Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
KÜZDELEM A PERIFÉRIÁRA SZORULÁS ELLEN - A II. VILÁGHÁBORÚ ELŐTT ÉS UTÁN - A megfelezett Zemplén, a megharmadolt egyházkerület és a testületileg irányított kollégium
160 KÜZDELEM A PERIFÉRIÁRA SZORULÁS ELLEN A ’40-es évek második fele deklaráltan egy gyors elitcserét szorgalmazott. Ennek voltak érdemben értékelhető, jó minőségű elemei - így például a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének megalapítása, bizonyos tantervi reformintézkedések (pl. a természettudományos tantárgyak arányának növelése, a latin helyett élő idegen nyelv tanítása). De amint sodródott az ország általában is a kommunista diktatúra felé, úgy váltak az oktatáspolitikai intézkedések is egyre ellenségesebbé. 1947-től igen erőssé fokozódott az egyházakra háruló politikai nyomás. Előbb a hitoktatás fakultatívvá tétele, majd pedig az oktatás totális államosítása következett. 1950 szeptemberében törvényerejű rendelet fosztotta meg az egyházakat iskolafenntartó jogaiktól — mindössze nyolc katolikus, öt református, egy-egy evangélikus és izraelita középiskola maradhatott egyházi kezelésben. A MEGFELEZETT ZEMPLÉN, A MEGHARMADOLT EGYHÁZKERÜLET ÉS A TESTÜLETILEG IRÁNYÍTOTT KOLLÉGIUM A trinanoni döntés igen súlyosan érintette a kollégium klasszikus beiskolázási övezetét. Nemcsak Zemplén, hanem a magyarországi Abaúj és Gömör megye is elveszítette területének közel 50%-át. Maga Sárospatak is az ország szélére került, a valamivel több, mint tíz kilométerre fekvő Sátoraljaújhely városát egyenesen ketté is szelte a csehszlovák—magyar határ. Természetesen ebből a veszteségből az egyházkerület is kénytelen volt kivenni a részét. Abaúji, gömöri, tornai, ungi és zempléni eklézsiák egész sora került idegen ország fennhatósága alá. A Tiszáninneni Református Egyházkerületnek közvetlenül az I. világháború előtt 356 anyaegyháza volt, ez a szám az elcsatolások után 217-re csökkent. Öt egyházmegyére tagolták a gyülekezeteket: az abaúji, alsó- és felsőborsodi, alsózempléni és gömör-tornai esperesség képezte a középszintű egyházigazgatási egységeket. A Csehszlovákiába került gyülekezetek a Szlovenszkói Tiszáninneni Kerülethez kerültek. A szigorú határátkelési szabályok, s az érintett országok ellenséges viszonya a testvéri, rokoni kapcsolatok ápolását is súlyosan megnehezítette, nemhogy a hivatalos egyházi kötelékek fenntartását. De a nagyhatalmak békedöntése nemcsak mennyiségi, hanem súlyos minőségi következményekkel is járt a továbbra is Magyarországhoz tartozó megyerészeken. Kassa Csehszlovákiához került, így Abaúj elveszítette központját, s a Miskolc-Kas- sa közötti kereskedelemből származó korábbi lehetőségeit. Hasonlóan jártak a magyarországi gömöri települések, amelyek a közeli Rimaszombat és Rozsnyó határon túlra sorolásával szorultak perifériára. Igaz, az itteni bányászat, kohászat, majd a nehéz-vegyipar kibontakozása hamarosan újra bekapcsolta a régiót az országos vérkeringésbe. Nem voltak ilyen szerencsések a zempléni falvak, amelyeknek felvirágzását igazából nem szavatolta semmilyen új fejlemény. A hegyközi, bodrogközi települések nemcsak hogy nem tudták ledolgozni tradicionális lemaradásukat, hanem újabb hátrányokkal kellett (volna) megküzdeniük. Egyedül Miskolc és környéke számára hoztak hasznot e fejlemények: a már a korábbi évtizedekben megerősödő borsodi megyeszékhely ipari fejlődése és urbanizálódása nekilódult, az Eperjesről átkerült joglíceum révén szerény felsőoktatási centrummá is vált, s Borsod mellett a maradék abaúji, gömöri, tornai és zempléni területek számára is megyeszékhellyé emelték. Korszakunk legvégére pedig megkezdődött Miskolc lakosságának mesterséges fel- duzzasztása és az ország második legnagyobb városává emelése.
