Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - A kollégiumi tanítóképzéstől a Sárospataki Állami Tanítóképzőig
ÉVTIZEDES KÜZDELEM A JOGAKADÉMIÁÉRT 141 Bár a sárospataki főiskola fő funkciója a dualizmus korában sem a jogászképzés volt, a jogakadémiát mégis nyugodt szívvel nevezhetjük az intézmény egyik ékkövének. Hiszen a gimnázium, a bölcsészeti és a teológiai stúdiumok, de még a tanítóképzés is minden hozzá hasonló vidéki szellemi központ szerves részei voltak. A jogakadémia viszont magas társadalmi presztízsű szakmára készítette fel a diákokat, s így létezése egy-egy vidéki kisváros számára az értelmiségi-megtartó képesség számottevő növekedését jelentette. Nem véletlenül hangsúlyoztuk az előző fejezetben többször is, hogy a Kövy Sándor működése nyomán megszilárdult jogászképzés milyen sok szempontból erősítette a pataki kollégium pozícióit (bevételszerzés, idegen tájakról érkező diákok tömegei, tudományos elismertség stb.). Épp ezért bontakozott ki éles vitasorozat a kisvárosi jogakadémiák jövőbeni szerepéről. Ez az évtizedekig tartó, időnként egészen heves csatározásokkal tarkított polémia nemcsak Sárospatakot érintette, hanem minden vidéki egyházi intézményt. A pataki akadémia külön szerencsétlensége volt, hogy a közeli Miskolc révén fenyegetően izmosodó, nagyvárossá lett regionális vetélytársa is akadt, miközben pedig felekezeti síkon a lényegesen nagyobb, szintén közeli Debrecen is veszélyt jelentett a tradíciók folytatására. Ennek megfelelően csaknem az egész korszakot meghatározta a jogakadémia megszüntetésének gondolata, illetve megmentésének terhes feladata. A jogakadémia működése a bukott szabadságharc után szünetelt először. Közel egy évtized után, az 1863/64 tanévben indulhatott meg újra a jogi oktatás az önálló akadémiai tagozaton. De a köztes időben is igyekeztek a patakiak mindent megtenni az újraindulás feltételeinek biztosítása, fenntartása érdekében. Ennek köszönhető, hogy az intermezzo idején, 1863-ban lett az iskola jogtanára a híres Emődy Dániel. Az újraindítással kapcsolatos előkészületek oroszlánrésze báró Vay Milós nevét dicséri. Az újranyílt jogintézet államilag elismert bizonyítványt adott, amellyel bírói vizsgára Pesten, Kassán vagy Eperjesen lehetett jelentkezni. A következő évtizedek a felfelé ívelés idejét jelentették: már az évtized végén csaknem száz beiratkozó hallgatóról számolhattak be az elöljárók. 1874-ben pedig Sárospatakon is végrehajtották a királyi jogakadémiák számára előírt átszervezést. Jóllehet mindössze két hónapot kaptak a minisztériumtól, hogy megfeleljenek a szigorú elvárásoknak, nagy energia-befektetés árán ugyan, de sikerrel jártak. Ennek megfelelően új tanulmányi rendet vezettek be. A félévi kollokviumok megszűntek, helyükre a két alapvizsga, továbbá a jog- és államtudományi államvizsgálatok léptek. A tanszabadságot pedig jelentősen korlátozták, hisz a vizsgákhoz szükséges tárgyakat előre megszabott óraszámban kellett tanulni. Emellett számottevő szervezeti fejlesztést is végrehajtottak: hat rendes, tisztán jogi és két rendes, túlnyomóan jogi, s részben bölcsészeti tanszék alkotta ezt a tagozatot - tehát nyolc rendes tanár szolgálta a jogászképzést. A joghallgatók ezenkívül tanulhattak még magyar irodalmat és a főiskola orvosának köszönhetően törvényszéki bonc- és orvostant is. Ez az örömteli fejlesztés azonban a bölcsészeti akadémia meggyöngülésével járt, hiszen heti hat órát egyszerűen átcsoportosítottak tőlük azzal, hogy a történelemprofesszorra bízták az egyetemes és magyar alkotmány és jogtörténet tanítását. Heti öt óra erejéig az észjogot tanító bölcsészeti professzort is lefoglalta a jogakadémia. Az erőfeszítések célt értek, a VKM elismerte a képzést, így a negyedik évet elvégzők póttanfolyami kötelezettség nélkül mehettek az egyetemi szigorlatra. Annak letétele után pedig a legmagasabb értékű jogászszakma, az Emődy Dániel akadémiai igazgatóként írt levele
