Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
Ugrai János: „A NEMZETI ELŐHALADÁS NEVEZETES IDŐSZAKA” 1777-1849 - Az utolsó pataki polihisztor? - Nyíry István
A FELVILÁGOSODÁSTÓL A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁIG 90 A' TUDOMÁNYOK OSZVESÉGE. r. A' KÖZÖNSÉGES TUDOMÁNYKOR II. NYELVTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA KENDBE SZEDTE N Y I R Y IST VA N. a' S. Pataki Kolltfgioinbnn a' Pliilosujihiáiiak kOzonsíges Tanít úja. §• I* A T A tC O ff, Nvoiiitairat6it Nádaskay András által. I S Á !). Nyíry István főműve Nyíry a „komoly” tudományok mellett behatóan érdeklődött az ún. széptudományok majd’ mindegyike iránt: klasszikus irodalommal is foglalkozott, verseket írt (amelyeket sosem publikált) és képeket festett. Képeivel és ábrázoló geometriai tehetségével keltette fel a kollégiumi főgondnok, Vay József érdeklődését, aki a rajzoktatás bevezetésén fáradozott és az iskola tehetséges tanítványának személyében találta meg az ideális tanítójelöltet. A felkérést örömmel fogadó Nyíry felkészülés céljából 1796-ban Kassán tanult, hogy az építészeti ábrázolásokban jártasságot szerezzen. Visszatérése után nyomban a sárospataki kollégium rajztanítójává nevezték ki, 1798-ban az elméleti matematika rendkívüli tanára, majd 1806-ban immár a teljes tárgynak (akkori kifejezéssel: a mathézisnek) a rendes professzora lett. Ez utóbbi megbízása miatt csakhamar meg kellett válnia a rajztanítástól. Nyíry sokoldalú képzettségét és rugalmasságát később is kihasználták az elöljárók, s rendre újabb és újabb feladatokkal bízták meg. Néhány évig az ő kezében összpontosult a reáltárgyak (fizika, mechanika) tanítása. A matematikai katedráról pedig 1822-ben szólították le. Ekkor négy különböző, Patakon jórészt újnak számító tárgy tanítását bízták rá: statisztikát, földtant, műtant (azaz mechanikát) és neveléstudományt kellett a továbbiakban előadnia. Újabb két év múlva a Rozgonyi József filozófiaprofesszor halálával megüresedő bölcseleti tanszéket töltötték be vele. Ezen a katedrán dolgozva fejezte be pályáját, itt érte a halál 1838 augusztusában. Tanári feladatait olyannyira komolyan vette, hogy a filozófián kívül minden tárgyához készített - legalább kéziratos - tankönyvet. Emellett igazán aktív szereplője volt a kollégium irányításának. Koncepciókat dolgozott ki a népoktatás fejlesztésére, a magyar nyelvi katedra felállítására és a humaniorum professzorok (tehát a középiskolai tanárok) kiválasztásának módjára. Többször viselte a rector—professzori tisztséget is. De a legfontosabb tanításon kívüli feladata mégis a nagy kollégiumi építkezés tervezési és a kivitelezési munkálatainak vezetése, a napi ügymenet koordinálása volt. Kövy Sándorral ellentétben Nyíry igazán kiterjedt tudományos publikációs tevékenységet fejtett ki. Ennek bemutatását nemcsak a szerző párját ritkító termékenysége nehezíti, hanem sokrétű érdeklődése és tájékozottsága is. Tudományos művei három csoportba sorolhatóak — előszeretettel vizsgált földrajzi (földtani, csillagászati), statisztikai—demográfiai, és bölcseleti (nyelvészeti, jogi, történeti, filozófiai) problémákat. Jó polihisztorhoz méltó módon kisebb—nagyobb írásaira is jellemző a korabeli tudományágak ötvözése. Ez a — mai szóval interdiszciplináris — megközelítés különösen tetten érhető Nyíry István legjelentősebb munkájában, A tudományok öszve- sége című három kötetes kézikönyvében. Ebben összegyűjti az egyes tudományágak legfontosabb ismeretanyagát, valamint kísérletet tesz a diszciplínák egymással való összefüggésének megteremtésére, egy egységes tudományos rendszer felépítésére. A szerző bevallottan öregbíteni szerette volna a 17. századtól egyre izmosodó műfaj, az enciklopédia hagyományait. Ennek megfelelően nemcsak utal az angol, francia, német, sőt még az Apáczai-féle elődökre is, hanem meglehetősen részletesen be is mutatja azokat. Ez a végül befejezetlenül maradt, hatalmas munka alapvetően fejlődéselvű szemléletben készült, s ily módon a felvilágosodás szellemi örökségét ápolja. Különösen nagy vívmánya, hogy a hazai tudományos szaknyelvet szinte minden tudományágban új szavakkal, vagy már korábban is használt kifejezések pontos, definíciószerű körülírásával gazdagította. Az persze természetesnek tűnik, hogy egy ilyen roppant felkészültséget igénylő, egyszerzős munkába esetenként meglepő hiányosságok vagy már akkor is túlhaladott, elavultnak számító megállapítások is becsúsztak.
