Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-10-19 / 83. szám
83. szám (2) FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szerda, október 19. A züllött Sátoraljaújhely. Sok mindennel verte meg az Isten ezt a szegény, szerencsétlen ujhelyt. Mintha a bosszú Istenének keze állandóan fölötte lebegne, mintha átok szállott volna rá. Már évek óta fejetlenség uralkodik itt minden téren. A rendezett tanács teljesen tanácstalan és rendezetlen. Minden fordítva van itt, mint másutt, minden a feje- tetején áll. A város képviselőtestülete egy-két szájas, nagyhangú ember által vezetteti magát, akik minden lehetetlen abszurd ideát, minden haszontalanságot meg tudnak szavaztatni. Polgármesterünk is csak amolyan műkedvelő. A többi hivatalnok meg csak helyettesit. Társadalmi, kulturális intézményeink absolute nincsenek, hírét sem hallani. Nincsen kereskedelmünk, nincsen iparunk. A kereskedők 90 százaléka szegény ember. Az iparosok e! vannak adósodva. A lakás, az élelmiszer drága és rósz. Az adó terhét már alig bírjuk és nagyon sok ember válla szinte roskad alatta. Még középületeink sincsenek és a nagy nyomorúság igazán már szem pillantásra meglátszik. A vármegye- háza elhanyagolt, ósdi épület, a városháza szintén. Ellenben van jóhir- nevünk. Olyan jó, hogy ha idegenbe kerülünk, röstelkedve valljuk be, hogy újhelyiek vagyunk. Es vannak kávéházaink, lebujaink, minden utcában kettc-bárom. L( gtöbbnyii eo'ya nők, ahonnan részeg legények, raá moros kasszatündérek hangos ricsaja veri fel álmukból a szomszédokat. Es van egy „modern“ kultúrpalotánk a város kellő közepén, a Molnár István-utcában a városház- és rendőrkapitányságtól alig 100 lépésnyire. A város közzépontján szükséges hivatalokat az Isten háta mögé dugják. Valahová az Ujutcába, valahová a Hecskére. Es a Tűzoltó-térre küldik a napipiacot, ahelyett hogy az egyetlen közellevő igazán alkalmas Dianna-térre helyeznék. De hát ott sokkal fontosabb valami van : kultúrpalota. Úgyszólván a város szivében megtűrnek egy olyan intézményt, amely ugyan „szükséges“ rósz, de amelyet minden valamire való helyen a külvárosba, a városon kívül helyeznek. Es engedélyt ad a bölcs tanács, hogy ezen öröm- tanyát megujabbitsák, modernebbé tegyék, ahelyett hogy oda utasittat- nék a külvárosba. Egyetlen üdülőpihenő helyünk a Dianna-kert kétoldalt van körülvéve öröratanyákkal, akárcsak Komárom várfalakkal, hogy a még fürdeni menők is, pirulva haladjanak arra. Uriasszonyok, serdülő gyereklányok, akik fürdeni mennek, utjukba kell ejteniök a »kultúrpalotát«. Nohát ez a város szégyenére van igy, ezt nem lehet sokáig, sőt kevés ideig is tűrni. Ha valakit Ujhelyben baleset ér, azt egész egyszerűen felrakják egy szemeteskocsira és végig viszik száz gyermektől kisérve akárcsak valami szemetet. E sorok Írója látott nemrég egy ilyen esetet, mely minden érző embert megbotránkoztat. Van itt ebben a szerencsétlen városban száz ilyen eset. Csakúgy emlékezetből irok néhányat. Egy szánalmas szerencsétlen fiú jár-kel, rendesen a katholikus templom mellett, a legborzasztóbb betegségben szenved, talán bélpoklos szegény és borzadva kell vele nap-nap mellett találkoznunk és aki látja, azon okvetlenül [átfut a hideg. Es nincs senki (nem tudom, hogy kinek a kötelessége) aki kórházba internáltatná. Van itt egy szintén szerencsétlen nimphoraanikus leány7, tisz tességes szülők leánya, aki betegségéből kifolyólag minden Ujhelybe vetődő idegent az utcán megszólít és nincs senki, aki útját áhauá, aki gondoskodnék róla, hogy kórházba kerüljön. Mindezeket könnyű szerrel lehetne orvosolni, de nem akarják, mert a város urainak bizony sokkal fontosabb dolguk van. Hiába, már inkább adót emelnek és felvesznek egy két milliós kölcsönt, hiszen az újhelyi polgárok szó nélkül fogják fizetni. —s. Vér a síneken. Szerencsétlenség a szerencsi vasúti állomáson. A már szinte oly mindennapossá vált vasúti szerencsétlenségek száma újból szaporodott egygyel. Ezúttal a mi vidékünkön szedett áldozatokat a gondatlanság. Két emberélet esett áldozatául vasárnap reggel egy tisztviselő gon datlanságának, — két család siratja szomorúan elvesztett kenyéradóját egy tiatal ember könyelmü szolgálatteljesitése miatt. Es amikor nap nap mellett ismétlődnek ilyen, sőt ennél is so- kalta borzalmasabb szerencsétlenségek, az államvasut még mindig- rábizza a váltótorony kezelését egy egészen fiatal, szolgálatba még csak röviddel ezelőtt lépett dijnokra, mert hát ez olcsó gazdálkodás. A pénzszerzés, a takatékosko- dás — de csak a tisztviselők bőrén — fő az államnál is és azért, hogy egyéb haszontalanságokra megtakarítsanak egy pár garast, könyelmüen feláldozzák az utazó közönség és a kisérő személyzet testi épségét. Dehát katonaságra és hirdetési általányokra kell a pénz és ez előbbre való mindennél. A szerencsétlenségről egyébként a következőkbenszámolunk be: A szerencsétlenség. Vasárnap reggel a szerencsi állomáson súlyos vasúti szerencsétlenség történt. A Budapest felől érkező 406. számú személyvonat néhány percnyi tartózkodás után 6 óra 24 perckor elindult a pályaudvarról. A vonat eleje elhagyta már az állomást, mikor az utolsó két kocsi az egyik váltó felett váratlanul kiugrott és felborult. A vonat azonnal megállott és a kisérőszemélyzet, va lamint 8z állomásbeliek a felborult két kocsihoz siettek. Ez két teherkocsi volt. Az egyikben közönséges gyorsárukat szállítottak a másik egy vasúti levelező kocsi volt, a mely a hivatalos postát és podgyászkeze- lésre vonatkozó iratokat vitte. lyen mi állottunk, mint egy tenger bői kiemelkedő kicsi szigeten. Pár lépésre már kezdődött a tejfehérség s a reggeli szél kergetve hozta a fehér felhőket a Krajnyáról. Fel csapta a gerincre s forgatva kavarta tépte, gyúrta széjjel, mig aztán átdobta az ellenkező oldalra. Vártam mi fog ezután történik, Kis idő múlva a végtelen fehér kár- piton kis rést vert a szól szeszélyes keze s én apró, napsugárban fürdő pár házikót láttam messze, mélyen lábaim alatt. De ez a tündórkép csak másodpercig tartott s a függöny leomlott. Azután más helyen nyílt meg a fehérség s a kép ismét más volt. Még néhányszor ismétlődött a fantasztikus látomány, majd ritkulni kezdett a felhő sereg s a nagymi- hály környéki falvak egymás után tűntek föl. Végre körültekinthettem. Óriási az a körkép, amit Vihorlát nyújt. Alattunk a Shatrogon (1019 m.) lapos, erdős háta húzódik, szinte vezet a Szirmai közig (1007 m.) Keletre a Gyl gerinc, a váraljai hágó és az ungi Popvicuni hegység látható. Mint fenséges alakok integetnek át Ungból a szép zöld havasok sorra mind, a Polonina-Ruma (1482 m.) Osztra-Hora (1405 m.) Starostina (1289 m.) ós a galíciai Kalics (1353.) havas. Hívogatva intenek. Nem is váratam őket soká. Akkor még félelmes idegen ország, ma már vala- menyi jó barát. Hálával is gondolok reájuk, hiszen annyi sok szép napot, annyi örömet, de sok fáradÁldozatok. Holtan találták a levelezőkocsi romjai alatt Lastyánszky Márton miskolci levelezőkalauzt ós súlyosan megsérülve Kapzán Rezső budapesti keleti pályaudvari levelezőkalauzt. Lastyánszky holtestót a szerencsi hullaházba vitték, a súlyosan sebesült Kapzánt pedig a reggeli vonattal Miskolcra szállították, ahol a kórházban helyezték el. A szerencsétlenség oka. A szerencsétlenségről azonnal értesítették a miskolci üzletvezetősó- get, melynek részéről Bacskay Dezső balesetvizsgáló jelent meg a szerencsétlenség helyszínén. Megállapította, hogy a szerencsétlenségnek idő előtt történt váltóállítás az oka. A szerencsi állomásnak blokk-berendezése van, vagyis egy központi váltóházikóból irányítják az állomás összes forgalmi váltóit. A szerencsétlenség órájában Bodnár Béni forgalmi dij- nok teljesített itt szolgálatot. Beismerte, hogy a váltót ő állította át és könnyelműségből nem nézett ki a blokk-ház ablakán, hogy a vonat elhaladt-e már a váltó fölött, hanem csak hozzávetőleg, a vonat rendes hosszúságából ítélve gondolta, hogy a vonat már elhaladt a váltó fölött. Bodnárt felfüggesztették a szoglá- lat alól, de nem tartóztatták le. Délig eltakarították a romokat a sínekről. Közlekedési akadály nem állott elő, mert a vonal kétvágányos és a másik sínpáron minden akadály nélkül lebonyolíthatták a forgalmat, A miskolci kórházba szállított Kápzáu főkalauz mindkét lábát elvesztette. Mind a két szerencsétlenül járt vasutas öreg ember volt, januárban töltötték volna be teljes nyugdíjra jogosító négyvenóves szolgálati idejüket. HÍREK, — Kitüntetés. Lőwy Adolf sátoraljaújhelyi kereskedő, kereskedelmi ülnököt, a kereskedelem terén szerzett érdemei elismeréséül kereskedelmi tanácsossá nevezték ki. — Miniszteri elismerés. A pénzügyminiszter a Gecsei Jenő adótanácsos vezetése alatt álló városi adó- ügyosztálynak az 1909. évi odaadó és sikeres működéséért elismerését fejezte ki és az ügyosztály személyzete részére 120 korona jutalmat adományozott. — Végre tehát egy olyan ügyosztály, amely dolgozik. ságot is okoztak nekem. De nem panaszkodom, mit ér az öröm. a diadal, ha meg sem kell érte szenvedni. Délen Jásza, Pornba, Szobráno és fürdője, meg sok más falu csillan fel a tiszta levegőben. Majd belátunk a Nyírségbe, délkeletre a tokaji nagyhegyig. Kiemelkedő pontjai az egész körképnek a mi vulkánjaink, a mi tüzes ború hegyeink, a Shagos hegy (510 ra.) Kis- és Nagy-Kopaszhegy Sátorhegy. Mellettük mered fel sötéten, mint két elválhatlan jó barát a bányácskai Hallgató és Feketehegy. Érdekesek ezek a mi hegyeink Sok helyről láttám már őket, a Vihorlát több pontjáról, az ungi havasok egy némelyikéről s mindannyiszor, ha egyébként nem tájékozódhatnám, szerintük is elmennék bárhová, merészen, páratlan meredeken futva fel a csúcsba kis csoportjuk minden helyről feltűnően tör elő s rögtön felismerhető. Majd sorra jönnek : a Biste fölötti Tolvajhegy, tovább a Milicz, a Kőhegy, a meredek Szalánci várhegy, a dargói hágó ós a Kerekhegy. Ezek már régi barátok, üdvözlöm is őket. Rank-Herlány és a Makovica után kis rész az Ondava völgyéből csil- lanik fel, majd a Simonka (1092 m.) és a Csergő szép csúcsait pillantom meg. Délen szépen sorakoznak Vámos- lucska, Haraajna, piros fedelű bútorgyárával, Fekésháza s Nagymihály a Hradek dombbal. Itt kell megjegyeznem, hogy bár a vinnai hegyek láthatók, a vinnai meg. Bent az erdőben még (korom volt a sötétség, innen még nem tudta kiűzni a születő hajnal, a nap gyenge sugara az éj fekete árnyát. Versengve szívták a nedves, ózonos erdei levegő éltet adó balzsalmát. Csak néha vert ki nyugalmas ábrándjaimból az orrom alá kerülő forró kávé illata. Bántott ez a kis civilázió, de hamar túl tettem magamat rajta. Ismét magához ragaszkodott a hegyi hajnal ezer bája. Nem akartam elmulasztani miUió színének egy árnyalatát sem : lestem a minden pillanataan változó színeket s a világosodó hajnalt. Gyémántos volt minden, ragyogott az egész természet s az esőcseppek telelgetve adták vissza kandikáló nap minden színét szétszórva az egész völgyben. Ünnepelt a természet, csak az én ülőhelyem, a mohás föld, volt csurom viz. Mig az emelkedő nap gömbölyű arca sugaraiba vonta a határszéli homokkő halmokat, a békés kis oroszok szegény hazáját a Krajnyát, minket hajnali homályban hagyott. Láttam amint fönt északon gyorsan kergeti a nap felhő ellenségeit s győzelme ragyogó sugaraival koszo- ruzza lankás dombok ormait, addig nálunk itt a magas hegyek közt a didergő hajnal győzedelmeskedő elő- haicosai, az átcsillanó fénykévék birkóztak a makacs párával, az alattomos sötétséggel. Lent a völgyek fenekén még teljes volt a nyugalom, minden mélyen flludt. Most egy éles sziaszenés, majd egy jól ismert kocogás riasztott fel. Elragadtatva bámultam az erdő gyémántjainak, a szalonkáknak változatos, majd cikkázó, majd nyilalló röpködését. — Fegyvertelenül állottam, mit tehettem volna másat, botommal céloztam sorra csak ugy„ kapásból“ ezeket a hosszucsőrü madarakat. Azután folytattuk az utat. Nem sokára elértük Valyaskócot. Szegény pátria ez a falu, innen még a pap is megszökött. A derengő hajnal rongyos házikóit még szánalmasabbá teszi s csak jobban ösztökél föl a magasba »a tiszta világba«, ebba az egyedül szabad országba, hol nincs semmi korlát, hol nincs külömbség, csak végtelen szabadság, a minda- nekfölött való fölülemelkedés. Később as Okruhla tetőt kereszteztük majd innen egyenesen a Yi horlát északi oldalára csaptunk s rézsutosan haladva értük el a gerinccel hogy olyan helyen jussunk a tetőre, mely egyszerre engedi át az egész kilátást. Nem szívesen fogadott ez az öreg hegy. Ilyen korán hogy is mertük háborgatni ? Fehér ködtakaróba burkolózva álmosau nézett szét. Neki vágtunk a köznek s pár perc múlva fenn voltunk a csúcson. Ilyen nagy meglepetés még soha sem ért. A csodálkozástól hang sem jött torkomra, zavartan néztem a semmit mondó fehéiségbe. Nem volt itt, ég vagy föld, nem volt egyáltalán sémi sem. Kis darab földet, a Yihorlát csúcsát (1074 m.) láttam csak, mely-
