Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez
Kovács Kálmán Árpád tartozik viselni, de a jogokat, tehát a papválasztást is a nagyváradi püspök kijelölési jogának tiszteletben tartása mellett a városi képviseletnek csak a római katolikus tagjai gyakorolhatják. Ezen kívül a város utasíttatott, hogy vagyonából 20.000 forintot hasítson ki, és azt külön kezelve, évenként számoljon el róla a római katolikus püspöknek. Az ily módon a püspök által kieszközölt és a városra oktrojált patronátust Békéscsaba képviselő testületé egyhangú határozattal, a katolikus képviselők hozzájárulásával utasította vissza. Ha tehát egy önkényes, törvénytelen rendeleti döntés képes egy törvényes magánkegyúri jogot királyi adományozástól függő városi, illetve községi kegyúri joggá átváltoztatni, és még azt sem róják fel neki, hogy újra adományoztathat egy már régebben megszerzett kegyúri jogot, hogy magán kegyúri jogi természetéből kivetkőztesse, akkor Magyarországon — úgymond — a vallásügy területén megdőlt minden egyenlőség, liberalizmus és jogállami rend. Ha a csabai lutheránusoknak egy bíboros püspök kedvéért így nyakába lehet varrni a római katolikus egyházközség minden terhét bármiféle jog nélkül, akkor ki áll jót afelől, hogy máskor egy másik hatalmas főpap kedvéért valamely városi patronátusnál — például Budapesten is 0 — nem adatik majd ki a jelszó, hogy a nem római katolikus városatyáknak nincs joguk szavazni a plébánosválasztásoknál, de azért az adójukat fizessék csak meg a drágán fizetett plébánosuk eltartására és a költséges templomok fenntartására? Ki állhat akkor jót arról, hogy a jogok kreálásában és elkonfiskálásában ennyire leleményes kultuszminiszter nem veszi majd be ezt az újabb justizmordot egy másik rendelettel? A legnagyobb botrány pedig az egészben, hogy mindez egy református miniszterelnök (Bánffy Dezső báró) idejében, egy lutheránus államtitkár (Zsilinszky Mihály) tudtával (ha talán nem is hozzájárulásával) s a legnagyobb megaláztatásként éppen az államtitkár választókerületében történhet meg. Békéscsaba nagy küldöttséget kívánt meneszteni az uralkodóhoz a kegyelmi tény megnyerése érdekében. A protestánsok a kolosszális kultuszminiszteri tévedés visszavonását esetleg még a törvényes képviselőházi úton (interpelláció útján) tartották helyreigazíthatónak.70 71 Az már korábban is ismert tény volt, hogy a református egyház adózási viszonyai a 19—20. század fordulóján kaotikus egyveleget alkottak, és hogy Kenessey Béla erdélyi református püspök azért tartotta volna öngyilkosságnak a Baltazár Dezső-féle Országos Református Lelkészegyesület bevezetését a Királyhágón túlra, és ezáltal a küriarcha [értsd: úri] elem kiszorítását, mert a vármegyei gyülekezetek fenntartása még mindig a patrónusokon nyugodott.72 Az ekkor már (1895 és 1914 között) kolozsvári teológiai tanárként tevékenykedő Pokoly József ki is mondja, hogy a református egyházi adó alapja (nemcsak Erdélyben, hanem még a Tiszántúlon is) a legtöbb helyen még ekkor is a párbér volt.73 Pedig ez a hívek kereseti viszonyaira nem 70 íme a liberális Budapesti Hírlap érzékenysége! 71 A békés-csabai patronátus és a kultuszminiszter, PEIL, 1897, 30-31.; A csabai patronátus kérdése, PEIL, 1897,63.; DPL, 1897,79-80. 72 Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...", A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspök tevékenységének tükrében (1911-1920), Sárospatak, Hernád, 2014,43. 73 A fejlettebb területeken is a legtöbb református gyülekezet nagy alkotásként a millennium évét ünnepelte azzal, hogy természetbeni hozzájárulásait igyekezett pénzre váltani. 42 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4
