Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
KÜZDELEM A PERIFÉRIÁRA SZORULÁS ELLEN - A II. VILÁGHÁBORÚ ELŐTT ÉS UTÁN - A megfelezett Zemplén, a megharmadolt egyházkerület és a testületileg irányított kollégium
Ilyen viszonyok között a Sárospataki Református Kollégium a szó legszorosabb és átvitt értelmében is a perifériára szorulás ellen kellett, hogy küzdjön. Érdekes módon, a jogakadémia elveszítésének dacára, a két világháború között lényegesen kevesebben vetették fel a Miskolcra telepítés ötletét. Amikor általános virágzás jellemezte a magyar kultúrát, folyamatosan a patakiak feje fölött lebegett a lehetőség a visszaminősítésre, ám a két világháború között, amikor minden kétséget kizáróan döntő jelentőségű várossá vált Miskolc, legalább ezzel a nehézséggel nem kellett megküzdeniük a patakiaknak. Mindezt kiválóan tükrözte a korszakunkra megszilárduló szervezeti—irányítási struktúra. A sárospataki iskolaegyüttes (gimnázium, teológiai akadémia, tanítóképző intézet) elvileg teljesen önálló intézmény volt. Ezt az autonómiát azonban természetesen szakmai értelemben korlátozták az állami oktatási törvények, valamint a VKM különböző rendeletéi. Anyagi értelemben szintén érvényesültek olyan kényszerítő tényezők, amelyekkel rendre számolnia kellett az iskola vezetésének. Egyfelől az iskola önmagát képtelen volt fenntartani, ezért a 20. században is az északkelet-magyarországi reformátusok közügyének számított az iskola minden fontosabb kérdése. Ily módon az egyházkerület és az egyházkerületi tisztviselők érdemi beleszólást élveztek az iskola dolgaiba. Másrészt a század legelejétől, az államsegély elfogadása óta a VKM a tanárok egy részének kinevezésével közvetlen beleszólást nyert az iskola napi szintű, tartalmi jellegű dolgaiba is. A másik meghatározó felettes szervezetet, az egyházkerületet püspökként 1918- 1931 között Révész Kálmán kassai, majd miskolci, 1932-1941 között Farkas István miskolci és 1942-1951 között Enyedy Andor szintén miskolci lelkész irányította. Világi főgondnokként 1910-1932 között a nagyvonalú hagyatéka kapcsán már említett Dókus Ernő, majd 1949-ig Farkas Géza irányította a kerületet. A felsoroltak közül tudományos munkássága és egyházi közéleti szerepvállalása nyomán egyaránt Révész emelkedik ki. A Debrecenben végzett Révész Kálmán kassai állomása előtt Pápán volt a teológia tanára, majd 1917-ben Debrecenben a teológia díszdoktorává emelték. Még Kassán szolgált, amikor 1914-től 1920-ig a sárospataki kollégium gondnoki tisztét is viselte. Révész ismert egyháztörténeti kutatója volt korának. Kassai gyülekezettörténeti munkái mellett elsősorban a reformáció korával foglalkozó írásai érdemelnek említést. A pataki iskolát helyi szinten a közigazgató, a köziskolai szék és az igazgatótanács irányította. Az anyagi ügyeket a főiskola gazdasági választmánya intézte. Az iskola középszintű felügyeletét az egyházkerületi elnökség és az egyházkerületi közgyűlés látta el. E posztokon és testületekben továbbra is hangsúlyos maradt a tisztviselők demokratikus választása. A legfelsőbb felügyeletet részint természetesen a szakminisztérium látta el. Az év végi képesítő- és államvizsgákon rendre megjelent egy-egy kormánytisztviselő is, mint ahogyan évente jelentést is kellett küldeni a minisztériumnak az iskola állapotáról, s emellett be kellett tartani az állami tanterveket és egyéb előírásokat. Az állam ráadásul ennél közvetlenebbül is kivette a részét az iskola működtetéséből, hiszen az államsegélyek továbbra is az intézményi bevétel jelentős részét garantálták. Másrészt az egyház részéről is volt egy főfelügyeleti szerv, méghozzá az egyetemes konvent (vagy zsinat). Az intézményirányítás legfontosabb fejleménye mindenképpen az, hogy a korábbiakhoz képest lecsökkent az egyházkerületi gyűlés, s megnőtt az igazgatótanács hatásköre. Az igazgatótanácsnak mintegy 15 tagja volt. Az iskola három tagozatát a három igazgató és a tagozatok egy-egy tanára képviselte. Emellett tagja volt a tes161 Révész Kálmán Enyedy Andor
