Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Dr. Szabó Ernő (1904-1982)

kekkel, s a református énekügyi reform előkészítésével foglalkozott, hanem még szolfézst is tanított, hogy a magyar falura - Maróthi szavaival élve - ne „tanulatlan lelkipásztorok” kerüljenek ki, hanem még zenei tudásukkal is segítsék nevelni, felemelkedni a falu népét.

Az énekórák „magvetése” aztán meghozta gyümölcsét énekkarainak munkásságában is. Mert a gimnáziumot és teológiát magában foglaló Sárospataki Református Főiskolán három énekkart vezetett Szabó Ernő. Egy gimnáziumi vegyeskart, a teológián Főiskolai Kórus nevet viselő férfikart, és egy alsós gimnazistákból toborzott fiúkórust, melyet azért hozott létre, hogy Kodály Zoltán Gyermekkarait is előadhassa, népszerűsíthesse. Ma már szinte fel sem tudjuk mérni, milyen forradalmi tett volt a „liedertafeles” dalárdastílus uralkodása idején Kodály-kórusokkal előállni. Hiszen akkor még Budapesten is legtöbben elítélték, szidták, gúnyolták Kodályt. Nem egy „zenei szaktekintély” destruktívnak bélyegezte zenéjét. Ezért csodálkozott el az 1930- ban Patakra látogató Móricz Zsigmond a Túrót eszik a cigány pompás előadásán, s írta meg örvendezve Kodálynak a pataki csodát. Mert tudomásuk szerint vidéki iskolában ekkor került először előadásra Kodály-gyermek- kar. A vegyeskar és a kórus műsorán is sorra hangzottak el az új magyar zene és az európai klasszikus mesterek nem átdolgozott, hanem eredeti alkotásai.

A hangszeres zene terén is döntő fordulatot hozott Szabó Ernő működése Patakon. Ha nem is Comenius terve szerint minden diákra kiterjedően valósult meg a hangszeres zene tanítása, de a lehetőséghez mérten meglehetős szép számmal hangszeres oktatásra, ún. „csoportzene órákra” járhattak az arra vállalkozó diákok minimális, szinte szimbolikus összeg (évi 24 pengő) ellenében. E mellett még az Angol-internátusban is folyt hangszeres tanítás, ahol néhányan besegítettek ebbe a munkába (zongorát dr. Szabó Ernőné, Erdélyi Lászlóné, Asztalosné Lévay Adél és Tóth Károly tanított), a hegedűtanítást egyedül Szabó Ernő látta el. Ez a hangszeres oktatás azután utánpótlást biztosított az általa még 1929-ben alapított Főiskolai Zenekar számára. A zenekari muzsikálásnak voltak ugyan előzményei Patakon, de többnyire csak ad hoc, s naturalista módon játszó zenekarok működtek. Ez volt az első, rendszeresen dolgozó, értékes zeneműveket játszó zenekar a kollégium történetében... A zenekar is csak értékes magyar és európai zenét játszott.... Ilyen munkásság eredményeként valósult meg végre, nem Debrecenben, hanem Patakon Maróthi György álma: a „Collegium Musicum”.

Szabó Ernő nemcsak tanított, énekkart, zenekart vezetett, kiváló növendékek sokaságát indított el még zenei pályára is Patakról, hanem minden lehetőséget felhasznált arra, hogy Patakon, kollégiumban, városban egyaránt zenei légkört teremtsen. Hegedűművészként felesége zongorakíséretével számos alkalommal lépett fel iskolai ünnepélyeken, a „Péntek esték” előadásain, templomi és világi hangversenyeken, nemcsak Patakon, hanem sok vidéki városban: Sátoraljaújhelyen, Kassán, Miskolcon, Nyíregyházán,

136