Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - A tananyag és annak változásai
A földrajz Sárospatakon'Comenius és Csécsi János révén korábban is nagy jelentőséggel bírt, de önálló tárgyként, rendszeresen az elsőtől a hetedikig csak 1786- tól, a kilencedik évig pedig 1804-től szerepelt a tantervben. Immár nagy hangsúlyt helyeztek hazánk és Európa alapos vizsgálatára, sőt az utolsó évben gazdaságföldrajzi kérdéseket is megvitattak. A tankönyvek nem számítottak korszerűnek: a Comenius által írt, másfél évszázados „Orbis Pictus” és a szintén több nemzedéket megélt Tomka-Szászky-féle földrajz mellett a Hármas Kis Tükör szolgálta e tárgyban is a tanulást. Ezzel együtt a protestáns és a katolikus iskolák között is előkelő helyet foglalt el a pataki földrajzoktatás, túlhaladva például a debreceniek vagy az erdélyi reformátusok geográfiáját. Említettük, Nyíry István személyében 1797-től a pataki kollégiumnak rajztanára is volt, de csak a 19. század első éveiben kezdhette el a rajzoktatást. A gyorsabb indulást meghiúsította a hely- és eszközhiány, amely miatt Nyíry évekig tartó levelezésre, kérelmek készítésére kényszerült. Próbálkozásait csak átmeneti siker koronázta: a rajz az ötödikesek számára 1804-től kötelező tárgy lett, de az 1810-es tantervből már ismét kimaradt. A néhány év múlva újra a tananyag részét képező tárgy tanítását végig gátolták a szűkös anyagiak - 1832-ben már Nyíry utódja, Pólya Lajos esedezett a támogatás növelésért, mivel a rajziskolát elszomorító állapotban találta: szúette képkeretek, alkalmatlan asztalok, hasznavehetetlen, összerongyolódott rajzolatok látványa fogadta az új tanárt. A 18. század közepétől többször tettek kísérletet Patakon a német nyelv bevezetésére. A földrajzi, gazdasági és politikai okokból mind fontosabbá váló nyelvet azonban alig-alig beszélték a Bodrog partján. Anyagi nehézségek miatt legfeljebb ideig-óráig dolgozott a kollégiumban nyelvtanár, míg a németül tudó tanulókat - Kazinczy leírása alapján — többnyire kicsúfolták társaik. Adataink szerint a század- fordulón is mindössze kéttucatnyi diák tanulgatta a németet. Az 1804. évi tanterv három gimnáziumi évre szorította a német nyelvi képzés idejét: a 7-9. osztályban a rétorok, a poéták és a logikusok részesültek benne. 1810-ben aztán visszatértek egy korábban sikertelennek bizonyult rendhez: eszerint a gimnázium harmadik osztályától a nyolcadikig kötelező volt a némettanulás. Am a reformkor folyamán döntően csak öregdeákokat tudtak alkalmazni a nyelv alapjainak megismertetésére. Hasonló sors jutott a francia nyelvnek is: bár időről-időre felmerült a bevezetése az elöljárók fejében, a németnél is kevésbé terjedt el Patakon. A kollégium belső, iskolaszerkezeti tagolásán többször is változtattak. Sok vita és rendszeres változtatgatás után 1796-ban abban állapodtak meg, hogy a kollégiumi tanulmányokat felvezető elemi, ún. nationalis classisok száma kettő lesz. Ezt pedig nyolc gimnáziumi osztály követte. Erre épült a kilenc tógátusi, illetve a négy vagy öt nontógátusi esztendő. Ezen már 1803-ban módosítottak azzal, hogy egyre csökkentették az elemi osztályok számát. Vay József teljes mellszélességgel védte ezt a berendezkedést, noha a latinpárti konzervatív erők folyamatosan a gimnáziumi tanfolyam rövidítésére, s ezzel a debreceni példa követésére törekedtek. Ezek a törekvések azonban sikertelennek bizonyultak. Sőt, 1810-ben olyan tantervi csoportosítást hajtottak végre, amely szinte ösztönösen megelőlegezte a későbbi évtizedek al- és főgimnáziumi tagolását: az 1-4. és az 5-8. gimnáziumi osztály tananyaga élesen elkülönült egymástól. Ezt a haladó újítást azonban Vay halála után, 1828-ban el tudták törölni ellenlábasai: ekkortól ismét lineáris logikában tanították a tantárgyakat a kollégiumban. A korszak utolsó átalakítása 1837-re tehető. Ekkor ismét két évre növelték az elemi tagozat hosszát. Az utolsó gimnáziumi osztályt, a logikát pedig akadémiai 93 Palóczy László (1783-1861) kiemelkedő liberális politikus, Miskolc nagy szülötte, Patakon is tanult Sértve a hon. De kinek panaszolja baját? Van-e földön Úr, aki hallgasson népek fájdalmi szavára? „Földön nincs, ki segít: van az égben” - mondta Palóczy, És panaszainkkal együtt maga ment fel a legmagasabbhoz (1861. Jókai Mór sírverse)
