Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
Ugrai János: „A NEMZETI ELŐHALADÁS NEVEZETES IDŐSZAKA” 1777-1849 - Az iskolateremtő jogprofesszor - Kövy Sándor
86 A FELVILÁGOSODÁSTÓL A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁIG A Pánczél vármegye pecsétje, 1827 A Nándor vármegye pecsétje, 1833 „Dőlni ne hagyd. Munka s egyetértés kell. Pánczél vármegye és királyi tábla A diákok Kövy ösztönzésére és az ő segítségével egy képzeletbeli, elvben önálló jogi személyiségű szervezetet hoztak létre. A társaság 1813 és 1822 között működött — épp úgy, ahogy egy korabeli vármegye: saját pecséttel és pénzzel rendelkezett, rendszeresen tartott közgyűlést, amelyen szabályos jegyzőkönyvet vezettek. A megye élére a joghallgatók saját maguk közül választották ki a tisztviselőket, akiknek az összetétele modellezte egy korabeli igazi vármegye bürokráciáját. így a főispán és az alispánok mellett választás útján megegyeztek a főjegyző, az aljegyző, az adószedők, a levéltárnok, a megyei főorvos, a megyei főügyész, a közbiztonságra ügyelő biztos, az esküdtek stb. személyében. Tanárukat, az egyesület tényleges vezetőjét, Kövy Sándort örökös főispáni címmel tisztelték meg. Ezzel a jogásznak tanuló ifak valóban megismerhették a napi gyakorlatot, rendeletek megalkotásáról vitázhattak, majd annak kivitelezését próbálhatták ki. A közgyűléseken ugyanis a legkülönbözőbb ügyes-bajos dolgokat tárgyalták meg. Mindenféle, a vármegyei joghatóság alá eső kérdést (pl. árvízvédelem, gyilkossági eset, eljárásrendi szabályok) megvitattak. E feladatokat a sokféle tisztviselőnek köszönhetően úgy teljesíthették, hogy folyamatosan figyelembe kellett venniük számos ellentétes szempontot, érdeket, s ezek ellenében kényszerültek képviselni, megvédeni saját céljaikat. Am a vármegye közössége hamarosan túllépett az adminisztrációs, bürokratikus problémák kezelésén, illetve annak gyakorlásán. Idővel olyan fajsúlyos, politikai jellegű kérdésekről kezdtek vitatkozni, mint az adószedés vagy az újoncállítási kötelezettség jogszerűsége és mértéke. Ez pedig már szemet szúrt a központi kormányzat számára is. Végül állítólag Metternich határozott utasítására, de legalábbis a Helytartótanács nyomására egyházkerületi szinten betiltották a diákok szerveződését. Pánczél vármegye és egyben Kövy működésének utóéletéhez tartozik, hogy közvetlenül Kövy Sándor halála után, az 1830-as évek elején, immár a reformkor kissé szabadabb légkörét is kihasználva újraalapították a társaságot — ezúttal Nándor Királyi Tábla néven. Az újabb alakulat alapítói és hangadó diákjai között tudhatta a szervezet a későbbi kiváló politikust, az 1848-as kormány tagját, Szemere Bertalant is. Kövy Sándor felkészültsége és tanítási módszere sokakat vonzott Sárospatakra. Olyannyira, hogy kurzusainak köszönhetően a kollégium olyan ifjak körére is kiterjesztette hatósugarát, akiknek a környezetében minden bizonnyal ismeretlen volt Sárospatak. Részben olyan vidékek református közösségeit is sikerült a patakiaknak megszólítaniuk, amelyekkel korábban alig-alig volt kapcsolata az intézménynek. (Például az 1814/15. évben Bars, Hajdú, Komárom, Máramaros, Nógrád, Pest, Ugocsa és Veszprém megyei kálvinisták is akadtak a nontógátusok között.) Részben pedig görögkeleti vagy ortodox vallású, jobbára román vagy szerb nemzetiségű fiatalok is beiratkoztak Kövy kurzusára. A jelentkezők adatai azt igazolják, hogy a görögkeletiek sárospataki tartózkodása Kövy professzorsága idején volt a leghangsúlyosabb: a kezdeti néhány fős ortodox vallású diák után évente 8-12-en hallgatták előadásait, az 1820-as években pedig még jelentősebb, 15-20 fős csoportok alakultak ki. Kövy 1829. évi halálát követően nem szűnt meg rögtön a görögkeleti ifjak érdeklődése, az első években még nagy számban, s még utána néhány évig is rendszeresen
