Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-22 / 14. szám
1938 NOVEMBER 22, KEDD TEisViDEfci *jMa.G^ÄR*HIRIAE 11 P^adi támad, de a 7. percben Polgár hibája miatt a Bocskai ér el gólt. Markos kihasználja a hibát, elfut és Hajdúhoz továbbít, aki Tihanyi mellett gólt lő. Most a Bocskai lelkesen támad és a Fradit (a kiegyenlítés fenyegeti. Ám Pósa felhozza a labdát, amely Jakabhoz kerül, az kitolja és a jó tempóban érkező Táncos gólba vágja. A Fradi most már nyugodtan játszik. A 24. percben Táncos komért harcol ki, jól adja be a labdát, amelyet Kemény a hálóba továbbít. A 35. percben Sároei ÜL negyven méterről küld irtózatos labdát, amely védhetetlenül csapódik a hálóba. ELEKTROMOS—SALGÓTARJÁN! SE 4:0 (1:0) A Latorca-pályán folyt le ez a mérkőzés, fcmelyben nem volt semmi tűz és semmi tartalom. Sárdi szerezte meg a fővárosi csapat vezető gólját, az első félidőben nem is volt más említésre méltó esemény. Szünet Ut«n némileg élénkült a játék. Az Elektromos fölénybe kerül, góljait G. Tóth, Sárdi és G. Tóth rúgja. ZUGLÓ—NEMZETI 1:1 (0:0) A zuglóiak pályáján végbemenő mérkőzés botrányba fulladt. A második félidő 31. percében Pálya kézzel igazította maga elé a labdát, gólt lőtt és a bíró kettőt fütyült A zuglóiak tiltakozására megkérdezte ha- tárbíráját, aki jelentette neki a szabálytalanságot, amire Vass bíró megsemmisítette a gólt Erre viszont a Nemzeti játékosai támadtak rá, nagy kavarodás támadt, a közönség homokzáport öntött a téves íté- letű bíróra, aki erre lefújta a mérkőzést. SZOLNOKI MÁV—BUDAFOK 2:1 (1:1) A vidéki csapatok nagyon veszélyesek otthonukban, ezt úgy a Budafok, mint a Kispest megérezte. A derék vasutas-csapat megérdemelten győzött a 2500 főnyi néző előtt lefolyt mérkőzésen. A játék nagyon szép és izgalmas volt. Budafok szerzi meg a vezetést már az 5. percben. Kovács I. kiugrik és bombája gólt hoz. A 33. percben Selmeczi védhet etlen fejese hozza meg az egyenlítést. A második félidőben már a 2. percben gólt ér el Szolnok és ezzel biztosítja is a győzelmet. SZEGED—KISPEST 2:0 (0:0) Szeged igen lelkesen harcolt és győzelmét megérdemelte. Mindkét gólját Nagy dolgozta ki. Első alkalommal a szélső lefutásénak eredménye volt a gól. A pompá- ean beadott labdát Bognár befejelte. A második gólt közvetlenül szerezte meg a kitűnő szélső pompás lefutás révén. TAXI— PHÖBUS 3:3 (2:1) Nagyon érdekes és változatos küzdelmet vívott a két egyenrangú együttes. A kis Taki már az 5. percben gólt készít elő, pompás labdáját Kiszely bevágja. A 19. percben Béky átadásából Solty egyenlít. Taki azonban rövidesen közvetlen közelből gólt szerez és így a Taxi vezetéssel vonul le a szünetben. — Szünet után már a 3. percben egyenlít a Phöbus. Solti végigfut a pályán és védhetetlen gólt lő. A 10. percben újból vezet a Taxi. Kiszely szabadrúgását nem lehet feltartani. A 17. percben azonban Tóth formás támadását Solti góllal fejezi be és az igazságos eredmény most már nem változik. A NEMZETI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ferencváros 11 44:17 20 2. Hungária 12 31:16 20 3. Újpest 12 47:15 19 4. Kispest 11 25:19 14 5. Nemzeti 11 27:17 13 6. Szolnok 11 21:21 13 7. Phöbus 12 21:22 12 8. Szeged 12 19:18 11 9. Budafok 12 14:19 11 10. Szürketaxi 12 37:32 10 11. Elektromos 12 19:28 8 12. Bocskai 12 19:31 6 13. Zugló 12 15:39 5 14. Salgótarján 12 15:60 2 SIMA FORDULÓ AZ NBB-BEN Keleti csoport: Csepeli MOVE—Váci Remény 8:2 (4:0) — FTC—MA VÁG 1:0 (0:0). — Diósgyőri MÄVAG—Salgótarjáni BTC 0:0. — Törekvés—Szentlőrinc 8:2 (4:1). — VMFC— Debreceni VSC 2:0. — Szeged AK—Váci SE 1:0 (1:0). — Mezőtúr—Peréces 3:2 ,(2:2). Nyugati csoport: Pécsi DV—Rákoskeresztúr 3:2 (0:2).— Lampart—Beszkárt 3:1 (1:0). — Haladás —Tatabánya 3:0 (0:0). — UTE—Pénzügyi TSC 5:0 (0:0). — Postás—Alba Regia 3:1 (2:1). Vasas-Tokod 2:0 (0:0). ■— Győri ETO—Sopron 4:1 (3:0. OLASZORSZÁG—SVÁJC 2:0 (1:0) Vasárnap Bolognában 20.000 néző előtt nehéz győzelmet vívott ki a világbajnok- együttes a kontinens egyik legszámottevőbb válogatottja ellen. Mindkét félidőre egy olasz gól esett. Az elsőt a fürgelábú trieszti szélső, Volaussi szerezte meg, a tttepdik öngól sóit, _ . Rendelettel engedték el a Felvidéken a váltók fizetés végetti bemutatását és az óvás felvételét Budapest, november 21. A Budapesti Közlöny vasárnapi száma közli & m. kir. minisztérium 8280 1938. M. E. számú rendeletét, a Szent Koronához visszacsatolt területeken a váltók fizetés végetti bemutatásának és az óvás feltételének elengedéséről. A két paragrafusból álló rendelet a következőket tartalmazza; Az első paragrafus (1) bekezdése szerint az 1938. évi november hó 5-ik napján, vagy ezután lejárt, vagy lejáró olyas váltók, amelynek alapján a visszacsatolt területen lakó természetes személyt, vagy ott székhellyel bíró jogi személyt, vagy céget — a külön jogi személyiséggel nem bíró cégeket, valamint a külföldi cégek telepeit (fiókjait, képviseleteit) is ideértve — terhel váltói kötele- viseleteit) is ideértve — terhei váltói kötelezett- visszkeresetnek bármely váltókötelezettel szemben való fenntartása céljából, úgyszintén telepítettt váltónál az elfogadó, vagy kibqi csátó elleni váltókereset fenntartása céljából a m. kir. minisztérium további rendelkezéséig fizetés végett bemutatni és ennek, valamint a fizetés nem teljesítésének tanúsítására óvást felvenni nem kel. Ugyanez áll a kereskedelmi utalványra és a közraktári jegyre is. Az első paragrafus (2) bekezdésének előírása szerint az (1) bekezdés rendelkezéseit az olyan váltók tekintetében is alkalmazni kell, amelyeken telepesként az (1) bekezdés alá eső személy, vagy cég kijelölve, mégha a váltókötelezettek egyike sem esik az (1) bekezdés alá. A 3-ik bekezdés szerint az első paragrafusban foglalt rendelkezések ellenére felvett óvás érvénytelen, annak költsége a váltókötelezetteket nem terheli. A második paragrafus szerint e rendelet kihirdetése napján, tehát november 20-án érvénybe lépett. személy- és teherautók , roag^r'arorsäägi vezerkéjpyJfeelet Y^Nagym^ő-u. 19. Telefon : 124-007. \ MODERN AUTOSERVICE. N GY ALKATRÉSZRAKÍÁR Magyarország 1000 vagon cukrot szállít Jugoszláviának Belgrád, 'november ti. A jugoszláv cukorgyáraik ezévi termelési kampánya már befejezéshez közeledik. Ez év szeptember 10-i.g, tehát a kampány kezdetéig a cukorszükséglet 81f00 vagon volt, míg a mostani készletek legfeljebb 7700 vagonra tehetők. A kimagasló mennyiség tehát legalább 800 vasúti kocsi lesz, mégis legalább 1000 vagon cukrot kell Jugoszláviának importál. nia, mert az életviszonyok változása folytán a cukorszükséglet évről-évre emelkedik. A cukorgyárakkal most megnagyobbodott Magyarország ezt a mennyiséget minden nehézség nélkül szállítaná és szó van arról, hogy a közeljövőben összeülő magyar-jugoszláv kereskedelmi delegáció ezt a kérdést is tárgyalni fogja s így minden valószínűsége megvan annak, hogy Jugoszlávia cukorimportszükségletét Magyarország fedezi. (—) Díszülésen avatja fel a budapesti kamara a főméltógágú kormányzó arcképét. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága, Magyarország kormányzója arcképét ünnepi dísz- közgyűlés keretében avatja föl november 24-én déli 12 órakor. Délután négy órakor közgyűlést tart a kamara. A napirenden szerepel az árelemzési kérdés, a kamara jövő évi költség- vetése, a felszabadult területek gazdasági jelentőségének kérdése, valamint a visszacsatolt Felvidék közlekedési problémáinak és a cukorfagyasztás emelése kérdésének megvitatása. (—) Októberi búzaexport. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarország októberi búzakivitele 863.000 q-t tett ki, azaz ötször annyit, mint a múlt év. azonos hónapjában. A kivitel elsősorban Németország felé irányul, ahová 387.038 q búzát, a birodalom ausztriai részébe 42.276 q búzát, Olaszor- irányu, ahová 387.038 q búzát, a birodalom szagba 367.405 q búza került, Svájcba pedig 63.550 q. A búzalisztkivitel 81.162 q-t tett ki. Németországba 11.097 q, a birodalom ausztriai részébe 8979 q, Olaszországba pedig 4221 q búzaliszt került. A vásárlók között szerepel ezenkívül Anglia (305 q), Norvégia (4600 q), Finnország (1300 q), Egyiptom (1051 q) és Dánia 1 vagonnal. (—) Az IUetékügyi Kiskáté 1938. címen immár 8. kiadásban állították össze dr. Szepesy Mihály ügyvéd és dr. Takács György pénzügyi titkár az érvényben lévő illetékügyi jogszabályokat a laikus közönség részére. A könyv betűrendben, könnyen áttekinthető formában jelöli meg az egyes beadványok, okiratok stb. illetékeit, és az elévü'ési, jogorvoslati jogszabályokat. A függelékben külön ismerteti áttekinthető kimutatásban a törvénykezési, büntetőjogi, a vagyonátruházási, és az okirati illetékeket. E gyakorlati könyv kiadóhivata- talunknál is megrendelhető, valamint a szerzőnél, Budapest V., Géza-utca 4. — ^Adóügyi Kiskáté 1938. évfolyam* megjelent Ssepessy Mihály dr. és Takács György dr. összeállításában. A Kiskáté betűrendben, könnyen áttekinthető formában ismerteti a ma érvényben lévő összes közterheket, a végrehajtási eljárást, felebbezési, adóbevallási, tárgyalási formákat. A könyv ára 2.90 pengő. Megrendelhető * főkiadóhivatalnál vagy a szerkesztőnél. Budapest, V., Géza-u. 4, (—) Romániában csak miniszteri engedéllyel működhetnek a malmok. Bukarestből jelentik: A jövőben úgy a vám-, mint a kereskedelmi malmok csak pénzügyminiszteri engedéllyel működhetnek, és pedig a bűz aértékesítő hivatal véleményezése •to#* (—) Svájc 10 ezer vagon román búzát importál. Bukarestből jelentik: A román hivatalos lap legutóbbi száma közli az új román svájci gazdasági egyezményt, amelynek értelmében a svájci kormány kő. telezi magát négyezer vagon romániai búza vásárlására. Amint ez az üzlet per- fektuálódott, a svájci kormány megteszi a szükséges lépéseket, hogy a fenti négy. ezer vagonon kívül még további hatezer vagont vásároljon az év végéig. Az egyezmény a kompenzációs eljárás módosításáról is intézkedik. (—) Angol érdekeltség a fogarasi robbanóanyaggyárban. Brassóból jelentik: A Nitromonia rt., amely Fogaras mellett robbanóanyaggyártássa‘1 foglalkozik, alaptőkéjét 35 millió leiről 70 millió leire emelte. A részvényjegyzésben a Dynamit. Nobel és az Imperial Chemien Industries Ltd. is‘résztvettek. (—) Fokozottabb védelemben fogják részesíteni a húsexportárut. A külföldre irányuló hentesáruk elnevezésével és minőségével való esetleges visszaélések megakadályozása érdekében a földmívelés- ügyi minisztérium rendelettervezetet dolgoz ki. A tervezetet az érdekeltségek a közeljövőben vitatják meg s kiadására azután kerül sor. A rendelet szerint húsfeldolgozó üzemeknek és henteseknek jogukban lesz exportárujukat minőségi munkajeggyel ellátni. Ez az intézkedés védelmet fog nyújtani a versenytársakkal szemben és nagymértékben elő fogja segíteni az áru jobb elhelyezését. Érte' sülősünk szerint az éflelmiszerhamisítás megakadályozása érdekében is szigorú intézkedéseket fognak életbeléptetni. (—) Lengyelország iparosítási kölcsöne Varsóból jelentik: Beavatott körökben az a hir van elterjedve, hogy a lengyel kormány a közeljövőben mintegy 200 millió zloty kölcsönt vesz fel a középlengyelországi iparosításának fellendítésére. (—) Drágul a széna és a szalma Szlovákiában. Pozsonyi jelentés szerint cseh hadsereg nagy kereslete _ miatt a széna és a szalma ára erősen drágul. (—) Franciaországban meggyorsítják az állami szállítások kifizetését? Párizs ból jelentik: Reynaud pénzügyminiszter utasította az alantas hivatalokat, hogy az állami szállítások kifizetését gyorsítsák meg. Tőzsdék Budapesti értéktőzsde; lanyha A szombati kedvező hangulatnak tu vásárlási kedvnek nyoma sem volit a hétfői tőzsdén. Megszűntek a fedező vásárlások is és az árfolyamok az egész vonalon lemorzsolódtak. A forgalom igen kisar ánvú .-%olt. A Kőszén 7, Bauxit 5.5, JJagyar ouk^Hr 4.5, Fegyver 2, Rima 8, Saigóy'lzző, Guttá l.ő, Tröszt és Telefon 1.2 pengővel olcsóbbodott. Záróárfolyamok: Memzeti Bank 169.—, Bauxit 211.5, Borsodi szén 10.5, Kohó 23.25, Aszfalt 8.—, Kőszén 302.—, Satgó 30.5, Uri- kányi 89.—, Fegyver 43.1, Ganz 19.5, Rima 86.9, Nasici 60.—, Tröszt 56.7, Délcukor 69.5, Magyar cukor 80.—, Izzó 137.5, Pamutipar 30.—, Gumi 64.5, Vasúti forgalmi 18-25, Telefon 9-5. A Magyar Nemzeti Bank árfolyamai Valutái:: Angol font 16.10—16.30, belga 57.80—58.40, Cseh kor. 7.50—10, dán kor. 71.75—72.55, dinár 6.50—7.70, USA dollár 341.60—345.60, kanadai dollár 332—337, francia frank 8.95—9.15, . holland forint 185.90—187.90, lengyel zloty 60—61.40, leu 2.40—3.45, leva 3—3.60, lira 16.90—17.90, (az 500 és 1000 Krás bankjegyek kdvételéevl), norvég kor. 80.75—81.65, svájci frank 77.20— 78.10, svéd kor. 82.80—83.70. Külföldi kifizetések: Amszterdam 186.30— 187.90, Athét 9.025—3.055, Belgrád 7.82— 7.88, Berlin 135.70—136.70, Brüsszel 3.41— 3.44, Kopenhága 71.95—72.55, Ixmdon 16.105 —16.255, Milánó 17.66—17.8864, Newyork 343—345.60, Oszló 80.95—S1.65, Párizs 9.01— 9.11, Prága 11.79—11.93, Szófia 4.11—4.15, Stockholm 83—83.70, Varsó 63.75—64.25, Zürich 77.40—78.10, Isztambul 268—271. Budapesti gabonatőzsde: A készárupiacon kis forgalom mellett * rozs és a zab néhány fillérrel olcsóbb lett. A határidőspiacon viszont a márciusi és májusi rozs 8—10 fillérrel drágult, míg a tengeri 2 fillérrel olcsóbbodott. Hivatalos záróárfolyamok és kötések: Búza: tászavidéki 77 kg-os 20.45—20.55, 78 kg-os 30.65—20.75, 79 kg-os 20.85—20.95, 80 kg-os 30.95—21.05, felsőtiszai, duna-tiszaközi, dunántúli 77 kg-os 20.40—20.50, 78 kg-os 20.60— 20.70, 79 kg-os 20.80—20.90, 80 kg-os 20.90— 21.00, fejérmegyei 77 kg-os 20.50—20.60, 78 kg-os 20.70—20.80, 79 kg-os 20.90—21.00, 80 kg-os 21.00—21.10. Rozs: pestvidéki 14.80— 14.90, más származású 14.85—16.00. Takarmányárpa: elsőrendű 18.30—18.50, középminő- ségü 18.00—18.20. Sörárpa: kiváló 21.00—21.50, prima 20.00—20.75, sörárpa 19.50—20.00. Zab: elsőrendű 19.40—19.50, középminőségü 19.30^- 19.40. Tengeri: tiszántúli 18.20—13.30, egyéb áll. 13.15—13.25. őrlemények: korpa 12.80— 13.00, 8-as liszt 15.70—16.00. Rozs: 160 mm. 14.75, 160 mm. 14.75, budapesti paritásban. Árpa: 450 mm. 21.00, 400 mm. 20.50, 150 mm. 20.25, 300 mm. 20.45 budapesti paritásban. Lucerna: 8.17 mm. 205.— Szigetvár, 2 mm. 90 százalékos 257.60, 5 mm. 247.— Budapest. Lóhere: 3 mm. íehérbárcás 145.— Szigetvár. Lisztárak A budapesti lisztárjegyzőbizottság árjegyzései (az 1988. évi gabonából készült őrlemények): búzaliszt: dara 38.00—39.00, Ogg 37.00 —38.00, Og 37.00—38.00, Of 37.00—38.00, 2gg 36.00—37.00, 2g 36.00—37.00, 2f 36.00—37.00, 4-es 34.25—35.35, 5-ös 33.00—34.50, 6-os 29.50 —31.00, 7-es 20.75—22.75; rozsliszt 29.50— 31.00, 01-es 26.75—28.25,1-es 22.00—23.50, 2-es 19.50—21.50. Állatpiac A hétfői ferencvárosi sertésváeár^ összfel- hajtáisa 5234 darab volt. A vásári állományból angol hússertéefelhajtás 1295. Az irányzat közepes. Árak: Szedettsertés I. 98—100, kivételesen 101, III. 82—90, angol somkaser- tés . 100—103, II. 90—96, 'exportzsír márkázott 150 fillér kg-kint, A budapesti vásárcsarnok kiskereskedelmi árai Húsok ég hústermékek: Marhahús, rostélyos és felsál 128—180, leveshús (fartő, tarja, szegye) 128—160, borjúhús, comb 280—310, vésés 160—240, pörkölt 180, juhhús hátulja 150—180, eleje 100—150, sertéshús, karaj 160—240, tarja, comb 180—260, oldalas 150—176, zsírszalonna 162—164, sertésháj 165—170, sertészsír, budapesti 164—170. Vad és vadhús: Szarvas 1 kg. 40—400, őz 1 kg. 40—500, fácán 1 drb. 200—250, fenyvesmadár 1 drb. 40—50. — Tojás: Tea válogatott- drb. 11—12 kg. 185—áflO, apró drb. 9—10, kg. 170—180. —vitatST: ponty élő 120—180, jegelt 98—léO.-^uyümölcsök: Hazai gesztenye 56—*r lŰOyJjjfte 80—160. JLsjr.., . . _JjT. EDESKUTY h*h. Budapest, Mrzsébet-tér. 8. I \