Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

az, hogy a szentkirályszabadjai plébániára nézve keletkezett-e egyáltalán kegyuraság, vagy nem, mert e kérdés eldöntése a legfőbb kegyúrtól, illetőleg annak mindenkori kormányától nem vonható el, a kérdés a maga közjogi elemeiből nem vetkőztethető ki. A részletes indoklás foglalkozik az összeférhetetlenség vádjával is, mivel a perbe hívott római katolikus Vallásalap olyan vagyonjogi alany, melyre nézve a vagyonkezelő főhatóságot a Vallás- és Közoktatási Minisztérium gyakorolta. A minisztertanácsi érvelés szerint a Vallásalap az ügyben a magánkegyúr fogalmának megfelelő jogállást foglalja el, vele szemben vitatják a kegyuraság fennállásának tényét. Ez a körülmény pedig azt eredményezi, hogy a közigazgatási eljárásnak nem lehet befolyása arra a vagyonkezelői hatáskörére, mely a minisztérium állami kormányhatalmából ered. Az ügy fontosságára és protestáns érdekeltségére tekintettel a kormányközleményt a két legnagyobb, a pesti és a debreceni protestáns sajtótermék is lehozta.69

1896—97-ben a békéscsabai patronátus kérdése kavart nagy port nemcsak a protestáns egyházi, hanem a liberális világi sajtóban is. 36.000 lakosa ekkor még túlnyomó részt szlovák, négyötöd részében protestáns (azon belül is javarészt evangélikus) volt. Az 1840-ben mezővárosi rangot kapott település először 1853-ban választhatta maga római katolikus plébánosát, és a választáson az evangélikus polgárok is részt vehettek. Még 1861-ben is eltűrte a nagyváradi püspök, hogy a község ilyen formában gyakorolja a papválasztás jogát. Amikor azonban Schlauch Lőrinc került 1885-ben ebbe a püspöki székbe, a patronátus kérdését több ízben is feszegetni kezdték, ahol is a püspök hol elismerte, hol nem, azt az elvet, miszerint a terhek viselése szerint jár a jogok gyakorlása is. A város 1896-ban végleg megváltotta magát valamikori katolikus földesurától. Békéscsaba ekkor vette meg a Wenckheim-családtól a város határában lévő utolsó birtokait is. A szerződés szerint a birtokokkal együtt átruházódon a magánkegyúri jog is, ami ezután végleg legalizálta a város szerzett patronátusát. Ugyanekkor hunyt el az előző plébános, akinek helyét a csabai közönség választással, illetőleg prezentálással akarta betölteni. Megválasztották a népszerű és liberális Hock Jánost (a Magyar Nemzeti Tanács majdani elnökét, a Magyar Népköztársaság 1918. november 16-i kikiáltóját) papjuknak, de a váradi püspök nem fogadta el a prezentálást, Wlassich Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter a választást megsemmisítette, és arra utasította a várost, hogy előbb rendezze a vitás patronátusi kérdést. A rendezés abból állott, hogy előbb a vármegyei alispán, majd a váradi püspök fellebbezése folytán az ügyet a megyei közigazgatási bizottság ítélete alá bocsátották, és e fórumok a várost teljes jogokkal patrónusnak mondták ki. A váradi püspök azonban, aki csak a terheket, de nem a joggyakorlását akarta a protestánsoknak megengedni, úgyszintén azon protestáns lakosok is, akik nem kívántak patrónusok lenni, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fellebbezték az ügyet, ami miniszteri előterjesztéssel legfelsőbb döntés elé került. Az eredmény az lett, hogy Ferenc József a miniszter előterjesztésére Békéscsabának adományozta a római katolikus egyházközség feletti patronátust oly formán, hogy a kegyúri terheket az egész (tehát túlnyomólag protestáns) község

69 PEIL, 1897,640.; DPL, 1897, 528.

2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 41