fartő, tarja, szegye) 128—160, borjúhús, comb 280—340, vésés 180—240, pörkölt 180, juhhús, hátulja 140—160, eleje 100—150, sertéshús, karaj 120 — 140, tarja, comb 166—200, oldalas 140—176, zsírszalonna 140—156, sertésháj 168—175, sertészsír, budapesti 160—165. Vad és vadhús: Szarvas 1 kg 40—400, őz 1 kg 40—500, nyúl, nagy, bőrben 1 drb (300), nyúl, süldő, bőrben 1 drb (250), fácán 1 drb 200—250 (100), fenyvesmadár 1 drb 40—50. Baromfi: Elő: tyúk 1 drb 200—350, 1 kg (125—135), csirke, rántani való 1 drb 160—280, 1 kg (140—175), ruca, hízott 1 kg (140), lúd, bízott 1 kg (130—140), pulyka, hízott 1 kg (110—120). Vágott: tyúk 1 kg 140—180 (120— 160), csirke, rántani való 1 kg 120—260 (120— 225), ruca, hízott 1 kg (100—150), lúd, hízott 1 kg 120—160 (90—145), pulyka (110—150). Tojás: Teatojás válogatott drb 13—16. ládaáru (225—250), meszestojás (160—170), főző- és aprótojás drb 10—12, kg í90 -220. Halak: Ponty, élő 128—180, szeletelt 90—140. Tejtermék: Tejföl (90), teavaj,- tömbben (270—300), pasztőiözött (320), sovány tehéntúró (36—60), ementáli, hazai (120—170). Szárazfőzelék: Bab, fehér, 'aprószemű (32), nagyszemű (38). színes (26—36), borsó, hántolt, feles (37) lencse, hazai (34—44). Zöldségfélék: Petrezselyem, zöldjével (12— 20), sárgarépa, karotta (6—8). sárgarépa (4— 8), vegyes zöldség, zöldjével (10—13), zeller (20—24), cékla (10—18). kalarábé kg 16—20 (5—12), karfiol, hazai, tisztított (35—65), vöröshagyma, érett, makói 14—16 (10—14), piros (14—16), fokhagyma, (16—26), feketegyökér (40—50). Káposztafélék: Fejeskáposzta, hazai (4—7), kelkáposzta 12—18 (5—12), kelbimbó (70—120). vöröskáposzta (10—30), fejessaláta, melegágyi (5—26). Burgonya: Gülbaba (10—11), nyári rózsa (11—12), őszi rózsa 12—14 (9—10), kifli 20—26 (17—20), Ella (8—8.5). Főzelékfélék: Főzeléktök 28—40 (28—30), sütőtök 10—16 (3—10) esiperkegomba (100— 180). paraj, tisztított (45—80), sóska, melegágyi (240—300). Gyümölcs: Alma, nemesfaj I-a 60—140 (60 —120), Il-a (55—80), közönséges válogatott (35—70). körte, nemesfaj I-a 80—160 (90—120), IT-a (60—80), szőlő, csemege, kötözött (90— 110). dió, keményhéjú (130—140), dióbél (390 —410), mogyoró (180—190), mandula, héjas (50 —80), mandulabél, hazai (380—480). Déligyümölcs: Gesztenye, külföldi 64—120 (60—94). narancs, sárgabélű 56—88 (46—72), vörösbélű 100—130 (75—100), narancs, Jaffa (54—60). mandarin 64—110 (55—85), citrom I-a (5—8), Tl-a (3—5). Fűszer: Paprika, édesnemes, csemege (400— 420), édesnemes (340—360), félédes, gulyás (320), mák, kék (140), bors (440—460), szegfűbors (680). köménymag (180—190), japán rizs (67—68), Karolin rizs (92—102).