Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-10-19 / 83. szám
Tizenharmadik évfolyam 83. szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szerda,, október 19. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Előfizetési ár: LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Negyed MATOLAI ETELE. Dr. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk ^unkában a delegáció. A politikai világ figyelme és érdeklődése egy időre most ismét a császárváros íelé irányul, ahol a delegációk tanácskozásukat megkezdték. Kormányunk és a delegációba megválasztott politikusaink már Bécsben vannak és a lázas kíváncsiság, amely munkájuk eredménye iránt politikai körökben megnyilvánul, a mai viszonyok között teljesen érthető és természetes. Hetek óta olyan szelek íujdogáltak Bécs felől, a melyeknek érintése fázos borongást kelt az országban mindenfelé, Terhek alatt roskadozó, a létfenntartás és anyagi boldogulás nehéz küzdelmében végkép elcsigázott magyar nemzetünkből újabb és horribilis vér és pénz- áldozatot szándékoznak kérni a „monarchia" nagyhatalmi urai. Az utolsó idők jelenségei íélre- ismerhetetlenül tanúsítják, hogy az évek óta kisértő veszedelem, amelyet a közös hadsereg újonc- létszámának felemelése és a vele járó horribilis anyagi áldozat jelent, a megvalósulás akut stá diumába jutott. Állapítsuk meg egy kissé közelebbről a helyzet prognosticon- ját és vegyük szemügyre a delegációk mostani munkássága kapcsán a jövendő eshetőségeit. Amikor a 67-es kiegyezés megalkotói a delegáció intézményét A Vihorláton. Forró napsugaras délután értem Nagymihályba, ho! az én barátom és minden raászkálásb&n cimborám, Gabi tárt karokkal fogadott. Mint kezdő turistát érthető izgalomba hozott az első nagyobb magasságba teendő kirándulás, melyet számomra Gabi kilátásba helyezett. Fürkésző szemekkel igyekeztem a távol izzó levegőjébe nézni, kutatva kerestem azokat a gyönyört ígérő óriásokat, melyeket holnap sorra meg fogok hódítani. Ha a föld minden szépe kocsink előtt lett volna, akkor sem lehetett volna szavamat venni. Néma bámulattal néztem az én hegyeméit. Az egész hegycsoport tisztán emelte fejét az ég kékjébe. Elől a Dolha, majd jobb felé a nagy Kivo ritkás háta mintegy illő tisztelettel feküdtek a Vihorlát megkapóan szép, merész alakja előtt. Soha sem felejthetem el, bár azóta ezeknél sokkal magasabb hegyekbe tettem át szállásomat, a Vihorlát daliás alakját. Kiválik ez a szép hegy a többi közül, mintha nem is volna közéjük való: meredeken emelkedik ki, hogy aztán magasan a többi fölött nézzen el. Csak akkor tértem magamhoz boldog ábrándozásomból, mikor a kocsi megállt s le kellett szállani. Másnap este 10 órakor indultunk el vonaton Homonnára, hogy a Vi- horlátot éjjel közelítsük meg. Hiába tapasztottam arcomat a kocsi ablatörvénybe iktatták, azt hitték, hogy zárókövét rakták le annak az évszázados küzdelemnek, amelyet a magyar nemzet léte, fennállása és önálló államisága érdekében folytatni volt kénytelen a pragmatica sanctióból folyó jogainak és kötelezettségeinek érvényesítése terén Két egyenlő számú testület kreálásával gondolták megóvni azt az egyensúlyt, a melynek fenntartása nélkül a közös ügyek (külügy, hadügy és ezekre vonatkozó pénzügy), megújuló súrlódások nélküli elintézése biztosíthatónak nem látszott. E végből a delegációk jogkörébe utalták a közös külügyminiszter, a közös hadügyminiszter és a közös pénzügyminiszter jogi és politikai felelősségre vonhatásának szabadságát. Nem üres fikciónak szánták ezt, hanem alkotmánybiz tositéknak teremtették meg abból a célból, hogy a megjelölt ügyekben a két állam teljesen egyforma és egyenlő érvényesülésének, az u. n. paritásnak lehetőségét biztosítsák. A magyar nemzet nagy többsége elfogadta a kiegyezést és reménynyel megnyugvással tekintett a jövő elébe. Voltak ugyan vezető államfértiaink között sokan akik a delegáció intézményével összekapcsolt intenciók őszinteségében és lojális megvalósításának lehetőségében eleve kételkedtek és ezt az intézményt, a mely sehogysem felel meg az önálló magyar államiság attribútumainak, a leghatározottabban visszautasító :ták, az abban való részvételt megtagadták. Kossuth Lajos végzetesnek ielentette ki a magyar nemzet függetlenségi és önállósági küzdelmeire egy ilyen cent- ralparlamet megalkotását és azzal szemben a legnagyobb óvatosságot a tartózkodást, kényszerű részvétel esetén pedig a legri gorozusabb ellenőrzést ajánlotta nemzete figyelmébe. A kétkedő szavát figyelemmel hallgatta az ország de bízott és remélt egy jobb kor elérkeztében és várakozással nézett a delegá ció intézményének beválása elé, különösen abból a szempontból, hogy egy nemzet legfontosabb életszerveiben a nemzetközi képviseletnél és a hadierő organizá- lásánál jogai és aspirációi nemzeti szellemben mennyiben fognak megvalósulni r Harminc évet meghaladó idő áll fenn és működik a delegáció. Kifejlődtek ezen idő alatt bizonyos olyan ünnepélyes aktusok a delegációval kapcsolatban, a melyek csak egy nemzet parlament jét és nem egyszerű országos bizottságát illetik meg. Trónbeszéd, ünnepélyes fogadás az udvarnál, ünnepi ceremóniák és ebédek, mind olyan külsőségek, a melyek a rendezők azon szándékába engednek bepillantást, hogy ezt a szervezetet valamiféle birodalmi törvényhozó testület jellegével ruházzák fel és a nagy külföldön ilyen téves közjogi felfogás kialakulására adjanak ala pót. Uj helyzet állott elő, a mióta a delegációban résztvesznek azok is, akik a 67-es közjogi alap elvi ellenségei. Több Ízben tiltakozás történt ezen meg nem illető sol- lemnitások ellen és megindult a harc, hogy ha már a delegáció intézménye fennáll, az ne csak parlamentáris eltemetője legyeu a teljes paritásra irányuló törekvéseknek, de a külügy és a hadügy terén egyaránt fejlesztője, előbbre vivője és érvényesítője legyen jogosult kívánságainknak. Az idei delegáció korszakosje- lentőségü. Jönnek a véderőtök- vény reformjával, a létszámfelemeléssel, a „szolgálati idő megváltoztatásával, a katonai terhek óriási fokozásával, a katonai beruházások rendkívüli méreteivel. Előtérbe nyomul a döntő kérdés mindezekért hol és miben van a rekompenzáció a nemzeti jogok és aspirációk kielégítése terén ? Inkább, mint valaha bármikor élére állítódik a probléma, ér-e valamit a delegáció és mennyit ér ? A feleletet erre a kérdésre megadják a legközelebbi napok. kaira, hiába akartam keresztül fura- kodni ezen a nagy sötétségen, nem láthattam a tündér-hegyeket, eltakarta szemeim elől azt az est sötétje, de talán még inkább a páratelt levegő, a felhős égbolt. Homonnán kiszállottunk s szép ügyhöz méltó buzgalommal róttuk a méreteket az országúton. Megszégyenítő dolog, de hozzá tartozik a turistasághoz egy kis országút taposás is. Irgalmatlanul sötét volt; teljesen beborult. Nagyon lehangolt ez az átkozott felhősereg, mely vizet ígérve függött fejünk fölött. De azért szép volt ez az ut; borzalmas szépségeivel és siket csendjével megkapta egész lelkemet. Ismét ábrándozni kezdtem, kissé kétkedve fogadva a szemekben megindult esőt. Mint ilyenkor illő, egy bizonyos állat türelmével türtük az esőt. Hanem később 1 Bővebben nem fejtegethető okok miatt mindkettőnket elővett az álom. Jobb tanya hiányában két utszéli szalma kazal alatt rendeztük be pazar kényelemmel hálószobánkat. Azért mondom, hogy pazar fénynyel, mert hiszen az ágy puhaságát varázsoltuk elő a szalmával, takaróul a gallér szolgált, sőt még párnára is tellett, igaz ugyan, hogy ez a párna, jövendő álmaink őre nem tollal, hanem ennivalóval, s miegymással volt keményre tömve. Hozzáfogtunk, hogy az esőt kiböj- töljük. Ment a dolog nagyon szépen. Kellemesen ringatott álomba a kényelmes ágy, de különösen hálótársara eget verő szuszogása. Nehéz álmokra ébredtem. Azt álmodtam, hogy egy nagy szörny, kit egy volt tanárommal zavartam mindig össze, a mellett fekszik. Fejem rettenetesen zúgott s kimondhatatlan kínokat vedtem. Mikor felébredtem kicsiséggé törpült az egész lidérc-nyomás : átázott a ruhám s mert több viz már nem fért a fülembe, a nyakamba folyt. Nem maradt más hátra, minthogy barátomat kirántsam a vízből s iukább fussunk az eső elől. Ismét útra kerekedtünk s szorgalmasan fütöttünk a romboló alkohollal. Lassan elhagytuk Nagy-Kemen- czét s Bodra felé közeledtünk. En a tótot sokkal barátságosabb embernek tartottam. Bodra falu érdemes baktere látva acetilén lámpásunkat, már messziről bátorította magát éktelen kiabálásával. Azt hittem, most végre látok egy éjjeli őrt ala- bárddal, nem sikerült, mert bizony őkelrae közönséges tót, kosztümben hatalmas alabárdot kellően pótló fütykössel várt reánk a falu első kertjénél. Vizsga szemei és szemtelen kíváncsisága azonban hamar eloszlott, sőt olyan szívélyes kezdett uz öreg lenni, hogy magyarázgatni kezdte a falun átvonuló rettenetes sáros utat. Végre átestünk a köteles „Z Pa- nora bohom“-ou is. Aludt még az egész kis falu. Egy két kutya vakkantása zavarta csak ezt a ködös éjjelt, vigyázva a kis portákra. Gyorsan átmentünk Bodrán. Lapunk mai száma <4 oldal, A falu fölött délkeletnek tartottunk s a Konyarszky patak mellett húzódó utat követtük. Es az ut boróka bokrokkal behintett havas aljú legelőn kapaszkodik fölfelé a 700 m. magas Pod Krizom hegynek. Vagy 3 km. mentünk már, mikor egy északnak nyíló kis völgykatlanba értünk. Gyönyörű volt ez a hely. A hajnal páratelt, ködterhes levegője rátelepedett az egész völgyre. Csend, végtelen csend fogott itt körül, az a különös nyugalmas csendje a szabad természetnek, mely talán épen absolut hangtalansága miatt olyan villanyozólag hat az ember lelkére. Aki ezt nem tapasztalta, annak sem lehet arról az érzésről, melyet a természet e ritka jelensége okoz. Nincs ekkor fáradság; elülnek a kószáló gondolatok s tisztult fejjel, minden apró, máskor észrevehet- len benyomásra rendkívül fogékonyak leszünk. Minden kis nesz, egy madár felreppenése, talán egy lehulló levél teljesen leköt, a gondolatok mérhetetlen tömegét váltja ki. A nap épen akkor bujt ki s a párás levegőn át, mosolyagva nézhette a két turistát. Amint a hajnal első fuvallata végig sóhajtott a völgyön, a nap arany csókjával végig csókolta a táj összes virágait: az éjjel eső-cseppjei irabolyogva táncoltak a hajnali szellő lágyan karjain. A nap kelt s a vizes lombok erősen kiemelték a hasadó hajnal minden apró színét. Egy fenyves szélén telepedtünk
